
Keresés az archívumban
Aki mentette Mátyás korvináit – Buda török alóli visszafoglalását is segítette az itáliai tudós
2020. június 3. 9:00
Buda késő török kori történelmében létezett egy olyan személy, akiről a tankönyvekben nem találunk egyetlen sort sem, emlékezetét a fővárosban egyetlen utcanév vagy emléktábla sem őrzi, pedig nagyon sokat köszönhetünk neki. Itáliai tudós, polihisztor volt Marsigli, aki nemcsak Mátyás korvináit mentette a töröktől való visszafoglalás után, de a Dunát is feltérképezte.
Első próbaútját 115 évvel ezelőtt tette meg Csonka János postaautója – A neves feltaláló a budai Várba ment a maga vezette járművel
2020. június 2. 13:00
A magyar autózás egyik úttörője a Magyar Királyi Posta volt, amely a XX. század elején merész lépéseket tett a motorizált levél- és csomagszállítás felé. A posta a magyar gyártókat is felkarolta, ráadásul választása nem egy nagyobb gyárra esett, hanem a Műegyetem tanműhelyének vezetőjére. Csonka János postaautója 1905-ben, 115 évvel ezelőtt készült el.
A csábító, a nyelvújító és a mostohaapa – Ismeretlen epizódok Széchenyi életéből, akinek 140 éve állítottak szobrot Budapesten
2020. június 1. 14:00
Széchenyi István szobrát a Lánchíddal szemben, az Akadémia épülete előtt 1880. május 23-án állították fel, kicsit több mint 20 évvel a legnagyobb magyar halála után. Az évfordulóhoz kapcsolódva néhány kevésbé ismert epizódot mutatunk be a reformkori átalakulás szellemi vezetőjének életéből.
Döbbenet és áhítat: a művészeket is megihlette pünkösd ünnepe, a Szentlélek ábrázolása
2020. május 31. 14:00
Budapesten számos festmény és elnevezés kapcsolódik pünkösd ünnepéhez, de mind közül talán a Herminamezői Szentlélek-templom a leggazdagabb ilyen műalkotásokban. Ez az első fővárosi templom, amelyet a Szentléleknek szenteltek, így pünkösd alkalmából az itt látható alkotásokat mutatjuk be.
A gyerekek budapesti Eldorádója – A játszóterek története a fővárosban
2020. május 30. 14:00
Grund. Ha ezt a szót halljuk, Molnár Ferenc világhírű regényének, A Pál utcai fiúknak a története jut eszünkbe: Boka, Nemecsek Ernő, Áts Feri, Geréb, Csónakos. Az 1888-ban a IX. kerület nagyon is valóságos helyszínein – a Mária és a Pál utca sarkán – játszódó cselekmény megrendítően mutatja be, hogyan adja egy kisfiú az életét egy bérházak által határolt üres telekért, hiába. Nem volt ugyanis természetes akkoriban, hogy a gyermekek játszótereken tölthessék szabadidejüket. Lakóhelyük mellett a közeli utcákon, tereken, foghíjtelkeken vagy kicsit távolabb, a még beépítetlen dombokon, réteken fogócskáztak, bújócskáztak, s sokáig nem is tudták, mi a hinta, a libikóka vagy a csúszda. Az első angol mintájú játszótér 1912-ben nyílt meg Budapesten. A gyermeknap alkalmából a játszókertek történetét mutatjuk be.
Már épül a Magyar Zene Háza üvegfala
2020. május 29. 14:00
Elkezdték az Európában is egyedülállóan hatalmas üvegfal kialakítását a Magyar Zene Házában. Az épület valóban olyan légies lesz, mint a látványterveken. A mélyföldszinten egy nagy zenetörténeti kiállítás lesz, az intézmény 2021 végétől fogadja a látogatókat.
Újra megnyílik az első bástyakiállítás a budai Várban – Időutazás a XVI. századba
2020. május 28. 14:00
A pünkösdi hétvégétől, május 30-tól újra látogatható a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya a budai Várban, ahol régészeti kiállítás és csodaszép panoráma várja a látogatókat. Aki erre jár, egy „időutazáson” vehet részt, ahol a XVI. századi Buda várfalainak tövében sétálva megnézheti a feltárt leleteket.
Mikszáth Kálmán különös házassága Budapesten Mauks Ilonával – 110 éve halt meg a nagy palóc mesélő
2020. május 28. 10:00
Az anekdotikus elbeszélő próza mestere élete során kétszer költözött a magyar fővárosba, hogy szerencsét próbáljon. Először írói szárnypróbálgatása kezdetén, 1873-ban, ám az ezt követő öt év csak elutasítást, nyomort, nélkülözést hozott számára. Annál hatalmasabban robbant be az irodalmi életbe, amikor rövid szegedi kitérő után 1880-ban visszaköltözött Budapestre. Jókai Mór mellett ő volt a kor másik legnépszerűbb írója. Privát életének helyszínei: a Dohány utca és a Lónyay utca.
Az ideiglenes híd 53 évig szolgált – A millennium évétől van összeköttetés Újpest és Óbuda között
2020. május 27. 15:00
A II. világháború után Magyarországon az ideiglenes néha évtizedeket jelentett. Az ideiglenesen itt állomásozó szovjet hadsereg mellett egy 65 évvel ezelőtt átadott vasúti híd is évtizedekig állt fenn, annak ellenére, hogy ideiglenes szerkezetnek szánták.
Véres kivégzőhely volt egykor, ma kellemes sétatér – 225 éve fejezték le Budán Martinovicsékat
2020. május 26. 15:00
A Vérmező név nem ébreszt kellemes emlékeket az emberben, s valóban, a főváros egyik népszerű közparkja egykor véres események színhelye volt: itt hajtották végre „nyakazással” Martinovics Ignácon és társain a halálos ítéletet. A terület eredetileg katonai célokat szolgált, és repülőtérként is használták. A II. világháborút követően a Vár építési romjaival töltötték fel, parkosították, fákat, bokrokat ültettek ide, így nyerte el ma ismert képét.
Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújított szárnyát
2020. május 26. 11:00
Határidő előtt készült el a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújításának második üteme, a járványra tekintettel sikerült előrehozni a szárny átadását. A régi épületrész felújításával megduplázódik a kórház kapacitása.
Főúri rangjuknak megfelelő lakóházra vágytak – A Fellner és Helmer színházépítő párostól rendeltek palotát
2020. május 25. 12:00
Budapest Európa egyik legszebb fővárosa, mondják a turisztikai szakemberek világszerte. És ennek a városnak számtalan gyöngyszeme, ékszerdoboza van. Ezek közé a kincsek közé tartozik a Józsefváros szívében álló, a Múzeum és Reviczky utcák által határolt egykori Károlyi–Csekonics-palota. Az épület olyan alkotóknak köszönheti külső és belső értékeit, mint Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, Thék Endre, Lotz Károly vagy éppen Meinig Artúr.
Százhúsz éves a jogi egyetem épülete – Elveszítette kupoláját a háborúban a belvárosi palota
2020. május 24. 17:00
Az ELTE Egyetem téri központi épületét, amely a hazai jogászképzés fellegváraként is ismert, 120 évvel ezelőtt, 1900 májusában adták át ünnepélyes külsőségek között. A négyszintes neobarokk palota külső megjelenésében a mellette álló templomépület stílusához alkalmazkodott, tervezői a hazai iskolaépítészet legtevékenyebb alkotói, Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond voltak.
A belváros gyönyörű színfoltja lett a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, jöjjön velünk egy sétára!
2020. május 23. 9:00
A zsidó hitközség engedélyével, a belsőépítészeti munkákat tervező Baliga Kornél építőművész kíséretében jártuk be a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amelynek rekonstrukcióját nemrég ICOMOS-díjjal ismerték el. Az Otto Wagner tervezte, 1872-ben átadott épület évtizedeken át pusztult a belváros közepén, ám mára csodálatos megújuláson esett át. A zsinagóga egyszerre lesz szakrális és kulturális tér, a középen álló tóraolvasó állványt a rendezvények idejére a földbe fogják süllyeszteni.
Uralkodónak kijáró tisztelettel temették – A nemzet védőügyvédjének díszes gyászhintója sokáig egy falusi pajtában porosodott
2020. május 22. 9:00
Az 1920-as párizsi békekonferencia magyar delegációjának vezetőjét, a nemzet védőügyvédjének is nevezett Apponyi Albertet uralkodóknak kijáró díszes külsőségek között temették el 1933-ban. Különleges kialakítású, reprezentatív gyászhintója, amely ma a Fiumei úti temetőben látható, valóságos iparművészeti remekmű. Ezen szállították a politikus hamvait a parlamenti beszentelés után a Lánchídon át Budára, a Mátyás-templomba.
Aki nélkül nem épült volna meg a Lánchíd – Egy különös szerződés története a magyar állam és egy bőkezű báró között
2020. május 20. 9:00
Budapest első állandó Duna-hídja, a Lánchíd magánvállalkozásban épült meg a XIX. század közepére. A fővállalkozóval, báró Sina Györggyel az állam különös szerződést kötött, csaknem egy évszázadra átengedve a hasznosítás jogait. A megállapodásban az is szerepelt, hogy a Lánchidat építő társaság engedélye nélkül senki nem szállíthat utasokat Pest és Buda között, sem hajón, sem kompon, sem csónakon.
Eiffelnél tanulta a vashidak tervezését – A budapesti metró megálmodója, akit Ferenc József császár is kitüntetett
2020. május 19. 14:00
Egyik legkiválóbb mérnökünk, Zielinski Szilárd rendkívüli munkásságával, elhivatottságával nemcsak kortársai közül emelkedett ki, életműve a mai napig példaértékű. Ő tervezte egyebek között a városligeti Millenium hidat és a Margit-szigeti Víztornyot. Szinte mindent neki köszönhet a hazai mérnökség, elsőként szerzett doktori címet mérnökként, tanárként a mérnökképzés motorja volt. Közéleti tevékenysége megkoronázásaként az ő kezdeményezésére jött létre a Magyar Mérnöki Kamara.
150 éves a Margit-sziget rendezési terve – Így lett közpark a Nyulak szigetéből
2020. május 18. 14:00
A budapestiek kedvenc helye, a főváros tüdeje, a japánkert és a vadaspark otthona: ez mind a Margit-sziget. A korábban Nyulak szigete vagy Palatinus-sziget néven is emlegetett városrész fejlesztése 150 évvel ezelőtt vette kezdetét. A tervező sokak kedvence, a magyar építészet kiemelkedő alakja, Ybl Miklós volt, cikkünkben a nevével fémjelzett folyamatnak járunk utána.
A Budavári Siklóról és a zugligeti Libegőről bocsátott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta
2020. május 17. 16:00
Bélyeg készült a Budavári Siklóról és a Libegőről, a két különleges jármű az üzembe helyezésének évfordulóját ünnepli. A Budavári Sikló 150 éves, a Libegő pedig 1970-ben, 50 évvel ezelőtt kezdte meg működését.
A millennium időszakának kiemelkedő szobrásza volt – 155 éve született Holló Barnabás
2020. május 17. 12:00
Holló Barnabás neve talán nem ugrik be azonnal minden budapestinek, pedig a városban nap mint nap több tízezren sétálnak el művei mellett, és csodálkoznak rá kiemelkedő alkotásaira. A Hősök terén álló Bocskai-szobor, az árvízi hajóst megörökítő híres domborműve a Ferenciek terén vagy a Corvin téren látható a gyönyörű Millacher-díszkút is az ő tehetségét dicséri. Szobrai szerte az országban megtalálhatók, de mi most a budapesti alkotásait mutatjuk be.
Csillagvizsgálót építtetett a Budavári Királyi Palotára, ma egy kráter viseli a nevét a Holdon – Háromszáz éve született Hell Miksa
2020. május 16. 16:00
A 300 esztendeje született Hell Miksában a magyar csillagászat megalapítóját tiszteli az utókor, de tudományos tevékenysége nemzetközi összehasonlításban is jelentős. Pályája több városhoz kötődött, többek között Budához is: az ő javaslatára épült a királyi palotára csillagvizsgáló torony Mária Terézia idejében.
Akik meggazdagodtak a vaskereskedésből – Már a rendszerváltás előtt át akarták építeni a Heinrich-udvart, most szálloda lehet belőle
2020. május 15. 12:00
Az Üllői út 32. szám alatt egy gyönyörű épület ragadja meg a ferencvárosi oldalon sétáló tekintetét. Az épületdíszekkel gazdagon ékesített háromemeletes ház legfelső szintjén hatalmas felirat olvasható: Heinrich-udvar. Az utóbbi napokban számos helyen megjelent a hír, hogy ez az épület hamarosan jelentősen átalakul, szállodává építik át, műemléki védettsége megszűnik. Jelenleg nem tudjuk, mi lesz a történet vége. Akárhogyan alakul is, most mindenesetre ismerkedjünk meg az egykor „vasudvarnak” is nevezett hely névadójával, Heinrich Alajossal és családjával, akik sok-sok évtizeden keresztül a főváros egyik legjövedelmezőbb vaskereskedését működtették.
Az első magyar repülőgép-vállalat 100 éve kezdte meg működését Budapesten
2020. május 14. 11:00
Száz éve indult el az első közforgalmú repülőgép Magyarországon, Albertfalváról szállt fel, és Szegeden landolt. Elvileg minden adott volt, hogy a magyar, illetve a budapesti repülőgépipar a civil repülésben is élenjáró legyen, de közbeszólt Trianon.
Kezdődik a Kelenföldi pályaudvar épületének felújítása – Megmentik a kiemelt közlekedéstörténeti emléket
2020. május 13. 14:00
A Közlekedési Múzeum által kidolgozott koncepció szerint megkezdődik a kelenföldi vasútállomás indóházának felújítása. A 130 éves műemlék épületben kulturális központot terveznek, ahol terepasztalokat és vasútmodelleket is kiállítanak. A kelenföldi állomásépület, amely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten, a jövőben családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lesz.
Várva várt felújítás: izgalmas sétaparkká varázsolják a budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt
2020. május 13. 9:00
A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
A Vatikán pavilonja lett volna a budapesti világkiállításon, a Magyar Szentek templomaként épült fel
2020. május 12. 13:00
Eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás vatikáni pavilonjának tervezték, de az expó lemondása után a Magyar Szentek templomaként készült el a Petőfi híd budai hídfőjétől délre álló épület. Egyszerre archaikus és modern, korokat őrző és korokon átívelő, a keresztény templomépítészet különleges alkotása. Nem csak változatos anyaghasználatával, rendhagyó formájával kelt figyelmet, de az is egyedivé teszi, hogy egy egyetemi városrészben található, így sok fiatal itt talál lelki feltöltődést.
Norvég ácsmesterből lett Budapest építője – 145 éve kapott magyar állampolgárságot Gregersen
2020. május 11. 13:00
Egy norvég ácsmester, akinek 19 gyereke született, már önmagában is érdekes személyiség. Azonban, ha hozzátesszük, hogy e norvég mester közben magyar nemes is lett, és a szabadságharcban utász volt, akkor egy hihetetlen életpálya sejlik fel előttünk. Főként hogy jelentősen kivette részét Budapest világvárossá építéséből is a XIX. század második felében.
Folytatódik a Közlekedési Múzeum új otthonának tervezése
2020. május 10. 15:30
Kiemelt közérdekű beruházás lett az új Közlekedési Múzeum. Folytatódik a kőbányai egykori Északi Járműjavító területén felépülő múzeum tervezése, amit a járványhelyzet nemrég bizonytalanná tett.
Kis Konstantinápoly Budapesten – Óriási török vigalmi negyed működött egykor a mai Műegyetem területén
2020. május 10. 10:00
A Duna partjainak változását bemutató cikkünk egyik fotóján, amely a Lágymányosi-tavat ábrázolta, minaretek voltak láthatók, ez sok olvasónkban kérdéseket vetett fel. Ezért most bemutatjuk, hogyan kerültek a mai Szabadság híd és Rákóczi híd közötti budai Duna-partra a minaretek. Ma ezen a folyótól elkobzott és feltöltött területen a Műegyetem épületei sorakoznak, egykor azonban itt egy rövid életű vigalmi negyed működött.
Folytatódik a metrófelújítás, több belvárosi állomásnál elindultak az előkészületek
2020. május 9. 17:00
A 3-as metróvonal középső szakaszán két hónapja folyik a munka, újabb belvárosi állomások felújítása várható. Az Arany János utcai metrómegálló falburkolata alatt rejtélyes jelekre bukkantak.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok
2020. május 9. 9:00
A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
10 érdekesség a Petőfi hídról – Kerékpársáv is volt rajta az 1937-es megnyitásakor
2020. május 8. 12:00
A fővárosiak is elmondhatják véleményüket a Petőfi hídról a tervezett felújítása előtt a Budapesti Közlekedési Központ felhívására, bár a munkálatok nem mostanában kezdődnek, hanem majd csak a Lánchíd rekonstrukciója után. Mi most összegyűjtöttünk 10 érdekességet a Petőfi híd múltjából, például, hogy a színe a háború előtt kék volt, hogy az 1937-es átadásakor kerékpársáv is volt rajta, és hogy csak 1952-ben vette fel Petőfi nevét az egykori Horthy Miklós híd.
Europa Nostra-díjjal ismerték el a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját
2020. május 7. 14:00
Rangos nemzetközi örökségvédelmi elismerést kapott a Szépművészeti Múzeum 2018-ban befejeződött rekonstrukciója. A zsűri szerint egy XX. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása történt.
Hetvenéves a Ferihegyi repülőtér – 500 kubikos egyengette a talajt a Tudományos Akadémiától megszerzett telken
2020. május 7. 11:00
A Mátyásföld és Budaörs után Ferihegyen építették meg Budapest harmadik légikikötőjét. A döntés, tervezés és építkezés ugyan már 1939-ben elkezdődött, de a II. világháború közbeszólt, az addig elkészült részek pedig jelentős károkat szenvedtek a bombázásokban. A háború után, 1947-től indult meg újra az építkezés, és az elkészült repülőteret 70 éve, 1950. május 7-én adták át ünnepélyes keretek között. Írásunkban e jeles évforduló kapcsán megemlékezünk a viszontagságos kezdetekről, az építkezésről, az átadásról és az elmúlt hetven év dinamikus fejlődéséről.
A kard- és tollforgatás nagymestere – Négyszáz éve született Zrínyi Miklós
2020. május 6. 10:00
„Tartozunk őrizni életünket, valameddig lehet tisztességgel, arra nézve, hogy hazánknak többet szolgálhassunk.” Ez a gondolat foglalja össze legtömörebben gróf Zrínyi Miklós ars poeticáját. Cikkünkben a négyszáz éve született politikus, hadvezér, költő, író portréjának egy-egy darabját villantjuk föl. A történelem- és irodalomkönyvek papírízű figurája helyett egy rendkívül sokoldalú, hús-vér embert mutatunk be.
Így mulattak régen Budapesten a grófok, hercegek, főurak – 125 éves a Stefánia Palota
2020. május 4. 9:00
Van egy gyönyörű épület a Városliget mellett, a Stefánia úton, amit mindenki megcsodál, amikor arra jár. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Meinig Arthur tervezte palota az arisztokrácia klubjának adott otthont, megépítése egy anglomán báró szívügye volt, aki mindent megtett a létrehozásáért és felvirágoztatásáért, sőt a berendezéséért is. A 125 éve, május 1-jén megnyílt Park-Club – ahogy akkor nevezték – a főúri közönség nyári találkozóhelye volt, megfordultak itt miniszterek, hercegek, grófok, és olyan fejedelmi vendégei is voltak, mint II. Vilmos német császár, Ferenc József és Erzsébet királyné.
Az anyaság arcai budapesti szobrokon
2020. május 3. 10:00
Tavalyi anyák napi sétánkon nyolc olyan szobrot mutattunk be a főváros területéről, amelyek édesanyákat ábrázolnak. Azonban a témát ezzel cseppet sem merítettük ki, Budapesten ugyanis számos gyönyörű anya-gyermek szobor található még. A legtöbbjüket meghitt helyeken, zöld környezetben állították fel, így a frissen zöldellő májusi természet most ünnepi keretbe foglalja őket.
Az állatkert lakóit csaknem teljesen megették a budapestiek az 1945-ös ostrom után, de május 1-jén újra megnyílt az intézmény
2020. május 1. 11:00
Budapest ostroma 75 évvel ezelőtt, 1945. február 13-án véget ért. Az állatkert hatalmas károkat szenvedett, egyetlen épülete sem maradt teljesen ép, és sok a földdel vált egyenlővé. A látvány borzalmas volt: romok, leomlott falak, megroncsolódott kerítések, jégbe fagyott állatok és emberek mindenhol. A 2500 állat 99 százalékának nyoma veszett: megszökött, elpusztult, vagy megették a budapestiek. Elképzelhetetlennek tűnt a gyors talpra állás, 1945. május 1-jén az állatkert mégis újra kinyitott.
Felújítják az Ybl-támfalat a budai Várban
2020. április 30. 16:00
A Csikós-udvar alatt elhelyezkedő, a Budavári Palotának a Széchényi Könyvtárat magában foglaló épületétől a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épül újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntetik a repedéseket, megtisztítják és restaurálják a kőelemeket – mondta el lapunknak Potzner Ferenc, a felújítás tervezője. Az építmény így méltó környezetéül szolgál majd a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak.
80 éve hunyt el Bangha Béla, akit már életében sajtóapostolnak neveztek
2020. április 30. 13:00
A két világháború közti Magyarország szellemi életének jelentős személyisége, Bangha Béla jezsuita szerzetes 80 évvel ezelőtt hunyt el. A maga korában sajtóapostolnak is nevezett Bangha a modern katolikus sajtó megteremtésével, könyveivel, publicisztikai tevékenységével, híres szónoklataival és szervezői munkájával nagy hatást gyakorolt kora társadalmának szellemi és kulturális életére. Életének és munkásságának jelentős része Budapesthez kötődik, és a magyar jezsuita rend főbb intézményei is a fővárosban találhatók.
A megváltozott Duna-part – Pesten és Budán is az egykori folyómeder helyén sétálhatunk
2020. április 29. 11:00
Buda és Pest Duna-partja sokat változott az elmúlt két évszázad alatt. Nem az ott álló épületekre gondolunk, hanem arra, hol is húzódott a folyópart. A Duna partvonalának mesterséges módosításával az elmúlt hetekben több cikkünk is foglalkozott, az 1870-es X. törvényről, a Közmunkatanácsról, a vasúti hídról vagy a téli kikötőről szóló írásainkban is megemlítettük. De miért volt szükség Budapest Duna-partjának megváltoztatására? Erről szól mostani cikkünk.
Naponta elsétálunk az épületei mellett, de nem ismerjük a nevét – 150 éve született Hültl Dezső építész
2020. április 28. 15:00
Hültl Dezső budapesti épületei kevéssé ismertek, holott a tervező nem ezt érdemelné. Az elmúlt években a fővárosi építészet iránt érdeklődők mégis többször találkozhattak a nevével, ugyanis a Kossuth tér rekonstrukciója során az eredeti Hültl-féle homlokzati tervek alapján építették fel a parlament új, Szabad Györgyről elnevezett irodaházát. Születésének 150. évfordulóján érdemes körbesétálni a fővárosban, és megtekinteni szép épületeit, az általa tervezett bérházakat, templomot, iskolát, kórházat, szanatóriumot vagy a bevásárlóközponttá alakított buszgarázst: ezeket ma is nap mint nap használjuk, vagy naponta elsétálunk mellettük Pesten és Budán.
35 éve nyílt meg a Petőfi Csarnok a Városligetben – Legendás koncertek voltak a nem túl szép épületben
2020. április 26. 10:00
Harmincöt éve, 1985. április 27-én nyílt meg a Petőfi Csarnok. A budapesti könnyűzene egyik ikonikus helyszíne a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti és űrhajózási állandó kiállításával osztozott az egykori Iparcsarnok romjain létrehozott épületben, ami korábban a BNV pavilonja, majd raktár volt.
Folyik az erdőfelújítás a Pilisi Parkerdőhöz tartozó területeken
2020. április 25. 16:00
A fővárosban és környékén az erdészek az erdők többségét természetes módon újítják meg, az erdősítések során a klímaváltozásnak jobban ellenálló erdőket létesítenek.
Aki 27 fontos épülettel hagyott nyomot Budapest arculatán – 115 éve hunyt el Czigler Győző
2020. április 25. 11:00
Neve kevésbé ismert, mint Ybl Miklósé, Hauszmann Alajosé vagy éppen Steindl Imréé. Az építészettörténettel foglalkozók közül sokan másodvonalbeli tervezőnek tartják. Mások konzervatív, az újdonságoktól mereven elzárkózó, az 1870-es évek uralkodó stílusirányzatához ragaszkodó építészként tekintenek rá. Azt azonban senki nem vonja kétségbe, hogy Czigler Győző az egyik legnagyobb munkabírású és a hivatása iránt szinte fanatikusan elkötelezett tervező volt.
50 éves a „piros metró” – A Közlekedési Múzeum új virtuális kiállítása a 2-es metró történetéről
2020. április 23. 10:00
Az 50 éves 2-es metró vagy más néven „piros” metró történetét az építkezés megkezdésétől az átadásig mutatja be a Közlekedési Múzeum virtuális kiállítása, amelyet bárki megtekinthet a múzeum honlapján. Az online tárlatot eddig nem publikált fényképek és tervrajzok is színesítik.
Tízezrek életét mentették meg oltással Budapesten – 130 éve jött létre a Pasteur Intézet
2020. április 21. 14:00
Öt évvel Louis Pasteur franciaországi első sikeres oltása után dr. Hőgyes Endre vezetésével 130 évvel ezelőtt, már 1890-ben létrejött a budapesti Pasteur Intézet, amely a veszettség elleni szérum előállításával, az oltással és a beoltottak kezelésével foglalkozott. Az intézetben rengeteg embert mentettek meg a biztos haláltól az oltással, az 1940-es évek elején mégis bezárt a Pasteur Intézet.
Andrássy út: zegzugos utcácskák helyett épült a budapesti Champs-Élysées
2020. április 20. 10:00
Az Andrássy út vagy eredeti nevén a Sugárút a Belvárost köti össze a Városligettel. A több mint két kilométer hosszú út mentén csupa impozáns épület áll, és alatta fut Európa egyik legkorábbi metróvonala, a kisföldalatti. Nem véletlen tehát, hogy a reprezentatív út a 2020-ban rendezendő Eucharisztikus Kongresszus egyik tervezett helyszíne.
Egy terv, ami nem sikerült Széchenyinek: Pest város gátolta meg a városfejlesztési elképzelés megvalósítását
2020. április 19. 11:00
Széchenyi István városfejlesztési elképzelései között vannak olyanok, amelyek elbuktak. Ez a tény azért meglepő, mert a legnagyobb magyar hihetetlen szívóssággal állt ki ötletei mellett, és több esetben sikerült keresztülvinnie azokat akkor is, ha az egész kormányzat és a magyar Országgyűlés jelentős része ellene volt. Ám minden elgondolása neki sem vált valóra. Így nem jár sikerrel a pesti kikötő megépítésére vonatkozó 1837-es terve sem, holott tudta: arra égetően szüksége lenne a városnak.
Megújítják és zöldítik a budavári Szent György teret
2020. április 17. 14:00
Átfogó koncepció készült a budai Vár legfontosabb terének rendezésére. A várhatóan nyáron kezdődő munkák során felújítják a Szent György tér töredezett burkolatait, és rengeteg új növényt is ültetnek az ágyásokba, de megújul a gyepfelület is.


