Mint azt a budapestiek jól tudják, a Margit-sziget a Duna közepén található, a budai oldalon a II. és a III. kerület, a pesti oldalon pedig a XIII. kerület a szomszédja. Az azonban már kevésbé ismert tény, hogy eredetileg több szigetből és homokzátonyból állt, a fő sziget déli végén a Festő-sziget, az északi végén pedig a Fürdő-sziget helyezkedett el. Előbbi a rajta festegető művészekről, utóbbi pedig a fürdésre is alkalmas meleg forrásairól kapta a nevét. (A szigetek egyesítéséről majd később esik szó.)

A Margit-sziget részletes térképe 1928-ból (Forrás: Wikipédia)

A sziget a középkorban már egészen biztosan lakott volt, tudjuk meg Rozsnyai József és Szakács Béla Zsolt A magyar építészet rövid története című könyvéből. Több vár és kolostor is állt itt, amelyek közül a legfontosabb a Domonkos-rendi apácák kolostora volt, hiszen itt élt IV. Béla király lánya, Árpád-házi Szent Margit, a sziget későbbi névadója.

A Domonkos-rendi apácák kolostorának romjai az egykori kápolna részletével (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A sziget azonban Buda török kézre jutása után, tehát az 1500-as évek közepén elnéptelenedett, komolyabb lakosság soha többé nem vette birtokba, leginkább mezőgazdasági célokat szolgált. A mai állapothoz vezető út csak a XVIII. század végén vette kezdetét. A sziget tulajdonjoga a Domonkos-rendi apácákat illette, egészen addig, míg II. József fel nem oszlatta a szerzetesrendeket, így a terület a Vallás- és Közoktatási Alap tulajdonába került.

A bérleti jogot 1790-ben Sándor Lipót nádor szerezte meg, hogy nyári pihenőhelyet, illetve nádori mulatóhelyet alakítson ki. Tervei között az elvadult terület kertté alakítása is szerepelt, de halála megszakította a folyamatot. Szerencsére utódjának, József nádornak is hasonló tervei voltak, és hogy ezeket maradéktalanul megvalósíthassa, különböző birtokcserék segítségével a sziget tulajdonjogát is megszerezte 1799-ben. (Ekkor kapta a sziget a Palatinus- vagy Nádor-sziget nevet.)

Hatalmas platánfa a Margit-szigeten (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Virágágyás a réten (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A nádor megbízásából 1808-ban érkezett Bécsből a szigetre Tost Károly kertépítő, aki édesapjától, a schönbrunni kastély főkertészétől tanulta a mesterséget. A nádor a ferences kolostor romjai mellé építtette fel egyszerű, egyemeletes, klasszicista nyaralóját, amelynek közvetlen környezetét parkosíttatta is. Mivel József nádor különösen kedvelte a platánfákat, Tost Károly ebből sokat telepített a szigetre, ami a mai napig meghatározza annak képét. (Tulajdonképpen a nádorhoz köthető e szép fafajta meghonosodása Magyarországon.) Kialakítottak egy ritka rózsafajtákból álló rózsakertet is, valamint szőlőt is telepítettek. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy 1814-ben Ferenc császár a Margit-szigeti szüreti mulatságra invitálta I. Sándor orosz cárt és III. Frigyes Vilmos porosz királyt, hogy a bécsi kongresszus után pihenhessenek.

József nádor villája, mellette a ferences templom romjai. A felvétel 1878 körül készült (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.05.098)

A szigeten természetesen gyümölcsöskertek és egy majorság is volt, hogy a nádor családját ellássák. Az 1838-as árvíz sajnos azonban nagy károkat okozott a sziget növényzetében és az itt álló épületekben. Tost Károlynak szinte elölről kellett kezdenie a munkát, igaz, a sziget jó minőségű talajának köszönhetően az újonnan telepített növényzet valamivel gyorsabban fejlődött a vártnál. A fejlődés ennek ellenére megszakadt, az 1848–1849-es szabadságharcban vállalt szerepéért száműzött István nádor birtoklása alatt a sziget szinte teljesen elvadult.

A Margit-sziget második aranykora a kiegyezés évében, 1867-ben kezdődött, amikor a terület József Károly főherceg birtokába került. A főherceg azonban már nemcsak saját nyaralójaként szerette volna felújítani és modernizálni a szigetet, hanem ennél sokkal nagyszabásúbb tervei voltak. A híres bányamérnököt, Zsigmondy Vilmost bízta meg, hogy végezzen próbafúrásokat, és keressen meleg vizet a szigeten, hogy azt európai színvonalú fürdőhellyé lehessen alakítani.

Zsigmondy Vilmos bányamérnököt bízták meg, hogy próbafúrásokat végezzen a szigeten (Forrás: Wikipédia)

A kutatást a sziget északi végén folytatták, hiszen a közelben elhelyezkedő Fürdő-szigeten hosszú évek óta ismertek voltak a meleg források. A fúrások sikerrel jártak, a 118,5 méteres mélységből 43,8 °C-os víz tört fel, amelyről hamarosan kiderült, hogy nemcsak meleg, de gyógyhatású is, mozgásszervi betegségek és női bajok gyógyítására kiválóan alkalmas. Az új forrásokra alapozva tehát József Károly főherceg megbízta az akkor már igen nagy népszerűségnek örvendő Ybl Miklós építészt, hogy tervezze meg a fürdőkomplexumot, amelynek az eredeti elképzelés szerint egy fürdőépület, szállodák, egy ivócsarnok, nyaralóvillák, vendéglők, törökfürdő, fedett sétány, táncos mulatóhelyek és különböző kiszolgáló egységek (köztük mosoda és fűtőház) is a részei voltak.

Ybl Miklós kapott megbízást a fürdőépület és a szállodák megtervezésére (Forrás: Wikipédia)

Mint ahogy Kelecsényi Kristóf Ybl Miklós margitszigeti épületei című írásában olvashatjuk, az első elképzelésben egy még nagyszabásúbb együttes szerepelt, mint a megépült változat, és az elhelyezése is más lett volna. Eredetileg ugyanis a sziget közepére tervezték, de hamar rájöttek, hogy az északi végen elhelyezkedő forrásoktól nehézkes a víz átvezetése. Félő volt ugyanis, hogy mire a csövekben elér a meleg víz a fürdőig, kihűl, és a víznyomás is túl alacsony lett volna. Ezért végül a sziget északi végére került az épületegyüttes, redukáltabb, ám még mindig igen reprezentatív formában.

Az Ybl Miklós által tervezett Margit fürdő főhomlokzata. A felvétel 1878 körül készült (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.05.090)

Az építkezések 1868-ban kezdődtek, és valószínűleg már a következő évben használható volt több épület. (Pontos adatok sajnos nincsenek, de források alapján úgy tűnik, az építkezés viszonylag gyorsan, a főváros 1873-as egyesítéséig lezajlott.) A tervezett Margit fürdő mellett felépült a Felső Vendéglő, két bérelhető nyaralóvilla, a Nagyszálló, egy eredetileg négytömbösre tervezett, ám csak egy épületes Kisszálló, a szükséges kiszolgálóépületek, sőt egy, a fölösleges artézi vizet elvezető, nagyszabású és látványos vízesés is. (Ez ma a japánkert vízesése.) Nem épült meg azonban a Nagyszálló „ikertestvére” a budai oldalon, a törökfürdő, több kisebb nyaraló és a fedett sétány sem, ennek ellenére persze az egész együttes még így is színvonalas volt.

Margit-sziget, vízesés. A felvétel 1879 körül készült (Fotó: Fortepan Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.05.093)

Kisszálló (Ybl Miklós, 1863–1867), aljában a Felső Vendéglővel. A felvétel 1880–1890 között készült (Fotó: Fortepan Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.06.034)

A Margit-szigeti Nagyszálló 1885-ban (Fotó: Fortepan HU.BFL.XV.19.d.1.06.037)

Az egykori Nagyszálló 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A szálloda terasza (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mivel a nagy jelentőségű épületek mind az északi végre kerültek, a sziget déli oldalán is célszerű volt valamit kialakítani, hogy az egyenlőtlenséget orvosolják. Így került ide a nagyszabású Alsó Vendéglő (a mai Holdudvar), amely a fővárosiak kedvelt éttermévé és szórakozóhelyévé nőtte ki magát.

A Holdudvar, ami az Alsó vendéglő helyén áll (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az északi oldalon elhelyezett épületek közül kettőt kell mindenképpen kiemelnünk, egyikük azonban sajnos már nem áll. Ez a Margit fürdő, Ybl Miklós kiváló alkotása és a korszak fürdőkultúrájának fontos példája. A Sisa József által szerkesztett A magyar művészet a 19. században: építészet és iparművészet című könyvben olvashatjuk, hogy a magyarországi fürdőépítkezések a XIX. század első felében vettek hatalmas lendületet.

A Margit-szigeti Nagyszálló 1885 körül (Fotó: Fortepan HU.BFL.XV.19.d.1.06.037)

Az ország számos pontján épültek a Margit-szigetihez hasonló, szállókból, pavilonokból és éttermekből álló komplexumok. Központjukban általában a medencékkel és kádfürdőkkel ellátott fürdőépületek álltak, amelyek gyakran rendelkeztek egy kupolás, dekoratívan kialakított, központi helyiséggel, úgynevezett „gyógyteremmel”. Ehhez hasonló szerkezetű volt a Margit fürdő is, melynek T alaprajzú épületét olaszos neoreneszánsz stílusban tervezte az építész. Az utókor ezt a fürdőt Ybl Miklós egyik főműveként tartja számon.

Szintén neoreneszánsz stílusban épült a Nagyszálló téglalap alaprajzú, 120 szobával kialakított épülete, amely a maga idején rendkívül korszerűnek számított, és még a csapokból is gyógyvíz folyt. A szimmetrikus tömegű, kétemeletes szálloda nagy sikert aratott. Ennek bizonyítéka, hogy a nagy vendégforgalomra való tekintettel 1926-ban egy szanatóriumi szárnnyal is bővítették, ahol nemcsak gyógykezeléseket folytattak, de műtéteket is végeztek.

Margit-sziget, Szanatórium 1930-ban (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

A Margit-szigeti Szanatórium távlati képe (MÉ 1926. 26. évf. 2. szám)

A téglalap alaprajzú eredeti épület déli végéhez csatlakozó új szárnyat Wälder Gyula tervezte, stílusa alkalmazkodik Ybl Miklós neoreneszánsz koncepciójához, de helyenként neobarokk elemeket is tartalmaz. Jelenleg az épület Danubius Grand Hotel Margitsziget néven üzemel.

A Margit-szigeti Nagyszálló, a Wälder Gyula által tervezett épületszárny 1965-ben (Fotó: Fortepan)

A Margit-szigeti Nagyszálló főbejárata, balra a Wälder-féle szárny (Fotó: Fortepan)

Az Ybl Miklós által tervezett épületek közül érdemes még megemlítenünk a sziget déli oldalán található Alsó Vendéglő vagy Nagyvendéglő épületét, amely árkádos teraszának köszönhetően igen hangulatos volt. Növényi ornamentikával díszített timpanonja és boltíves ablakokkal megvilágított tornyocskája igazán elegánssá tette. 1937-ben komoly átalakításon esett át, és Casino néven működött tovább. 2017-ben történt a rekonstrukciója, ma Holdudvar néven ismerjük.

Alsószigeti Nagyvendéglő (későbbi Casino). A felvétel az 1880-as években készült (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.06.027)

Mivel az Alsó Vendéglő elég messze helyezkedett el a sziget északi végén található fürdőkomplexumtól, azzal lóvasút kötötte össze, amely minden bizonnyal 1869-ben, tehát a Margit-sziget nagyközönség előtti megnyitásának évében épült, és hosszú éveken keresztül szolgálta az idelátogatókat. A kis tömegközlekedési eszközt Molnár Ferenc is megemlítette, aki nagyon szerette a Margit-szigetet. „A kis lóvonat, mindnyájunk kedvence, egylovas lóvonat volt, amely a sziget déli és északi csúcsa közt közlekedett, évszázados fák kettős sora közt, s így forró nyáron is magas boltívű, zöld árnyékos, hűvös alagútban. A lóvonatot nyugdíjazott tábornokok lovai húzták. Öreg, kiszolgált katonák, rendszerint az öreg József főherceg barátai, legkedvesebb lovaikat, amelyekre már nemigen ültek fel, részint a ló, részint a lovas öregsége miatt, ide adták kosztba és kvártélyba. […] Ma sem tudom, miért kellett ló ehhez a lóvonathoz, mert a könnyű, nyitott kocsi magától gurult […] elég lett volna meglökni a kocsit […] a hízott lovacska pedig félrehajtott fejjel kocogott előtte, inkább csak mutatta az utat a kocsinak. Az öreg tábornokok vasárnap kijöttek meglátogatni a lovaikat, és kockacukrot hoztak nekik. Ez volt a lóvonat.” Ezt a hangulatos kis leírást a Budapest című folyóirat számára idézte fel Széchenyi Imréné 1982-ben. Természetesen a fürdőkomplexum kiépítésével párhuzamosan a parkosítás is új lendületet vett, a kiváló Magyar György lett Tost Károly kertépítő méltó utódja.

Lóvasútra várakozók 1920 után (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

A Margit-szigeti lóvasút 1900 körül

Az 1870-es években persze nemcsak a fürdő felépítése jelentett mérföldkövet a sziget életében, a Margit híd munkálatainak előkészítése is ebben az időszakban zajlott. Igaz, a híd 1876-ra elkészült, a szigetre vezető szárnyhíd csak 1900-ban valósult meg, addig a szigetet csak csónakkal vagy kis gőzhajóval lehetett megközelíteni. A szárnyhíd megépítésére azért kellett sokáig várni, mert a sziget déli végén található Festő-sziget korábban nem József Károly főherceg tulajdonában volt, csak 1899-ben került a birtokába.

Ezután a főherceg a kisebb szigetet feltöltéssel egyesítette a főszigettel, és végre megkezdődhetett a várva várt építkezés. (Ezzel nagyjából egy időben a Fürdő-sziget nevű homokpadot elkotorták.) 1905-től a főherceg fia, József Ágost volt a tulajdonos, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tőle vásárolta meg 1908-ban. Már az FKT birtoklása alatt épült fel a sziget számos ikonikus épülete, mint Zielinski Szilárd tervei alapján a víztorony 1911-ben, Janáky István tervezésében a Palatinus Strandfürdő 1921-ben és a Hajós Alfréd által tervezett Nemzeti Sportuszoda 1931-ben.

 

A Zielinski Szilárd áltel tervezett Margit-szigeti víztorony 1914 körül (Fotó: Fortepan)

A víztorony és a szabadtéri színpad 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kocsiút is ebben az időszakban épült ki a sziget Buda felőli oldalán, és a lóvasutat ekkor váltotta fel az autóbusz-közlekedés. Láthatjuk, hogy a két világháború közötti időszakban még élénk turisztikai és sportélet zajlott a szigeten, a II. világháború azonban ebben a városrészben is jelentős pusztításokat végzett. Az Ybl Miklós által tervezett épületek közül több komolyabban megsérült, és a háború utáni árvizek is nagy károkat okoztak.

1958-ban sok épületről bontási határozat született, köztük a műemléki védettséget élvező Margit fürdőről is. Csak a Nagyszálló és az Alsó Vendéglő maradhatott meg, persze jelentősen átalakítva. Nagy kár, hogy Ybl Miklós életművének fontos szakasza elpusztult, de szerencsére a sziget továbbra is megőrizte természetes jellegét, nagyfokú beépítés nem történt. 1945 óta a sziget díjmentesen látogatható, megszüntetve a korábbi sajátos félnyilvános jelleget, s ez igencsak megnövelte a kirándulók számát, csak úgy, mint az 1939 és 1950 között megépült Árpád híd. A számos, azóta bekövetkezett változás és fejlesztés ellenére a Margit-sziget továbbra is a budapestiek kedvenc közparkjaként szolgál.  

Nyitókép: Az egykori Margit-szigeti Nagyszálló 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)