Luigi Fernando Marsigli (1658–1730) itáliai földrajztudós és katona, hadmérnök és nyelvész-filológus volt, a szó valódi értelmében polihisztor, s mindemellett nagy utazó. Rendkívül sokoldalú személyisége összekötő láncszem a hadvezérek és a felvilágosodás kori értelmiségiek között, akik tudományos érdeklődéssel fordultak az őket körülvevő világ felé, és utazásaikat arra is felhasználták, hogy a természet és a kultúra területén értékes tapasztalatokat gyűjtsenek.

 Luigi Fernando Marsigli portréja (Forrás: Wikipédia)

Kalandos élet

Marsigli lebilincselően változatos, kalandos életéről elég annyit megjegyezni, hogy már 21 éves korában, 1679-ben a Velencei Köztársaság követeként Konstantinápolyba került, és beutazta Törökországot. Ez az utazás jó alkalom volt számára, hogy megtanulja a nyelvet, és felismerje a hatalmas Oszmán Birodalom gyengeségeit. 1682-ben osztrák katonai szolgálatba lépett, és ekkor utazott először Magyarországra.

1683-ban a Bécs ellen vonuló törökök fogságába esett, ahol először egy tábori kávémérésbe osztották be szolgálatra. Itt ismerte meg az európaiak körében ekkor még ismeretlen kávét is, amelynek fogyasztását közelről is megfigyelhette fogvatartói körében. Tapasztalatainak gyümölcse egyik értekezése az „ázsiai ital”-ról (Bevanda Asiatica címmel, 1685-ben), amely hangsúlyozza az ital gyógyhatását, és nagyban hozzájárult a kávéfogyasztás európai elterjedéséhez.

Bécs sikertelen ostroma után – visszavonulóban – Budára hurcolták a fogoly Marsiglit. A nagy egyéniségek egyik ismertetőjele, hogy képesek a hátrányból is előnyt kovácsolni, így tett Marsigli is. Miközben egész télen át vizet hordott fel a Dunáról a Várba, volt alkalma kiismerni a budai várpalota vízszerzési nehézségeit és az erődítés gyenge pontjait. E nem könnyű munka közben pedig töröknyelv-tudását gyarapította.

A Vízhordó-lépcső a Várkert Bazárnál (Fotó: Tittel Kinga)

Rabtartója Pest városába soha nem engedte át, de a fogoly Budát olyan alaposan megismerte, mint a tenyerét. (Ha ezt az iskolát végig nem járja, soha senki nem tanácsolta volna 1686-ban az egyesített csapatok parancsnokának, hogy az ostrom során mindenképpen vágják el a török vízivárosi, dunai víznyerőhelyeit.)

Kilenchavi fogság, betegség és viszontagság után szabadult, és visszatért Itáliába, a szülőföldjére. Amint megtudta, hogy az egyesült európai hadsereg 1684-ben Buda felszabadítására készült, jelentést írt főparancsnokának, Lotharingiai Károly hercegnek. Levelében bejelentette, hogy folytatni kívánja katonai szolgálatát és részletes tájékoztatást adott a török seregnél szerzett tapasztalatairól. Mellékelte leveléhez budai rajzait és leírásait (ezekben megemlíti például, hogy ebben az időben Pestet Budával két híd – hajóhíd – kötötte össze). Leírta budai tapasztalatait, pontos stratégiai és taktikai adatokat adott Budáról, s elfoglalására konkrét terveket javasolt. Nem Marsiglin, hanem az egymással torzsalkodó vezéreken, a rossz utánpótláson, az éhínségen és a járványokon múlt, hogy az 1684. évi ostrom meghiúsult.

A kulturális értékek mentője

1686 tavaszán aztán megindult a második, felszabadító hadjárat. Marsiglit az ostromműveletek, illetve az erődítési munkálatok főfelügyelőjévé nevezték ki. Ismét összefoglalta budai ismereteit, felhasználta egy Budáról újabban szabadult hadifogoly katona tájékoztatását is, s részletes előterjesztést tett a város ostromára.

Benczúr Gyula festménye, Budavár visszavétele 1686-ben (Forrás: Wikipédia)

A szeptember 2-i végső rohamban Marsigli egy korábbi sebesülése miatt nem vehetett részt, de egy dombról nézte végig az ostromot, és szemléletes leírást adott róla: „A látvány azt a benyomást keltette, hogy elérkezett a világ vége. De a mieink bátorsága, Isten kegyelmének és a herceg rettenthetetlenségének támogatásával kis idő alatt és a törökök igen rövid ellenállása mellett […] a támadott rondellánál, amelyet én választottam ki mint a legmegfelelőbb helyet, a császári erők benyomultak, nemre és állásra való tekintet nélkül kardélre hányva azt az egész derék és nagyszámú helyőrséget, lángba borítva az egész várost, úgyhogy a keresztények számára nem maradt más, mint a föld és a hamu.”

A „császári rés” a várfal északi oldalán, az Anjou sétány alatt (Fotó: Tittel Kinga)

A győzelem másnapján Marsigli sietett felderíteni a súlyos áldozatok árán visszahódított budai Várat. Az utolsó napok során az ágyútűzben felrobbant az egyik lőporraktárt, és a keletkező tűz a belső várnegyed majdnem valamennyi épületét tönkretette. A romok és a füstölgő hamu között turkálva, ahol az elszabadult katonaság értékes zsákmány és hadifoglyok után kutatott, egyedül Marsigli volt az, aki a kultúra értékeit próbálta megmenteni.  

A régi királyi palota egyik megmaradt szárnyában felfedezett tíz ládát, bennük Mátyás király híres könyvtárának megmaradt, mintegy 800 kötetével! A zsákmányoló császári katonák szétverték a ládákat, a könyveket lapjaiknál fogva kiráncigálták, mert kincseket sejtettek alattuk, széttaposták őket, fojtást csináltak belőlük muskétáikba. A császári parancsnokság csak 300 kötetet tartott érdemesnek arra, hogy a bécsi udvarba szállítsa. Marsigli a palotában talált bibliotéka maradványaiból szép számmal magához vett, illetve segédkezett a könyvek összeírásában, és Bécsbe szállíttatásában. Feltehetően Bécsben további köteteket is kiemelt saját gyűjteménye számára.

Mátyás király korvinája (Fotó: pestbuda.hu)

Marsigli, szokásához híven, ekkor sem mulasztotta el, hogy két helyrajzi térképpel kísért feljegyzést készítsen a törökök épületeiről. Innen tudhatjuk, hogy Budának huszonhárom mecsetje volt, és a törökök kilenc hévizes fürdőt használtak Budán (többet, mint ahány meleg vizű budai fürdőnk ma van). Marsigli leírja, hogy milyenek voltak azok a budai jégvermek a török időkben, amelyekből nyáron mindenki kétszer ingyen kaphatott jeget. Leírásaiból megismerhetjük Buda régi várkapuit, amelyeknél a vándor mindenkor jégbe hűtött vízzel olthatta szomját.

Megemlékezik a törökök népkonyhájáról is, ahol a város szegényei és az utasok minden pénteken (ez az iszlám vallás szent napja) ingyen cipót, rizst és gyertyát kaptak. Ír a budai janicsárok negyvenkét kaszárnyaszerű lakóházáról, és leírja a budai főmecsethez (a mai Nagyboldogasszony-/Mátyás-templom) épített iskolaépületet, a medreszét. (A medresze Buda visszafoglalása során elpusztult a tűzvészben, de a könyvanyagának egy részét Marsigli megmentette.) Tőle tudjuk meg azt is, hogy a törökök huszonkét sütőházat, pékséget működtettek Budán. A város körül ekkor négy török kolostor állt – köztük a Gül Babáé –, ezekben hatvan dervis végezte a szolgálatát. Végül Marsigli számoltatta össze a tüzérségi hadizsákmányt: Budán négyszázhatvan kis és nagy kaliberű ágyút zsákmányoltak a keresztény hadak.

Tervet készített Buda újjáépítésére

Két további emlékiratában Marsigli feltárta Buda siralmas állapotát, és tervet nyújtott be Buda újjáépítésére. (Javaslatait azonban a Habsburgok nem valósították meg, sőt még a következő évtizedekben sem fordítottak gondot Buda újjáépítésére).

Buda Mátyás király idejében (grafika), a Marsigli-féle török fölvétel és régi metszetek nyomán Györgyi Géza készítette 1900-ban (Forrás: Hungaricana)

Az alig huszonnyolc éves mérnökkari ezredes Buda visszavívása után is császári szolgálatban maradt, és az 1690-es években folyamatosan Magyarországon tartózkodott. Érdeklődése a katonai pálya mellett a vízügyek és a földrajz felé fordult; mintegy húsz éven át kutatott a Duna-medencében, nagyrészt Magyarország területén. Kutatási eredményeit Danubius Pannonico-Mysicus címen jelentette meg 1726-ban hat kötetben, kétszáznál több rézmetszettel illusztrálva.

Marsigli ebben a művében meghatározta a Duna forrásait, leírta a folyó medrének változásait; megteremtette a mederkutatás és a vízszabályozás előfeltételeit. Ötleteket adott az Al-Duna szabályozásához, amelyeket Széchenyi (és sokan mások) a folyószabályozásnál és útépítésnél fel is használt. Ő készítette el az első, csillagászati felmérésen alapuló Duna-térképet.

Térkép a Danubius Pannonico-Mysicus című műből, rajta látható Buda és Pest (Forrás: dspace.bcucluj.ro)

Marsigli a Dunáról szóló művében elsőként írja és rajzolja le Magyarország római kori emlékeit, az egyszerű őrtornyokról kezdve az aquincumi erődítményig. Tőle tudjuk például, hogy „a nagyobbik (castrum) kerületében különféle falromok találtatnak és a Dunára néző oldalától, ugyaneddig terjedő árok nyúlik ki .” Külön kötetben foglalkozott a Duna valamennyi halfajával, és egy másikban a folyó madárvilágával, egy további kötetben pedig a Duna-menti területek növényvilágát ismertette.

Marsigli 71 éves korában halt meg szülővárosában, Bolognában. Egész könyvtárát — köztük korvináit is — 1711-ben szeretett városára hagyta, ennek anyagából alakult Bologna új, általa alapított Tudományos Intézete (Istituto delle Scienze). Szenvedélyes információgyűjtő, rendszerező és továbbító tevékenysége újabban más megvilágításba került, s a XX. században megszületett az a nézet, miszerint Marsigli valójában kém volt.

Hagyatéka ma is a késő törökkori Magyarország történetének felbecsülhetetlen értékű kincsesbányája és egy olyan korrajz, amelynek színes, szemléletes leírásaiból és gyönyörű illusztrációiból a mai napig meríthetünk.

Nyitókép: Mátyás király korvinája (Fotó: pestbuda.hu)