Bukovszki Péter
Cikkek
Megváltozhat a Nagykörút képe
2016. szeptember 28. 11:22
A néhány hónapja elindult Nagykörúti Portálprogrammal halványan ugyan, de úgy tűnik, felderengett némi fény az alagút végén, s évtizedek sikertelen próbálkozásai után lassan sikerülhet városképbe illő arcot varázsolni a ma még szedett-vedett körúti üzletportáloknak. Ez azonban a jelek szerint nem megy majd máról holnapra.
Mesélnek a régi reklámok
2016. szeptember 19. 17:01
Ha a mai újsághirdetésekre, reklámokra gondolunk, gyakran az jut eszünkbe: túlságosan feltűnőek, félrevezetőek, harsányak. „Bezzeg régen minden hirdetés egy műalkotás volt!” – hihetnénk. De valóban így van? Nos, a Vasárnapi Ujság száz évvel ezelőtti példányait böngészve egészen meglepő következtetésekre lehet jutni.
Eltűnik a Kis-Dzsumbuj
2016. szeptember 12. 9:13
Kevésbé ismert, hogy a 2014-ben végleg lebontott, Illatos úti Dzsumbujtól egyutcányira, a Gubacsi út és a Kén utca sarkán szintén leromlott, komfort nélküli épületek álltak egykor. Ez volt a Kis-Dzsumbuj, amelynek utolsó, még álló épülete az év végéig a többihez hasonlóan szintén eltűnik.
A Népliget: egy elfeledett erdő a városban
2016. augusztus 15. 10:12
Budapest legnagyobb, majd 130 hektáros, évtizedes Csipkerózsika-álmát alvó közparkja igazán hatalmas. Ráadásul a nagyjából 100 hektáros Városligetnél és az ugyanekkora Margit-szigetnél jóval változatosabb növényállománnyal rendelkezik, valóságos botanikus kert. A képet azonban sok minden árnyalja: drogosok, épületromok és funkciótlanság. A Népligetre ezért igencsak ráfér a nemrégiben bejelentett felújítás.
Itt ragadt a szocializmus a Duna hídjain
2016. augusztus 12. 9:41
Tudta, hogy a Lánchíd két oroszlánjának felirata egyebek mellett a felszabadító Vörös Hadsereg győzelmét hirdeti? Ráadásul ez nem egyedi eset: Budapest Duna-hídjainak többségén márványtáblák sokasága dicsőíti a helyreállítók nagyszerűségét, s terjeszti az uralmon lévők politikai propagandáját.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni
2016. augusztus 4. 10:14
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni: hajózzunk Pest és Buda között!
2016. augusztus 3. 10:03
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Gellért-hegy: meg nem valósult álmok
2016. augusztus 1. 7:18
Budapest egyik legfrekventáltabb helye a legelhanyagoltabb is egyben: több évtizedes, szocreál utcabútorok, széttöredezett, balesetveszélyes aszfaltburkolat mindenfelé. A nemrég kiírt ötletpályázat feladata ezért önmagán is túlmutat: a Gellért-hegy egészét kell beilleszteni a budapesti vérkeringésbe, koncepciót adva ezzel a főváros legjobb adottságú kilátó- és pihenőhelyének.
Így avatták fel az Iparművészetit
2016. július 14. 13:24
Ferenc József jelenlétében avatták fel 1896-ban az Iparművészeti Múzeum gyönyörű, Lechner Ödön által tervezett épületét.
A nagykörúti villamosok históriája
2016. július 8. 9:11
Tíz éve közlekednek a Combinók Budapest útjain. De milyen volt villamoson utazni a Nagykörúton az 54 méter hosszú, egyterű, 353 férőhelyes járművek megjelenése előtt? Mi köze volt a lovaknak az első villamoshoz? A következőkben dióhéjban összefoglaljuk a nagykörúti villamosközlekedés történetét, amelyből arra is fény derül, mióta viselnek számot a budapesti villamosok.
Eltűnik az arc nélküli ház
2016. június 30. 14:22
A Magyar Nemzeti Levéltár épületének szomszédját kinézete miatt sokáig „az arc nélküli ház” néven emlegették, most azonban nemcsak az arca tűnik el, hanem a teste is: az épületet ugyanis lebontják.
Letették az újjáépülő Lovarda alapkövét a Várban
2016. május 20. 20:24
A XX. század elején teljes pompájában tündöklő budai királyi palota és a hozzá kapcsolódó épületek jó része a háborús károk és a kommunista várospolitika miatt az 1950-es évekre az enyészeté lett. Ekkoriban bontották le az egykori Királyi Lovardát is, amely azonban nemsokára újjáépül az eredeti tervek alapján. Ennek első lépése a mostani alapkőletétel.
Százhúsz éves lett a földalatti
2016. május 4. 14:42
A százhúsz évvel ezelőtti millenniumi ünnepségeket övező alkotómunkának korunk Budapestjén számos emléke van, mostani cikkünkben a világ első elektromos földalatti vasútját kísérjük el első útján.
Mi ez az új épület a Palotanegyedben?
2016. április 17. 12:41
Talán még az eredetinél is jobban a városképbe illeszkedő épületet kapott vissza a Palotanegyed a Mikszáth tér közelében, a Krúdy és a Horánszky utca sarkán. Az épület a Kárpát-medencei református fiatalok háza lesz.
Betömik a foghíjat a Clark Ádám téren
2016. április 8. 19:00
A Clark Ádám tér mostanában leginkább a fonódó villamoshálózat építése okozta káosz miatt került a figyelem középpontjába, ám van egy városképi szempontból lényegesebb esemény is. Hamarosan beépülhet a város egyik legértékesebb foghíjtelke, amely itt, az Alagút bejárata mellett található.
Erkel utcai bontás: maradandó heg a városképen
2016. április 6. 15:21
Végleg eltűnik egy 1860-as években épült lakóház a Kálvin tér közeléből, a közkedvelt Ráday utca szomszédságában lévő Erkel utcából. A klasszicista ház ledózerolásával az eddig egységes utcakép jóvátehetetlenül megbomlik.
Nádori örökség – visszanyerheti régi szépségét a József nádor tér?
2016. április 4. 10:16
Tudja, hol található a főváros első nem egyházi jellegű köztéri szobra? És azt, hogy hol kellett egykor büntetést fizetnie Mikszáth Kálmánnak, ha túl hangosan vitázott? A válasz ugyanazon a helyen keresendő, amely mostanában inkább a mélygarázsépítés és a fakivágások kapcsán került a budapestiek figyelmének középpontjába. A József nádor téren tettünk időutazást.
Budapest, a változó világváros és Kertész Imre
2016. április 1. 13:57
Bár a minap elhunyt Kertész Imre közéleti szerepének és írói életművének társadalmi feldolgozása napjainkban még finoman szólva sem végleges, kevésbé közismert az az érdekes tény, hogy az egyetlen magyar Nobel-díjas író milyen érzékletesen írt a háború előtti és utáni Budapestről.
Évszázados terv a Miniszterelnökség Várszínházba költözése
2016. február 14. 9:39
Buda első állandó színháza volt a Várszínház: 1800-ban Beethoven is koncertezett benne, száz évvel később a Sándor-palotával együtt le akarták bontani. Most a Miniszterelnökség költözhet az épületbe, ám ez a terv nem új keletű.
Újra elindul az Isonzo Expressz
2016. február 10. 16:44
Újra elindul a különvonat az Isonzó és Doberdó felé az I. világháború harci eseményeire emlékezve. A júliusi programról a Nyugati pályaudvar Királyi Várótermében tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
Budára „érkezik” Beethoven!
2016. február 8. 14:32
A májusi, budavári Beethoven Budán Zenei Fesztivál újdonságaként kadenciaversenyt hirdettek fiatal zongoraművészek részére.
Megújulhat végre a Citadella?
2016. február 8. 14:13
Már jó száz éve le-le akarják bontani, de továbbra is velünk van, és se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk a Citadella épületét. A Gellért-hegy tetején álló erődítménybe vagy annak helyére már sokan sok mindent megálmodtak Széchenyitől Makoveczig, de most csak egy a biztos: egy megkopott turistacsapda hangulatát árasztja a hely. De most talán tényleg felújítják. Vagy sem.