Amikor a Budapesti Közlekedési Központban (BKK) 2012-ben bejelentették a hajójáratok indulását, a legtöbben a homlokukra csapva azt mondták: miért csak most jutott ez eszünkbe?

S valóban, a dolog olyan természetes, olyan magától értetődő, amelyhez hasonló kevés van a főváros közlekedésében. A város szimbóluma, a Duna ugyanis sokáig csak távolról csodált látvány volt a városlakók számára, a hajókirándulás pedig ritka és drága nyári luxusnak számított.

Ez azonban azóta gyökeresen megváltozott, hiszen egy szokványos BKK-bérlet vagy egy 750 Ft-os hajójegy birtokában bárki bármikor felszállhat a Dunán közlekedő D11-es, 12-es és 14-es hajójárat egyikére. Utóbbi valójában a Soroksár és Csepel között közlekedő kompjárat, ám a másik két vonal Budapest déli részét (Haller utca) köti össze az északiakkal (D12 – Rómaifürdő, D11 – Újpest), érintve a legfontosabb csomópontokat, például a Kossuth és a Batthyány teret, az Erzsébet és a Margit hidat vagy éppen a Várkert bazárt és a Margitszigetet. A bérleteket azonban csak hétköznapokon fogadják el, hétvégén minden utasnak hajójegyet kell váltania, ugyancsak 750 Ft-ért. A járatok tehát mindennapi közlekedési eszközként és turistaattrakcióként egyaránt szolgálnak, a tapasztalatok azonban azt mutatják: a kihasználtságra nincsen panasz.

Öreg hajók, modern részletek

A BKK által üzemeltetett hajók igencsak benne járnak a korban, a legtöbbjük a nyolcvanas évekből származik, de akad közöttük több mint 50 éves példány is. A kor azonban nem minden: a vízibuszok mindegyike tiszta és jól karbantartott, amelyeket minden olyan kiegészítővel elláttak, ami napjainkban elvárható.

Az általunk kipróbált egyik jármű, a Hungária fölső fedélzetén például olyan bőrszékek találhatók, amelyek miatt egy igényes étteremnek sem kellene szégyenkeznie. És bár a hajón az elmúlt 30 év egyértelműen rajta hagyta a nyomát, alapvetően kényelmes és minden részlettel ellátták, amire egy menetrend szerinti hajónak szüksége lehet: utastájékoztató rendszer és ingyenes WiFi egyaránt van rajta. 

Hajón utazni mindenkinek különleges élmény még akkor is, ha menetrend szerinti járműről van szó, s ez az utasok viselkedésén is látszik. Itt nem jellemzőek a szárazföldi járatokon megszokott incidensek. A kisgyerekes családok tökéletesen megférnek a nyugdíjas házaspárokkal és a kikapcsolódni vágyó egyetemistákkal. Annak a szabálynak a betartását például, amely szerint csak a matróz jelzése után lehet a kikötőhídra lépni, senki és semmi nem ellenőrzi, mégis azt tapasztaltuk, hogy az utasok minden állomáson maradéktalanul betartják. A fedélzeten sem jellemző a másokat zavaró viselkedés, ami nem is csoda: az élmény ugyanis magával ragad mindenkit. A velünk utazó német nyelvű általános iskola kisdiákjai éppúgy tátott szájjal csodálták az elképesztő budapesti panorámát, mint a fiatal külföldi pár és a szórakozni induló fiatalok. 

A folyó összeköt

Budapest ugyanis a Dunáról sokkal gyönyörűbb, mint a partokról nézve. Itt úgy érezhetjük: a folyó valójában nem kettészeli, hanem éppen ellenkezőleg: összeköti a főváros két részét. Az ember nem győzi kapkodni a fejét, olyan gyorsan váltják egymást a látnivalók: a forgalom által ideiglenesen lezárt, korzózó emberekkel teli Szabadság híd például olyan természetességgel tölti be ezt a funkcióját, mintha mindig is gyalogoshídnak épült volna; a Gellérthegy masszív tömbje pedig méltóságteljesen magasodik mellette. A budai királyi palota és az Országház egymást kiegyensúlyozó látképe minden problémát elfeledtet az emberrel, innen nem látszanak a gondok: a belvárosi állomásokon felszálló utastömeg valóban a parton felejti a mindennapi feszültségeit. 

A jó idő miatt a legtöbben természetesen a hajó fölső fedélzetén tobzódnak, dacolva a még kánikulában is kellemesen hűvös, időnként felerősödő dunai széllel és a ponyvatető oldalán betűző erős napsütéssel. Hiába: a hajókázás nem tartozik a leginkább frizurabarát szórakozások közé. 

A Népfürdő utcai megállónál jelentősen megcsappan az utasok száma: innen már csendesen csorgunk fölfelé, a Rómaifürdőig, a D12-es járat végállomása ugyanis itt található. A partra vezető út némileg groteszk módon egy esküvői rendezvényhajón keresztül vezet, ez azonban itt már senkit sem zavar. 

A hajókon sokféle utas megfordul (fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A vízen is nagy a forgalom, dugó is kialakulhat (fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Hétköznap délután is sok az utas (fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Innen nézve még a Mátyás-templom melletti Hilton épülete láttán sem szisszenünk fel annyira (fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A tapasztalatok azt mutatják: a BKK hajójáratai gyorsaságban nem versenytársai a szárazföldi járatoknak, ám ez nem is baj, hiszen ezek a vonalak sokkal inkább egy új funkciót töltenek be, olyan élményt kínálnak, amit semmilyen más tömegközlekedési eszközön nem kaphatunk meg. 

A visszautat az idén 50 éves Lágymányos nevű hajón tettük meg, ami azonban korát meghazudtolóan fürge manővereket hajtott végre a folyó közepén, kikötni ugyanis dél felé haladva is csak folyásiránnyal szemben lehet, emiatt a BKK hajói minden megállónál hátraarcra kényszerülnek.

Az utasokon azonban ekkor sem látszott feszültség: a fedélzeten kicsit megáll az idő. Nincs még egy olyan járat Budapesten, ahol a pezsgőzéssel és népzenével kísért spontán lánybúcsúba az utasok egy része is bekapcsolódna, hogy aztán a végén tapssal búcsúzzanak egymástól és mosolyogva szálljanak vissza a partra. 

A BKK hajói mindenki számára ajánlottak: az élményt kereső utazónak éppúgy, mint a gondolkodni szerető lokálpatriótának. Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni. 

Nyitókép: (fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)