Mindenekelőtt érdemes tisztázni a kérdést: Nehru part vagy Nehru park? Bár a budapestiek mindkét elnevezést használják, a területet (az egyik legjelentősebb indiai politikus, Dzsavaharlal Nehru után) 1987 óta hivatalosan Nehru partnak hívják, az akkori magyar vezetés ugyanis ezzel a gesztussal akart kedveskedni India hazánkba látogató akkori miniszterelnökének, Nehru unokájának, Radzsiv Gandhinak. A látogatás végül csak 1988-ban történt meg, ekkor avatták föl a ma is látható, márvány Nehru-emléktáblát.

Bár a gesztus szépen sikerült, a park annál kevésbé, többek között ez az oka, hogy a Petőfi híd pesti hídfőinek környékére még ma sem úgy szokás gondolni, mint a kikapcsolódás legkiválóbb helyszíneire. 

A hajdani Elevátorház

Ipari területből pihenőpark

Ez a nem túl hízelgő kép azonban viharos gyorsasággal változik, hiszen a Nehru part felújításával létrejött egy, a Fővám térről induló gyalogosfolyosó, amely a Bálnát érintve immár egészen a Petőfi hídig ér. 

Sokan tudják, hogy a hídtól északra eső, Fővám térig húzódó terület legnagyobb részét száz éve még a közraktárak foglalták el, az idők során azonban a hajdani raktárépületek nagy részét – a Bálna épületein kívül – lebontották. 

A raktárakon túl, a térség déli végében egykor egy hatalmas, 58 méteres ipari épület is magasodott: ez volt az Ulrich Keresztély tervezte Elevátorház, amely 1883-as megépülésekor ultramodernnek számított, hiszen a kor legmodernebb berendezéseivel látták el, az áru kirakodását és szállítását daruk és elevátorok (szállítógépek) sokasága végezte.  Alsó szintjére négy sínpáron futhattak be a vasúti szerelvények, s a gépek egyszerre 20 vagonba tudták pakolni a gabonát. Az Elevátorház nemcsak fontos ipari létesítmény, hanem – mérete és stílusa folytán – a budapesti városkép meghatározó eleme is lett. Nyers funkciója ellenére azonban határozottan igényes és szépen megépített ház volt, az avatatlan szem akár múzeumnak vagy hivatali központnak is gondolhatta volna. 

A züllés kezdete

Az évek teltek, az Elevátorház végezte a dolgát, Budapest közlekedése azonban időközben egyre kiterjedtebbé vált, s a Petőfi (akkor Horthy Miklós) híd 1937-es átadásának idejére már nyilvánvalóvá vált: az egykor csúcstechnológiával felszerelt ház egyre inkább útban van, hiszen akadályozza a forgalmat. Amikor tehát az épület a II. világháborúban találatot kapott, már senki sem gondolkodott az újjáépítésén, így 1948-ban lebontották, több ezer négyzetméteres területén pedig parkot alakítottak ki.

Ez a park azonban a hosszú évek alatt sem tudott igazi rekreációs ponttá válni, a helyzeten pedig az 1987-es ünnepélyes névadás sem segített. Az elmúlt időszak környéket érintő fejlesztései alapján (gondoljunk csak a Bálnára) azonban úgy tűnik, sikerült működő koncepciót kidolgozni az egykori rozsdaövezetnek.

A megújult park ma (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

(Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Biodiverz jövő?

Nemrég tehát a Nehru part is teljesen átalakult, ráadásul nem is akárhogyan. Budapesten ugyanis itt létesült először úgynevezett biodiverz park, amely a tervek szerint néhány év elteltével önfenntartó biológiai rendszerré fog válni. A növényzeten túl a terület teljesen új utcabútorokat, padokat, asztalokat kapott, de többfunkciós sportpályát és kreatív játékokkal felszerelt játszóteret is építettek. 

A Petőfi híd alatti, évtizedek óta kihasználatlan résznek is sikerült végre funkciót találni: itt BMX- és gördeszkapályát alakítottak ki. Bár a park még csak 1-2 hete készült el, a budapestiek máris birtokba vették. Ott jártunkkor a híd alatti részen éppen BMX-esek gyakoroltak, a sportpályán iskolai kosárlabdaedzés zajlott, a játszótér új játékait pedig már javában próbálgatták a gyerekek. 

Úgy tűnik tehát, hogy a hosszú ideje hányatott sorsú területet végre sikerült beilleszteni a város vérkeringésébe s ezzel egyre közelebb kerül az az idő, amikor a pesti rakpart egészen a Művészetek Palotájáig összefüggő, kellemes sétálóövezet lesz.