Ferencváros

2023. április 14. 11:00
A XX. század elejének hazai építésztársadalma számos különleges személyiséggel büszkélkedhetett. Sokan nemzetközi hírnevet szereztek maguknak, még többen voltak olyanok, akik városképünket máig meghatározó életművet hagytak az utókorra. Olyanok is akadtak, akik néhány különlegesen szép alkotás után pályát változtattak, nevük pedig a feledés homályába merült. Közéjük tartozik a 100 évvel ezelőtt elhunyt Waczula Rezső is.
2023. április 13. 11:00
Hibák, tévedések tucatjai és műszaki konstrukciós mulasztások vezettek a budapesti HÉV-közlekedés egyik legnagyobb balesetéhez 45 évvel ezelőtt. A Budapesten szinte soha nem látott méretű tömegszerencsétlenség egy esős tavaszi napon, 1978. április 13-án, délután 5 óra 10 perckor következett be. A Csepelről érkező HÉV-szerelvény fékezés nélkül rohant bele az utasokkal teli állomásépületbe.
2023. március 7. 15:00
A világvárossá fejlődő Budapesten az 1870-es évektől hatalmas építkezési munkálatok folytak. A magyar főváros természetesen az ország gazdasági, kereskedelmi és ipari központjaként nem csupán lakóépületeit és középületeit tekintve gyarapodott egyre gyorsuló ütemben, de ipartelepei is sokasodtak, és azok méretei is egyre nagyobb alapterületet foglaltak el. A déli összekötő vasúti hídhoz közel – mai szóhasználattal élve – fontos logisztikai központ létesült.
2023. február 26. 16:00
A Tűzoltó utca – Thaly Kálmán utca sarkán 1963 januárjában elkészült Laboratóriumi Felszerelések Gyára évtizedekig meghatározta a környék utcaképét. Akkor is, amikor sok száz munkás dolgozott a hatalmas alapterületű épületben, és akkor is, amikor 1990 után üresen állt, és évről évre romlott az állaga. Ma modern, főleg külföldi egyetemi hallgatók által lakott kollégium működik a falak mögött, az új funkció egyben az épület újjászületését is jelentette.
2023. január 20. 10:00
Az idén januárban 145 éve született Molnár Ferenc, a magyar irodalomtörténet külföldön egyik legjobban ismert és szeretett alakja. A Pestbuda is többször foglalkozott vele regényei, drámái és fővárosi kötődései kapcsán. Az írónak a saját élete is olyan volt, mint egy regény, tele fordulatokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Az állandóságot leginkább az a József körúti ház jelentette, melyet édesapja építtetett, és ahol a leghosszabb ideig lakott a fővárosban.
2023. január 12. 17:00
Az Üllői útra nyílik egy kis utca, mely Hőgyes Endre orvosprofesszornak, a budapesti Pasteur Intézet alapítójának a nevét viseli. Nem véletlenül, hiszen valamikor itt működött ez az intézet. Az utcában található még egy érdekes épület, mely az unitárius vallásfelekezethez tartozók számára ugyan ismert, a városlakók többsége azonban nem biztos, hogy hallott róla. A ház igazán különleges, hiszen egyszerre lakóépület és templom.
2023. január 6. 20:30
A IX. kerületi bolgár művelődési házzal szembeni telken, az ortodox templom közelében épül a Bolgár Kulturális és Oktatási Központ. Az épület bokrétaünnepségét vízkereszt napján, január 6-án tartották, amely egybeesik az ortodox keresztények karácsonyi ünnepével.
2022. december 13. 11:00
A Kálvin tér 9. szám alatti ház a tér és egyben a főváros IX. kerületének legrégebben emelt, ma is álló épülete. Az elmúlt két évszázadban sok mindent átélt, sok mindenre használták, de a lényeg, hogy használták, és megmaradt a pesti klasszicista építészet eme nem túl nagy, de kultúrtörténeti szempontból annál fontosabb épülete.
2022. december 2. 15:30
Elhelyezték a IX. kerületi, Mester utcai egészségügyi szakrendelő új épületének alapkövét. Az intézmény már meglévő épülete egy 6 szintes, 3000 négyzetméteres szárnnyal bővül. Az épület a legkorszerűbb technikával épül, zöldtetőt kap, fűtését hőszivattyú biztosítja majd. Az új épület a tervek szerint 2024 tavaszán készül el.
2022. december 1. 09:00
A szecessziós iskolaépítészet egyik nagy alapterületű remekművét három utca, a Lenhossék, a Vendel és a Balázs Béla határolja. Főhomlokzata olyan hatalmas, hogy legalább 50 méterre kell eltávolodnunk ahhoz, hogy szépségét megcsodálhassuk. Amikor elkészült, kiemelkedett az egyszintes középső-ferencvárosi házak közül. Mára jobbára modern lakóházak veszik körül, s talán a helyén is lakóház állna, ha nem kapott volna új funkciót néhány évvel ezelőtt.
2022. november 16. 17:00
A korábbbi tervek szerint a Károli Gáspár Református Egyetem költözne be a IX. kerületi Kinizsi és Lónyay utca sarkán álló egykori központi zálogház műemlék épületébe. A tavasszal kiírt közbeszerzési eljárást azonban eredménytelennek nyilvánították forráshiány miatt.
2022. október 17. 19:30
A IX. kerületi Soroksári úton 150 éve, 1872 őszén nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett idős honvédek számára épült menház, amelynek feladata a veterán katonák ellátása, gondozása volt. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett épületben 1928-ban halt meg az utolsó honvéd. Kossuth Lajos elfogyott regimentjéről most kiállítás nyílt a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.
2022. október 5. 18:30
Befejeződött a ferencvárosi Bakáts téri templom felújítása. Az altemplom bővítésével egy új urnatemetői részt is kialakítottak, új padlóburkolatot kapott a templom, helyreállították a vakolatot, és restaurátori munkákat is végeztek, hétvégén pedig az új oltárt is felszentelték.
2022. október 2. 15:00
Tragikus körülmények között égett le 2019-ben a református kollégium a IX. kerületben, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek a Ráday utca, Köztelek utca, Markusovszky tér, Biblia utca által határolt telkén. Helyén, a Markusovszky tér felőli oldalon most elkészült az új kollégiumi szárny, de emellett teljesen átalakították a Ráday utca, Köztelek utca által határolt, 1912-ben birtokba vett patinás központi épületet is. A megújult székházban a Ráday utca 28. szám felől a püspöki hivatalt, a Köztelek utca felől a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karát lehet megközelíteni.
2022. szeptember 7. 14:00
Kiválasztották a nyertes pályázatot, ami alapján megújul az Ecseri úti metrómegálló és környéke. A látványtervekből kiderül, hogy üvegfalú pavilonok és új növények is lesznek. A metrómegálló felszíni rendezése várhatóan 2023 tavaszán kezdődik majd.
2022. szeptember 3. 14:30
A ferencvárosi Tűzoltó utca és Bokréta utca sarkán egy szemet gyönyörködtető lakóház áll, az arra közlekedők gyakran megállnak, hogy közelebbről megtekintsék épületkerámiáit, gondosan és művészien faragott kapuját vagy éppen a kupoláját díszítő kis saroktornyot. A ház valamikor a nemzetközi hírre szert tett Zupka-féle kocsigyártó, majd karosszériakészítő családi vállalkozás otthona volt, mely közvetlenül a gyár mellett épült 1912-ben. Az összeszerelő üzem helyén modern lakóház áll a Tűzoltó utcában, de a Bach János építész által tervezett egykori családi otthon az utókor szerencséjére megmaradt.
2022. augusztus 17. 12:30
A Bakáts téri templom Ybl Miklós korai remekművei közé tartozik, mely 1879 óta nem csupán a tér legfontosabb épülete, de Ferencváros egyik jelképe is. Évek óta csodálhatjuk megújított külsejét, a belső terek rekonstrukciója pedig belátható időn belül teljesen elkészül. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a IX. kerület legismertebb terén már 1822 óta működött templom. 200 évvel ezelőtt úgy épült meg, hogy a megrendelő és a használók is tudták, csak addig szolgálja a környék katolikus lakosságát, amíg állandó templomra nem cserélik. Bár a „csere” nem ment minden nehézség nélkül, 1865-ig ez volt a „Franzstadt” katolikusainak hitéleti központja.
2022. június 30. 09:00
Amikor elkészült, a főváros egyik építészeti látványosságának számított. Sok budai és pesti polgár, sőt vidékről vagy külföldről idelátogató volt kíváncsi, hogy néz ki az az épületegyüttes, mely 1872-től a közélelmezés egyik meghatározó intézménye lett, és maradt is majdnem 100 éven keresztül.
2022. május 31. 17:30
Az Egészséges Budapest Program keretében kibővítik és felújítják a Semmelweis Egyetem Ferenc téren lévő épületét. A beruházás során egy lifttel is gazdagodik a ferencvárosi, historizáló stílusú oktatási épület.
2022. május 26. 15:00
Az Ecseri úti metrómegálló felszíni rendezésére írt ki tervpályázatot Ferencváros Önkormányzata. A téren egységes arculatú, új pavilonokat terveznek, a buszmegállók pedig kikerülnek a tér szélére, így több hely jut majd új növényeknek. A munkálatok várhatóan jövő tavasszal kezdődhetnek meg.
2022. május 1. 13:00
A Központi Vásárcsarnok, közkeletű nevén a Nagyvásárcsarnok ma Budapest egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága. Turisták tömegei keresik fel rendszeresen, hogy megismerjék Pecz Samu építész különleges alkotását és a csarnok semmi mással össze nem vethető sajátos hangulatát. Ezúttal a Pestbuda videós stábja is a Vámház körúti helyszínen járt, hogy bemutassuk a Nagycsarnok varázsát, Pecz Samu kivételes épületét, s egyben Budapest múltjának egy érdekes epizódját.
2022. április 13. 17:00
A Károli Gáspár Református Egyetem költözik be az egykori ferencvárosi BÁV-székházba. Az elképzelés szerint az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Pszichológiai Intézet és a Rektori Hivatal új otthonául szolgálna a IX. kerületi műemléki épület. A cél az egyetem fejlesztése és a korszerű oktatási környezet megteremtése.
2022. április 6. 16:00
Az épülő új Nemzeti Atlétikai Stadion mellett hamarosan megkezdődik a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark megvalósítása is. A beruházás keretében szabadtéri edzőpályák és azokhoz csatlakozó egyéb sportlétesítmények épülnek.
2022. április 5. 12:00
Aki az Üllői úton utazik – különösen a metrópótlás idején –, bizonyára felfigyelt a Pöttyös utcai metrómegállónál, a páros oldalon a folyamatos épületsort megtörő téren egy jellegzetes, kör alakú, oszlopos-üvegezett egyemeletes épületrészre, amely az elmúlt időszakban megújult. Az egykori legendás Tengerszem étterem épületét 2021-ben felújították, és ma rendelőintézetként fogadja a felnőtteket és a gyermekeket.
2022. március 24. 11:30
A magyar nyelvű színjátszás igénye hívta életre a reformkorban a Nemzeti Színházat, amelynek igencsak hányatott sorsa volt: évtizedekig a mai Astoriánál működött, majd a Blaha Lujza téren talált otthonra, de első épületét lebontották, a másodikat pedig felrobbantották. Végleges helyét tervezték többek között az Erzsébet térre, a Városligetbe, végül az elmaradt világkiállítás egyik telkén épült fel, a pesti Duna-parton, a Lágymányosi hídnál. Húsz évvel ezelőtt adták át.
2022. február 17. 15:30
Pihenőpadokkal, új játszótérrel, kutyafuttatóval újulhat meg a IX. kerületi Markusovszky tér, amely alá 120 férőhelyes mélygarázs épülhet, de ötven fát is elültetnek a területen, ahol a zöld felületet is növelik. A 9000 négyzetméteres tér fejlesztéséről átfogó koncepcióterv készült, mutatjuk a látványterveket.
2022. február 16. 10:00
Ma elképzelni sem tudjuk, milyen nyomorban éltek bizonyos városrészekben a pesti emberek a városegyesítés előtt. Az sem volt ritka a 150 évvel ezelőtti statisztikai adatok szerint, hogy több család lakott egyetlen szobában. Hamarabb meghaltak, akik olyan szobában éltek, ahol 6-10 ember zsúfolódott össze, az átlagos élettartam pedig még a legjobb helyzetű Belvárosban sem érte el a 26 évet. Cikkünkből kiderül, hogy főleg Ferencvárosban és Józsefvárosban volt nagy a nyomor, de a főváros többi kerületében sem javult a helyzet még hosszú ideig.
2022. január 20. 09:00
A Népligettel szemben egy olyan katonai objektum állt több mint száz évig, melynek látványa nagymértékben meghatározta az Üllői út, Könyves Kálmán körút kereszteződését. Helyén ma hatalmas kézilabdacsarnok áll, amelyben éppen most zajlik az első nemzetközi sportesemény. Az új épületnek még nagyon rövid a története, de jó alkalmat kínál ahhoz, hogy megismerkedjünk a régiével.
2022. január 6. 09:00
Amikor 1897-ben átadták rendeltetésének a Központi Vásárcsarnokot a Fővám téren, a város vezetői úgy gondolták, hogy az akkor már évtizedek óta folyó élelmiszeripari fejlesztés, áruszállítás folyamatának végére sikerült pontot tenni. A Soroksári út mentén gőzmalmok, vágóhidak és húsipari üzemek sorakoztak, a Déli vasúti összekötő híd és a Fővám tér között pedig a Dunaparti teherpályaudvar létesítésével és a közraktárak felépítésével a kis- és nagykereskedők igényeit is maradéktalanul sikerült kielégíteni. Hamarosan kiderült azonban, hogy koránt sincs így, az átmenő áruforgalom napi biztosítására egy nagybani piacra égetően szükség van.
2021. december 14. 17:30
Befejeződött a Budapesti Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok építése a IX. kerületi Üllő úton, a Népliget autóbusz-pályaudvar mellett. Az 50 000 négyzetméter belterületű csarnok sportesemények, kiállítások, konferenciák helyszínéül szolgál majd, elsőként a január 13-án kezdődő férfikézilabda-EB egyik otthona lesz. Az aréna környezetében 15 hektárnyi gondozatlan területet alakítottak át parkos zöld területté.

összesen: 77 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó