A főváros tizennegyedik malma a Boráros térnél, a Soroksári út – Liliom utca sarkán lévő telken kezdte meg működését 1868-ban. Fő részvényesei eredetileg molnárok, lisztkereskedők és pékek voltak. Az elsősorban búzaőrleményeket készítő gyár a századfordulón már mintegy 200 munkást foglalkoztatott. 

A malom képe egy 1900-as számla fejlécén (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény) 

Az első világháborút követő gazdasági válság miatt a Pesti Molnárok és Sütők Malma már veszteségesen működött, és az évek alatt a deficit csak növekedett. Az itt dolgozó molnárok és malmi munkások egy ideig fellélegezhettek, amikor az Első Budapesti Gőzmalmi Rt. 1926. április 24-én magába olvasztotta, de ekkor már inkább csak raktározásra, mint gabonaőrlésre használták a nagy kiterjedésű telepet. 1932-ben végül úgy döntöttek, teljesen felszámolják és elbontják.

A Magyar Sütők lapja 1933. május 1-jén nekrológnak beillő mondatokkal köszönt el a malomtól: „A Pesti Molnárok és Sütők Malmának a bontási munkálatait megkezdték. Ezt a munkát csak fájdalommal lehet végignézni, mert ez a négy front kiterjedésű, egészséges épület jobb gazdasági viszonyok között még nagyon soká ért volna meg lebontásra.” A szanálás több mint egy évig tartott, a gyári berendezéseket és az újrafelhasználható hatalmas mennyiségű épületvasat és egyéb elemeket újsághirdetések útján árulták. 

Hirdetés a Molnárok Lapja 1933. szeptember 16-i számából 

A végén felparcellázták a hatalmas telket, és 22 házhelyet jelöltek ki. 1936-ban már majdnem mindegyiknek akadt gazdája. A kétsornyi telek között a Liliom és a Tinódi utcák között rövid közterületet is kialakítottak, melyet 1936-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Gabona utcának nevezett el, így emlékezve meg  a terület múltjáról. A beépítés 1942-ig tartott (egy telek kivételével a Soroksári út 14. alatt, mert itt csupán 1964-ben épült fel egy munkásszálló – ma szálloda).

A házak természetesen nem egyszerre épültek, hiszen az építkezések egymástól függetlenül folytak. A tervezői munkát is más és más végezte, a nevek pedig mára jórészt elfelejtett építészeket jelölnek. Haász Gyula, Friedmann Róbert, Gyuricza Sándor, Müller János, Róna Tibor vagy éppen Valkó Sándor nem tartoznak az építészettörténet legismertebb alakjai közé. Két ház kivételével mindenhol  az 1930-as évek hazai építészetének Bauhaus-hatást mutató stílusjegyei teszik egységessé a lakóházakat. A homlokzati síkokkal való játék, az erkélyek fémkorlátai, a bejárati ajtók finom, egyszerű és mégis dekoratív kimunkáltsága képzeletbeli szálakkal kötik össze a lakótömb egyes tagjait. 

Építkezés a malom helyén, a Liliom utca sarkán 1936-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 24530)

       

A Valkó Sándor által tervezett Gabona utca 3. és 5. számú épületek fotója a Tér és Forma 1937. évi 7. számából

Búzakalászt idéző vaskorlát a Gabona utca 5. számú ház erkélyén (Fotó: Simon Tímea)

A házak közül kiemelkedik Weidlinger Tibor 1937-ben átadott alkotása a Gabona utca 2. szám alatt. Már a téralkotás, illetve térkihasználás is feltűnő, mert a földszint felett egy magasföldszint, majd három emelet következik. A sarokház mindkét frontján az emeleti homlokzatokat egyszerű, de látványos faragványok díszítik. A kényelmes erkélyek melletti ablakközökben látható geometrikus formák a búzakalászokat idézik meg.

A Gabona utca 2. számú ház (Fotó: Simon Tímea)

A ház Liliom utcai homlokzata (Fotó: Simon Tímea)

Weidlinger egyébként a Liliom utca 1/B számú, a Tinódi utca 2. és 4. illetve a 6–8. számú házakat is megtervezhette. Ez utóbbi kettő jelenti a kivételt, ugyanis eklektikus, historizáló stílusban készült. A megrendelő dr. Pekár Imre ügyvéd, kormányfőtanácsos volt, akinek édesapja, idősebb Pekár Imre gépészmérnökként, feltalálóként a magyar malomipar egyik legfontosabb alakja volt.

Talán pont ez az érintettség eredményezte azt, hogy a Gabona utca – Tinódi utca két sarkán álló épületpár más stílusban készült, mint a többi. A Tinódi utca 6. főbejárata fölött egyébként az IMRE LAK, a másik ház kapuja fölött pedig a MARGIT LAK felirat tudatta az beköltözőkkel, hogy dr. Pekár Imre és felesége, Verebély Margit saját otthonaként tekint a házakra. 

A Tinódi utca 6. alatti sarokház, az „IMRE LAK”

A Tinódi utca 6. kapuja az említett felirattal

A Tinódi utca 8. kapuja

Az építészek figyelmét nem kerülte el annak fontossága sem, hogy mindkét lakótömb (Soroksári út – Tinódi utca – Gabona utca – Liliom utca, illetve Gabona utca – Tinódi utca – Vaskapu utca – Liliom utca) épületei mögött udvarok lazítsák fel a viszonylag szoros beépítést. Még épületszobrok is díszítik az egyik házat, de a nőalakok nem az utcára néző homlokzaton kaptak helyet, hanem szerényen a kerti oldalon, mintha kifejezetten a lakók számára készültek volna.

Nőalakok a Tinódi utca 4. udvari homlokzatán (fotó: Simon Tímea)

Az erre járó számára modernnek, korszerűnek hat az összkép, valószínűleg eszébe sem jut, hogy ez a két háztömbnyi terület már legalább 80 éves. Azt csak az itt lakók mondhatják meg, hogy a lakások belső kialakítása mennyire felel meg a XXI. századi követelményeknek. Annyi bizonyos, hogy annak idején a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával készültek ezek a házak, valószínűleg nem volt szükség néhány év múlva a vízvezetékek cseréjére vagy egyéb rejtett hibák kijavítására.

És igazán emberléptékű minden a Gabona utcában, az akkori beruházóknak nem volt fontos, hogy a szomszédban még működő, hatalmas Gizella Gőzmalom magasságát megközelítsék, helyette megelégedtek a négy- és ötemeletes bérházakkal. Talán nem túl elcsépelt a kijelentés: mindig érdemes tanulni elődeinktől.

A Tinódi utca a magasból (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény) 

Házsor a Vaskapu utca elején, az egykori malomtelep hátsó traktusa helyén (Fotó: Simon Tímea)

Házsor a Vaskapu utca elején, az egykori malomtelep hátsó traktusa helyén (Fotó: Simon Tímea)

Nyitókép: A Pesti Molnárok és Sütők Malma 1900-ban (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)