Minden iskolás gyerek kívülről fújja a tizenhárom aradi vértanú nevét: Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József és Lázár Vilmos neve mindenki számára ismerősen cseng. 

Arról a tizenhárom honvéd tábornokról van szó, akik – bár nem mindegyikük volt magyar nemzetiségű – a magyar szabadságért hajlandók voltak a halált is vállalni. A megtorlást vezénylő osztrák hadvezér, Julius Jacob von Haynau rémuralmának azonban rajtuk kívül volt még három magas rangú áldozata is: Ormai Norbert ezredest 1849. augusztus 22-én kivégezték, időben tehát tulajdonképpen ő volt az első aradi vértanú. Október 25-én, a tizenhárom közismert vértanú kivégzését követően szintén Aradon halt golyó általi halált Kazinczy Lajos honvéd ezredes, a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia. A szintén halálra ítélt Lenkey János vezérőrnagyot azonban – mivel egyre inkább elborult az elméje – nem végezték ki, vele az aradi várbörtönben 1850-ben pszichés betegsége végzett. 

A legmagasabb rangú vértanú azonban nem Aradon halt meg: az első magyar miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost Pesten lőtték agyon 1849. október 6-án. Végzetének helyszíne pedig az Újépület volt, egy hatalmas katonai létesítmény, amely a XIX. században a mai Szabadság tér egészét és a szomszédos utcák háztömbjeinek helyét is elfoglalta. A váci székesegyházat és diadalívet is jegyző Isidore Canevale által tervezett épület Batthyány mártírhalálának idején azonban már korántsem volt új, építését a mindössze tíz évig regnáló, ám annál nagyobb felfordulást okozó „kalapos király”, II. József rendelte el. A munkálatok 1786-ban kezdődtek Hild János vezetésével, akinek fia, Hild József néhány évtizeddel később számos házat tervezett a környékre. 

Az Újépület a XIX. század végén – háttérben az új Parlament kupolájával

A Batthyány-örökmécses ma

Városrésznyi épület – púp a város hátán

A brutális méretű, zárt Újépület (amelynek csak a belső udvara közel 36 ezer m2-t foglalt el (ami az Országház teljes alapterületének közel a duplája), elkészültekor még nem okozott különösebb problémát, hiszen jóval a pesti városfalon kívül állt, ám a viharos gyorsasággal terjeszkedő Pest az 1800-as évek közepére egyre inkább körbenőtte. Az épület négy sarkán egy-egy bástyaszerű, a főszárnynál magasabb saroképítmény állt, így az erőd benyomását keltette, nem véletlenül, hiszen kaszárnyaként, fegyvertárként és börtönként is funkcionált. A század végére aztán világossá vált: az építészetileg nem különösebben jelentős, ám a forradalom óta véres múltat őrző épületnek semmi keresnivalója az időközben belterületté vált Lipótvárosban. 

Amikor 1885-ben a srégen szomszédos telken hozzáfogtak az Országház építéséhez, az Újépület tömbje – mivel rengeteg, időközben felértékelődött területet foglalt el – már nemcsak kínos, de fölösleges is lett, így 1897-ben lebontották. Hatalmas területén alakították ki a Szabadság teret (amely 1900-ban, az 1849-es forradalomra való utalásként kapta nevét) és a környező utcákat. A magyar Bastille-ként is emlegetett kaszárnya egyik belső udvarának helyén pedig 1926-ban avatták fel a Batthyány-örökmécsest, amely azóta minden városlakót emlékeztet a mártír miniszterelnökre és társaira.

Bár a Szabadság tér napjainkban inkább két oda nem illő, zavaros szimbolikájú politikai emlékművéről ismert, ha a térre vezető Október 6. utcán vagy a Batthyány-örökmécsesnél járunk, jusson eszünkbe: ezek a helyszínek – Batthyány kivégzése okán – az aradi vértanúk legfontosabb budapesti emlékművei, amelyek egyben a XIX. századi Pest egyik legnagyobb épületének helyét is jelölik. 

***

Archív fotók: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.048; Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.049)