A reklámokat lehet szeretni vagy nem szeretni, azt azonban el kell ismerni, hogy fontos szerepük van: nélkülük nehezen értesülnénk egy új áru bevezetéséről, a szerepük a kezdetekben valóban nem is volt más, mint megismertetni az emberekkel az adott terméket. A XX. század elejére azonban – mint oly sok minden más a világban – a reklámok is elkezdtek színesedni, és hatékonyabbá, feltűnőbbé váltak, alkalmazkodtak a változó igényekhez.

Mindezt a saját szemünkkel megtapasztalni igazán izgalmas élmény: a Vasárnapi Ujság 100-120 éves példányaiban szereplő hirdetések remekül megjelenítik a saját korukat, valósággal mesélnek a történelmi eseményekről. 

Ki a legjobb?

1896-ban számos hirdetés még egyszerű tényközlésnek tűnt, ám stílusuk néhol már távol állt a tények világától. A legtöbb termék hirdetője önbizalomban nem szenvedett hiányt, a Kis Lapot, a Magyar Bazár divatlapot vagy a Veloutine rizsport is nemes egyszerűséggel a „legjobbnak” nevezik. 

Minden termék hitelesebbnek tűnik, ha hozzánk hasonló, hús-vér emberek ajánlják, ezzel pedig „Bodascher Siegfried arczképfestészeti műhelye” már 1896-ban is tisztában volt. A bécsi mester hirdetése magyarul, magyar emberektől idéz számos, elégedettséget tükröző levelet. A vevők között olyan emberek is szerepelnek, mint Tallián Béla báró, Somogy megye főispánja, aki „nagyon elégedett a megrendelt olajfestménnyel, és másoknak is ajánlani fogja a műtermet”. 

Bár ebben az időben egy bécsi cég hirdetése még jelentős helyet foglalt el a rovatban, 1906-ra Schönwald Imre pécsi órásmester már „Magyarnak Pécs, németnek Bécs! Ne küldjük pénzünket külföldre!” szlogennel hirdette óra-ékszer üzletét. Bár Ausztria és Magyarország összefonódása a hirdetéseket olvasva is nyilvánvaló volt, feltűnő, hogy az idő előrehaladtával a bécsi cégek elkezdtek kikopni a hirdetők közül.

Ez azonban – ekkor még – nem jelentett bezárkózást: francia, német és angol szépségipari termékek nagy számban képviseltették magukat, de a magyar termékek mindvégig többségben voltak. 

„Kövérség korai vénség”

A Vasárnapi Ujság hirdetéseinek túlnyomó része természetesen a szépséggel, illetve az egészséggel volt kapcsolatos, a nyelvezet mai szemmel azonban nem mindig volt hízelgő. A „Kövérség korai vénség” szlogen például kétségkívül frappánsan alliterál, de a hirdető a folytatásban sem finomkodik: „Istenem, – így sóhajta ezer meg ezer ember, – mit adnék, ha elhájasodásomtól és emésztési zavaroktól megszabadulhatnék. Lám, nem is kell annyit áldozni. Tegyen minden hölgy és férfi csak egy kísérletet Mandor soványító és vértisztitó porral, biztos az eredmény”. 

1906-ban a kívánt alak elérésére a beszédes nevű „Fakír apasztó sót” is választhatta, akit meggyőzött a cég hirdetése, amihez előtte-utána rajzocskát is mellékeltek, természetesen feltűnően csinosabb és soványabb végeredménnyel. 

Beszédes reklámok

Az I. világháború és a nem sokkal később bekövetkező trianoni tragédia gazdasági hatásai mind-mind látszódnak a reklámokból. 1916-ra például szemmel láthatóan megszaporodtak a különböző művégtagok, kerekesszékek és egyéb gyógyászati eszközök hirdetései. A Keleti család Koronaherceg utcai (ma a belvárosi Petőfi Sándor utca) üzlete a betegtoló kocsiktól kezdve a sérvkötőkön át az „elegáns, célnak megfelelő” műkézig és műlábig mindenfélét kínált, amire igény mutatkozott. Ebben az időben természetesen megszaporodtak a hazafias témájú könyvhirdetések, „A mi hőseink” éppúgy megvásárolható volt, mint „A legyőzhetetlen ország” című, „A Vörös kereszt” című munkában pedig egy államtitkár ismertette a genfi egyezményt, de akit az érdekelt, „Hogyan züllött el az orosz hadsereg?”, 60 fillérért megkaphatta a Magyar Könyvtár kiadásában. 

Majdnem minden a háború körül zajlott ekkoriban, a Columbia cég 30 koronás „tölcsér nélküli beszélőgépe” (gramofonja) a hordozható zene élményével néhány pillanatra feledtetni tudta a háború gondolatát. Akadtak azonban már hirdetések is, a Diana Cég például féloldalas, látványos rajzzal hirdette krémjeit, Gross Antal József körút 23. alatti üzlete pedig nemcsak ékszert, briliánst és platinát, de „hamis fogakat” is felvásárolt attól, akinek éppen pénzre volt szüksége.

Vajon mennyire tükrözik a reklámok az adott kort, amelyben készülnek? Nos, a Vasárnapi Ujság száz évvel ezelőtti hirdetései alapján jobban, mint gondolnánk, mindez pedig alkalmat ad arra, hogy elmerengjünk a kérdésen: a mi mindennapjainkat ellepő és befolyásoló reklámok mit fognak üzenni egy száz évvel későbbi szemlélőnek?