Bukovszki Péter

160764_2.jpg Vörös csillag a tetőn – a kommunizmus nyomai Az archív felvételeket mai szemmel nézegetve elképesztő látni, mennyi budapesti homlokzatról nézett le ránk vörös csillag egykor, torzítva a városképet és a tudatot egyaránt.
Gellért fürdő: szecessziós luxus, modern gondok Budapest egyik legszebb, szállodával egybeépült gyógyfürdője majd száz éve a fővárosi Duna-part éke, a patinás épületegyüttes sorsa azonban korántsem indult ilyen rózsásan.
Boldog születésnapot, Nagykörút! A főváros egyik legfontosabb útvonala szeptember elején dupla évfordulót ünnepel, ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze érdekességeket.
Arany a Múzeumkertben: megújul az egyik legszebb köztéri szobrunk Csütörtök óta leghíresebb szobra nélkül fogadja a látogatókat a Múzeumkert: Arany János legendás bronzalakját ugyanis restaurálás céljából elszállították, az alkotás története azonban ennél jóval izgalmasabb.
Tíz izgalmas pillanat a Lánchíd történetéből Mivel a főváros első állandó Duna-hídjának alapkövét idén 175 éve, 1842. augusztus 24-én tették le, összeválogattunk tíz érdekes fotót a Fortepanról, amelyek a hozzájuk tartozó tényekkel együtt segítenek még jobban megismerni a Buda és Pest összetartozását szimbolizáló átkelőt.
Már áll a Lovarda épülete a Várban A néhány hónapja zajló építkezés mostanra a látványos szakaszába érkezett: már világosan megfigyelhető, milyen is lesz a régi-új Lovarda épülete, ha elkészül.
Hova tűnt a Csikós-szobor a Várból? Aki mostanában a budai Várban, a Hunyadi udvaron jár, több furcsaságot is észrevehet. Ezek egyike, hogy a kordonokkal körülvett Csikós-szobor egy ideje már nincs a helyén. Az alkotást ugyanis elszállították, mi azonban utánajártunk a dolognak.
Miért bontják a belvárosi épületeket? Kinek tesz jót, ha olyan, nagyjából egységes képet mutató utcákból is eltüntetjük a házakat, amelyek kisebb-nagyobb csoda folytán túlélték az elmúlt század viharos történelmét? Az elmúlt időszakban több olyan belső-pesti épületet is lebontottak, amelyeknél ezt a házak állapota nem indokolta volna, mára mégis csak hűlt helyüket találjuk. A szempontokat nem kell nagyon keresnünk, a fő kérdés inkább az: mit jelent mindez nekünk, városlakóknak?
Sisi szobrának kalandos útja – vándorló szobrok Az egyik legszebb budapesti szobor kálváriája sajnos igazi XX. századi történet, végtelen vitákkal, szocialista városépítészettel, méltatlan, félreeső helyszínnel, elfeledett jelennel. Erzsébet királyné Döbrentei téri szobráról, az egykor nagy jelentőségű alkotásról sokan tudnak, a szobor hosszú kálváriája már kevésbé ismert történet.
Történelmi gyászhintót állítanak ki a Fiumei úti sírkertben Kiállítják a világ egyik legnagyobb gyászhintóját a Fiumei úti sírkertben. Az Apponyi-hintó kalandos történetét kevesen ismerik, pedig a gyönyörű, díszes jármű a hajdani gyászhintók egyik utolsó megmaradt példánya.
Kipróbáltuk: ilyen a frissen nyílt Bárkert Bistro A Várkert Bazárból a megnyitása óta hiányzott egy minőségi vendéglátóhely, a Bárkert viszont éppen ezt a hiátust szeretné betölteni. A néhány napja nyílt étteremnek komoly elvárásoknak kell megfelelnie, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk és kipróbáljuk. Az eredmény minket is meglepett.
Tolsztoj teret avattak Budapesten A XII. kerület eddig névtelen kis parkját nemrégiben az egyik legnagyobb orosz íróról nevezték el, s ezzel egy időben a helyszínen felállított szobrát is felavatták.
Javában készül a Várkert kioszk épülete Az egykori szivattyúház, a későbbi kioszk Ybl Miklós tervezte épülete a megnyitást követően, ősztől Budai Kreatív Ház néven rendezvényhelyszínként és kávézóként üzemel tovább.
Mesekertet avattak a Terézvárosban Átadták a felújított Benczúr-kertet a VI. kerületben. Bár korábban az eldugott, meghitt kis park sorsáért a helyiek komolyan aggódtak, a végeredmény alapján úgy tűnik: igazán igényes, jól megtervezett játszótér született.
Így fest a leendő Nemzeti Táncszínház a Millenárison A 2018 elejére befejeződő építkezés mostani szakasza látszólag kevés izgalmat tartogat,de ez korántsem igaz, a transzformátor szülőhelyének átépítése ugyanis feltárta az ipari műemlék épület eredeti, bazilikális szerkezetét.
Így épült a Duna-part egyik legszebb temploma A nagyobb építkezéseket régen is óriási sajtófigyelem övezte, s nem volt ez másként Budapest második legnagyobb református templomával, a Szilágyi Dezső téri épülettel sem. A korabeli cikkekből emellett sokszor olyan érdekességek is kiderülnek, amelyeket mára már a feledés homálya borít.
Már épül a Lovarda a Várban A tavaly májusi alapkőletétel után egy évvel, mostanában kezd kiemelkedni a földből a Lovarda várbeli épülete, amelyet a világháborús károk után tüntettek el a föld színéről.
Ismerik a Fiumei úti sírkert legérdekesebb síremlékeit? Az egykori Kerepesi temető a nemzet legnagyobb alakjainak nyughelye, sírjainak többsége pedig valóságos műalkotás. Néhánynak közülük azonban igen különleges története van: összegyűjtöttük a legérdekesebb síremlékeit.
Már áll a Miniszterelnökség új épülete a Várban Az elmúlt hónapokban új ház nőtt ki a földből az egykori Karmelita kolostor szomszédságában, a budavári Dísz tér sarkán: a tervek szerint a jövőben itt lesz a Miniszterelnökség székhelye.
Átalakul a Fiumei úti sírkert A nemzeti emlékhely és a szomszédos Salgótarjáni úti zsidó temető sírjai és mauzóleumai is megújulnak a jövőben, ezenkívül lesz mai igényeknek megfelelő látogatótér és többnyelvű, szervezett idegenvezetés is. A Fiumei úti sírkert új arculatának debütálása a május 13-án megrendezésre kerülő emlékhelyek napja, vagyis a „mauzóleumok éjszakája” lesz.
Miért nem válhatott sokáig Budapest szimbólumává a Lánchíd? Mindenki tudja, hogy a főváros első önálló hídját, a Lánchidat Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, van azonban egy mára feledésbe merült tény, ami egykor nagymértékben akadályozta azt, hogy a vízi átkelő a városegyesítés szimbólumává váljon. Ez pedig nem más volt, mint a hídvám.
Domborműre került a koronázási palást a Várban Rieger Tibor bronz domborművét húsvéthétfőn avatták föl a Várban lévő Mária Magdolna-romtemplom egykori szentélyében.
Megjött az áprilisi tél! A szeszélyes április mindig tartogat meglepetéseket: hol kellemes meleget, hol fagyos telet. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy az áprilisi zimankó mai jelenség: száz éve fél Budapestet ellepte a hó.
Időtlen probléma: köztéri órák Budapesten A fővárosban száz éve még szinte mindegyik hirdetőoszlop tetején óra trónolt, a helyzet mára azonban gyökeresen megváltozott: a megmaradt köztéri óráink jó része elhanyagolt és pontatlan, a többségük ráadásul szépnek is csak erős jóindulattal nevezhető. Vannak azonban üdítő kivételek: bemutatunk néhány rejtett kincset, amelyek ma is épp olyan szeszélyesen mutatják az időt, mint egykoron.
Szocreál régi fényben: felújították a Pannónia Filmstúdiót A Pannónia Filmstúdió Hűvösvölgyi úti épületében számos film és szinkron készült, falai között olyan legendás színészek dolgoztak egykor, mint Sinkovits Imre, Csákányi László vagy Gobbi Hilda. A szocreál stílusú házban egy ideje újra zajlik a filmes munka, ám a felújítás megőrizte a régi értékeket is: erre jó példák azok a falrészletek, amelyek legendás művészek aláírását őrzik.
Alig maradt valami az MTESZ-székházból A kettes metró Kossuth téri megállója fölötti irodaházat már szinte teljesen lebontották, a helyére épülő, a tér arculatába illeszkedő ház építése a tervek szerint még az idén elkezdődik.
Feltárultak a Néprajzi Múzeum titkai Több, eddig nem ismert tényre derült fény a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületével kapcsolatban. Épülettörténeti sétán mutatták be a palota történetét. Ennek során kiderült, melyik terem őrzi az eredeti szépségét, de sikerült megcáfolni egy évszázados legendát is.
Egy darabka Firenze a Palotanegyedben Megújul Budapest egyik legszebb neoreneszánsz épülete. A VIII. kerületi Palotanegyedben az elmúlt időszakban egyre több épület születik újjá: a szebbnél szebb házak között igazi gyöngyszemek is vannak. Ilyen a Krúdy utca 11. is, amely a város egyik legszebb neoreneszánsz házaként nemsokára teljesen új arcát mutatja majd a nagyközönségnek.
Nyáron kezdődhet a Múzeumkert felújítása A kiskörúti park nagy idők és fontos események tanúja, jobban megnézve azonban látható: mindenkori állapota nem feltétlenül tükrözte Budapest hangulatát. A megújulás előtt álló Múzeumkert végső terveit február végén nyújtják be, a munkálatok a nyár folyamán kezdődhetnek el.
Megújulnak a szecessziós iskolák Az elmúlt hónapokban két gyönyörű, százéves iskola is megújult Budapesten. A régi fényükben tündöklő homlokzatok pedig minden szemlélődőt visszarepítenek a századelős iskolaépítések korába, egy olyan korba, amikor a művészi igényesség és a célszerűség még egyszerre volt jelen.

További cikkeink