Főkert

főkert2 (1).jpg Felújították a Feneketlen-tavi játszóteret A XI. kerületi Feneketlen-tavi játszótér tó felőli bejáratnál egy új, burkolt fogadóteret alakítottak ki, az Ülő fiú szobrának letört lábfejét restaurátorok segítségével kipótolták. Új játékokat, piknikasztalokat és padokat helyeztek el, valamint négy juharfát és több mint ezer évelő növényt ültettek el a parkban.
Rózsakertet adtak át a Gellért-hegyen A nemzeti összetartozást szimbolizáló rózsakertet alakítottak ki a Gellért-hegyen, a Jubileumi parkban. Minden magyar települést egy rózsatő jelképez.
Megújultak a fasorok Pesten és Budán A rossz állapotú fákat kivágták, helyükre a Fehérvári úton pagodafát, a Hegyalja úton mezei juhart ültettek. Az Üllői úton 360 facsemetét telepítettek.
Védett terület lett az újpesti Farkas-erdő A IV. kerületi Farkas-erdő Természetvédelmi Terület erdőlakó állatokban gazdag, több védett növény- és állatfaj is él itt. Az ide látogatókat nádas, fenyves és ritka virágok várják. Immár a helyi védettséget jelző táblákat is láthatják a kirándulók.
Csaknem ezerötszáz fát ültetett el tavasszal a Főkert Parkokba és fasorokba több mint hatszáz új fát telepítettek a Főkert munkatársai tavasszal, a Népligetbe, a Feneketlen-tó mellé, a Pünkösdfürdő parkba és a Gesztenyéskertbe a fiatal csemeték mellett huszonöt évesnél idősebb fákat is ültettek. A fővárosi erdők kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak.
Minierdő, bokrok, fasorok: zöldfejlesztések a Főkerttől 2023-ban Az idén Budapesten több fasort újít meg a Főkert, 12 ezer tő cserjét ültet el, és egy minierdőt is telepít. Folytatódik több korábban megkezdett munka, köztük a parkfelújítások, a tavaly ültetett kiserdőkbe pedig padokat helyeznek ki.
Felújították a természetvédelmi tanösvényeket A fővárosban összesen 40 kilométer hosszú természetismereti tanösvény van, szinte minden jelentős természetvédelmi területen találunk ilyet. A Főkert munkatársai, más szervezetekkel összefogva a pesti oldal teljes útvonalhálózatát felújították 2022 nyarára.
Fecskelakótelepet állítottak fel a Merzse-mocsár szomszédságában Fecskelakótelepet állítottak fel egy Merzse-mocsár melletti lovarda területén a Főkert és a Magyar Madártani Egyesület szakemberei a XVII. kerületben. A fecskék idevonzása és a fészkelésük segítése mellett ez egyben kísérlet is, ha beválik, a jövőben újabb, fecskéknek szánt lakótelepeket is kihelyeznek majd.
Búcsú a Deák tér ikonikus fájától – Kivágják a megdőlt fenyőt Kivágják a Deák tér ikonikus fáját, a padok fölé hajló himalájai selyemfenyőt. A megdőlt fa sokak kedvenc találkozóhelye volt, s mivel a budapestiek kötődtek hozzá, a Főkert is érzékeny búcsút vett tőle a honlapján. Közölték: sem átültetni, sem alátámasztani nem lehet, nincs más lehetőség, csak a kivágás, mivel a közkedvelt fa balesetveszélyes.
Több ezer tonna hulladéktól tisztították meg a Tétényi-fennsíkot Több mint 4100 tonna építési hulladéktól tisztították meg a XXII. kerületi Tétényi-fennsíkot a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) kertészeti és hulladékgazdálkodási szakemberei. Ezzel a védett természeti területet, amely Budapest legnagyobb kiterjedésű száraz rétjeit fogja össe, visszaadták az őshonos növényvilágnak.
Megtisztítják a Tétényi-fennsíkot az építési és egyéb hulladékoktól A budapesti közműtársaság szakemberei a XXII. kerületi Tétényi-fennsík területéről eltávolítják az évtizedekkel ezelőtt lebontott katonai célú épületek törmelékeit és egyéb hulladékokat. A fennsíkot visszaadják az őshonos növényvilágnak. A természetvédelmi terület számos védett növény- és állatfaj otthona.
Elültettek egy 25 éves tölgyet a Pünkösdfürdő parkban A III. kerületi pünkösdfürdői Duna-parton elkezdődtek a kertészeti munkák. A Pünkösdfürdő parkban október 18-án, hétfőn egy hatalmas méretű, 25 éves tölgyet ültettek el.
Többfunkciós pihenőpark épül a pünkösdfürdői Duna-parton Környezettudatos, ökológiai szemléletű városszéli pihenőparkot alakítanak ki a III. kerületi pünkösdfürdői Duna-parton. Az elképzelések szerint a terület pihenésre, sportolásra, piknikezésre, játékra alkalmas részei jól elkülönülnek majd egymástól, a csendre vágyó látogatók nem hallják majd a sportpályák zaját, a kerékpárosok külön pihenőpontot kapnak, a kutyák és gazdik pedig saját agility pályán hódolhatnak majd a sportoknak. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, a parkot várhatóan ősszel adják majd át.
Több korhadt fát kivágnak Budapest-szerte A városi fák folyamatos gondozást igényelnek. A szeptemberi faápolási munkák során Budapesten több helyen vágnak ki veszélyes, korhadt fákat, és ültetnek helyettük újakat, a kispesti Wekerletelepen pedig egész fasorokat újítanak meg.
Újabb három rovarhotelt helyeztek el a fővárosban A város ökológiai sokfélesége érdekében rovarhoteleket telepített a Főkert a Vérmezőre, a Tabánba és a II. János Pál pápa térre is. Ezekben a rovarok a természetes élőhelyükhöz hasonló otthont találnak.
Budapest újabb nevezetes fáival bővült a Főkert telefonra letölthető adatbázisa Budapest 100 nevezetes fája, ezek története, valamint 38 fővárosi helyi védettségű terület, természeti kincs leírása szerepel immár fotókkal illusztrálva a Főkert BP Fatár nevű adatbázisában. A telefonra letölthető alkalmazás az induláshoz képest nemrég újabb információkkal bővült, ezt mutatta be a Főkert pénteken, sajtótájékoztatón.
Megújult a Függetlenségi park Újbudán Átadták a teljesen újjáépült a XI. kerületi Függetlenségi parkot, ahol többgenerációs, sportolásra és pihenésre alkalmas tér jött létre. Felújították a szökőkutat és az emlékművet, szabadtéri edzőpark, nyugágyak és okospadok kerültek a növényekkel borított térre.
Leltárba vették a budapesti fákat – Ingyenesen letöltető telefonos alkalmazás készült A Főkert új telefonos applikációja segítségével 47000 fővárosi tulajdonú fával ismerkedhetünk meg, mindegyik példánynak saját adatlapja van. Egyelőre csak a kiemelt parkok egyedei szerepelnek a programban, a fasorok, természetvédelmi területek, nem fővárosi tulajdonú ingatlanok és a közforgalom számára megnyitott magánterületek fái nem, hiszen a megközelítőleg egymillió budapesti fa adatlapjának elkészítése hosszabb időt vesz igénybe. A BP Fatár nevű ingyenes alkalmazás ezenkívül tartalmazza az utcabútorokat, játszótereket, ivókutakat, kerti építményeket is, térképes felülettel segíti az eligazodást és a tudatos parkhasználatot.
Budapesti napló: Milyen szerepet töltöttek be a fák és parkok Budapest életében? Ma már nem kérdés, hogy a fák és a parkok hozzátartoznak az élhető, fenntartható városhoz. De hogyan alakult a város és a fáinak, parkjainak kapcsolata az idők során? A Föld napjához kapcsolódva ezen a héten „zöld” témájú cikkekből szemezgetünk Budapest százötven éves történelméből.
Egymásba fonódó történetek: a végtelen Városliget A Városliget fáinak történetét szinte olyan lehetetlen megírni, mint mondjuk a magyar irodalom történetét. Fő tendenciák, folyamatok, fontos mérföldkövek persze megjelölhetők. De, miként a kortárs irodalomtörténet-írásban, itt is azt kell gondolnunk, a nagy és egységes történet helyett inkább csak versengő történetek vannak. Így, többes számban, sokféle különálló, koronként is változó szín. És mindezeken túl a Városliget éppen mostanában nagy változásban is van: nemcsak múltjának vannak versengő történetei, de jövőjéről se látható egységes kép – mi több, ezek az eltérő jövőképek súlyos indulatokat is keltenek.
Hét helyszínen adnak át családi szabadidőparkokat Budapesten A Tabántól Csepelig összesen hét új családi szabadidőparkot alakítanak ki a fővárosban, megújulnak a zöldterületek, a játszóterek, amelyek sport- és rekreációs funkciókkal is bővülnek.
A Római-part zöldfelületeit közösségi tervezéssel újítják meg Közösségi tervezéssel szeretné fejleszti a Római-part zöldfelületeit a Főkert és a Fővárosi Önkormányzat. A most meghirdetett felhívás szerint a cél a Duna-part természeti értékeinek és a táj hangulatának a megőrzése.
Megújul az Andrássy úti fasor Nyolc elöregedett, balesetveszélyes fát kivágnak, a helyére új, egészséges fákat ültetnek az Andrássy úton, az Oktogon közelében.
Platán a Palatinusnál, avagy a hét vezér nyomában Nő egy óriási platán a Margit-szigeti Palatinus strand bejáratával szemben. Hatalmas, nagyjából 300 négyzetméternyi árnyékába jó behúzódni a nyári kánikulában, és ámulatba ejtő a fa hét ágra szakadó törzse, hámló kérge, közel harmincméteres magassága is. Fedezzék fel velünk e matuzsálem regényes múltját évgyűrűről évgyűrűre!
Új természetvédelmi területek Budapesten A Rákos-patak melletti kis tó, valamint a XV. kerületi Szilas-tó és környéke is helyi jelentőségű természetvédelmi terület lett.
"Tízezer új fát Budapestre!" - Tavasszal folytatódik a faültetés 1700 fát ültet a Főkert idén városszerte. Az őszi ültetési időszakban 2500 fát ültettek, három év alatt összesen 8350 facsemete került a fővárosba.
Virágokat mutatnak be a Margitszigeten A 150 éves Főkert virágbemutatót tart a Margitsziget parkjában.
Mintegy 1100 fát ültetnek Budapesten A Budakeszi útra például 67 magas kőris, a Gyömrői útra 100 gömbakác, a Ferihegyi útra pedig 130 oszlopos juhar került.
Idős fákat ápolnak a Városligetben A Liget Budapest keretében idős fákat ápoló program indul el: idén több min 50 fa ápolását végzik el. A Liget Budapest részeként, a városligeti parkrehabilitáció nyomán 60%-ról 65%-ra emelkedik a zöldfelületek aránya.

További cikkeink