Gönczi Ambrus
A Központi Vásárcsarnok – Videón a város értékei
2022. május 1. 13:00
A Központi Vásárcsarnok, közkeletű nevén a Nagyvásárcsarnok ma Budapest egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága. Turisták tömegei keresik fel rendszeresen, hogy megismerjék Pecz Samu építész különleges alkotását és a csarnok semmi mással össze nem vethető sajátos hangulatát. Ezúttal a Pestbuda videós stábja is a Vámház körúti helyszínen járt, hogy bemutassuk a Nagycsarnok varázsát, Pecz Samu kivételes épületét, s egyben Budapest múltjának egy érdekes epizódját.
A Nemzeti Színház megpróbáltatásai – Számos épületben működött alapítása óta a nemzet teátruma
2022. április 29. 9:00
2002 óta áll és működik a Nemzeti Színház a Dunához közel eső, egykor vasúti csomópontnak helyet adó területen, a Rákóczi híd pesti oldalán. A helyszín is nagy változásoknak volt tanúja az elmúlt mintegy 200 év alatt, de a színház története sokkal fordulatosabban alakult. Mielőtt mostani otthonába költözött, számos épületben működött a társulat, kettőt ezek közül elbontottak, a többit eleve átmeneti megoldásként használták, közben pedig szinte évtizedenként felmerült az állandó otthon megépítésének gondolata, több alkalommal építészeti tervpályázatot is hirdettek. Más-más okokból, de ezek egyike sem jutott el a várt végkifejletig. Érdemes a meg nem valósult tervek és elképzelések ismertetésével felidézni a „Nemzeti” sorsának alakulását.
A mélyszegénység világából virágos lakótelep – 65 éve kezdték bontani az egykori Mária Valéria-szükséglakótelepet
2022. március 17. 10:00
A József Attila-lakótelep Budapest egyik, zöld területekkel, fákkal, bokrokkal leginkább ellátott városnegyede, 2012-ben még az ország legvirágosabb lakótelepe címét is elnyerte. Az itt lakók közül is egyre kevesebben tudják azonban, hogy volt idő, amikor ez a terület legkevésbé sem a komfortosságáról volt híres. A neve is más volt, mely már önmagában sokat elárult az itteni viszonyokról: Mária Valéria-szükséglakótelep.
Tökéletesen illeszkedett a városszövetbe a Józsefvárosi Telefonközpont, ma elegáns szállodák működnek benne
2022. február 23. 9:00
Az ipari épületeknek a városszövetbe való beépítése az 1880-as évek egyik fontos városfejlesztési kérdése volt. Egyfelől Budapest központjától egyre nagyobb távolságra próbálták elhelyezni – sok esetben áthelyezni – a zajos és szennyező anyagokat gyakorta kibocsátó nagyüzemeket, másfelől a közművesítés és kommunikáció fejlesztésére és kiszolgálására alkalmas központokat úgy kívánták a főváros vezetői megterveztetni, hogy azok minél jobban illeszkedjenek az adott utca vagy tér architektúrájába. Az utókor szerencséjére ez a szándék legtöbbször szemet gyönyörködtető eredményeket produkált, jó példa erre a József Távbeszélő Központ.
Az épület, amely egykor könyvek otthona volt – A Révai Testvérek könyvesháza az Üllői úton
2022. február 5. 9:00
Az Üllői út Kálvin tér és Nagyvárad tér közötti szakasza számos olyan épülettel rendelkezik, amelyek nem csupán építészeti értékeik miatt fontosak, de művelődéstörténeti szempontból is jelentősek. Szerencsére az elmúlt néhány évben ezek közül többet sikerült az eredeti tervek szerint felújítani. Az Üllői út 18. számú ház is ebbe a csoportba tartozik, sok évtizedes állagromlás után megújult. Az arra járók valószínűleg nem tudják, hogy amikor ez a ház 1898-ben felépült, a Révai Testvérek könyvesházának adott otthont.
Ahol régen kaszárnya állt, most sportcsarnok működik – A Ferenc József gyalogsági laktanya története
2022. január 20. 9:00
A Népligettel szemben egy olyan katonai objektum állt több mint száz évig, melynek látványa nagymértékben meghatározta az Üllői út, Könyves Kálmán körút kereszteződését. Helyén ma hatalmas kézilabdacsarnok áll, amelyben éppen most zajlik az első nemzetközi sportesemény. Az új épületnek még nagyon rövid a története, de jó alkalmat kínál ahhoz, hogy megismerkedjünk a régiével.
A Nagyvásártelep múltja – Kilencven éve készült el a főváros élelmiszer-kereskedelmének központja
2022. január 6. 9:00
Amikor 1897-ben átadták rendeltetésének a Központi Vásárcsarnokot a Fővám téren, a város vezetői úgy gondolták, hogy az akkor már évtizedek óta folyó élelmiszeripari fejlesztés, áruszállítás folyamatának végére sikerült pontot tenni. A Soroksári út mentén gőzmalmok, vágóhidak és húsipari üzemek sorakoztak, a Déli vasúti összekötő híd és a Fővám tér között pedig a Dunaparti teherpályaudvar létesítésével és a közraktárak felépítésével a kis- és nagykereskedők igényeit is maradéktalanul sikerült kielégíteni. Hamarosan kiderült azonban, hogy koránt sincs így, az átmenő áruforgalom napi biztosítására egy nagybani piacra égetően szükség van.
Ma is áll a Magyar Tanítónők Otthona – A szegény sorban élő pedagógusok költözhettek be a tornyos épületbe
2021. december 17. 10:00
Az Orczy út elején, közel a Nagyvárad térhez áll egy középkori várat idéző, toronnyal rendelkező ház, csendesen megbújva a környező fák mögött. Kevesen tudják, hogy egykor ez az épület a fővárosi, szegény sorban élő tanítónők otthonaként működött.
A legszebb pesti bölcsődét Ybl Miklós tervezte
2021. december 2. 14:00
A józsefvárosi Nagy templom utca és Nap utca sarkán egy gyönyörű, neoreneszánsz stílusban készült ház áll. Már a tervezője, Ybl Miklós miatt is fontos, de a megrendelő, az Első Pesti Bölcsőde Egylet is különlegessé teszi a ma is nevelési feladatot ellátó épületet.
85 éve szentelték fel a ferencvárosi Szent Vince-plébániatemplomot
2021. november 20. 11:00
A historizáló építőművészet szép példája a ferencvárosi Mester utca és Haller utca találkozásánál álló Szent Vince-plébániatemplom, amelyet 85 évvel ezelőtt, 1936-ban szenteltek fel. Alkotója az a Fábián Gáspár volt, aki korának egyik legkiemelkedőbb építészeként mintegy ötven egyházi épületet tervezett. Az észak-itáliai román stílusú templomok mintájára készült, faragott homokkővel burkolt épület akár 2000 ember befogadására is alkalmas. Az 55 méteres torony tetejéből igazi körpanoráma nyújt élvezetet a lépcsősort megmászóknak.
Volt egyszer egy fiúárvaház – József nádorról kapta a nevét a Pollack Mihály tervezte Josephinum
2021. október 10. 10:00
A szüleiket elveszítő fiatal gyerekek támogatását, nevelését, napi szükségleteik kielégítését Magyarországon egészen a XVIII. század közepéig az egyházak vállalták magukra. Az első városi árvaház Kőszegen nyílt 1741-ben, majd a következő évtizedekben sorra épültek Selmecbányán, Sopronban, Nagyszombatban, Veszprémben a települések által fenntartott és működtetett hasonló intézmények. Pesten, bár jeles polgárok adományoztak jelentős összegeket erre a célra az 1790-es években, csupán 100 évvel a kőszegi megnyitása után rakták le a József nádorról elnevezett, első ilyen típusú nevelőintézet alapkövét.
Ferencváros egykor a malmokról volt ismert – A Gizella és a Hungária újjászületve őrzi a múltat
2021. július 13. 9:30
Malmok és Ferencváros, Ferencváros és a malmok. Volt idő, amikor a két szó nagyon gyakran szerepelt egymás mellett az újságok oldalain. Hosszú időn keresztül a mai IX. kerülete volt az élelmiszeripar egyik központja. A középkortól egészen az 1870-es évekig hajómalmok tucatjai dolgoztak a ferencvárosi folyópart mentén, utána pedig hatalmas gőzmalmok jelentették a megélhetés biztos forrását sok ezer pesti és Pest környéki munkás számára. Hajómalmokat manapság csak múzeumokban láthat az ember, a régi ferencvárosi gőzmalmok közül azonban maradt még néhány, bár az is igaz, hogy már régóta nem őrölnek bennük.
A pezsgő budapesti élet tere volt egykor a Blaha Lujza tér múzeummal, színházzal, áruházzal
2021. június 28. 10:00
A Blaha Lujza tér nevét a nemzet csalogányáról kapta; a kor ünnepelt színésznője még megélte, hogy a lakóháza előtti közterület a nevét viseli. Budapest egyik legforgalmasabb és legismertebb tere ma már nem az egykor itt álló, vagy ma is itt álló díszes épületekről híres. A pezsgő, városi élet színtere sivár, jellegtelen közterületté változott, amelynek felújítását a nyáron tervezik.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza
2021. február 6. 11:00
A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
A város egyik legszebb helye a Bakáts tér – 225 éve kezdődött a története
2020. október 10. 12:00
Kevés olyan közterület van a fővárosban, ahol a közösség életének meghatározó intézményei szinte kivétel nélkül mind megtalálhatók. Talán nincs is ilyen ma már, és talán nem is baj. Száz vagy éppen százötven évvel ezelőtt azonban sokan tartották fontosnak, hogy ha istentiszteletre akarnak menni, a gyerekeiket iskolába adni, betegség esetén gyorsan kórházba jutni, vagy ha hivatalos ügyeket kell intézni, ne legyen szükség nagy távolságokat bejárni. Hasznos, ha templom, iskola, kórház, hivatal, esetleg mozi és társaskör egymáshoz közel található. A Bakáts tér éppen ilyen hely volt.
Kétszer rajzolta újra a Vámház gyönyörű palotáját Ybl Miklós – 150 éve kezdték építeni, Duna-hidat terveztek mellé
2020. szeptember 30. 10:00
Ybl Miklós gyönyörű neoreneszánsz palotája, a Fővámház, amit ma Corvinus Egyetemként ismerünk, a felépülése óta meghatározza a pesti Duna-part látképét. Kevesen tudják, hogy a tervek eredetileg nem erre a helyszínre készültek, hanem a mai Kossuth térre, ahol meg is kezdődtek az alapozási munkálatok. Ám Andrássy Gyula a hónapokon át tartó helyszínvitában a főváros mellé állt, és leállíttatta az építkezést, a helyszínváltozás miatt pedig Ybl Miklósnak kétszer is át kellett rajzolnia a terveket. Végül a ferencvárosi Duna-parton 150 évvel ezelőtt kezdődött meg az építkezés.
Egy vásárváros születése és átalakulása – A Budapesti Nemzetközi Vásár Kőbányán
2020. szeptember 4. 10:00
Már a XIX. század második felében rendezett, úgynevezett általános kiállításokon felmerült az a gondolat hazánkban, hogy bár a közös bemutatkozás nagyobb számban érdekelheti a magyar és külföldi látogatókat, de az ipari, a mezőgazdasági, a képző- és iparművészeti, valamint egyéb szakágazatok számára mégis célszerű volna önálló, külön helyszíneket biztosítani. 1885-ben olyan sajtótudósítások is megjelentek már az Országos Általános Kiállítás idején, melyekben arról írtak, hogy élő állatokat bemutatni nem szerencsés közvetlenül a sütő- és cukrászipar termékei vagy éppen egy-egy vendéglő közvetlen közelében.
Új feladatot kap az egykori Schöpf-Merei Ágoston Kórház – Jövőre megnyílik a gyógyszerkutatási központ
2020. augusztus 24. 9:00
Kevés olyan, száz évnél régebben megnyitott kórházépülete van a fővárosnak, amely ne szorulna alapos felújításra, átalakításra, modernizálásra. Volt olyan időszak is, nem is olyan régen, amikor felújítás helyett a bezárás mellett döntöttek az intézményt fenntartók. Sorolhatnánk is azokat az épületeket, amelyek évtizedek óta üresen, kihasználatlanul állnak, várva az elkerülhetetlennek tűnő elbontást. Szerencsére van már példa arra is, hogy jelentősebb funkcióváltás nélkül egy egészségügyet szolgáló épület megújul. Ilyen példa a volt Schöpf-Merei Ágoston Kórház.
Főúri rangjuknak megfelelő lakóházra vágytak – A Fellner és Helmer színházépítő párostól rendeltek palotát
2020. május 25. 12:00
Budapest Európa egyik legszebb fővárosa, mondják a turisztikai szakemberek világszerte. És ennek a városnak számtalan gyöngyszeme, ékszerdoboza van. Ezek közé a kincsek közé tartozik a Józsefváros szívében álló, a Múzeum és Reviczky utcák által határolt egykori Károlyi–Csekonics-palota. Az épület olyan alkotóknak köszönheti külső és belső értékeit, mint Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, Thék Endre, Lotz Károly vagy éppen Meinig Artúr.
Akik meggazdagodtak a vaskereskedésből – Már a rendszerváltás előtt át akarták építeni a Heinrich-udvart, most szálloda lehet belőle
2020. május 15. 12:00
Az Üllői út 32. szám alatt egy gyönyörű épület ragadja meg a ferencvárosi oldalon sétáló tekintetét. Az épületdíszekkel gazdagon ékesített háromemeletes ház legfelső szintjén hatalmas felirat olvasható: Heinrich-udvar. Az utóbbi napokban számos helyen megjelent a hír, hogy ez az épület hamarosan jelentősen átalakul, szállodává építik át, műemléki védettsége megszűnik. Jelenleg nem tudjuk, mi lesz a történet vége. Akárhogyan alakul is, most mindenesetre ismerkedjünk meg az egykor „vasudvarnak” is nevezett hely névadójával, Heinrich Alajossal és családjával, akik sok-sok évtizeden keresztül a főváros egyik legjövedelmezőbb vaskereskedését működtették.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok
2020. május 9. 9:00
A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
Rendkívüli pompával nyílt meg 135 évvel ezelőtt az Országos Általános Kiállítás a Városligetben
2020. május 2. 13:00
A kiegyezés utáni Magyarországon 1885-ben volt az első olyan országos jelentőségű iparkiállítás, amelynek politikai, társadalmi és gazdasági értelemben is az ország fővárosának tekinthető Budapest adott otthont. A május 2-ai megnyitóünnepségén Ferenc József is jelen volt, és novemberig mintegy kétmillió ember kereste fel a Városligetben a 270 ezer négyzetméteren elterülő rendezvényt. Egész Magyarország bemutatkozott, felvonultatva az ipar és a mezőgazdaság mellett a tudomány, a művészetek, a nevelés és közoktatás, az egészségügy, valamint a közlekedés területén elért eredményeket.
Aki 27 fontos épülettel hagyott nyomot Budapest arculatán – 115 éve hunyt el Czigler Győző
2020. április 25. 11:00
Neve kevésbé ismert, mint Ybl Miklósé, Hauszmann Alajosé vagy éppen Steindl Imréé. Az építészettörténettel foglalkozók közül sokan másodvonalbeli tervezőnek tartják. Mások konzervatív, az újdonságoktól mereven elzárkózó, az 1870-es évek uralkodó stílusirányzatához ragaszkodó építészként tekintenek rá. Azt azonban senki nem vonja kétségbe, hogy Czigler Győző az egyik legnagyobb munkabírású és a hivatása iránt szinte fanatikusan elkötelezett tervező volt.
Egy eltűnt építészeti remekmű nyomában – 135 éve épült a városligeti Iparcsarnok
2020. április 15. 10:00
A Városligetben több mint 50 éven keresztül állt egy szépséges épület. Kiállítások befogadására építették, de sok minden másra is használták az 1885-ös megnyitását követő évtizedekben. Koncertek, előadások, sőt még istentiszteletek is zajlottak falai között. Az 1945-ös világháborús ostrom után nem építették újjá, helyén a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik kiállítócsarnoka állt 1972-ig, majd 1985 és 2015 között a Petőfi Csarnok. Jelen pillanatban nem tudni, mi lesz a helyén.
A Pál utcai fiúk is jártak a Köztelek utcában – Széchenyi ötletéből született a gazdaságvédő egyesület
2020. április 6. 15:00
Fővárosunkban számos érdekes, különleges, néha egyenesen rejtélyes nevű utcákkal találkozhat az ember. A Köztelek utca is ezek közé tartozik. Aki szereti Molnár Ferenc örökbecsű regényét, A Pál utcai fiúk című alkotást, talán fel tudja idézni, hogy ebben az utcában szippantott az ablakokra sűrűn lerakódott dohánytörmelékből, vagyis a tubákból tanítás után Nemecsek és Csónakos. A szövegből az is kiderül, hogy az utca egyik oldalán hatalmas dohánygyár állt. Az azonban, hogy a másik oldalon az utcának nevet adó épület is megvolt már, nem derül ki az izgalmas történetből. Mi is volt a Köztelek, ki tervezte és kiknek?
Ideiglenes fabarakkokban különítették el régen a fertőző betegeket a fővárosban
2020. március 30. 15:00
Jó néhány olyan hely található Budapesten, ahol száz vagy százötven évvel ezelőtt ideiglenes jelleggel, de akár évtizedekig működött a fertőző betegségekben szenvedők ápolására szolgáló kórházi részleg. Ezek az általában fabarakkokból álló épületegyüttesek azért nyíltak a XIX. század második felében, hogy a közkórházak száma terén meglehetős elmaradásban lévő Budapesten járványos időszakokban kisegítsék a betegellátást, és a fertőző egyéneket elkülönítsék a lakosságtól.
Még egy tábla sem jelzi a Soroksári úton, hogy ott éltek évtizedekig az 1848-as hős honvédek
2020. március 23. 14:00
A mai Soroksári út 114. szám alatt 1872 októberében nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett, idős honvédek számára épült menház. Az intézmény létrejöttét többéves előkészítő munka előzte meg. Az 1867-es kiegyezés után számos honvédegylet alakult szerte az országban, hogy a szabadságharc emlékét ápolják, de a csatákban elesett katonák hozzátartozóinak megsegítését, illetve a még élő, volt honvédek ellátását is célul tűzték ki.
Felújítják a bolgárok budapesti templomát – Ferencvárosban áll a görögkeleti építészet magyar gyöngyszeme
2020. március 10. 9:00
Egy szemet gyönyörködtető görögkeleti templom áll a ferencvárosi Vágóhíd utcában, melyről valószínűleg még a IX. kerület lakosai is keveset hallottak. Ez a Magyarországon élő bolgárok vallási életének központja. Az Árkay Aladár által tervezett ortodox templom építésének előkészítéséhez 1930-ban kezdtek, és egy éven belül át is adták az épületet a hazai bolgárok nagy örömére.
Duna, Tisza, Dráva, Száva: négy folyónkat jelképezték a Danubius-kút szobrai a Kálvin téren
2020. február 26. 10:00
Manapság szinte magától értetődik, ha egy-egy felújított vagy újonnan kialakított közterünket, esetleg parkunkat valamilyen szoborcsoporttal, díszkúttal vagy egyéb köztéri műalkotással ékesítik. Az 1870-es években, Pest és Buda gyorsuló ütemű városiasodásának folyamatában viszont újdonságnak hatott és nagy érdeklődést keltett egy ilyen gondolat. A Danubius-kút nevű alkotás volt az első igazán jelentős fővárosi köztéri szobor, amely több mint 50 évig a Kálvin tér részeként, 1959 óta pedig az Erzsébet téren állva gyönyörködteti az arra járókat. Története a születés, pusztulás és újjászületés jelképe is lehetne.
Légies hotel külföldi és hazai turistáknak – 50 éves az Aero szálló
2020. február 4. 9:00
Ötven évvel ezelőtt készült el az első, úgynevezett touringhotel Budapesten. A Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz közel, a Kispest és Ferencváros határánál rekord gyorsasággal elkészült Aero szállóról már azért is érdemes szót ejteni, mert ugyan a rendszerváltozást követően nevet és tulajdonost váltott, de ma is működik. 1970-ben több okból is nagyra értékelték a hazai turisztikai szakemberek: igazi magyar találmányként tekintettek rá és a két évvel korábban épült vidéki társaira. Az idegenforgalom forradalmi vívmányától az olcsó, de mégis színvonalas vendéglátás biztosítását várták.
További cikkeink
A 150 éve született Bethlen István miniszterelnökre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Megemlékezést tartottak a 150 éve, 1874. október 8-án született gróf Bethlen István miniszterelnök jelképes sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Alacsonyabb padlós csuklós buszok Budapestnek
Budapesten 30 éve mutatkoztak be az első alacsonyabb padlószintű csuklós autóbuszok. Az új járművekből 171-et vett a város, és 2022-ig közlekedtek. Nem lett annyira elterjedt, mint az elődje, de mégis fontos lépést jelentettek Budapest közlekedésében.
Későmodern épületeket mutat be a Kiscelli Múzeum plakátkiállítása
A BTM Kiscelli Múzeum munkatársai 2014 óta folyamatosan dokumentálják az 1945 utáni budapesti későmodern épületeket, ebből a fényképanyagból nyílt plakátkiállítás a Városháza parkban. A plakátokon megjelenik az egykori Teherelosztó, a VITUKI toronyház, a Kossuth téri MTESZ-székház épülete és a Déli pályaudvar utascsarnoka is.