A Nagymező utca 54–56. számú telken 1903-ban avatták fel Budapest első távbeszélőközpontját. A 6300 állomással mintegy 10 ezer előfizetőre berendezett telefonközpont néhány év alatt elérte teljesítőképességének határát. A Teréz Központnak is nevezett intézményben további műszaki fejlesztések során 1913-ban már 17 ezer előfizetőt tudtak kiszolgálni. Párhuzamosan a helyi távbeszélő-hálózat fejlődésével a városközi telefonforgalom is rendkívüli mértékben felgyorsult, és már 1907-ben megszületett a döntés egy második telefonközpont felépítéséről, mégpedig a VIII. kerületben, az akkori Mária Terézia (ma Horváth Mihály) téren.  

A Terézvárosi Telefonközpont a Nagymező utcában (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ray Rezső (1876–1938) kapta meg a megbízást az épület megtervezésére. Nevéhez olyan alkotások köthetők, mint a Törley-kastély és -mauzóleum, a kolozsvári Postapalota vagy a Margit-szigeti víztorony.  Az építkezés 1910-ben indult, és négy év múlva be is fejeződött, de a világháború kitörése megakadályozta a belső munkálatok folytatását és a műszaki berendezések üzembe állítását. Egészen 1917-ig kellett várni a József Telefonközpont átadására.

A mai Horváth Mihály tér – Német utca – József utca által határolt területen felépített központ 5300 új állomással rendelkezett. Az épületegyüttes kialakításánál az építész egyszerre nyúlt az eklektikus historizáló stílus és a modern art deco különféle stíluselemeihez. Az égbeszökő, reneszánsz hangulatú torony jól megfért a Német utca és a József utca felé eső sarkoknál kiépített, középkori bástyákat idéző falvégződésekkel, mint ahogy a jobb oldalon, a XX. század második évtizedének megfelelő, korszerű és szemet gyönyörködtető bérpalotára hasonlító épületrész is tökéletesen harmonizált a többi szárny kialakításával.

Az épület térre néző oromzatát két hatalmas méretű szoborcsoport díszítette, a homlokzat földszinti ablaksora fölött pedig egy szintén nagy méretű relief volt látható, ezek mind a híradástechnikát és annak fejlődését szimbolizálták. Az alkotó az a Damkó József volt, akivel Ray Rezső együtt dolgozott a Törley-mauzóleum építésénél.

A telefonközpont az 1920-as években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az épület belső kiképzésére az apró részletekig precíz, magas színvonalú díszítőművészet volt jellemző. A tágas lépcsőházak szintén tágas irodákhoz és szobákhoz vezettek, a kapcsolótermek pedig tökéletesen biztosították a kezelőszemélyzet kényelmét és a munka hatékonyságát. A berendezések minden darabja iparművészeti remek volt, a termek mennyezetét színes, geometrikus berakások, a nagyobb termek falait festmények díszítették. Ez utóbbiakat Raksányi Dezső készítette, aki nagy leleményességgel örökítette meg a távközlés fejlődéstörténetének egy-egy állomását, de a telefonközpont vezérkarának több tagját, sőt Ray Rezső építész alakját is megfestette.

Lépcsőházrészlet (Forrás: Magyar Építőművészet, 1917. 10–12. szám)

Lépcsőházrészlet (Forrás: Magyar Építőművészet, 1917. 10–12. szám)

A városi kapcsolóterem részlete (Forrás: Magyar Építőművészet, 1917. 10–12. szám)

Az északnyugati szárnyán hatalmas üvegtetővel fedett épületben étterem, konyha, társalgó, öltözők, a menedzsment irodái, valamint a karbantartásért és üzemeltetésért felelős személyzet lakásai mellett természetesen a legfontosabb helyiségek, a kapcsolótermek voltak. A helyi kapcsolótermek 400 négyzetméter alapterületet foglaltak el, és 12 méteres belmagassággal rendelkeztek, az interurbán kapcsolótermek 190 négyzetméteresek és 9 méter magasak voltak. A Budapesten belüli hívások kapcsolását az első időszakban 96 fős gárda végezte, az interurbán hívások számára külön termeket alakítottak, természetesen külön személyzet dolgozott ezekben a helyiségekben.

Helyi kapcsolóasztal (Forrás: Magyar Építőművészet, 1917. 10–12. szám) 

Az interurbán kapcsolóterem (Forrás: Magyar Építőművészet, 1917. 10–12. szám)

Az interurbán kapcsolóterem egy másik részlete (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kapcsolótermek mellett egy 20 munkatárs részére épített, úgy nevezett „helyközi bejelentő" is működött, ahol a budapesti előfizetők helyközi beszélgetéseit vették előjegyzésbe abban az esetben, ha minden vonal foglalt volt.

A Horváth Mihály térre néző kapcsolóterem (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A II., III. es IV. emeleten a posta- és távírda műszaki főfelügyelősége, a budapesti kerületi postahivatalok műszaki felügyelősége kapott helyet.

 Képeslap az 1930-as évek elejéről (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A József Telefonközpont 82 éven keresztül szolgálta a hazai telekommunikációt. Átélte a II. világháborús ostromot, a visszavonuló német csapatok szerencsére csupán a géptermet tudták felrobbantani, a helyreállítás után pedig többütemes fejlesztés eredményeképpen az 1960-as évek végére 32 ezer állomás működtetésére volt képes a központ. Azonban 1999-ben bezárták, és sokáig üresen állt, míg 2007-ben az akkori tulajdonos (a Matáv Zrt.) ingatlanhasznosító cégeknek adta el az épületet.

Két évvel ezelőtt három, egymástól független szálloda nyílt meg a falak között. A Horváth Mihály tér egyik legimpozánsabb épülete tehát szerencsére megmaradt, és ez sok minden mellett annak a bizonyos városképmegőrző szemléletnek köszönhető, mely a XIX. és XX. század fordulóján jellemezte a hazai építészetünket. Elcsépelt mondat, de nem lehet elégszer leírni: manapság is bőven van mit tanulni elődeinktől.

Az egykori telefonközpont 2022-ben (Fotó: Simon Tímea)

A kocsibehajtó 2022-ben (Fotó: Simon Tímea)

A homlokzat a Német utca felől (Fotó: Simon Tímea)

Domborműrészlet (Fotó: Simon Tímea)

Nyitókép: Képeslap az 1930-as évek elejéről (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)