Kelenföld

Kelenfold_Fugefa_Evangelikus_Ovoda_latvanytervek_2 (1).jpg Új evangélikus óvoda épül Kelenföldön Kelenföldön, a XI. kerületi Albert utca 26–28. szám alatti, mintegy háromezer négyzetméteres telken épülhet fel a közel ezer négyzetméteres új evangélikus óvoda. Az intézmény várhatóan 2024 őszén kezdheti meg a működését.
Amikor magyar neveket kaptak a budai dombok – 175 éve volt a dűlőkeresztelő Tudják, hogy hol található Budán a Burgerberg vagy a Feldhut, esetleg a Reiche Reid? Sőt vélhetően, ha azt mondják, hogy el kell utazni Dreihotterbe, akkor senki nem arra gondol, hogy a 21-es buszra szálljon fel. A budai városrészek ma szép, hangzatos és néha ősinek hangzó magyar neveket viselnek, ám ez csupán 1847-től van így, amikor egy csapásra szinte minden budai területet átneveztek. Ez volt a híres dűlőkeresztelő.
Sétány épül a kelenföldi Duna-parton Buda déli szakaszán, a XI. kerületi kelenföldi Duna-parton egy 20-30 méter szélességű új, szabadidős gyalogossétány kialakítása várható, a közelmúltban pályázatot írtak ki a megtervezésére.
A vasút ismét fontos közlekedési eszközzé válhat Budapesten A kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amelynek célja az agglomerációt érintő közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése 2040-ig. Ennek része, hogy megépülnek egyebek között az északi és déli peremhidak, valamint a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút, amivel több mint 100 éves terv válik valóra.
Akiről a Gellért-hegyet elnevezték: 975 éve halt mártírhalált Imre herceg tanítója Szent Gellért nevét, legendáját nemcsak a magyarok ismerik, de minden bizonnyal az ide látogató turisták is hallanak róla. Ha másért nem, azért, mert a keresztény Magyarország első vértanújának Gellért-hegyi szobra a budapesti városkép szerves része. A püspök több mint száztíz éve tartja magasba a keresztet a főváros felett. A 975 éve mártírhalált halt Gellért püspök emlékét nem pusztán a hegy, de számos más alkotás is őrzi a fővárosban.
Új üzletház válthatja a több mint 40 éves szolgáltatóházat Kelenföldön Az 1970-es évek elején a Kelenföldi lakótelepen élők gyakran panaszkodtak a szolgáltatások hiányára, ennek orvoslására építették az évtized második felében a szolgáltatóházat, amelynek két szintjén szinte minden volt, ami kellett. A Tétényi út, Etele út sarkán álló, mára elavult épületet most a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzat eladni készül, helyén az elképzelések szerint ismét szolgáltatóházat alakítanának ki.
Kelenföld születése – Egy mocsár helyén kezdődött 55 éve az egyik legnagyobb budapesti lakótelep építése A XI. kerület Gellért-hegytől délre eső, eredetileg lápos-mocsaras részén, az egykor Bíbic-telepnek nevezett Kelenföldön ma már Budapest egyik legnagyobb lakótelepe áll, amelynek első, 180 lakásos házát 55 éve, 1966 márciusában kezdték el építeni. Az elmúlt évtizedekben a kelenföldi házak nagy része átesett a panelkorszerűsítésen, a Bikás parkban és az utak mentén magasra nőttek a fák, és a XI. kerület ma elképzelhetetlen lenne e nélkül a városrész nélkül.
Visszakapta eredeti díszeit az újbudai Bikás szobor Helyreállították a Bikás park területén álló Monda című szobrot, a bikák fején a Napot, a Holdat és a csillagokat jelképező díszek újra eredeti állapotukban ragyognak.
Az újbudaiak véleményét is várják a déli vasút fejlesztéséről A meglévő két vágány mellé egy vagy két új vágány épül Kelenföld és a Népliget között, a déli körvasúton, amely három metróvonallal is kapcsolatot teremtene (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5). Ha megvalósul a fejlesztés, a jelenleginél háromszor sűrűbben járhatnak a vonatok. A Déli Körvasút tervezett megújításáról már várják a környéken lakók véleményét, s egy honlap is indult az érintettek tájékoztatására.
Duna alatti vasúti alagút épülhet Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) közbeszerzési eljárást írt ki egy Kelenföld-Nyugati pályaudvar közötti, Duna alatti vasúti alagút megvalósíthatóságára. A nagyvárosi közlekedés fejlesztése mellett a külvárosi rozsdaövezetek is megújulnának.
Hatalmas vitát és indulatokat kelt a Hamzsabégi úti vasúti töltés szélesítése Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat emelnének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környékén élőkben.
Állomásból múzeum – a Kelenföldi pályaudvar története A napokban érkezett az örvendetes hír, hogy megmenekül a Kelenföldi pályaudvar épülete. A MÁV által véglegesen kiürített épület a Közlekedési Múzeumhoz kerül, és egy „kis” közlekedési múzeum lesz benne.
Átalakul Dél-Buda – Őrmező és Kelenföld felértékelésén dolgoznak Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult a XI. kerületnek az a része, amelyet az egykori Osztapenko csomópont és a Kelenföldi pályaudvar fog közre. Most ismét hatalmas fejlődés előtt áll a terület: a tervek szerint új városközpontot hoznak itt létre.
A lakótelepek születése – Oktatófilmek mutatták, hogyan kell a panelban élni Sok tízezer panellakás épült az 1960–1970-es években Budapesten. Az új lakónegyedek születését és a beköltözők viszonyát új otthonukhoz most egy kiállításon ismerhetjük meg.
Hetvenéves a Kelenföldi Autóbuszgarázs – Építészeti különlegességnek számít a hatalmas csarnok Budapest és számos más közép-európai város külső kerületeire a vasbeton kockaépületek a jellemzők. De Budán, a XI. kerületben áll egy olyan vasbeton épület, a Kelenföldi Autóbuszgarázs, amely ívelt tetejével építésekor világrekorder volt.
Közel 2 kilométerrel lesz hosszabb az 1-es villamos Folyamatban van az 1-es villamos meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig.
Új P+R parkoló Kelenföldön Átadták a negyedik, utolsó P+R parkolót a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, az új parkolót kedd délután egy órától lehet ingyenesen igénybe venni.
Kelenföldön jöhet létre a dél-budai kórház A Kelenföldi pályaudvar közelében épülhet meg a dél-budai egészségügyi centrum.
Kelenföldön épülhet az új szuperkórház Négy nagy budapesti egészségügyi centrumot erősítene meg a kormány: ezek egyike lenne az új dél-budai, kelenföldi szuperkórház.

További cikkeink