A Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény idén ünnepelte megnyitásának 50. évfordulóját, amelyről a PestBuda oldalán is írtunk. Az idei évfordulóhoz kapcsolódva a Ganz-gyűjtemény fotópályázatot hirdetett A vas öltöztette város címmel.
A pályaműveket szeptember 15-ig kellett elküldeni. A pályázat témája, ahogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tagintézménye, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény holnapján olvasható volt:
„Kandeláberek, korlátok, oszlopok, konzolok: megannyi öntöttvas elem utcákon, tereken, épületeken, amik alapvető funkciójuk ellátása mellett a város díszei is. Elsietünk mellettük - ha észrevesszük őket, csupán egy pillantást vetünk rájuk, majd feloldódik látványuk az épített környezet sok egyéb más, megcsodálni való objektuma között. Ezért most ők kerülnek a fókuszba: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteménye kiemelt célkitűzése az öntészeti emlékek gyűjtése, kutatása és bemutatása, ezért szeretné felhívni a figyelmet fotókon keresztül ezekre az öntöttvas tárgyakra.”
Tehát a pályázóknak Budapestnek azokat a rejtőzködő értékeit kellett bemutatniuk, amelyek sokszor háttérbe szorulnak a kőből épített látnivalók mögött: öntöttvasból készült tárgyakat, amelyek közterek, épületek, azaz az épített környezet díszei, kiegészítői. Szép számmal érkeztek be fotók, amelyeket első körben előzetesen a múzeum munkatársai bíráltak el, hogy eleget tesznek-e a kiírás feltételeinek. Ezt követően fényképész szakmai zsűri vette szemügyre a fotókat és egy szűkebb csoportot választott ki, amelyeket a legjobbnak tartott.
A beérkezett pályaművek igen sokszínűek, a lakóházak függőfolyosója, vasszerkezetű épületek, épületdíszek, kandeláberek és hidak a beérkezett képek témái. A pályaműveket szakmai zsűri értékelte, és a legjobbakból kiállítást rendeztek a XI. kerületben, a Kosztolányi téri egykori autóbusz-pályaudvar épületében működő Transit Art Caféban.
Díjazott képek a kiálításon (Fotó: Domonkos Csaba/pestbuda.hu)
A zsűritagok: Tamási Miklós, a Fortepan munkatársa, Sándor Tibor, a FSZEK Budapest-gyűjteményének vezetője, Sebestyén László és Surányi András fotográfusok.
A kiállításmegnyitón Holló Szilvia Andrea, a múzeum Ipari Örökség főosztályának vezetője elmondta, hogy a hazai vasművesség, az öntészet évszázados hagyományait ápoló Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagjától, a Ganz-gyűjtemény egykori vezetőjétől, Lengyelné Kiss Katalintól származott az ötlet, hogy így is megemlékezzenek az öntödei múzeum alapításáról, amely Ganz Ábrahám egykori öntödéjében nyitotta meg kapuit 1969. szeptemberében.
Both Balázsnak, a PestBuda fotográfusának a kiállításon szereplő fotója
A kiállításra beválogatott 28 pályaműből hét pályázó nyert el múzeumi ajándékcsomagból álló díjat. A pályázat díjazottjai: Vadócz Péter, Szőnyi István, Őri Gábor, Nagy Sarolta, Jókúti György, Gyubák Éva, Koncz Olivér.
A kiállított képek valóban a várost mutatják be, azokra a részekre koncentrálva, amelyet általában kevesen vesznek észre, a vasdíszeket, amelyek valóban felöltöztetik a várost.
A Tranzit Art Caféban rendezett fotókiállításon lapunk fotósának, Both Balázsnak az egyik képe is látható. A kiállítás két hétig látható a kávéházban, de a múzeum terveiben szerepel, hogy e kiállítást, akár több képpel más helyen is bemutassa.
Nyitókép: Both Balázsnak, a PestBuda fotósának a kiállításon szereplő fotója
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció