Felszentelték szombaton a Soroksár-Újtelepi Református Missziói Egyházközség új templomát a XXIII. kerületi Dinnyehegyi úton – írja az MTI.

Péterffy György lelkész ismertetése szerint a magyar kormány 280 millió forinttal támogatta a templom megépítését. Köszönetét fejezte ki az építkezést támogatóknak – több más szervezet mellett – a soroksári önkormányzatnak és a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. 

Az új református templom Soroksáron (Fotó: honvedelem.hu)

A templomhoz a telket a soroksári önkormányzat biztosította, 2009-ben tették le az alapkövet, az építkezés 2011 nyarán indult, 2015-re elkészült a parókia, idén pedig megépült a templom, amelyet Rüll Tamás építész tervezett.

Az épület alapterülete 500 négyzetméter, az épületen belül több helység található: a templomtér, a gyülekezeti terem, az előcsarnok, a mellékhelységek, valamint baba-mama szoba, parókia és lelkészi iroda.

A tágas templomtér (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Mindig öröm új templom felépülésének híre, különösen ha annak a soroksárihoz hasonló különleges háttértörténete van – idézte Orbán Viktort az eseményen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki felolvasta a miniszterelnök levelét. A kormányfő levelében régi igazságnak nevezte, hogy az ember mindennél többre becsüli azt, amihez nehéz harcok és áldozatos munka árán jut hozzá. Az egyházközség tagjai „kilenc éven át küzdöttek azért, hogy saját templomukban imádkozhassanak, úrvacsorázhassanak, esküdhessenek egymásnak örök hűséget és keresztelhessék a kisdedeket” – fogalmazott a miniszterelnök.   

A kormányfő szavai szerint „akiknek volt közös céljuk és elszántságuk küzdeni érte (...), a legkevesebb, amit megérdemelnek, hogy az álmuk végre valósággá váljon”. Orbán Viktor az új épületi falai között felemelő ünnepi pillanatokat kívánt a gyülekezetnek, majd a reformátusok jelmondatával – „Soli Deo Gloria” – zárta levelét.    

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében rámutatott: az új templomtorony azt hirdeti az arra járók számára, hogy a városrészben élő közösség működik, amely időről-időre összegyűlik Isten nevének dicsőítésére. „A torony magához Istenhez hívogat minket” – hangoztatta.   

Forrás: MTI

Nyitókép: A Soroksár-Újtelepi Református Missziói Egyházközség új temploma a XXIII. kerületi Dinnyehegyi úton (Fotó: MTI/Mónus Márton)