A Rákóczi úton sétálva nem is gondolnánk, hogy az 57. szám alatti épület mögött egy templom, mégpedig a szlovák evangélikus templom van, amelyet a közeljövőben felújítanak és a magyarországi szlovákok kulturális és közösségi központjává alakítják. A magyar kormány tavaly 765 millió forintot biztosított arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat visszavásárolja az évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő templomot, most pedig – az MTI híradása szerint – megállapodás született arról, hogy a felújítást mind a magyar, mind a szlovák állam támogatja.

A szlovák evangélikus templom az utcáról nem látható, eltakarja a köré épült Luther-ház. A leromlott állapotú templomot felújítják, és kulturális központként működik majd (Forrás: Az Országos Szlovák Önkormányzat Facebook-oldala) 

Ennek a különleges épületnek a története 1834-ben kezdődött, amikor a pesti szlovák evangélikus közösség Jan Kollár lelkész és tanító vezetésével új gyülekezetet alakított I. Ferenc császár jóváhagyásával. Működésükhöz József nádor közreműködésével jutottak telekhez az akkori Kerepesi (ma Rákóczi) úton.  Ide iskolát, paplakot építettek, majd 1856-ban Diescher József építész tervei alapján megkezdődött a neoromán stílusú templom építése is, amely az anyagi nehézségek miatt csak 1863-ban készült el, és a berendezését csak 1867-ben vehették használatba.

A Luther-ház a Rákóczi út felől; az épület udavrán áll a templom (Forrás: reformacio.mnl.gov.hu)

Az anyagi gondok enyhítésére, a gyülekezet megélhetésének biztosítására többemeletes bérházat építettek 1893–94-ben, amely Schweiger Gyula műépítész tervei alapján készült. Ez az úgynevezett Luther-ház, amely körülöleli a templomot, és egyben „láthatatlanná” is teszi. Csak egy díszes kapuzaton át lehetett megközelíteni, a kapu felett látható a ház névadójának, Luther Mártonnak a szobra.

A Luther-ház kapuja felett a névadó Luther szobra áll (Forrás: reformacio.mnl.gov.hu)

A két világháború következtében a korábban hatezer hívet számláló gyülekezet szinte teljesen elsorvadt és a templom is megrongálódott. Az 1960-as évek második felében az omladozó templomot a Vízépítési Tudományos Kutató Intézet vette meg könyvtárának és nagy előadótermének elhelyezésére. A karzatot lebontották, és födémek beépítésével a belső részt háromszintesre alakították át. Majd a rendszerváltozás után a templomot privatizálták, kereskedelmi és szolgáltatási célokra hasznosították: működött benne kaszinó, táncstúdió és edzőterem is.

Nyitókép: A szlovák evangélikus templom a Rákóczi út 57. számú ház udvarán (Forrás: Google)