Keresés az archívumban

Ötven éve épült az első óbudai panel Ötven évvel ezelőtt készült el az első óbudai, 10 emeletes panelház. Az épület környékén akkor még álltak azok az 1850-es években épült földszintes házak, amelyek a régi Óbudát jellemezték.
A jövő Budapestje – Metrót javasolnak az M0-s körgyűrűig, és visszakapnák a gyalogosok a Dunát Az M0-ás autóútig, de legalább a Hungária körgyűrűig kell meghosszabbítani a metrót, hogy mentesíteni lehessen Budapest belvárosát az átmenő forgalomtól. Ez az elképzelés is szerepel a Fővárosi Közgyűlés által a napokban elfogadott előterjesztésben, amely a Duna-partok könnyebb megközelíthetőségét és a kerékpáros közlekedés kiemelt támogatását is előírja. És persze dugódíj is lesz.
Kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek az óbudai szeszgyár területén Az óbudai Buszesz, azaz az egykori szeszgyár volt telephelyének feltárásán kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek, holott eddig azt hitték, ezt a területet a magyar államalapítást követően egészen a XIX. századi gyárépítésig mezőgazdasági célokra használták.
Az édes Budapest szemlélője – 100 éve halt meg Csáth Géza A szabadkai születésű Csáth Géza író, Kosztolányi Dezső unokatestvére ezer szállal kötődött Budapesthez. Rövid, de rendkívül eseménydús és drámai életében pesti egyetemen tanult, lakott a Ferenc körúton, a József körúton, a Bástya utcában, írásai fővárosi lapokban jelentek meg. Halálának 100. évfordulóján budapesti emlékei között kutakodtunk.
Titkok a föld alatt – A Várhegy gyomrában jártunk Az elsők között látogattunk el a május elején megnyílt Vár-barlangba, hogy a kétórás túra során bejárjuk a világon egyedülálló természeti értéknek számító barlangrendszer jelentős részét. A Várnegyed utcái alatt sétálva lépésről lépésre bontakozott ki előttünk egy különleges föld alatti világ, feltárva több százezer éves titkait.
Renoir festménye visszatért – Megnéztük a Szépművészetiben a Fekvő női aktot A Fekvő női akt 1907 végén már látható volt Budapesten a Nemzeti Szalon tárlatán Renoir tíz másik alkotása mellett. A kép most végleg visszatért, mert sikerült megvásárolni a Szépművészeti Múzeum számára.
Modellértékűnek nevezte a Városliget fejlesztését a japán sztárépítész A Liget Budapest projekt erős modellként működhet a jövő urbanisztikai fejlesztései számára – mondta a Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész, Fudzsimoto Szú, aki Budapestre érkezett, hogy a folyamatban lévő építkezést megtekintse.
Novemberben állítják fel a Szent István legújabb budapesti szobrát Államalapító Szent István királyunk legújabb budapesti szobrát a székelyudvarhelyi születéstű Harmath István szobrászművész készítheti el, az alkotást novemberben állítják fel a XIII. kerületi Szent István parkban. Első királyunk egy talapzaton áll majd, jobb karját a magasba emelve, bal kezében az országalmát tartva.
Epreskert: bárka a kőtengerben Milyen a szép park? Rendezett, szép, koros növényekkel tarkított, átlátható. Vagy éppen nem ilyen: kusza, folyton megújuló, házak közé ékelődő, dzsungelszerű. Az Epreskert, e felejthetetlen hely az utóbbi – Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva ezt fedeztük fel.
Negyvenöt éve költözött a Városligetből Kőbányára a Budapesti Nemzetközi Vásár Negyvenöt évvel ezelőtt új helyszínen, Kőbányán nyílt meg az addig a Városligetben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár.
Háromszintes mélygarázs épül a Városliget mellett Kilencezer négyzetméter alapterületű, háromszintes, összesen közel 27 ezer négyzetméter területű mélygarázs épül a Városligetben, a Dózsa György úttal párhuzamosan.
Szent Charbelről neveztek el egy parkot Gazdagréten Szent Charbelnek, a libanoni maronita egyház szerzetes papjának állítottak emléket Budapest XI. kerületében egy park elnevezésével, amely a Nagyszeben tér és a Gazdagréti út között található, nem messze a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától.
Feltárultak az újraalkotott Lovarda és Főőrség díszítményei a Várban Lekerültek az állványok a budavári Lovardáról és a Főőrségről, így az újraalkotott épületek szinte már teljes pompájukban láthatók. A királyi palota F épülete melletti Főőrséget és az egy szinttel lejjebb, a Csikós-udvarban épített Lovardát a tervek szerint nyáron adják át.
Gyermekszobrok Budapesten – Vegyük észre őket! Ismét sétára hívjuk olvasóinkat. Május elején anyák napjára készülve szemerkélő esőben jártuk végig Budapest anya-gyermek szobrait, most, a hónap végeztével ragyogó napütésben tettük ugyanezt gyereknap előtt. Hiszen nemcsak az édesanyáknak, de a gyermekeknek is számos szobrot állítottak fővárosunkban.
Aki török pasaként hunyt el – 85 éve avatták fel Bem tábornok szobrát Budapesten Kilencven évvel ezelőtt nemzeti mozgalom és országos gyűjtés indult, hogy szobrot állítsanak Murád pasának, azaz Bem Józsefnek. Az adakozásnak köszönhetően öt évvel később a Pálffy téren fel is állították a hatalmas műalkotást.
Ahol Budapest házi ezrede állomásozott: a Mária Terézia laktanya története Akár a nemzeti könyvtár új otthona is lehet a Kilián laktanya néven ismert, dicső múltú, 1956 emlékét is őrző épület az Üllői út, Ferenc körút sarkán.
Félsivatag a fővárosban Homokbuckák. Rajtuk itt-ott ritkás gyep, máshol magas fák, amelyeket éppen azért ültettek, hogy a homokot megkössék. Árvalányhaj, pipacsok, fülesbaglyok. Ki hinné: Csepelen jártunk, újra Budapest nevezetes fáinak, természeti értékeinek nyomában.
125 évvel ezelőtt ünnepelték Jókai Mór 50 éves írói jubileumát Királyi jókívánságok, telt házas táncmulatságok, perlekedő asszonyok – a korabeli sajtó beszámolója alapján igen mozgalmasra sikerült Jókai 50 éves írói jubileuma.
Buda kapuja – A Clark Ádám tér története Az alagút és a Lánchíd ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan rendbe teszik a híd két oldalán fekvő tereket is. Ennek apropóján a budai oldalon lévő Clark Ádám teret mutatjuk be, amelyen az elmúlt századokban állt lovarda, színház, kereskedelmi minisztérium, takarékpénztár és bérpalota is, de talán kevesen tudják, hogy még a nulla kilométerkő is többféle változatban létezett.
Pest 1849-es lövetése – 170 évvel ezelőtt semmisült meg a Redoute Hetven halálos áldozat és nagyon sok lerombolt ház. Heinrich Hentzi osztrák tábornok 170 évvel ezelőtt ágyúval lövette Pestet, aminek következtében megsemmisült többek között a Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épülete, az 1848-as országgyűlésnek is helyet adó Redoute.
A budavári Főőrség újraalkotott szobordíszei ókori római szokást idéznek A Budavári Palota Oroszlános kapujának szomszédságában újraépített Főőrség épületére nemrégiben felkerült a tető és annak tizenkét különleges szobra is.
Mégis elbontják a Nyugati téri felüljárót – Városképi szempontok döntöttek A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa úgy döntött, hogy el kell bontani a Nyugati téri felüljárót. A bontásról szóló hírt Tarlós István főpolgármester jelentette be szerdán a Kossuth rádióban.
Feltáruló udvar: nyomozás a pesti múltban A város múltja iránt szenvedélyesen érdeklődő ember tudja: ha valahol a Belvárosban megnyílik egy amúgy zárt kapualj, oda be kell nézni. Vagy ha lehet, be is kell menni, sőt fényképezni, kérdezősködni kell, hátha feltárul egy újabb izgalmas történet a város múltjából. Éppen ez történt velünk a Vámház körúton. Amit találtunk, az egy kivételes, szép példája Pest egymásra rakódó évszázadainak, építészeti örökségének.
Május végén adják át a budafoki Duna-parti sétányt és szabadidőparkot Május végére készül el a Duna-parti sétány Budafokon. A megújuló terület elérhetővé teszi a vízpartot, teret biztosít a játékhoz és a sporthoz egyaránt.
A város kapujának szánták – Ötven éve készültek el Őrmező tervei Ötven éve készültek el Őrmező tervei. 1969-ben Budapest új lakótelepét a város nyugati kapujának szánták. E területre 2500 lakást terveztek, nemcsak sima panelházakat, hanem 15-20 emeletes tornyokat is.
A Jászai Mari térre szállították Nagy Imre szobrát Hétvégén érkezett új helyére, a Jászai Mari térre Nagy Imre szobra. A kis park közepén, a hídon álló bronzszobrot egyelőre fekete fólia borítja.
145 éve adták át az Erzsébet téri Kioszkot Az Erzsébet téren állt egykoron a Kioszk, amelyet elsősorban táncmulatságok részére emeltek. A tetszetős épületet Hauszmann Alajos tervezte, és 145 évvel ezelőtt, 1874-ben adták át.
Emlékhelyek napja lesz a hétvégén 15 budapesti helyszínen Országszerte 46 helyen várják a hétvégén a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, előadások, filmvetítések és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.
ICOMOS-díjjal ismerték el a régi budai városháza helyreállítását Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-díjjal jutalmazta a régi budai városháza helyreállítását. A bizottság a díjazást a helyreállítás példamutató gondosságával, a kortárs elemek visszafogottságával indokolta.
25 éve adták át az M0-s autópályát Az M0-s autópályának nagy jelentősége van Budapest fejlődésében. 30 éve kezdték építeni, a teljes körgyűrű befejezésére még várni kell. 25 éve ünnepség keretében adták át az új szakaszát.
Lekerült a palánk, körbejártuk a Miniszterelnökség épületeit a Várban Eddig csak a fehér kerítés résein át leskelődhettek az arra járók, most azonban már bárki körbejárhatja az egykori Karmelita kolostor épületét. Megnéztük, milyen lett.
Jeruzsálemről neveztek el parkot Budapesten Jeruzsálem parknak nevezték el Budapest I. kerületében a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Friedrich Born rakpart által határolt területet.
A Bauhaus és Budapest: impressziók egy nagyvonalú korról Lezajlott a hétvégén az idei Budapest100 rendezvény a Bauhaus centenáriuma jegyében. Bejártunk néhány házat: íme, néhány villanás! Várjuk az Önök képeit is!
Anyák napi séta: a legszebb anya-gyermek szobrok Budapesten Anyák napi sétára hívjuk olvasóinkat Budapest tereire, parkjaiba, hiszen fővárosunk szobrai közt számos akad, amelyeket az édesanyák tiszteletére emeltek. Az anyák napját megelőző, esős szombati napon kerestünk fel ezek közül a szobrok közül néhányat, biztatjuk olvasóinkat, hogy követve példánkat, ha tehetik, egyet-egyet ezek közül látogassanak meg az ünnepen.
Molnár-C. Pál budapesti kötődései – Egy Ménesi úti villában élt a 125 éve született festőművész Molnár-C. Pál festő–grafikus 1894. április 28-án született. Rendkívül sokszínű életpályája során olajfestményeket, grafikákat, fametszeteket, freskókat készített, irodalmi műveket illusztrált, és plakátot tervezett. Európai hírű művész, akinek munkásságát többek között az 1937-es párizsi világkiállításon Festészeti Aranyéremmel, az 1938-as varsói nemzetközi fametszet-kiállításon Aranyéremmel ismerték el, illetve XII. Pius pápa aranykereszttel tüntette ki.
120 éve nyílt meg a Közlekedési Múzeum A Városligetben 1899. május 1-jén egy új intézmény nyitotta meg kapuit, a Közlekedési Múzeum. Nem minden előzmény nélkül: az épület a millenniumi kiállítás Közlekedésügyi Csarnokának készült, és a bemutatott anyag rendkívül népszerű volt a látogatók körében.
Lovagvárat idéző műtermes villát építtetett a 150 éve született László Fülöp festőművész Budapesten a XX. század első évtizedeiben több impozáns műtermes villa épült. A főváros művészvilágának egykori megbecsültségét mutatja, hogy gyakran szegény sorból indult festők és szobrászok, elismertté válva vagy jó házasságot kötve különlegesen gazdag díszítéssel ellátott házakat tudtak építtetni. Zugló kertvárosias részében áll László Fülöp (1869–1937) festőművész lovagvárat idéző műtermes villája.
Újabb campus épül Budán A tervek szerint a 9000 négyzetméteres tetőteraszon lesznek egyetemi sportpályák, valamint 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, lugas és egy kávézóterasz is. A Hauszmann Alajos által tervezett főépületet és a történeti kertet megőrzik.
Százötven éve avatták fel József nádor szobrát József nádor nevével sokszor találkozhattak már a PestBuda olvasói. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb – a sorban a 103. – nádorának kiemelkedő szerepe volt Pest és Buda, illetve az egész ország fejlesztésében, valamint a reformkori törekvések valóra váltásában. Érthető tehát, hogy 150 évvel ezelőtt szobrot állítottak neki.
Az eltűnt városligeti korzó nyomában Kevesen tudják, hogy a fővárosiak egykor nem csak a híres pesti korzón tudtak sétálgatva kikapcsolódni. A II. világháborúig a Városligetben is lehetett korzózni.
Ezerarcú Budapest – A főváros a költők tollából „Rideg”, „zsibongó”, „otthonos”, „bús” – csak néhány azok közül a jelzők közül, amelyekkel költőink Budapestet jellemzik. Ahány vers, annyi nézőpontból látják és láttatják a szerzők a magyar fővárost. Egy város, amelyhez kapcsolódóan megannyi különböző élmény, benyomás, érzelem és hangulat lenyomata őrződik a sorokban.
A XX. század meghatározó festő-grafikusa volt Herman Lipót 135 éve született Herman Lipót festőművész, grafikus, karikaturista, aki közel hét évtizeden át a magyar művészeti élet egyik meghatározó szervezőjeként fejtett ki közösségépítő tevékenységet. Életműve több mint négyezer festményt és húszezer grafikát ölel fel. Könyv- és újságillusztrációinak számbavétele az elkövetkező évek művészettörténészi kutatásának a feladata.
Jó házasság, szorgalom, hazafiság és marketing – Így lett sikeres a legkiválóbb pesti hintógyár Az egykori Hatvani kapu mellett, a mai Astoriánál nyílt meg 1784-ben a Kölber kocsi- és hintógyár, később Józsefvárosban építettek új telephelyet. Külföldről érkezett Pestre a manufaktúrát alapító bognár, a családi vállalkozás később a luxuspiacot is lefedő legkiválóbb kocsigyárrá nőtte ki magát. A minőségi termékeket gyártó Kölberek a számos elismerés mellett magyar nemesi címet is kaptak.
A Margit-sziget szárnyhídja A Margit-sziget 1908-ig magántulajdonban volt. Éppen ezért a hozzá vezető hidat is részben a tulajdonos anyagi hozzájárulásával építették meg.
Kálvária, Pest, feltámadás A régi korok polgárai húsvétkor körmenetekkel idézték fel Jézus szenvedésének és feltámadásának a csodáját. Pesten ma már csak a Kálvária tér neve utal rá, hogy területén egykor zarándokok jártak – és az Epreskertben az az ódon barokk építmény, amely a történelem sok viharát átvészelve ma is hirdeti a régi város lakosainak buzgalmát.
Örökségünk, Terézváros Terézvárosi anziksz címmel kötet jelent meg Budapest VI. kerületéről.
50 éve mutatták be a Pál utcai fiúkat A Pál utcai fiúk kultikus regény, egyértelműen magyar és budapesti. A film jeleneteit azonban nem tudták az eredeti helyszíneken felvenni, hiszen a Pál utca azóta beépült, és a Füvészkert is megváltozott.
Ötcsillagos szálloda épül a Vörösmarty téren A tervek szerint felújítják a Vörösmarty tér szomszédságában található Mahart-, valamint a Futura-házat is magába foglaló épülettömböt, amiben a jövőben luxusszálloda is lesz.
Magánszemélyek véleményét is várják Budapest vasúti stratégiájának elkészítéséhez Budapest Közép-Európa egyik legfőbb vasúti csomópontja. A vasúti közlekedés mindenki közös ügye, ezért fontos, hogy a lakosság és a gazdasági szereplők közösségi tervezés formájában mondhassák el véleményüket, tapasztalataikat a jövő vasútfejlesztésével kapcsolatban.
Minden múlt a múltam – Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában Minden fényképhez tartozik egy történet. A tárlat főszereplője az egyszerű magánember, akinek fotóin keresztül felfedezhetjük egy évszázados közös múltunkat. Jövőre lesz 10 éves a Fortepan digitális fotóarchívum, amelynek 350 fotójából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.