Keresés az archívumban

Az emlékezés rétegei – a Széna tér '56-os emlékművei Az '56-os emlékművek nemcsak a hatvan évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetnek, hanem mindig szólnak arról a korszakról is, amelyben felállították őket. A Széna téren található emlékhely fokozatosan jött létre, így együtt mutatja az aktuális jelen felől íródó múlt egy-egy tipikus jelét is.
Átadták a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot Átadták kedden a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot (RefoRom), amely roma származású, illetve hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló diákoknak biztosít kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat, önismereti, kulturális és szakmai programokat.
Itt az Art Market Budapest Húsz országból csaknem száz galéria, intézmény, művészeti projekt állítja ki 500 művész sok ezer alkotását a 7. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásáron csütörtöktől vasárnapig a Millenáris parkban.
Indulhat a volt Postapalota felújítása Megkezdődhet a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonában álló Buda Palota (volt Postapalota) felújítása.
Vívótermet adtak át Kőbányán Átadták a Törekvés SE vívótermét a Kőbányai úton.
A „pesti srác” hétköznapjai – Emlékpark a Horváth Mihály téren A történelemhez való viszony nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben. A nagy emberek nagy történetei helyett ma sokkal érdekesebb az „alulnézet”, a hétköznapiság, az átlagember perspektívája. Nincs ez máshogy '56 esetében sem.
Élővé teszik a Déli környékét Négy sínpár maradna a Déli pályaudvar előtt, a többi üzemi területen sportpályákat, játszótereket, gyalogos összeköttetéseket teremtenének.
'56-os kiállítás nyílt a Bálnában Az 1956-os budapesti színházi életet mutatják be a Bálna Budapest - CAFe kiállítótérben Fél hétkor a színház előtt – Pesti műsor 1956 címmel.
Jön a Stefánia Szoborpark őszi tárlata Közel félszáz nagyméretű alkotás egy időben jelenhet meg a Stefánia Palotában, amire a szervezők szerint eddig nem volt példa a magyar szobrászművészetben.
Sakkfesztivál a Várkert Bazárban Szombaton a Várkert Bazárban rendezik meg a tizedik Világsakkfesztivált, amelynek csúcspontja a Highlander Kupa profi torna lesz.
'56-os fotók az Eötvös10-ben Chochol Károly 1956-ban készült fotóit, valamint a rendszerváltás után készült képeit mutatja be az a kiállítás, amely Népfelkelés 1956 címmel péntektől látható Budapesten az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.
Itt az Ybl-reneszánsz a fővárosban Kétszáz év – és még egyszázaléknyi csúszás: ennyi idő kellett Ybl Miklós építészeti örökségének felfedezéséhez. A 2014-es bicentáriumon mindössze a Várkert Bazár jelezte az egykori mester máig ható tiszteletét, a 2016-os év viszont valóságos „Ybl-boomot” hozott.
Városrésznyi épület volt Batthyány Lajos vesztőhelye Az aradi tizenhármak valójában tizenhatan voltak, és nem mindegyikük Aradon halt meg: Batthyány Lajos miniszterelnököt Budapesten végezték ki, a rettegett Újépület udvarán. De mi is volt ez az épület, és hol állt pontosan?
Mindszenty-szobor készül Készül a Pallavicini-Mindszenty emlékmű egy budapesti öntödében.
Tábla őrzi Nemecsek emlékét regénybeli lakhelyén A Pál utcai fiúk ma is az egyik legnépszerűbb magyar regény, tanulságos története mellett pedig igazi időutazás Molnár Ferenc Budapestjére. Jellegzetes szavai és szereplői a hazai kultúra részévé váltak. Egyik legkedveltebb alakja, Nemecsek Ernő emlékét szeptember 21-e óta emléktábla őrzi az Iparművészeti Múzeum szomszédságában.
Turul a Tabánban – '56-os emlékhelyeink A Tabánról nem '56 szokott eszünkbe jutni – ami nem is csoda, mert a forradalom napjaiban különösebben emlékezetese esemény itt nem történt. Már akkor is egy park volt a régi városrész hűlt helyén, csodálatos panorámával a városra. Pedig itt áll az egyik legnagyobb budapesti forradalmi emlékmű.
'56-os fotográfiák a Latarka Galériában A Lengyel Intézet szervezésében több mint húsz fekete-fehér archív és konceptuális fotó kerül egymással párbeszédbe az október 27-ig látható kiállításon.
Új campust kap a Testnevelési Egyetem Új campus épül a Testnevelési Egyetemen, amelyhez egyrészt korszerűsítik a jelenlegi infrastruktúráját, másrészt bővítik az eredeti helyszínt.
Bárczy Istvánra emlékeztek Százötven éve született Bárczy István, Budapest egykori főpolgármestere, aki a XX. század elején 11 évig vezette a várost.
Jön az Art Market Budapest Csaknem száz galéria, intézmény vesz részt az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron.
Ifjabb Kós Károly grafikáit állították ki A Mezőség jellegzetes népi eszközeit, viseleteit, tárgyi kultúráját örökítik meg Kós Károly etnográfus grafikái, melyekből a Magyarság Házában nyílt kiállítás hétfőn.
Jön az Olvasás éjszakája A könyvkultúrához kapcsolódó programok, kötetbemutatók, matinék és más események várják a látogatókat az október 8-ai Olvasás éjszakáján.
Végleg rekonstruálják az Ybl tervezte Lónyay villát Lezárult a Vár oldalában található Ybl tervezte Lónyay villa rekonstrukciójához kapcsolódó néhány közbeszerzés.
Lezárhatnak budapesti aluljárókat Több mostanában felújított budapesti aluljárót is lezárhatnak éjszakára a közeljövőben.
Tér és történelem – Pedrazzini emlékezete A fővárosi '56-os emlékművekről szóló sorozatunk harmadik részében az egykori Köztársaság térre látogatunk, amely ma már II. János Pál pápa nevét viseli. A forradalom egyik legismertebb helyszínén a lebontott és meg nem valósult mementók hűlt helye mellett (és helyett) egy francia újságíró mellszobrát találjuk.
Tükörkép: Andrássy szobra egykor és most A száz évvel ezelőtti archív és a mostani fotó hasonló képet mutat, ami nem véletlen: a szeptember 13-án felavatott Andrássy-szobor ugyanis az eredeti, 1906-ban felállított elődjének pontos mása.
Elevátorházból park: megújult a Nehru part Száz éve még Budapest legmodernebb ipari épülete állt a Petőfi híd mellett, néhány napja viszont már a főváros első biodiverz parkját avatták ugyanitt. Milyen út vezetett idáig? Bemutatjuk.
A szépség dicsérete – Medgyessy-kiállítás nyílt a Ménesi úton Megosztott öröm címmel nyílt Medgyessy Ferenc szobrász munkáiból kiállítás 2016. szeptember 16-án a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban. A tárlaton a művész ritkán bemutatott rajzait, kisplasztikáit és domborműveit is megcsodálhatja az oda látogató érdeklődő.
Két kő köze Az '56-os emlékművekről szóló sorozatunkat egy régóta álló, mégis állandó változásban lévő alkotással kezdjük, amelyről – felirat híján – csak kevesen tudják, miért is került 1991 nyarán, pár nappal az utolsó orosz katona távozása előtt a helyére.
Indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja Több mint százötven múzeum, több mint 1700 program és számos színes esemény lesz a szeptember 26-tal induló Múzeumok Őszi Fesztiválján.
Itt a 2016-os Design Hét Több mint száz esemény, kiállítások és előadások várják az érdeklődőket a 2016-os Design Héten.
Mi is az a középület? A Műcsarnokban állít ki a Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszéke, azt a kérdést körüljárva: mi is az a középület?
Tóth Ilonkára emlékezik a Nemzeti Színház A Tóth Ilonka című darabbal ünnepli az 1956-os forradalom 60. évfordulóját a Nemzeti Színház.
225 éve született Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született meg Bécsben Széchenyi István, akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyar” kitüntető címmel illetett, és ő volt az első magyar személyiség, aki Pest és Buda egyesítését szorgalmazta.
Történelmi érték lesz a Normafa Történelmi sportterületté nyilvánítják a Normafát. Fejlesztik a közlekedést, a parkolást, telket rendeznek, felújítják a Hild-villát és a lóvasút-végállomást is.
Új állandó kiállítás nyílik Nagycenken Széchenyi István születésének 225. évfordulóján új állandó kiállítással tiszteleg a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum „a legnagyobb magyar” életműve előtt.
A kultúra számít Budapest márkájának A kulturális intézmények és fesztiválok városbrandet építenek Budapesten. Történeteket, értékeket mutatnak, közösségeket hoznak létre – mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője csütörtökön egy szakmai konferencián.
Széchenyi-emlékérmét ad ki az MNB Széchenyi István születésének évfordulójáról ezüst érmékkel emlékezik meg a Nemzeti Bank.
Nemzeti pöttyös labdáink – a Múzeumkert múltja és jelene Vajon miféle értéke lehet az évtizedekkel ezelőtt elveszett – a nagy fák ágain fennakadt vagy odvukba gurult – gumilabdáknak? Debreczeni-Droppán Béla történész-muzeológus szerint nagyon is érdekesek, hisz egy jól ismert belvárosi helyszín, a Múzeumkert életteli múltjának beszédes mementói.
Csepelen emlékeznek meg a Biblia-kiadásokról A Biblia magyar nyelvre fordításának és kiadásának évfordulójára emlékeznek.
Mesélnek a régi reklámok Ha a mai újsághirdetésekre, reklámokra gondolunk, gyakran az jut eszünkbe: túlságosan feltűnőek, félrevezetőek, harsányak. „Bezzeg régen minden hirdetés egy műalkotás volt!” – hihetnénk. De valóban így van? Nos, a Vasárnapi Ujság száz évvel ezelőtti példányait böngészve egészen meglepő következtetésekre lehet jutni.
Átadták a CEU új épületeit Megnyitották a CEU modern épületeit a belvárosban.
Zajlik az Ars Sacra Fesztivál Több mint hatszáz programmal várja az Ars Sacra Fesztivál az érdeklődőket több mint egy héten keresztül.
Bartók gyűjtötte népdalok a Zeneakadémián Úgy szólalnak meg a népdalok a Zeneakadémián, ahogy Bartók Béla hallhatta őket a gyűjtések során.
Jönnek a Kulturális örökség napjai Főúri paloták, kastélyok, kúriák, várkastélyok, lakóházak, népi épületek, ipari épületek, szakrális terek, temetők, közintézmények, múzeumok, galériák és könyvtárak nyílnak meg a látogatók előtt.
Halad az új Néprajzi megvalósítása Lezárult a Néprajzi Múzeum új épületének tervezésére kiírt közbeszerzés: sokkal jobb körülmények között tudják majd bemutatni a néprajz kincseit a látogatóknak.
Mai magyarra ültették át Széchenyit Széchenyi István Hitel című művét újra kiadják, a mai magyar nyelvre átültetve.
Bontják az MTESZ-t Szerdán kezdődnek a Kossuth téri MTESZ-székház bontási munkálatai.
Turista szemmel nézhetjük meg Budapestet A turizmus világnapján rendhagyó turisztikai nyílt napot szerveznek Budapesten, városnéző programokkal.
Sebestyén Márta énekel a Kulturális Örökség Napokon Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész és zenésztársai koncertet adnak az Országos Levéltárban „Magyarországnak fényes világa...” - zenés utazás a magyar múlt századaiban címmel.