Írta és fényképezte: Viczián Zsófia

Egy hónappal a közelgő 60 éves évforduló előtt megnyílt a VIII. kerületi Horváth Mihály téren a Pesti Srácok Emlékpark az 1956-os Emlékbizottság és a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával. Nem állandó emlékműről van szó tehát, hanem egy időszakos kiállításról, amely a legfrissebb múzeumi trendekhez igazodva igyekszik megidézni '56-ot. A szabadtéren korabeli autót, kockakőből emelt (jelzésszerű) barikádot, régi hirdetőoszlopot és hasonlókat láthat az érdeklődő, a fedett sátorban pedig a lakásenteriőrök mellett számos fotót, amelyek nem pusztán a forradalom napjairól szólnak, hanem általában az ötvenes évek világáról is. 

Az emlékparkban mindezeken túl '56-os filmeket is vetítenek, érintőképernyőn kvízt tölthetünk ki, és más aktivitásokba is bekapcsolódhatunk, illetve szinte minden napra jut valamilyen kísérőprogram is. No, ne a klasszikus „öreg szabadságharcos visszaemlékszik az októberi napokra” típusú előadásokra gondoljunk, hanem olyanokra, mint retró divatbemutató az ötvenes évekből, hiány- és ínségételek gasztroprogram vagy az ötvenes évek slágereiből összeállított est. Mi több, airsoftlövészet és fegyverbemutató.

A rendezők – a pestisracok.hu és az Udvari Kamara Színház – szerint ugyanis ezek a csatornák azok, amelyeken keresztül a mai fiatalok megszólíthatók. Élményt kell kapniuk, be kell vonódniuk a maguk hétköznapiságával, hogy aztán átélhetővé váljék számukra a hősiesség. Az, hogy azok a fiatalok, akik ugyanolyanok voltak, mint ők, akik ugyanúgy szabadságra, szerelemre vágytak, képesek voltak felülemelkedni önmagunkon, és akár életüket is adni az eszméért. Akik, ahogy a kiállítás egyik szövege írja, képesek voltak randi helyett tüntetésre menni.

Az elképzelés üdvözlendő, de az eredmény kérdéses. Az egész emlékpark ugyanis azzal, hogy nagy hangsúlyt helyez a korabeli (szakkifejezéssel) életvilág bemutatására – a sparhelttől az ovális tükrön át a hengerelt mintás falig – mintha elveszítené ugyanakkor a rendkívüliség átélésének a lehetőségét. Játszótérré teszi a történelmi múltat: de a puhalövedékes lövöldözés nem biztos, hogy segít átérezni, milyen lehetett tizenévesen a szovjet tankok elé állni. Azt kiválóan bemutatja, hogy mennyire gyökeresen más volt a hétköznapi élet 60 évvel ezelőtt, de azt nem mutatja meg, hogy mennyire gyökeresen más volt az a néhány októberi-novemberi nap, mint a többi. A történelmi emlékezet mindennapokat központba helyező paradigmaváltása mintha itt most – pestiesen szólva – túlnyerte volna magát.