Keresés az archívumban

Ódon Kálvin téri ház őrzi Pest 1848-as főpolgármesterének emlékét Máig áll a Kálvin téren az épület, amely a szabadságharc pesti főpolgármesterének tulajdonában volt.
Napsugaras tornyok – Kiállítás Sándy Gyula életművéről Zugligetben A zugligeti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban tekinthető meg a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös kiállítása Sándy Gyula építőművészetéről.
„Legyen újra a magyarok mindennapjainak része a budai Vár!” Azonnali beavatkozással kell felszámolni a Szent György tér nyugati oldalán tapasztalható áldatlan állapotokat, parkosításra és padok elhelyezésére, látogatóbarát területrendezésre van szükség – hangzott el ma a Miniszterelnökségen egy sajtóbeszélgetésen.
Felkerült a lófejszobor a budavári Lovardára Már csaknem teljes szépségében láthatjuk a kicsomagolt budavári Lovardát, amelyre a napokban fölkerült a régi sportembléma is: a lófejplasztika.
Kezdődik a budavári palotanegyed rendbetétele Hamarosan megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti átvilágítása, valamint megkezdődik a várbeli utak, sétányok, várfalak, parkok és kertek rendbetétele.
Egy gyarapodó kor jelentős alkotója: 100 éve hunyt el Senyei Károly szobrász A száz éve elhunyt Senyei Károly szobrászművész nevét kevesen ismerik, pedig korának meghatározó alkotója volt Stróbl Alajos, Zala György és Fadrusz János kortársaként. Szobrai megtalálhatók Budapest számos pontján: a Budavári Palota udvarában, a Hősök terén vagy a Vigadó téren.
Egy költő, aki rímekkel álmodott – Harminc éve hunyt el Weöres Sándor Weöres Sándor fiatalkora ugyan a Dunántúlhoz kötődik, de a költőnek a magyar főváros lett nemcsak az élettere, de több költeményének ihlető forrása is. Weöres feleségével, Károlyi Amy költőnővel több évtizedet élt Budán. Weöres Sándor szobrai, emlékháza mind a Dunántúlon találhatóak, a fővárosban iskolák viselik a nevét.
Van-e létjogosultsága az épületszobrászatnak? A budai Várban zajló építkezések kapcsán vetődött fel, hogy kell-e, van-e szerepe és létjogosultsága az épületplasztikának és az épületen elhelyezett szobroknak. Elgondolkodtunk a témán.
Szentimreváros új szobra – Brenner János emlékezete Budán, a Villányi úti Szent Imre-templom közelében 2018. december 13-án leplezték le Brenner János egész alakos bronzszobrát, Rieger Tibor szobrászművész alkotását.
Hogyan került Szent Mihály szobra a Miniszterelnökségre? A pestbuda.hu megtudta: Markolt György szobrászművész készítette azt a Szent Mihály-szobrot, amelyet karácsony előtt pár nappal helyeztek el a Miniszterelnökség Dísz térre néző új épületén, a budai Várban.
Európa legjobb szabadidős épülete az állatkerti Biodóm Európa díjat nyert a Liget Budapest Projekt fejlesztésében megszülető Pannon Park Biodóm.
Bokrétaünnepet tartottak az Eiffel Műhelyháznál Az Opera kőbányai intézménye 2019-ben belakhatóvá és játszhatóvá válik.
Száztíz éves az Antik Gyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban Kulturális programsorozattal és tudományos konferenciával ünnepli az Antik Gyűjtemény megalapításának 110 éves évfordulóját a nemrég újranyitott Szépművészeti Múzeum.
Így szólt a zene a régi Városligetben A zene meghatározó szerepet játszott a a Városliget életében. Nem csupán a virágkorként emlegetett évtizedekben, hanem az 1867-es kiegyezést követő évektől egészen a II. világháborúig. A Magyar Zene Házával újra beköltözhet a zene világa a Ligetbe.
Dupla évforduló: a Kelenhegyi Műteremház és tervezője Az európai művészeti lexikonok is jegyzik a Mányoki út, Kelenhegyi út kereszteződésénél található Gellért-hegyi műteremházat. Az 1903-ban emelt, késő szecessziós épület számos képzőművészünknek adott otthont a XX. század óta, itt élt Czóbel Béla vagy Rippl-Rónai is. A tervező, Kosztolányi-Kann Gyula 150 éve született.
Ez lesz a Kutatók Éjszakája a Nemzeti Múzeumban! Avarok és magyarok, Mátyás király kincsei, vaskor és 3D-technológiák: számos érdekes előadás várható a Nemzeti Múzeumban pénteken.
Épülhet Budapest első Makovecz-temploma A XX. kerületi Mátyás téren tették le a Makovecz Imre által tervezett református templom alapkövét.
Tovább élő múlt: még mindig vannak önkényuralmi utcanevek A rendszerváltás utáni három jelentősebb átnevezési hullámot követően még mindig legalább harminc olyan közterület van Budapesten, amelynek elnevezése kommunista, szociáldemokrata, munkásmozgalmi ideológiákhoz kapcsolódik.
Kardioösvényt alakítottak ki a Normafán Három éve zajlik a Normafa megújulása: most a beteg és egészséges embereket egyaránt szolgáló kardioösvényt alakították ki.
Megnyílt a Millenáris Startup Campus A Millenárison megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája.
Jövőre megnyílik a józsefvárosi zsidó emlékhely A Sorsok Háza a Józsefvárosi pályaudvaron valósul meg.
Alakul a szuperkórházak ügye Három budapesti centrumkórház fog létrejönni. A dél-budai szuperkórház a tervek szerint öt év múlva nyitja meg kapuit, és 1,2 millió ember ellátásáért felel majd.
Sorban a negyedik – a Hunyadi téri vásárcsarnok felújításáról Restaurálják a Hunyadi téri-vásárcsarnok homlokzatát, Czigler Győző finom építészeti díszei 2019-re lesznek láthatóak ismét.
„Ah, a ház nélküli ember vándor” – Kisregény a budapesti Tisztviselőtelep születéséről „Van-e olyan nő, aki két csinos utcai, de nem szalon nagyságú – s egy udvari szobácskával megelégszik?” – teszi fel a kérdést a Reakció kiadó gondozásában megjelent ÚJ föld, új szerencse című kisregény egyik szereplője. Bevezetés a józsefvárosi Tisztviselőtelep születésének belső történetébe.
Felfüggesztik a Thököly úti fák kivágását A Thököly úton vágnának ki egészséges platánokat, de a tiltakozás miatt felfüggesztették a kivágásokat.
Itt az idei Könyvhét Az idei könyvhéten több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata fog szerepelni.
Megnyílt az Állatkert játszóparkja A Holnemvolt Vár péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel az Állatkertben.
Itt egy dagerrotípia egy '48-as nemzetőrről! A Magyar Nemzeti Múzeum kiállított egy '48-as nemzetőrről készült ős-fotográfiát.
Letették a Cziffra Központ alapkövét a Józsefvárosban Elindul az Európában egyedülálló Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ kormányzati beruházása.
Ki volt Nöpauer Máté? Buda barokk építészetének nyomában Nöpauer Máté neve kevéssé ismert, noha munkássága a magyar kései barokk építészet csúcspontja. Szakrális épületei, így a felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplom vagy a vízivárosi Szent Flórián-templom, világi tervei közül a Zenetudományi Intézetnek helyet adó Erdődy-palota ma is meghatározza Budapest városképét.
„Itt van a város, vagyunk lakói…” – Cseh Tamás 75 Január 22-én nemcsak a magyar kultúrára emlékezhetünk: ez a nap egyúttal Cseh Tamás születésnapja is. Idén lenne 75 éves, és már 9 éve annak, hogy elhunyt. Az évforduló kapcsán összeszedtük, milyen kapcsolata volt a „dalnokként” emlegetett előadónak Budapesttel.
Tovább emelkednek a fővárosi ingatlanárak Egy év alatt a fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára 16 százalékkal, 543 ezer forintra emelkedett, míg a fővárosi panellakásoké 19 százalékkal 405 ezer forintra nőtt.
Sör, gábli és szalontüdő – 140 éve épült a Ferenciek Bazára Többek között a patinás Kárpátia Étteremnek is helyet ad a Ferenciek Bazára: a 140 éves tömbnek és benne a Kárpátiának izgalmas története van, olvassa el nálunk!
Kibővítik a lábadozó gyerekek Démétér Házát Új szárnyat kap a budapesti Démétér Ház, ahol a csontvelő-transzplantáció után lábadozó gyerekek és családjaik laknak. Az építkezés után öttel több családot tudnak majd elszállásolni.
Átadták a Reformátorok terét A XVI. kerületben emlékeztek meg a reformátorokról a tér átadásán.
Huszárik-emléktáblát avattak A zuglói Columbus utcában avattak emléktáblát a neves filmrendező emlékére.
Halakról szól a Bálna kiállítása Megnyílt az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás a Bálnában.
Díjat nyertek a Kálvin téri reformációs kövek A reformációra emlékező 95 darab, idézetes térkő elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat.
Petíció indult a feneketlen-tavi lakópark ellen Háromszázötven lakásos lakóparkot húznának fel Buda Gardens néven a XI. kerületi Feneketlen-tó közvetlen közelében. A beruházás ellen lakossági petíció indult.
Száz éves a pesterzsébeti Csili A Csili Művelődési Központ Budapest és az ország kulturális infrastruktúrájának jelentős emblémájává vált.
Újraélesztve: a zugligeti lóvasút és végállomásának története A budai lóvasút megindításának 150. évfordulóján, 2017. szeptember 17-én átadták a nagyközönségnek a Zugligeti út 64. szám alatti, gyönyörűen rekonstruált és kibővített egykori végállomás-épületet, amely először a lóvasutat, majd a villamosközlekedést szolgálta. A svájci stílusú, fűrészeltfa-ornamentikával díszített épületnek Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont néven a XII. kerületi helytörténeti gyűjtemény lett az új gazdája.
Bezár másfél évre az Operaház Most bezár, és 2019 elején nyithat újra az Operaház, amely széles körű felújításon esik át a következő másfél évben. Megújul egyebek mellett a több mint 10 ezer előadást kiszolgáló színpadgépészet, a nézőtér, a zenekari árok és a műhelyek, valamint a tetőtér és a pince is.
Megújult a rózsakert Budatétényben Történelmi rózsakertet újítottak fel Budatétényben. Mintegy 22,4 millió forintból valósult meg a felújítás első üteme.
Új városnegyed épül a Kopaszi gátnál Letették a BudaPart beruházás alapkövét hétfőn Budapesten, új városnegyed épül a Kopaszi gátnál található egykori ipartelep 56 hektáros területén – jelentette be Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.
Itt a Margó Fesztivál a Károlyi-palotában Megnyílt a kilencedik Margó Irodalmi Fesztivál szerdán a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Elkészül a Szépmű, indul a Néprajzi építése Folyamatban van a Liget Budapest megvalósulása. Az év végére elkészül a Szépművészeti Múzeum felújítása, és elkezdődik a Néprajzi Múzeum építése is a Városligetben.
A Monarchia erődjeiről konferenciáznak Erődök és erődrendszerek az Osztrák-Magyar Monarchiában címmel rendeznek konferenciát a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Luther a Kálvinon – az új reformációs emlékhelyről Hogyan lehet érdekessé, kortárssá és mégis tartalmassá tenni egy reformációs megemlékezést? És hogy lehet eljuttatni az emberekhez, hogy észre is vegyék? Sétáljon egyet a Kálvin téren, és megtudja!
Fejlesztik a budapesti focipályákat Az első együttműködési megállapodást csütörtökön, a XVIII. kerületi önkormányzattal írták alá.
Jön a Táncház napja Nemzetközi konferenciával, egész napos táncházzal és népzenei koncerttel ünnepli a 45 éves magyar táncházmozgalmat május 12-én és 13-án a Hagyományok Háza, amely hatodik alkalommal szervezi meg a Táncház napját Budapesten.