Az építészet és szobrászat évezredeken keresztül elválaszthatatlan volt. Az ábrázolások szorosan összekapcsolódtak az építmény funkciójával, azt erősítették és kiegészítették, összhangban a kor világképével. Ezt láthatjuk a görög templomok domborművein és szobrain vagy a római diadalkapuk plasztikai alkotásain, de az antik művészet teremtette meg az önálló térszobrot, amely a fejszobortól a többalakos kompozícióig terjedt.

A középkori művészetben a szobrászat hosszú időn keresztül nélkülözött műfaj volt, a romanikáig kellett várni a megjelenéséig, amikor először csak domborművek formájában, szorosan az épületek szerkezetéhez igazodva alkalmazták. A szobrok száma és szerepe a gótikában jelentősen megnőtt, azonban még ekkor sem váltak el az építészeti keretüktől. Ebből a reneszánsz szabadította ki, megteremtve az önálló körplasztikát, de a szobrászati alkotások jelentős része ugyanúgy az építészeti struktúrába illeszkedett, és ez nem változott meg a következő évszázadokban sem.

Az építészet és szobrászat viszonyában az egyik jellemző az, ahogyan a görögök a templomaikon a fríz domborműveit és a timpanon szobrait alkalmazták; a szobrászi művek alárendelődtek az építészeti struktúrának. A másik lehetőség, hogy a plasztika uralja az építészeti formát, ahogyan ezt Stróbl Alajos Arany János-szobra esetében is láthatjuk. A posztamenst a neves építész, Schickedanz Albert tervezte, de azt látjuk, hogy a talapzat feladata a szobrok hordozása. A két művészeti ág egyenrangú félként is szerepelhet. Erre jó példa a Hősök terének két kollonádja és a benne levő egész alakos szobrok. Ilyen egyenrangúság néhány síremléken is megfigyelhető.

Arany János szobra a Múzeumkertben 1959-ben (Forrás: Fortepan)

A plasztika kiteljesedésének kora a XIX. század második felétől kezdődött, és ebben nagy szerepet játszott a középületek számának növekedése és az a szabadság, amelyet a historizmus és az eklektika adott az építészek számára. A történelmi stílusokat felidézve szívesen alkalmazták a szobrászatot mint díszítő és jelentésadó művészi dekorációt.

A pesti klasszicista építészet utolsó nagyszabású alkotása, a Nemzeti Múzeum épülete Pollack Mihály műve volt. Ő tervezte az első pesti Vigadót is (Redoute), amit 1849-ben az osztrákok szétlőttek. Ennek a romján épült fel az új Pesti Vigadó, amelynek tervezését 1859-ben kezdte Feszl Frigyes, akinek a figyelme nemcsak az épületre terjedt ki, hanem a szobrászi díszítésre is. Az épület stílusában is új, a romantikát képviseli, és jól mutatja, hogy egy évtized alatt hogyan alakult át az építészet formanyelve. A Vigadó zenei programok színhelye, és emiatt természetes, hogy a homlokzaton az oszloptörzseket táncoló és zenélő figurák domborművei veszik körül. Ezek Alexi Károly munkái, és 1863–1864-ben készültek.

A Pesti Vigadó épülete (Fotó: Ludmann Mihály)

Zenélő és táncoló alakok a Vigadón (Fotó: Ludmann Mihály)

Az e fölötti szinten domborműves arcmásokat láthatunk és felirat segít azonosítani őket. A portrésorozat 14 alkotása felidézi a múltunk jelentős szereplőit Attilával kezdve, Árpáddal folytatva, de Nagy Lajos és Mátyás arca is látható. Mellette ott van két nagy hadvezérünk, Hunyadi János és Zrínyi Miklós, de Árpád-házi Szent Erzsébet, Szilágyi Erzsébet, valamint a két újjáépítő, IV. Béla és Vabula Jakab, aki a török hódoltság után Pest első bírója volt. Széchenyi István is megjelenik, ő József nádorral alkot párt, hiszen mind a ketten nagyon sokat tettek Pest fejlődéséért.  

A Pesti Vigadó két királyszobra (Fotó: Ludmann Mihály)

A fejszobrok Marschalkó János művei, és ezek az épület átadásakor, 1865-ben már láthatók voltak. Miért kerültek ide? A szabadságharc leverése utáni Bach-korszakban eltörölték a vármegyéket, új közigazgatási egységeket hoztak létre, vele együtt a megyei és városi önkormányzatot, szigorú cenzúrát vezettek be, az államnyelv újra a német lett, tehát Magyarország szinte mindent elveszített, amit a reformkorban kivívott magának. Az építész azt tette tehát, amikor ezeket az arcképeket ide tervezte, mint a kor festői, például Székely Bertalan, Than Mór, Madarász Viktor, akik a magyar nemzet történelméből fontos eseményeket és meghatározó történelmi személyeket jelenítettek meg. A hat, zeneszerszámot tartó figura szobra később, 1884-ben került a homlokzatra (nyitóképünkön), jól illusztrálva azt, hogy egy épület szobrászi programja még az átadása után is folytatható, és azt is, hogy a történelmi személyek és az allegorikus figurák együttes alkalmazása sem okoz gondot.

Ugyanebben az évben, 1884-ben megnyitotta meg a kapuit a Magyar Királyi Operaház, amelynek homlokzatát természetesen zeneszerzők és múzsák szobrai díszítik. A bejárat mellett két magyar zeneszerző, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc fülkében ülő szobra látható, Stróbl Alajos alkotásai.  A főpárkány fölötti ballusztrád tagolópillérein tizenhat zeneszerző szobra állt, ezek olyan kiváló művészek alkotásai, mint Stróbl Alajos, Donáth Gyula, Huszár Adolf, Kiss György, Szász Gyula és Brestyánszky Béla.

Stróbl Alajos Erkel Ferenc-szobra az Operaház fülkéjében (Fotó: Ludmann Mihály)

A gyenge minőségű mészkőből faragott szobrok fél évszázad alatt olyan mértékben tönkrementek, hogy lebontották őket. Helyükre 1965-ben állítottak újakat, ekkor azonban a régiek egy részét a baráti szocialista országok zeneszerzőinek képmásával helyettesítették.  A négy múzsa szobra, mivel nem voltak ennyire kitéve az időjárásnak, eredeti állapotukban áll ma is. Erató, a szerelmi költészet és Terpszikhoré, a tánc múzsája Leo Fessler alkotása, Thaleiát, a komédia múzsáját Donáth Gyula készítette, Melpomenét, a tragédia múzsáját pedig Brestyánszky Béla faragta.

A következő, még az Operánál is nagyszabásúbb szobrászi feladat a Steindl Imre tervezte új Országház belső és külső szobrainak elkészítése volt. Az építész eredetileg a homlokzatokra 96, az épület belsejébe pedig 98 szobrot tervezett. Húsz alkotóval kötöttek szerződést, akik között többek között ott volt Bezerédi Gyula, Brestyánszky Béla, Donáth Gyula, Kiss György, Mátrai Lajos, Róna József, Senyei Károly, Szécsi Antal, Tóth István, de bekapcsolódott a munkába Köllő Miklós, Holló Barnabás, Ligeti Miklós és még sokan, mert a végső összesítésben 29 szobrász nevét jegyezték fel, akik ebben a nagyszabású dekorációs munkában részt vettek. Az egész alakos művek száma pedig az Országház kiadványa szerint 242.


III. Béla király szobra az Országház homlokzatán (Fotó: Ludmann Mihály)

A művészi program szerint a kupolacsarnokban 16 uralkodó szobrát állították a fel. A homlokzatokon a honfoglalás kori vezérek és nagy uralkodók, fejedelmek alakjai láthatók. A képviselőházi ülésteremben a mesterségek színezett allegorikus figurái, valamint az Ékesszólás, Egyetértés, Béke, Háború, Dicsőség és Bölcsesség allegorikus alakjai kerültek. A főrendiház üléstermébe szintén szimbolikus figurákban a Tudomány, Jótékonyság, Kritika, Igazság, Hit és az Erő. A főrendiház társalgójában a gazdasági ágak, mint a Földművelés, Erdészet, Fémipar, Halászat, Vadászat, Állattenyésztés, Szőlőművelés, Háziipar és a tudományokat – Teológia, Jog, Bölcselet és az Orvostudomány – megszemélyesítő színezett alakok szobrai kaptak helyet.

Taksony fejedelem szobra az Országház homlokzatán (Fotó: Ludmann Mihály)

A képviselőházi társalgóban a gazdasági életet megjelenítő ábrázolások, a Hajózás, Tőzsde, Posta, Mérnök, Pénzverés, Bányászat, Gépészet, Vasút, Vegyészet és a Művészetek. Jól látható a művészi program, amit az építész Steindl Imre fogalmazott meg. A magyar történelem jelentős személyeinek a megjelenítése mindenkinek szól, aki kívülről megnézi az épületet. A kupolacsarnokban, amely a legreprezentatívabb, a vendégeknek a dicső uralkodókat mutatta be. Az üléstermekben levő szobrok figyelmezették a képviselőket az erényekre, amivel egy képviselőnek rendelkeznie kellett, míg a társalgókban a jólét forrásainak szimbolikus alakjai kapnak nagy szerepet.


Osztrák–Magyar Bank (ma Magyar Nemzeti Bank) a Szabadság téren 1905-ben (Forrás: Fortepan)

Az egykori Osztrák–Magyar Bank, ma Magyar Nemzeti Bank, budapesti épületét Alpár Ignác tervei alapján építették 1902–1905 között. Az első emeleten domborművek sorát láthatjuk a kohászattól a pénzverésen át a papírpénzek készítéséig, ezek egyértelműen utalnak a bank egyik szerepére. Megjelennek még a gazdasági ágak, amelyek a termékeket állítják elő, a kereskedelem és természetesen a tudomány, valamint a művészet ábrázolása is. Az alkotások Markup Béla, Róna József és Senyei Károly művei, a bank bejáratánál levő két allegorikus nőalakot pedig Tóth István faragta ki.


A Magyar Nemzeti Bank domborművei (Fotó: Ludmann Mihály)

 Az építészet és a szobrászat szoros együttélését, még ha szerényebb méretekben is, de más középületeken is felfedezhetjük. A kórházak épületei a célszerűségnek voltak alárendelve, igényesen, de takarékosan tervezték és építették meg. Józsefvárosban a Baross utcában álló két klinikai tömb épületét Kiss István tervezte és 1897–1901 között épültek fel. Ezekben kapott helyet a szülészeti és sebészeti osztály. Utcai homlokzatuk jellegében neoreneszánsz stílusú, ami igazodik a kor divatjához.

 A VIII. kerületi, Baross utcai Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika homlokzata a két szoborral (Fotó: Ludmann Mihály)

A főbejárat melletti falba az első emelet szintjén két reneszánsz fülke mélyed. A szülészeti klinika fülkéiben Birly Ede Flórián és Semmelweis Ignác szoboralakja áll, Róna József munkája, míg a sebészeti klinika homlokzatán Lumnitzer Sándornak és Balassa Jánosnak szobrát helyezték el. Az alkotások az épület funkciójára utalnak, és egyben emléket állítanak a nemzetközi tekintéllyel rendelkező magyar orvosoknak, tehát köztéri emlékműszobrok is.

Az oktatási intézményekben mindig is jól érvényesült a takarékosságból fakadó szigorú funkcionalitás. Ez még az egyetemi épületeknél is megfigyelhető. Ha a lágymányosi egykori József Műegyetem első, 1909-ben átadott, Hauszmann Alajos által tervezett központi épületét nézzük, azt láthatjuk, hogy jóval visszafogottabban alkalmazza a történelmi stílusok felület- és formaképző gazdagságát, mint például a Kúria épületén.


Senyei Károly szimbolikus szobrai a Műszaki Egyetem bejáratánál a 1930-as években: Vegyészet, Mérnökség, Építészet, Gépészet (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Műszaki egyetemi ünnepség 1920-ban (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum) 

Az egyetem főbejáratánál itt négy szobrot helyeztek el, Senyei Károly alkotásait. Ezek az ülő nőalakok az egyetemi „szakosztályokra” utaltak. A Gépészet egy fogaskereket tart a kézében, a Mérnökség szerkesztőeszközöket, az Építészet tervrajzot, a Vegyészet pedig irónnal és egy vegyszereskönyvvel a kezében látható. Ezek nem az eredeti alkotások, mert az 1909-ben felállított szobrokat a szovjet hadsereg katonái a pesti oldalról céllövő képességüket bizonyítva szétlőtték. A fényképek alapján újraalkotott művek, amelyek 2007-ben kerültek a régi helyükre.


A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hauszmann Alajos által tervezett központi épülete 2019-ben (Fotó: Ludmann Mihály)

Elemi és polgári iskolákból jóval több épült, mint egyetemi épületekből. Ezeknek a tervezésében a századforduló után már nagy szerepet kaptak a Lechner-követők, és egy új generáció is megjelent, akiket Fiataloknak nevez az építészettörténet. A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorlóiskola épületét 1911-ben befejezték be. Almási Balogh Loránd tervezte, akinek a stílusára a Fiatalok nemzeti romantikája is hatott.

A Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium bejáratánál Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas domborművek (Fotó: Ludmann Mihály)

Ez nagyon jól látszik a tér felé néző főhomlokzat három kapuján. A kapukat két oldalról a homlokzati síkon egy-egy lapos dombormű keretezi. Ezeknek a témái mesejelenetek, Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, valamint gyerekjátékok, ahol a fiúk papírsárkányt eregetnek, és katonásdit játszanak, a lányok páros forgót és szembekötősdit. Mese és játék, a gyermekkor ideáit ábrázolják ezek az alkotások.

A XX. századi funkcionalizmus jórészt eltüntette az épületekről a plasztikát. A szobrászati alkotások visszaszorultak vagy eltűntek az épületekről és az épületek belsejéből is. Még a katolikus templomokon is alig-alig kap szerepet, mint a városmajori plébániatemplomon, ahol kívül csak a kapu felett két lapos, angyalokat ábrázoló relief látható, Ohmann Béla műve. Hasonlóan szerény a pasaréti templom, amelyen két dombormű látható, Vilt Tibor alkotásai, az egyik Páduai Szent Antalt, a másik Assisi Szent Ferencet ábrázolja.

Olyan építészek, mint Sándy Gyula, aki a két világháború között is következetesen támaszkodott a történelmi korok építészetére, kerülte a szobrászi alkotások használatát. Azonban az az esztétikai elv, amely azt fogalmazta meg, hogy a kevesebb több, idővel a múlt részévé vált és új, a kor kérdéseire más választ adó művészeti eszmék is megjelentek. Sajátos intermezzo volt a magyar épületplasztika történetében a szocreál. Egyszerre nyúlt a XIX. századi klasszicizmushoz, mint „haladó hagyományhoz”, és az épületdíszítő plasztikában a realista munkásábrázoláshoz.

A neoavantgárd után kibontakozó új művészeti gondolkodás, amelyet posztmodernnek neveztek el, újraértelmezte az építészet múlthoz való viszonyát, valamint az építészet és szobrászat kapcsolatát is.  „A posztmodern alkotó módszere a válogatás: a világtörténelmi folyamatokban felhalmozódott értékek szabad felhasználása” – írta Charles Jencks az 1977-ben megjelent A posztmodern építészet nyelve című könyvében. Ezért hat ma hitelesnek a konstruktív építészet ugyanúgy, mint a barokk architektúra is. A plasztika újra visszatérhetett az épületekre.

A Nemzeti Színház főbejárata a múzsák szobraival (Fotó: Ludmann Mihály)

Erre jellemző példa Siklós Mária műve, a Nemzeti Színház épülete, amelyen és a körülötte levő téren szép számú szobrászi alkotást láthatunk. A színház főbejárata fölött a kilenc múzsa alakja, Párkányi Raab Péter alkotásai, és tizennégy dombormű látható a nemzet jelentős színészeinek portréival. Ezeket Marton László mintázta. A színház oldalfalain az épület szerkezetébe illeszkedő domborművek is fontos artisztikus és tartalmi szerepet kapnak, így gazdagítva, változatossá téve a homlokzatokat.

Korok, stílusok és eszmék változnak, és a változatosság szépséget és gazdagságot eredményez. A műalkotás pedig kinyithat egy világot, mert ahogyan Martin Heidegger megfogalmazta A műalkotás eredete című írásában: „Épületet, szobrot emelni azt jelenti: a mindvégig irányadó mérték értelmében vett igazat felnyitni…”.

Nyitókép: A Pesti Vigadó allegorikus szobrai