175495_pestbuda_foto_szerzoi.png

Pestbuda.hu

Cikkek

Befejeződött az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása Az 1-es villamos délután négy óra után már a teljes, meghosszabbított vonalán, a kelenföldi vasútállomás és a Bécsi út között közlekedik.
Elkészült a Budavári Palota Szent István-termének Zsolnay-kandallója A budavári palota egykori, újjáépítés előtt álló Szent István-termének különleges remekművét, a neoromán stílusú kandallót újraalkották a Zsolnay Porcelánmanufaktúra munkatársai.
Nívódíjat kapott a felújított zugligeti lóvasút-végállomás Műemlék-helyreállítás kategóriában a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, az egykori zugligeti lóvasút-végállomás épülete elnyerte a 2018. évi Építőipari Nívódíjat. A századfordulón épült, svájci stílusú fűrészelt faornamentikával díszített épület rekonstrukciója során sikerült a régit és az újat összehangolni.
130 éves a Fővárosi Nagycirkusz Kiállítással és könyvsorozattal ünnepli fennállásának 130 éves jubileumát az 1889. június 27-én a Városligetben megnyílt, első állandó budapesti cirkusz, a mai Fővárosi Nagycirkusz.
Jövő nyáron már Budapesten is fürödhetünk a Dunában A Római-parton, a Szent János utca és a Kossuth Lajos üdülőpart 31. szám közötti Duna-parti területen nyílik meg jövő nyáron a szabadstrand – erről döntöttek a napokban Óbudán. A Dunának ezen a részén kedvezőek az áramlási viszonyok, a sodrás lelassul, az árnyas, fás Duna-part pedig alkalmas pihenőhelyek kialakítására.
Szent Margit nevét vette fel a Lehel téri templom előtti park A Lehel téren az Árpád-házi Szent Margit-templom előtti terület új neve Szent Margit tér lett. A négyszögletű kis park zöld felülete megújul, rendezvényterületnek is alkalmas lesz.
Már látható Ybl Miklós gyönyörű temploma Lekerültek az állványok, már látható az Ybl Miklós által tervezett Bakáts téri katolikus templom megújult homlokzata, rézlemez borítású toronysisakja, toronyórája és a templomkert is megszépült.
Szálloda lesz a Fő utcai kapucinus kolostor épületéből Az I. kerületi Fő utca, Ponty utca sarkán álló egykori kapucinus rendházban a kolostoron kívül működött már törökfürdő, iroda és bencés iskola. Hamarosan négycsillagos szálloda nyitja meg kapuit a felújított 300 éves műemlék épületben.
Emléktáblát kapott a Kálvin téren a Pestet Újpesttel összekötő lóvasút Az Kálvin tér és Újpest között közlekedő lóvasútra emlékezve avattak emléktáblát május 10-én a Kálvin térnél, a Ráday utca elején, a lóvasútvonal egykori végállomásánál.
A Jászai Mari térre szállították Nagy Imre szobrát Hétvégén érkezett új helyére, a Jászai Mari térre Nagy Imre szobra. A kis park közepén, a hídon álló bronzszobrot egyelőre fekete fólia borítja.
Emlékhelyek napja lesz a hétvégén 15 budapesti helyszínen Országszerte 46 helyen várják a hétvégén a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, előadások, filmvetítések és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.
Tavasz a Városligetben A Városliget a polgári Budapest népszerű pihenőhelye volt a századfordulón. A társas érintkezés színtere volt a korzó, a mulatságok helyszíne a park, hosszú sétákat tettek a promenádon. A korabeli fotók és képeslapok felidézik, milyen volt a tavasz a Ligetben 100 évvel ezelőtt.
Tavasszal megnyílik a békásmegyeri piac új csarnoképülete Új vásárcsarnok, közösségi tér és mélygarázs épül a III. kerületi Heltai Jenő téren.
15 pályamű érkezett a Kalevala-pályázatra A „Kalevala magyar szemmel” című kiállításon megtekinthetők a köztéri szoborpályázatra készült makettek. A közönség szavazatait is várják a végleges döntéshez.
Kihirdették az Anna-réti misézőhely ötletpályázatának eredményét Kiváló tervek születtek az Anna-réti miséző- és emlékhelyre, a megvalósításról később döntenek.
Kultúrtörténeti séták, épületbejárások és dunai hajózások is lesznek a héten Az érdeklődők ingyenesen megismerhetik a főváros történelmi értékeit, épületeit, rejtett érdekességeit az idegenvezetők világnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig.
Követendő példa: Felszámolták a városképcsúfító bódékat a Mechwart ligetnél Budapest sajnos tele van igénytelen tákolmányokkal, bodegákkal, amelyekben nem túl színvonalas körülmények között folyik az élelmiszerek és más termékek árusítása. Úgy látszik, van remény, hogy ez megszűnhet, és véget érhet a városképrombolás.
Szálloda épül a Mikszáth Kálmán téren A Mikszáth tér 3. és a Szentkirályi utca 36. területén hatemeletes szálloda épül, a térre néző 115 éves műemlék épület megújul.
Járja be Budapest zöld területeit a Zöld Füzettel! A Városi Zöld Füzet a főváros zöld területeire kalauzol, bemutatja a felfedezni való érdekességeket és rejtélyeket.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2018-ban a pestbuda.hu-n Összegyűjtöttük a 2018-as év legnépszerűbb írásait. Tartsanak velünk 2019-ben is!
Interaktív tanösvényt adtak át a Hármashatár-hegyen A Hármashatár-hegy Óbuda felőli oldalán 1918-ban alakítottak ki sétautat, amit Guckler Károly fővárosi erdőmesterről neveztek el. A 100. évforduló alkalmából a Pilisi Parkerdő Zrt. interaktív tanösvényt és új kilátópontokat épített.
Óbudán avatják fel Árpád fejedelem első önálló, budapesti lovas szobrát Új, önálló lovas szobrot kap Árpád fejedelem Óbudán. A bronzszobrot a felvidéki Galántán öntötték ki, és november 30-án állítják fel a Katyini mártírok parkjában. Ez első önálló Árpád-szobor a fővárosban.
Áll Budavár még Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.