Bukovszki Péter

179726_hfp_1896-1901_latvanyt_ny.jpg A kapu szerepét tölti majd be az újjáépülő Honvéd Főparancsnokság a budai Várban Hatalmas kupolájával százhúsz éve még a Dísz tér éke volt, hetven éve azonban visszabontott torzóként keresi funkcióját a budai Vár egyik legviharosabb sorsú épülete, a Honvéd Főparancsnokság egykori székhelye. De már nem sokáig: a 2012 és 2014 között részben felújított építmény ugyanis a jövőre kezdődő rekonstrukció során megszűnik torzónak lenni, visszakapja eredeti formáját, és a jövőben a Várba látogatókat szolgálja majd.
Teljesen újjáépítik a Fehérvári rondellát és a nyugati kerteket, elkészül a Várgarázs III. is a budai Várban Lebontják és újra felépítik a budai Vár Fehérvári rondelláját és környezetét. A Nemzeti Hauszmann Program egyik kiemelt célja, hogy a budai Várban élők, valamint az ide látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a Budavári Palotanegyedet, ennek biztosításában pedig a Fehérvári rondellának is nagy szerepe van. A jövőben így megnyílik a nyugati várfal eddig lezárt szakasza is, és a bástyától sétálhatunk végig majd a Csikós-udvar irányába. A nyugati kertek a budavári szőlős- és gyümölcsöskerteket megidézve újulnak meg, az alattuk megépülő Várgarázs III. pedig tovább csökkenti majd a Várban parkoló autók számát.
A gyönyörű Száva is visszakapta letört lábfejét – Elkészült a Danubius-kút felújítása Budapest egyik legszebb és legnagyobb szökőkútja, az Erzsébet téri Danubius-kút az elmúlt hónapokban átfogó felújításon esett át, amelynek során köveit megtisztították, hiányzó részeit pótolták, és még a megkopott aranyozást is felfrissítették.
Gyönyörűen felújították a föld alatti trezorjáról híres budavári házat az Úri utcában Az Úri utca 72. alatti pincerendszer nyújtott védelmet a II. világháború alatt az ország aranytartalékának és 600-700 embernek, majd az ötvenes években innen irányították Magyarország elektromos hálózatát. A ház most eredeti, késő barokk állapotában születik újjá a Nemzeti Bank oktatási központjaként.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
Pillantás a múltba – Milyen volt Budapest 1990-ben? Aki mindig Budapesten élt, annak talán fel sem tűnik, mennyi minden változott 30 év alatt, mennyi épület tűnt el, és mennyi épült fel a fővárosban. Talán már arra sem emlékszünk, mi foglalkoztatta az embereket a rendszerváltás zűrzavarában, és milyen volt a mindennapi élet. A Fővárosi Önkormányzat megalakulásának 30. évfordulója alkalmából pillantottunk vissza a múltba.
Kevesen ismerik a városligeti korcsolyacsarnok tervezőjét – Száz éve hunyt el Francsek Imre A városligeti korcsolyacsarnok, a Szent Gellért-szobor kolonnádja, a Budai Polgári Casino épületei mellett több bérházat is tervezett, és ha minden ötlete megvalósult volna, nemcsak a Kálvin teret és a Szabadság teret látnánk másmilyennek, de a Kossuth utcai Dreher-palota is odébb költözött volna néhány méterrel. Éppen száz éve hunyt el idősebb Francsek Imre.
Budavári Legendák: Hauszmann és Stróbl leszármazottai is megjelennek a Várkert Bazár izgalmas fotókiállításán Hauszmann Alajos, a Teleki család és Stróbl Alajos leszármazottai is visszatekintenek ránk azokról a portrékról, amelyekből csütörtökön nyílt kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A november 15-ig megtekinthető Budavári Legendák tárlat a Várhoz kötődő emberek izgalmas sorsán keresztül mutatja be, hogyan szövődik bele a budai Vár élete és történelme a nyüzsgő Budapestébe.
Királyok kertje – A budai Vár legöregebb fái izgalmas történeteket őriznek A hajdani várkertek pompáját megidéző japánakácok, ízletes gyümölcsöt termő fügefák, a hazai selyemtermelés aranykorából megmaradt eperfák, gyönyörű tölgyek, hársak és platánok őrzik kérgük alatt a budai Várban átélt kalandos történetüket. Bár mesélni nem tudnak, mi most megtesszük helyettük.
Duna, Tisza, Dráva, Száva: felújítják a belváros legszebb díszkútját Van egy gyönyörű díszkút a belvárosban, amelyet Ybl Miklós tervezett, és Magyarország egykori négy legnagyobb folyóját, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát ábrázolja. Eredetileg nem ide készült: a Kálvin téren állították fel 1883-ban, ám a háborús pusztításban súlyosan megrongálódott. Szerencsére 1959-ben újra felállították ezt a szemet gyönyörködtető alkotást, igaz, nem a korábbi helyén, hanem a mai Erzsébet téren, és a szobrokból nem az eredetieket, hanem a másolatukat, amelyeket viszont nem a világégés, hanem a járókelők bántalmaznak néha, így esett, hogy letörött Száva lábfeje. Most azonban az egész alkotás felújításával azt is újrafaragják.
Több korhadt fát kivágnak Budapest-szerte A városi fák folyamatos gondozást igényelnek. A szeptemberi faápolási munkák során Budapesten több helyen vágnak ki veszélyes, korhadt fákat, és ültetnek helyettük újakat, a kispesti Wekerletelepen pedig egész fasorokat újítanak meg.
Átadták a teljesen felújított Mátyás kútját a budai Várban Ma délelőtt ünnepélyesen átadták az elmúlt hónapokban teljes műszaki és esztétikai felújításon átesett díszkutat, Stróbl Alajos eredetileg 1904-ben elkészült mesterművét. A munkálatok során a budai Vár Hunyadi-udvarán lévő Mátyás-kút teljes felújításon esett át, restaurálták a szobrokat, újjáépítették a medencét, kicserélték a gépészeti berendezéseket, és díszkivilágítást is kapott az alkotás. A magyar Trevi-kút újraavatásán Fodor Gergely kormánybiztos mellett részt vett Stróbl Alajos öt, még élő unokája is.
Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a Várban – Mutatjuk a látványterveket József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják. Az épületegyüttes rendezvényeknek is otthont ad majd, eredeti formában újjászülető részeit pedig a jövőben a nagyközönség is látogathatja. A terveket idén véglegesítik, a munka ezt követően indulhat el – tudtuk meg a Várkapitányságtól.
Velencei csodaszer kupakja és középkori lépcső is előkerült a budai Vár legújabb szabadtéri, kulturális közösségi területén A T9 – Az első bástya című régészeti tárlat mellett kulturális közösségi térként született újjá a Táncsics utca 9. szabadtéri helyszíne, míg az egykori József kaszárnya és börtön épülete folyamatosan tárja elénk a történelem különböző korszakainak rétegeit. A mostani régészeti feltárás során szó szerint a ház padlója alól bukkantak elő a korábban itt álló középkori és török kori épület maradványai.
Budapest elhanyagolt jelképe: bejártuk a jobb sorsra érdemes Gellért-hegyet Hiába a város egyik szimbóluma, szerelmespárok és turisták kedvenc sétálóhelye; hiába természetvédelmi terület a Gellért-hegy, évtizedek óta elhanyagolt állapotban van. Nemcsak ráncfelvarrásra, hanem teljes rekonstrukcióra lenne szüksége.
Középkori várfalat, hídpénzt és világháborús bombát is találtak a régészek az egykori Külügyminisztérium pincéinek feltárása során A II. világháború után lebontott Dísz téri, volt külügyminisztériumi épület pincerendszere nem várt meglepetéseket rejt: innen kerültek elő nemrég a Halászbástya elveszettnek hitt szobrai is. A Várkapitányság régészei azóta is szüntelenül dolgoznak, mi pedig a napokban a helyszínen megtekintettük, mi minden került elő eddig a föld alól.
Hogyan lett kormányzati negyed a budai Várból? Budavár ódon épületei zegzugos történelmet őriznek: számos házban működött egykori hivatal vagy minisztérium, például a most újjáépülő Fellner Sándor-féle Szentháromság téri palotában is. De hogyan került a kormányzati funkció a Várba? Előrebocsátjuk: a történet a XX. századnál sokkal régebben kezdődött.
Séta a történelemben – Hogyan lett Budán várból királyi palota? A Budavári Palotát mindenki ismeri, de azt már talán kevesebben tudják, hogy Nagy Lajostól Luxemburgi Zsigmondon, Mátyáson és Mária Terézián át Ferenc Józsefig számtalan uralkodó palotájának fennmaradt részeit megtekinthetjük a falai között. Hogyan pusztult el a fényes középkori palota, és hogyan bukkantak rá elfeledett Atlantiszként a XX. században? Bemutatjuk!
Clark Ádámtól Cseh Tamásig – Számtalan titkot őriz a 170 év után újjászülető Citadella A Gellért-hegy tetején trónoló erőd masszív tömbjét mindenki ismeri, aki vala ellátogatott Budapestre, vagy legalább képen látta már. Generációk tartották az elnyomás szimbólumának, többször is le akarták bontani, de máig velünk van. A katonaság kivonulását követően megnyugtató funkciót nem igazán sikerült találni neki: maradt az évtizedes kallódás. Ennek vethet véget a most elkezdődött munka.
Várva várt felújítás: izgalmas sétaparkká varázsolják a budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
120 évvel ezelőtti formáját nyeri vissza a gyönyörű díszkút a budai Várban – Már a restaurátor-műhelyben van Senyei Károly szobra A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.
Felújítják az Ybl-támfalat a budai Várban A Csikós-udvar alatt elhelyezkedő, a Budavári Palotának a Széchényi Könyvtárat magában foglaló épületétől a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épül újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntetik a repedéseket, megtisztítják és restaurálják a kőelemeket – mondta el lapunknak Potzner Ferenc, a felújítás tervezője. Az építmény így méltó környezetéül szolgál majd a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak.
Megújítják és zöldítik a budavári Szent György teret Átfogó koncepció készült a budai Vár legfontosabb terének rendezésére. A várhatóan nyáron kezdődő munkák során felújítják a Szent György tér töredezett burkolatait, és rengeteg új növényt is ültetnek az ágyásokba, de megújul a gyepfelület is.
Megszépül Mátyás kútja a budai Várban A háború óta hiányzó elemeket építenek vissza a Mátyás kútja szoborkompozícióba, amelynek nemrég megkezdődött a restaurálása a Budavári Palota Hunyadi-udvarában. Stróbl Alajos szobrászművész egyik legismertebb műve a palota kibővítésének befejező szakaszában, 1904-ben készült el, a kitűnő mester régi nagy álma volt a kompozíció elkészítése. Mint a munkálatokat végző szakemberektől megtudtuk, megmarad a szobrok zöld patinája, és teljes műszaki felújításon esik át maga a kútszerkezetet is.
A legrettegettebb járvány nyomai máig fellelhetők Budán és Pesten A pestis ellen régen nem volt orvosság, védekezni nem, legfeljebb elmenekülni lehetett előle. És persze fohászkodni. Így amikor elvonult, a hálás lakosság hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel állított emléket égi segítőinek.
Egy különleges művészeti alkotás a budai Várból – Miért készült, és mit ábrázol az újjáépített Főőrség bronzkapuja? A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi-udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós-udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
Nem bontották le, mégsem ismerünk majd rá a Baross utca 40. alatti házra A Palotanegyed egyik legrégebbi, Hild József tervezte házának kálváriája régóta húzódik, az egyszer már leállított építkezés azonban időközben újrakezdődött.
Tragikus látványt nyújtottak 75 évvel ezelőtt a szétlőtt Budapest épületei Az 1945-ös budapesti ostrom elképesztő károkat okozott a házakban, szinte nem maradt olyan épület, amelyet ne viselt volna meg a kegyetlen ostrom. A korabeli fotók megrendítő mementói a romos épületeknek.
Elindult a Budavári Palota rekonstrukciója: a Szent István-termet is magában foglaló épületrészt a pincétől a tetőig helyreállítják A Hauszmann Alajos-féle palotabővítés során elnyert formájában építik vissza az egykori Szent István-termet, és az azt magában foglaló ötszintes épületrész is teljesen újjászületik. Ottjártunkkor a tetőt már leszedték, a rekonstrukció 4,6 milliárd forintba kerül.
Ma 120 éve nyílt meg a Budai Vigadó – Bállal ünnepelték meg az épület átadását Régi vágyuk teljesült a budaiaknak 1900 januárjának végén, amikor végre megnyílt a régóta vágyott vigadójuk. De milyennek látták a budai polgárok kulturális igényeinek kielégítésére készült épületet 120 évvel a lapok tudósítói? Hogyan számoltak be a főváros legújabb palotájának átadásáról a korabeli újságok? Visszautaztunk az időben, és ennek jártunk utána.

További cikkeink