Királyok kertje – A budai Vár legöregebb fái izgalmas történeteket őriznek

A cikk angolnyelvű változata: A Garden for Kings – The oldest trees of Buda Castle each have a story to tell

Írta: Bukovszki Péter

2020. szeptember 19. 10:00

A hajdani várkertek pompáját megidéző japánakácok, ízletes gyümölcsöt termő fügefák, a hazai selyemtermelés aranykorából megmaradt eperfák, gyönyörű tölgyek, hársak és platánok őrzik kérgük alatt a budai Várban átélt kalandos történetüket. Bár mesélni nem tudnak, mi most megtesszük helyettük.

A budai Vár kertjeinek története a XIII. századig vezethető vissza. Ekkortól számos oklevél említ magyar nevű fákat, amelyeket már bekerített (innen ered a kert szó) helyeken termesztettek. Az esztergomi érsek 1243-ban például panaszt is tett a királynál azért, mert almáskertjét és szénáját a dunai hajósok megdézsmálták, akiket halállal büntettek tettükért – idézi fel a történetet Jeszenszkyné Bucsi Éva Szemelvények a budai királyi kertek történetéből című írása.

A budavári királyi rezidenciát már Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond idején is díszkertek, szőlős- és gyümölcsöskertek vehették körül.  A várkertek virágkora azonban Mátyás idejére tehető, amikor kora reneszánsz királyi kertek számtalan eleme, például labirintus és vadaspark is volt a Várhegy lejtőin. A török kori átmenet után a várkertek újabb virágkora a XIX. – XX. század fordulójára, a Budavári Királyi Palota Ybl–Hauszmann-féle átépítésének idejére tehető.                                                                                            

Mindennek kapcsán joggal kérdezhetnénk: hogyhogy nincs tele a budai Vár ősrégi fákkal? A Buda történelmét ismerők azonban tudják, az is csoda, hogy egyáltalán néhány fa túlélte a viharos eseményeket: az újkori várostromokat, forradalmakat és szabadságharcokat, a második világégést; és akkor az átépítésekről, és bontásokról még nem is beszéltünk: ha egy fa netán átvészelte a csatákat és a tűzvészeket, elkerülte az élelem és tűzifa nélkül maradt lakosság fejszéit, az újjáépítéseket vezető tervezők szimpátiáját is el kellett nyernie mindig.

Budapest egyik legöregebb fája mindent túlélt

A Budavári Palota környezetében a Várkapitányság NZrt. gondoskodik a növényállományról és a zöldfelületek megújításáról. A társaság szakértők közreműködésével felmérte és összegyűjtötte a megmaradt, történeti jelentőségű budavári fákat. Közülük az egyik legjelentősebb érték a budai Vár Déli nagy rondellája mellett álló óriási japánakác (pagodafa), Budapest egyik legöregebb fája.

A földbe kerülésekor még botanikai különlegességnek számító növényt minden bizonnyal József nádor kertésze, Tost Antal ültette az 1790-es években. A fa túlélte az 1848-1849-es forradalmat, a várkertek XIX. század végi átalakításakor viszont majdnem áldozatul esett Petz Ármin terveinek.

A legenda szerint a már akkor is öreg fát egy idős kertész, Mráz Károly furfangja mentette meg, aki az arra sétáló Ferenc Józsefnek elpanaszolta, hogy a japánakácra fejsze várna, a király pedig a fa történetére való tekintettel megmentette a növényt.

A budai Várnegyed legöregebb fája a Déli nagy rondellán található Japánakác (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A török eperfa, amely megmentette a magyar hadnagy életét

Vannak, akik szerint az eperfákat a törökök hozták be Magyarországra, ők ültették az első – mára már jobbára elpusztult – példányokat is. A budai Várban ma már csak egy helyen találkozhatunk idős eperfával, a Táncsics Mihály utca 9. szám alatti régészeti tárlat szabadtéri helyszínén. Ültetését minden bizonnyal a selyemláznak köszönheti. Egykor ugyanis Mária Terézia császárnő úgy gondolta, a selyemtermeléssel fel lehetne virágoztatni a magyar vidéket: mivel pedig a selymet olyan hernyók termelik, amelyek csak eperfalevéllel táplálkoznak, országszerte, így Budán is megjelentek az epreskertek.

A selyemláz azonban idővel alábbhagyott, az akkori eperfák többsége eltűnt. A megmaradt utolsó mohikánok azonban – finom termésük mellett – még emlékeztetnek minket a magyar selyemtermelés aranykorára.

Eperfa a Táncsics Mihály utca 9. szám alatti régészeti tárlat szabadtéri helyszínén (Fotó: Kárász Karolina, Várkapitányság NZrt.)

Csemegeként árulták egykor a budai fügét

Más egzotikus gyümölcsű fák is élnek a budai Várban, mégpedig a fügék. A T9 kertjében, a Lőportár déli oldalán két ismeretlen korú, de feltehetőleg idős, jókora példány hajt és kínálja bő termését.  Megtalálható egy fügefa a Dísz téri De la Motte – Beer palota udvarán is. A délről származó fügét minden bizonnyal szintén a törökök hozták be Magyarországra, ahol hamar népszerűvé vált: a Gellért-hegy déli lejtőin például valóságos ültetvények voltak, egykor árulták is a gyümölcsüket. Léteztek magyar viszonyokra nemesített fajták is, ezekből azonban mára alig maradt néhány.

Fügefa a Táncsics Mihály utca 9. szám alatti területen, a T9 régészeti kiállítás szabadtéri helyszínén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Fügefa a Dísz téri De la Motte – Beer palota udvarán (Fotó: Kárász Karolina, Várkapitányság NZrt.)

Ha a jelképértékű növényeknél járunk, nem maradhatnak ki a mandulafák sem. Korai virágzóként, a tavasz hírnökeiként már a reneszánsz kor óta az új eszméket, a megújulást jelképezik, Janus Pannonius allegorikus költeményt is írt egy Pannóniában nőtt mandulafáról. A T9 kertjét két példány is díszíti, egyikük 100 évet is megélt már: ezzel a budai Vár legkorosabb mandulafája.

Mandulafák a páratlan panorámájú T9-ben (Fotó: Kárász Karolina, Várkapitányság NZrt.)

Tölgyek, gesztenyék, hársok és platánok: a fák királyai, a királyok fái

A várbéli történelmet tehát kevés fa élte túl. Bár a II. világháború utáni átépítéseknél két, a Hauszmann-kori kertből származó vörösgesztenyét kalodás módszerrel lesüllyesztettek az új, öt méterrel lentebb található barokk udvarba, a növények néhány évtized múlva elpusztultak.

A föntieken kívül a többi fa többsége későbbi telepítésű, de ezek között is vannak olyanok, amelyek mára szép, egészséges és értékes növényekké fejlődtek. Ilyen például az Újvilág kert déli kapuja mellett álló oszlopos (jegenye-) tölgy, amelyet a hatvanas évekbeli átépítés során ültettek el, és amelyet a szarvasi arborétum faiskolájából hozatott a munkákat irányító Gerő László építész-történész.

A tölgy várbéli megjelenése szimbólumértékű, ez a fafaj ugyanis régóta az élet és az erő szimbóluma, nem véletlenül ábrázolták gyakran Mátyás királyt is tölgyfakoszorúval a fején.

 Oszlopos tölgy a Déli kertekben (Fotó: Kárász Karolina, Várkapitányság NZrt.)

A tölgyeknek éppúgy helyük van a budai Várban, mint a hársaknak, amelyekből több szép, öreg példányt megcsodálhatunk az Anjou-bástya sétányán, illetve az Ellyps sétány területén. Utóbbi 100-120 nyarat is megélt már és egykor a nemesi kertek büszkesége volt a platánokkal és tölgyekkel együtt. Csakúgy, mint a vadgesztenyék, amelyekből a Tóth Árpád sétányon egész fasor nő, de az Ellyps sétányon is áll négy darab, 60-80 éves példány.

Gesztenyefák az Ellyps sétányon (Fotó: Kárász Karolina, Várkapitányság NZrt.)

Hársfa az Alagút teraszán (Fotó: Kárász Karolina, Várkapitányság NZrt.)

A budai Vár jeles fáinak mindegyike értéket képvisel: némelyekhez izgalmas legendák kötődnek, mások önmagukban hordozzák az ősi jelképeket. Nemcsak elődeink hagyatékai ők, hanem saját történelmünk élő tanúi, amelyeknek megóvása mindannyiunk érdeke. Hogy még sokáig pihenhessünk lombjuk alatt.

Nyitókép: A főváros egyik legidősebb fája, a nagy rondella mellett álló japánakác (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ez mind nagyon szep, de sokkal jobban mutatnanak a Hauszmann-fele teraszokon. A kiralyi palotakhoz mindenutt csodalatos kertek tartoznak, ez a negyvenes evekig Budan is igy volt...



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó