Könyvjelző

197552_md16_01.png Egy páratlan szobrász és az Arany-kultusz találkozása – Korrajz egy 130 éves híres pesti emlékmű segítségével Idén lesz 130 éve, hogy felavatták Arany János első köztéri szobrát a Magyar Nemzeti Múzeum főbejárata előtt. Egy most megjelent új könyvben nemcsak az emlékmű teljes története és az alkotó, Stróbl Alajos kalandos életútja tárul elénk, de beleláthatunk, hogyan gondolkodtak és vitáztak a XIX. századi emberek, mit tartottak szépnek és helyesnek, miben voltak mások vagy épp hasonlóak, mint mi. A képanyagban is gazdag kötet egyszerre színes ismertető és izgalmas korrajz.
Színes mementó egy zseniális építészről – A Postapalota lett Sándy Gyula fő műve Egy nagy múltú város építészeti örökségének darabjait felkutatni és szemügyre venni örök turisztikai sláger. Budapest ezen a területen leginkább a dualizmus kori és a két világháború közötti hagyatékával emelkedik ki: Ybl Miklós, Steindl Imre vagy Lechner Ödön nevével jóformán mindenki találkozik, de ha mélyebbre ásunk, felsorolni is képtelenség, hány méltatlanul kevésbé ismert tehetség járult hozzá a magyar főváros ékesítéséhez. A Széll Kálmán tér délnyugati oldalát díszítő Budai Postapalota épülete is egy ilyen zsenihez kötődik: Sándy Gyula életéről és munkásságáról született idén egy szakmai és laikus szemszögből egyaránt figyelemre méltó kötet.
A forradalom és a szerelem kertje – Múzeumkerti kalauz másként A Belváros egyik leghangulatosabb szabadtéri helyszíne a Múzeumkert, amely pár éve ismét teljes pompájában tündököl: szobrait, emléktábláit fürkészve, vagy a múzeum lépcsőjén, a padok egyikén megpihenve eszünkbe juthat, milyen gazdag múltja van ennek a különleges történelmi helyszínnek. E rendkívüli gazdagságot mutatja be egy hiánypótló kiadvány, a Múzeumkerti kalauz, mely címéhez méltóan végigkalauzol bennünket a kerten, felidézve a múltbéli eseményeket, számos meglepetést tartogatva az olvasónak.
Szemétlerakóból lett a nemzet főtere – A Kossuth tér története Ha Budapest utcái, terei és épületei mesélni tudnának, izgalmas történetek kimeríthetetlen sokaságát hallhatnánk. Ez különösen igaz a főváros legimpozánsabb, a nemzeti emlékezet szempontjából legfontosabb köztereire. A Kossuth Lajos tér története regényeket megszégyenítően gazdag drámákban és fordulatokban, felemelő eseményekben és tragédiákban. Megérdemelten született róla nemrég egy igényes és tartalmas kiadvány nem kisebb céllal, minthogy végigvezessen bennünket a téren zajló fontosabb eseményeken, s közben megmutassa annak folyamatosan változó arculatát.
A magyar építészet egyik legnagyobb csodája: ez derül ki az Országházról szóló könyvből Budapest s egyben Magyarország világszerte is leghíresebb épülete kétségkívül az Országház. Nem véletlenül született róla temérdek könyv, tudományos vagy épp szórakoztató irodalom, dokumentumfilm. A parlamenti képviselők minden választás után – így várhatóan idén is – diadalittasan vonulnak ebbe a párját ritkító épületbe, s ámulattal felfedezik fel a csodáit. Mi most egy nagyszabású könyvet ismertetve mutatjuk be felépítésének történetét.
Az Adria-palota a történelem viharában A közelmúltban jelent meg a Hazának használj! Az Adria-palota története című kötet, amely nemcsak a Szabadság téren álló, közel 120 éves, jelenleg felújítás alatt álló épület történetét mutatja be, de bepillantást enged az egykori tulajdonosok, valaha itt élő hírességek életébe is.
Letölthető album jelent meg a 90 éves csepeli szabadkikötőről A 260 oldalas, ingyenesen letölthető kiadvány gazdag fotóanyaggal követi végig a Csepeli Szabadkikötő elmúlt 90 esztendejének történetét. A különleges kortörténeti dokumentum mellett fotók, újságkivágások, térképek és tervrajzok is szerepelnek az albumban.
A magyar zsidó építőművészek öröksége Vannak könyvek, amelyek megérdemelnék, hogy helyet kapjanak a téma iránt érdeklődő emberek könyvespolcán. Ennek a kötetnek a megvalósulásához elképesztő mennyiségű munka kellett, tulajdonképpen egy hatalmas adattárnak is tekinthető. Lapozgatása közben megtörténhet velünk, hogy kedvet kapunk felkerekedni, bebarangolni a várost és az épületeket saját szemünkkel is megismerni.
Budapest és a szerelem Különleges kis könyv jelent meg a szerelemről. Versek, magyar költőktől. Mi köze ennek Budapesthez? Annyi, hogy a kötetben szokatlan módon budapesti szobrok szerepelnek illusztrációként.
Ybl és Lechner vonzásában Ha bárkit megkérünk arra, hogy mondjon magyar építészeket, nagy valószínűséggel Ybl Miklós és Lechner Ödön neve kerül elő a leggyakrabban. Ez nem is véletlen, hiszen e két termékeny és nagy jelentőségű alkotó több művével találkozhatunk akár nap mint nap a várost járva. Ismerjük-e a kort, amelyben éltek és alkottak? Hallottunk-e kortársaikról? Ebben lehet segítségünkre az alábbi kötet.
A magyar építészet rövid története Ha érdeklődünk az építészet iránt, a boltokban sok könyvet találunk, ami ezt a témakört dolgozza fel. Gyakran azonban hozzáértőként is könnyű elakadni a stílusok útvesztőjében, ilyenkor jól jön egy olyan kötet, amelyet lekapva a polcról átfogó képet kaphatunk a különböző irányzatokról, magyar példákkal alátámasztva.
52 nehéz nap a Várnegyedben Idén különösen aktuális A Várnegyed ostroma című, megrendítő és sokkoló személyes történeteket is felelevenítő kötet, amely Budapest fennállásának talán legnehezebb időszakát mutatja be az I. kerületre fókuszálva. A főváros ostroma ugyanis 1945-ben, azaz 75 évvel ezelőtt fejeződött be.
Egy felfedezésre váró kerület Budapestnek több olyan kerülete van, amely nemcsak az ott lakóknak vagy a lokálpatriótáknak kedves, hanem egészen egyedi atmoszférájával az oda látogatóba érkezőket is képes lenyűgözni. Újlipótváros egészen biztosan egyike ezeknek a városrészeknek.
Az Országház üvegművészete – Színpompás részletek egy különleges épületből Az Országházi séták első kötete 2015-ben jelent meg, idén májusban pedig már a tizedik kiadványt tarthatjuk a kezünkben, amely „Az Országház üvegművészete” címet viseli. A könyvsorozat érdekessége, hogy az első, összefoglaló könyvecske után az egyes kötetek mind-mind más területre, témára fókuszálnak az Országházon belül. Lehetőségünk van így bepillantást nyerni többek között a különböző művészeti ágakba: az építészeten túl a festészet-díszítőfestészetbe, a szobrászatba, most pedig az üvegművészetbe is.
Új könyv a száz éve elhunyt „méltóságos asztalosról” Thék Endre halálának századik évfordulóján Verasztó Antal orosházi helytörténész szerzőségével könyv jelent meg a magyar bútorgyártás egyik legnagyobb alakjáról.
Nekünk mesélnek a budapesti fák Épített környezetünket mindig jobban észrevesszük, mint a természetit. Mert utóbbi olyan természetes, hogy ott van. Ezen a szemléletünkön változtathat a Látóhatár Kiadó újonnan megjelent könyve, amelynek címe: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem.
Fedezzük fel a Várnegyedet! Budapest ékszerdobozának játékos megismerésére invitál a Mesélő Budapest zsebkönyvsorozatának első kötete, a Várnegyed titkai.
Örökségünk, Terézváros Terézvárosi anziksz címmel kötet jelent meg Budapest VI. kerületéről.
Békebeli paloták alkotója Monográfia jelent meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épületének alkotójáról.
Budapest játékos útikalauza Angol nyelven is megjelent Budapest játékos útikalauza, amely érdekes történetekkel hívja fel a figyelmet a főváros nevezetességeire.
Pest nagy építőjének emlékezete A magyar klasszicista építészet kétségkívül legismertebb alakja Hild József, akinek személye aktualitások kapcsán is időről időre előtérbe kerül többnyire egy-egy hozzá kötődő épület felújítása miatt.
Időutazás és pillanatfelvétel Milyen volt a Várnegyed 1945 előtt? Ezt is bemutatja a Budavári séták – Házak, terek egykor és most című kötet.
Új kötetben mutatják be az Akadémia palotáját Az 1865. december 11-én megnyitott akadémiai palota Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének fordulópontján született, a historizáló reneszánsz építészet egyik első példájaként.
„Ah, a ház nélküli ember vándor” – Kisregény a budapesti Tisztviselőtelep születéséről „Van-e olyan nő, aki két csinos utcai, de nem szalon nagyságú – s egy udvari szobácskával megelégszik?” – teszi fel a kérdést a Reakció kiadó gondozásában megjelent ÚJ föld, új szerencse című kisregény egyik szereplője. Bevezetés a józsefvárosi Tisztviselőtelep születésének belső történetébe.
Színes kötet jelent meg a Román Csarnokról A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának felújítása alkalmából kiadott album művészettörténészek és restaurátorok tanulmányainak segítségével mutatja be a csarnokot és történetét.
Lövészárok és ecset – a Művészek a háborúban című kötetről Nemrég olvashattak a pestbuda.hu oldalain a száz évvel ezelőtti Margit-szigeti hadikiállításról, amely az I. világháborúban besorozott művészek (és a hadifoglyok) munkáit ismertette meg a korabeli nagyközönséggel. E témával foglalkozik egyedülálló részletességgel a 2015-ben megjelent, Művészek a háborúban című könyvében is oldalunk állandó szerzője, Ludmann Mihály.
Kettős kötésben: könyv a Belgiumba menekült '56-os magyarokról Megjelent Albert Enikő Kettős kötésben - '56-os magyar sorsok Belgiumban című kötete. Könyvbemutató és dedikálás június 9-én, pénteken délután a Vörösmarty téren.
A nemzeti stílus atyja: megjelent a Lechner összes! Lechner Ödön teljes életművét bemutató kötetet jelentetett meg a Látóhatár Kiadó. A 328 oldalas nagyméretű képes album a nemzeti stílus megteremtését célul kitűző építész olyan alkotásairól is közöl fotót és tervrajzot, amelyeket más könyvekből nem ismerhet meg az olvasó. Budapesten 17 Lechner által tervezett épület áll ma is.
A magyar járműipar története könyvben Könyv jelent meg a magyar járműipar történetéről: beruházásokat és magyar mérnököket, tervezőket mutatnak be.
Molnár-C. Pál Budapestje A Gellért-hegy leghangulatosabb múzeuma, a kicsi, de annál aktívabb Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum idén újabb érdekes kiadványt jelentetett meg. Ezúttal a névadó önéletírását adták közre egy igényes, a festő saját képeivel illusztrált kiadványban.

További cikkeink