Az Országház történetéről, építéséről, díszítéséről, külső és belső jellemzőiről szinte kimeríthetetlen forrásanyag áll rendelkezésre. Az Országház építése és művészete című, 2020-ban megjelent jelentős kiadvány talán az eddigi legnagyobb kísérlet arra, hogy ezeket az egyenként is izgalmas témákat, azok tudnivalóit egyetlen hatalmas könyvben mutassa be az érdeklődőknek.

Az Országház építése és művészete című kötet (Fotó: pestbuda.hu)

A Sisa József szerkesztésében készült kötet könnyen ott lehet bárkinek a könyvespolcán, aki többet szeretne tudni Steindl Imre munkásságának ékkövéről. A több mint 800 oldalas, képekben igen gazdag kiadvány a lehető legtöbb oldalról közelíti meg a főtémát. Ezt bizonyítja, hogy külön hosszú fejezet foglalkozik a tervpályázati időszakkal: Steindl munkáján túl a többi pályázó tervével is megismerkedhetünk. Az olvasó könnyen elfantáziálhat arról, hogyan festett volna velük a pesti rakpartnak ez a szakasza. Ezután a méltán győztes Steindl-pályaterv fogadtatását és kisebb-nagyobb finomításait követhetjük nyomon. Elképzelni is nehéz, mennyi mérnöki, funkcionális és esztétikai szempontnak kellett megfelelni, de a könyvben hosszú és részletes választ kapunk valamennyi kérdésre.

A tényleges építés fejezete is igazi adattárként szolgál: a felügyelőszervezet felépítése, tagjainak bemutatása, de még az alapgödör kiásása is tanulmányi hosszúságú leírást kapott. Az alapozásnál olvashatunk az újra és újra feltörő talajvízzel szembeni harcról, vagy éppen a nappali és éjszakai műszakosok csapatösszetételeiről, feladatairól. Az Országház köveinek faragási követelményei, nehézségei, azok réteg- és költségtervei, de még a bányatulajdonosok közreműködései sem maradnak ki a sorból. A hosszú és látványos falazási munka, a tetőzet megalkotása, az ezekhez szükséges anyagok bemutatása mind-mind jelen van a könyvben, de hosszan olvashatunk a fűtési és szellőzési rendszer, valamint a világítás kiépüléséről is.

A tetőzet – miképp az Országház többi eleme is – részletes bemutatásban részesül (Fotó: pestbuda.hu)

A műszaki jellemzőket taglaló résznél tűnik fel a legjobban, hogy szakirodalmi mélységük ellenére a fejezetek olvasmányosak, a hobbiszintű érdeklődést is kielégítik. A rengeteg számadat közé mindig beékelődik egy-egy kulisszatitok: miben látta Steindl Imre a biztosítékát annak, hogy hatalmas épülete a későbbiekben sem fog megsüllyedni? A 27 bejárat közül melyik, mikor és kik által volt használatos? Mi ihlette a képviselőházi üléstermek alakzatát? A fejezet emeletről emeletre halad, egyesével mutatva be folyosókat, szobákat, termeket, egyéb helyiségeket, azok építőanyagi, műszaki és használati jellemzőivel együtt.

A könyv második felében átkerül a hangsúly az Országház építő- és képzőművészeti elemeire. Kiderül többek között, hogy maga Steindl is nagy örömét lelte a művészi habitust igénylő látványtervek megvalósításában. Művészettörténeti csemegeként szolgál a külső és belső falak, a bejárati rácsok, a kerámiadíszek vagy a fal- és padlóburkolatok részletes, képekkel kísért bemutatása. Olvashatunk Róth Miksa és Scholtz Róbert díszítőfestők munkáiról, kettejük kapcsolatáról, de még Foerk Ernő látványos kilincsterveiről is. Felsorolni is nehéz az egyedi tervezésekkel bíró bútorokat, lámpákat, szobaórákat, és szóba kerül a vármegyecímerek dekorációs jelentősége is.

Részlet a díszes üvegablakok szemléltetéséből (Fotó: pestbuda.hu)

Külön-külön fejezet jár a szobroknak és a falképeknek is. Megtudhatjuk, hány szoboralakkal kívánták díszíteni a teljes épületet, ebből végül mennyi készült el és milyen paraméterekkel. Olvashatjuk a kupolacsarnokban elhelyezendő szobrok névsorát és szigorú kialakítási feltételeiket: a helyesnek vélt testtartástól kezdve öltözékük és a kezükben tartott tárgyak jelentőségéig. Külön alfejezet értekezik az elkészült, de végül el nem helyezett Ferenc József és Erzsébet királyné szoborcsoportról, ahogyan a főbejárati oroszlánszobrokról is.

A képekről szóló részből kiderül, hogy Steindl eredetileg nem tervezett sem mennyezeti, sem falfestményeket az épületbe. Külön figyelmet kap Munkácsy Mihály Honfoglalása, majd nyomon követhetjük az úgynevezett falképprogram megszületését, az első majd második festészeti pályázatok résztvevőit és alkotásait.

Az Országház fogadtatásáról és reprezentációjáról szóló részben több kisebb és nagyobb, építkezés alatti és utáni eseményről olvashatunk. Kiderül például, hogy az épület igazi főszereplője volt a millenniumi ünnepségsorozatnak (noha akkor még nem volt kész), és az 1900-as párizsi világkiállításon is érdemi bemutatót kapott a magyar pavilonban. Talán több olvasót is meglephet, de negatív fogadtatások ugyanúgy érték az elkészült Országházat, mint elismerések.

Az utolsó fejezet egyik nagy érdekessége egy összehasonlító leírás más fővárosok neves törvényhozó épületeivel (például Berlin, Bécs, London, Washington). Az alaprajzokat méretarányosan összeveti, de a kialakítások közti különbségeket is párhuzamba állítja. A könyv végén kronológia, bibliográfia, számos függelék és egy névmutató segíti a további tájékozódást.

Reprezentatív képek az Országház folyosóiról (Fotó: pestbuda.hu)

Az Országház építése és művészete című kötet – amelyet az Országház Könyvkiadó jelentetett meg – talán az eddigi legteljesebb összefoglalása mindannak, amit a magyar Parlament épületéről tudni lehet. Részletgazdagsága egyedülálló, tudományosságát bizonyítja a rengeteg felhasznált irodalom és temérdek lábjegyzet a fejezetek végén. Szórakoztató jellege is adott, mert sok száz színes kép gazdagítja, és a leírások is sokszor elbeszélő jellegűek, idézetekben is bővelkedőek. Bárki bátran belekóstolhat, aki olvasni szeretne Budapest és a magyar építészet egyik legnagyobb csodájáról.

Nyitókép: Az Országház épülete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)