Napjainkban sajnálatos módon meglehetősen ritkaságszámba megy, hogy szépirodalmi művekben illusztrációk jelenjenek meg. A kevés kivétel közé tartozik egy nemrég megjelent kis kötet, amely Hogy mondjam el? címmel magyar költők szerelmes verseit tartalmazza.

Ha belelapozunk e remek válogatásba (amely a szerkesztő nyilatkozata szerint afféle szerelmi ajándéknak készült, szívecskés bögre helyett), meglepődve tapasztaljuk, hogy kiváló szobrok szerepelnek benne illusztrációként.

A kötet egyik illusztrációja, Róna József: Festészet című szobra, amely a VI. kerület, Nagymező utca 20. szám alatt, a Mai Manó Ház homlokzatán látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kötetet kinyitva meg is találjuk benne az információkat, hogy miféle alkotások ezek: neves magyar szobrászművészek csodálatos munkái, amelyek Budapesten lelhetők fel.

Dunaiszky Lőrinc, Horvay János, Medgyessy Ferenc, Pásztor János Róna József, Sidló Ferenc és még néhány más szobrász alkotásai gyönyörű nőalakokat ábrázolnak, a borítón látható Csók című szobor pedig egy szerelmespárt mutat. Utóbbi Mihály Gábor nagyszerű alkotása, amely – mint a kötetben is olvashatjuk – a Belvárosban, Semmelweis utca 4. szám alatt álló ház udvarán található.

A könyv borítóján látható szobor a Belvárosban található, a Semmelweis utca 4. alatti ház udvarán ​(Csillag István grafikája Both Balázs fotója alapján)

Mihály Gábor: Csók című szobrát 1998-ban állították fel a belvárosi ház udvarán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Sidló Ferenc Vénusz-kútszobra is szerepel a kötetben: az 1927-ben készült alkotás a Széchenyi fürdőben látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Medgyessy Ferenc 1954-ben készült Táncosnő című szobrából több változat is létezik, a kötetben a Madách térre 1982-be átkerült alkotás látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ilyenkor is elcsodálkozhatunk, milyen gazdag Budapest múltja a közterületi képzőművészeti alkotásokat illetően is: lenyűgöző művészeti alkotásokat lelhetünk fel szerte a városban, több száz év „termését”.

Kevesen tudják, hogy a városligeti villák kertjében micsoda kincsek rejtőznek. Ez az alkotás a Ráth György Múzeum kertjében lelhető fel, a Városligeti fasor 12. alatt, alkotója ismeretlen (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A könyvet egyébként a pestbuda.hu kiadója, a Látóhatár Kiadó adta ki, ennek is köszönhető a szerelem és a város összekapcsolása. Mint a hátsó borító szövegéből is tudhatjuk: a versekben a költők egyes szám második személyben szólítják meg a szerelmüket, vagyis a költemények szerelmi vallomások: neves poétáink „helyettünk” is beszélnek.

A kötet 35 magyar író, költő szerelmes verseit tartalmazza (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kötetben 35 magyar író művei szerepelnek, a mindenki által ismert nagy klasszikusokon kívül többek között Márai Sándortól, Wass Alberttől, Nemes Nagy Ágnestől, Csukás Istvántól is tartalmaz szerelmes verset, a költők túlnyomó többsége életének jelentős részében Budapesten élt.

Nyitókép: A Hogy mondjam el? című verseskötet (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)