Időutazás és pillanatfelvétel

Írta: Flier Gergely

2019. január 22. 14:58

Milyen volt a Várnegyed 1945 előtt? Ezt is bemutatja a Budavári séták – Házak, terek egykor és most című kötet.

A budai várpalota és Várnegyed általunk ismert képe a Bécsi kaputól a Nagy rondelláig erősen magán viseli a II. világháború pusztítása utáni évtizedek rekonstrukciójának nyomait. A szépen helyreállított középkori elemek nem tudják feledtetni az 1945 előtti múlt eltörlésének kíméletlenül véghezvitt szándékát.

A Várnegyed elpusztult épületeinek pótlása gyakran olyan modern épületekkel történt, amelyek máig sem tudtak belesimulni a történelmi környezetbe, a királyi palota esetében pedig az akkori illetékesek a millennium korának és Hauszmann Alajos tevékenységének teljes elvetése mellett döntöttek. A Vár két világháború közötti képe ugyanis egyértelműen a XIX–XX. század fordulóján alakult ki, hiába azonosítják azt gyakran – felületes ismeretek alapján – a Horthy-korszakkal.

Napjainkban végre elérkezett az idő a fenti folyamat hibáinak, pusztításának helyrehozatalára, és az 1945 előtti értékek rekonstruálására. Ehhez látnunk, tudnunk kell, mit vesztettünk, milyen volt a Vár elsüllyedt világa. A Látóhatár Kiadó Halász Csilla szerkesztésében megjelent kiadványa, a Budavári séták – Házak, terek egykor és most című kötet kitűnő segítője a múlt „búvárainak”.

A kemény borítós, igényes kiállítású, kifogástalan nyomdai gondozású könyv gazdag képanyaga számos meglepetést tartogat az olvasónak. A gyönyörű képekhez jó arányérzékkel megírt kísérőszöveg társul. A régi képekkel szemközti lapon közölt mai fotókon a szerkesztő szándéka szerint a mai állapot „pillanatfelvételeit” láthatjuk, hiszen a most zajló örömteli folyamatok a budai Vár arcának folyamatos változását, kiteljesedését hozzák.

A kötet 2017-es első kiadását a közelmúltban követő új kiadás jelzi a téma iránti érdeklődést. Az átalakulás folyamata pedig nyomon követhető abban is, hogy a második kiadásban több képet is kicseréltek az elsőhöz képest, dokumentálva a helyszínek változását.

A kötet minden olvasójának azt ajánljuk, hogy a könyv lapjain megkezdett „sétát” a valóságos helyszínek felkeresésével folytassa a napról napra változó Buda utcáin.

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Nagyszerű könyv, jó így együtt látni milyen volt és milyen most. Ha tíz év múlva újra megjelenik a könyv akkor már három fotó kell, mert reméljük, hogy addig sok minden újjáépül.


Sajnos a Palotanegyed olyan mértékben lett átépítve, hogy nem lehet helyrehozni. Két nagyon durva példa:
1./ A Dunára néző ablakok teljesen stilusidegen kivitelezése. (A régi ablakok fele még használható is volt, de kidobták őket.) Ez a Budai Vár látképét a Dunapartról is lerombolja.
2./ A Széchenyi Könyvtárban áttörték a födémeket és teljesen új szinteket építettek. Még a lépcsőházat is annyira elcsúfították és jellegtelenné tették, hogy inkább a liftet használom.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó