Az kersett oldal megszűnt.

Keresés az archívumban

Hogyan emlékezzünk? A Málenkij Robot Emlékhelyről és társairól A málenkij robot emlékművét 2017. február 25-én avatta fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Ideje volt, hiszen az elmúlt hetven évben sok olyan, a nemzetet vagy közösségeket érintő embertelen tett történt, amelyekre emlékeztetni kell a következő generációkat. Ilyen a Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt emberek sorsa is.
Felavatták a Málenkij Robot Emlékhelyet Budapesten A ferencvárosi vasútállomásnál felavatták a Málenkij Robot Emlékhelyet.
Kegyeleti emlékhely készül a Fiumei úti sírkertben azoknak a magyaroknak, akiknek nem hazánkban van a nyughelyük A Nemzeti Örökség Intézete egy jelképes emlékhelyet kíván létrehozni a Fiumei úti sírkertben, amely minden olyan egykori honfitársunk szimbolikus kegyeleti tere, akiknek nincs országhatárainkon belüli nyughelye, vagy azért, mert más országok területén található a sírhelyük, vagy pedig azért, mert a XX. század traumatikus eseményei nem tették lehetővé, hogy bárhol is sírhelyük lehessen.
Történelmi emlékhely lett a Landerer-nyomda Öt új helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek listája. Közöttük van az V. kerületi egykori Landerer-nyomda, ahol az 1848-as forradalom követeléseit megfogalmazó 12 pontot és a Nemzeti dalt nyomtatták.
Történelmi emlékhely lett a Deák téri evangélikus templom A budapesti Insula Lutheranát, azaz a Deák téri evangélikus templom, gimnázium és múzeum épületegyüttesét a kormány a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Nemzeti Örökség Intézete támogatásával 2021. május 22-i hatállyal a történelmi emlékhelyek közé emelte.
Gettó-emlékhely épül az erzsébetvárosi Klauzál téren A VII. kerületi önkormányzat ötletpályázatot indít a megújuló Klauzál téren felállítandó köztéri alkotás létrehozására. A leendő emlékhely, amelyet a tervek szerint 2022-ben avatnak majd fel, az egykor a Klauzál teret is magába foglaló pesti gettónak állít majd emléket.
Nemzeti emlékhely lett a rákosmezei Királydomb Az Országgyűlés megszavazta a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló javaslatot. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett található terület a középkori Magyar Királyság országgyűléseinek hagyományos színhelye volt.
Nemzeti emlékhely lesz a rákosmezei Királydomb, az egykori országgyűlések helyszíne Benyújtotta a kormány a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett található területet, a középkori országgyűlések és királyválasztások színhelyét a beépítés veszélye fenyegette.
Regnum Marianum-emlékhely épül a Városligetben Történelmi emlékhely épül a Regnum Marianum-templom helyén, amely a tervek szerint 2021-ben, a templom építésének kilencvenedik, lerombolásának hetvenedik évfordulójára készül el.
Jövőre megnyílik a józsefvárosi zsidó emlékhely A Sorsok Háza a Józsefvárosi pályaudvaron valósul meg.
Emlékhely nyílt Karátson Gábor lakásában Az V. kerületi Deák Ferenc utcában kialakított emlékpont 2018 januárjától lesz látogatható.
Kiemelt nemzeti emlékhely lesz a Vértanúk tere A Vértanúk tere kiemelt nemzeti emlékhellyé nyilvánítására tettek javaslatot kormánypárti képviselők kedden a parlamentnek.
Lesz Regnum Marianum-emlékhely A Magyar Patrióták Közössége közölte: a Városliget Zrt. szerint lesz Regnum Marianum-emlékhely a Ligetnél.
A József Attila Emlékhely az Év kiállítása A ferencvárosi József Attila Emlékhely lett az Év kiállítása: a zsűri szerint kis területen egy egész élettörténetet tömörít igényesen, szellősen, átláthatóan.
Emlékhelyet avattak Törőcsik Mari tiszteletére a Feneketlen-tónál A XI. kerületben, a Törőcsik Mariról elnevezett parkban egy köztéri emlékhelyet adtak át a Nemzet Színészének tiszteletére. Az évgyűrűket idéző, földből kiemelkedő elemek az 1935-ben született és 2021-ben elhunyt színésznő pályájának legfontosabb állomásait jelenítik meg.
Trianon-emlékművek Budapesten Az 1920-as trianoni tragédia után Budapesten, a Szabadság téren épült fel a magyarság fájdalmára és veszteségeire emlékeztető központi emlékmű. A nagyszabású szoborkompozíciót 1945-ben elbontották, és évtizedekig nem is lehetett a trianoni traumáról beszélni. Összeállításunkban olyan közterületi alkotásokat mutatunk, amelyek napjainkban emlékeztetnek az ország 105 évvel ezelőtti feldarabolására, Magyarország kétharmadának elcsatolására.
Felújították a Fiumei úti sírkert ravatalozóját A Nemzeti Örökség Intézete felújíttatta a Fiumei úti sírkert ravatalozójának lépcsőjét és homlokzatát. A 145 éves épületet Máltás Hugó tervezte.
Emlékhelyek napja lesz szombaton Országszerte várják a nemzeti és történelmi emlékhelyek május 10-én a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, bemutatók, családi programok és sok látnivaló lesz csaknem ötven helyszínen.
Nyolcvan éve szabadult fel a pesti gettó A Belső-Erzsébetváros nagy részét elfoglaló, palánkkal körülvett területre mintegy 70 ezer zsidó embert zsúfoltak össze 1944–1945 telén. A borzalmaknak 1945. január 17-éről 18-ra virradó éjszaka lett vége, ekkor szabadult fel a pesti gettó, melynek területén azóta több emlékmű is tiszteleg az áldozatok előtt.
A Corvin köz 1956-ban Az Üllői út és Nagykörút találkozásánál fekvő Corvin köz 1956 októberében vált a forradalom és szabadságharc emblematikus, hősies helyszínévé. Egyben történelmi emlékhely, ahol a felkelők és az intervenciós szovjet erők a forradalom napjaiban heves harcokat vívtak egymással. A kezdetben 40-50 főt számláló csoport néhány nap alatt közel 4000-esre duzzadt, és az ellenállás központi bázisát jelentette, de a jelentős túlerővel szemben végül a hely feladására kényszerültek.
A 150 éve született Bethlen István miniszterelnökre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Megemlékezést tartottak a 150 éve, 1874. október 8-án született gróf Bethlen István miniszterelnök jelképes sírjánál a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben.
Felavatták Slachta Margit síremlékét a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben Felavatták a 140 éve született és 50 éve elhunyt Slachta Margit síremlékét. A Szociális Testvérek Társasága alapítója, az első magyar országgyűlési képviselőnő emigrációban halt meg az Egyesült Államokban 1974-ben, földi maradványait 2021-ben szállították haza, amikor is ünnepélyesen újratemették a Fiumei úti sírkertben. Síremléke a mostani évfordulóra készült el.
Emléktáblát avattak Marsall László költő tiszteletére Márványtáblát állítottak Marsall László Kossuth-díjas költőnek egykori lakóházának falán, a XII. kerületi Schwartzer Ferenc utcában.
Védett lett Kállai Pál versenylovas sírja a Fiumei úti sírkertben Az országban jelenleg mintegy 700 temetkezési helyen 6300 védett sír van. Ezek a magyar nemzet nagyjainak nyughelyei, és nem lehet őket felszámolni. Mostantól közéjük tartozik Kállai Pálnak, minden idők egyik legeredményesebb versenylovasának síremléke is, amely a Fiumei úti sírkert művészparcellájában található.
Okosparcellakővel jelölték meg a Kisfogház Nemzeti Emlékhelyet Az Új köztemető közelében található Kisfogház az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő, kádári megtorlás egyik fő helyszíneként vált hírhedtté. Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 35. évfordulóján okosparcellakövet és emléktáblát helyeztek el a Kisfogház Nemzeti Emlékhelyen.
Új honvédemlékművet avatták a Fiumei úti sírkertben A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben több olyan személy is nyugszik, akiknek szerepük volt az 1848–49-es eseményekben, de központi emlékhely eddig nem állt a temetőben. A most felavatott honvédemlékműnél a 175 évvel ezelőtt történtek minden hősére emlékezhetünk, azokra is, akiknek már nincsenek meg a földi maradványai.
125 éves a Ferencvárosi Torna Club – Megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben A Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben a klub első elnöke, Springer Ferenc felújított síremlékénél.
Hatvan éve ünnepeljük a magyar költészet napját – József Attila-emlékszoba nyílt 1964-ben a ferencvárosi Gát utcában József Attila 1905. április 11-én született, a Ferencváros egyik legszegényebb részében, a szorosan egymás mellett álló bérkaszárnyák egyikében, a Gát utca 3. számú kétszintes házban. Szülőházában 1964. április 11-én nyílt meg az első állandó kiállítás. Ugyanezen a napon lett hivatalosan a jeles születésnap egyben a hazai költészet ünnepnapja.
Évtizedekig elfojtott tragédiák – A kommunizmus áldozatainak emlékművei Magyarországot a XX. század közepén több tragédia is sokkolta, és míg többségükről lehetett beszélni, a kommunista diktatúra őrjöngéséről évtizedekig hallgatni kellett. A rendszerváltás után is eltelt még tíz év, mire 2000-ben az Országgyűlés február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból bemutatunk néhány köztéri alkotást, melyek a kommunizmus alatt megtört emberi sorsoknak állítanak emléket.
Megkezdődött a Klauzál tér felújítása Felújítják Belső-Erzsébetváros legnagyobb terét. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültetnek, megújul a játszótér, lesz többfunkciós sportpálya és fitneszpark.  A pesti gettó áldozatainak tiszteletére új emlékművet állítanak fel.
Emlékmű készül Buda bevételének 175. évfordulójára a Fiumei úti sírkertben Nagyszabású ünnepséget tartottak Görgei Artúr honvéd tábornok születésének 206. évfordulóján a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A kitüntetett figyelem idén annak is szól, hogy ebben az évben emlékezünk meg az 1849-es szabadságharc sikereinek és tragikus elbukásának 175. évfordulójáról. Az ünnepségen bejelentették, hogy májusban, Görgei legnagyobb haditettének, Buda bevételének 175. évfordulóján emlékművet avatnak a temetőben a honvédsereg fővezérének végső nyughelye közelében.
Érintetlen természet a városon belül: a hó borította Budakeszierdőben kirándultunk Lapunk nemrég számolt be arról, hogy 130 évvel ezelőtt csatolták a fővároshoz Budakeszierdő területét. Az új városrész az évtizedek során egyre több híres intézménynek adott otthont, például az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetnek, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek (OORI), a Svábhegyi Csillagvizsgálónak, az Úttörővárosnak vagy éppen a Központi Fizikai Kutatóintézetnek (KFKI). A városrész már a századfordulón a budapesti (és budakeszi) polgárok kedvelt kirándulóhelyévé vált. Ígéretünkhöz híven, most egy túraajánlattal jelentkezünk, amely az erdőség főbb természeti-turisztikai látnivalóit járja végig. Mi a december eleji havazás után jártunk itt, gyönyörű, fehérbe öltözött táj fogadott minket.
Emlékhelyet avattak Mányoki Ádám tiszteletére a Fiumei úti sírkertben A 350 éve született Mányoki Ádám festőművész azok közé a híres magyarok közé tartozik, akiknek már nincsen meg a sírhelye. A barokk kor kimagasló alkotója, aki II. Rákóczi Ferenc legismertebb képmását is készítette, Drezdában hunyt el, de síremléke a temetővel együtt elpusztult. Mostantól a Fiumei úti sírkertben mégis fejet hajthatunk művészete előtt: emlékhelyet avattak a tiszteletére.
Különös temetés a Mátyás-templomban – Hogy került III. Béla sírja Budára 125 évvel ezelőtt? Különös esemény történt 125 évvel ezelőtt Budapesten: a Mátyás-templomban uralkodónak kijáró pompával újratemették III. Béla királyt és feleségét. A szertartás olyan meghatóra sikerült, hogy az akkor már hétszáz éve halott uralkodó érdemeit hallgatva sokan zokogásban törtek ki. De hogyan került az Árpád-házi király sírja abba a templomba, amely még nem is állt a halálakor, hiszen Buda városát s benne a legismertebb magyarországi templomot az ide temetett király unokája, IV. Béla alapította.
56-os emlékművet avattak a csepeli Wittner Mária parkban Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján emlékművet avattak Csepelen Wittner Mária tiszteletére a róla elnevezett parkban. Lelkes Márk szobrászművész alkotása Wittner Mária életének szakaszait szimbolizálja.
„Megilletődött csendben, kalaplevéve vonultak el a szimbolikus sír mellett" A Fiumei úti sírkertben sétálva nemcsak a történelmi ismereteinket bővíthetjük, de kegyelettel emlékezhetünk meg azokról is, akik már nincsenek velünk. Ez nem volt mindig magától értetődő: a trianoni döntés után milliók sírja került az új országhatáron kívülre. Hogy méltóképpen emlékezhessenek rájuk hozzátartozóik, Budapest 1931-ben egy jelképes sírt alakított ki a Kerepesi temetőben. E már rég nem létező szimbolikus sírhely történetét mutatjuk be abból az alkalomból, hogy hamarosan új kegyeleti tér épül ugyanitt, a nemzeti sírkertben.
Már kétszáz híres ember síremlékéhez navigál a FiumeiGuide A modern kori Magyarország szabadtéri történelemkönyve a Fiumei úti sírkert, ahol a legnagyobb magyarok sírjai, mauzóleumai kereshetők fel. Pár éve már nem csak idegenvezetők kíséretében ismerkedhetünk meg a síremlékekkel, de saját sétáink során is, ha letöltjük a FuimeiGuide mobilalkalmazást. Az új fejlesztéseknek köszönhetően mostantól immár kétszáz híres ember sírját kereshetjük fel a segítségével, sőt 27 tematikus séta közül is választhatunk, a síremlékeknél pedig QR-kód segítségével olvashatunk ismertetéseket az ott nyugvókról.
Eldőlt, milyen lesz a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye A határainkon túl nyugvó magyarok Fiumei úti sírkertben felállítandó emlékhelyére kiírt tervpályázat győztes alkotása 33 egymástól látszólag független, véletlenszerűen elhelyezett, de egyértelműen összetartozó táblát jelenít meg, amelyeken költőktől és íróktól vett idézetek olvashatók. A legjobbnak ítélt nyolc tervet a nagyközönség is megismerheti a Fiumei úti sírkertben most nyílt kiállításon.
A Gellért-hegyen állt volna Remete Szent Pál szobra A Gellért-hegy Duna felőli oldalán, a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom közvetlen közelében állt volna a pálosok névadójának, Remete Szent Pálnak a szobra. A mű el is készült Vilt Tibor szobrászművész műhelyében 1947-ben, de a felállítása meghiúsult. A 2,3 méter magas, haraszti mészkőből faragott szobor későbbi helye és története máig ismeretlen.
A Fiumei úti sírkertbe érkezett a Petőfi-busz A fővárosban először a Fiumei úti sírkertben látogatható a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából útjára indított Petőfi-busz. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2022-ben alakította ki a mozgó tárlatot, amely az 1823-ban született költő karakterét és életművének kiemelkedő alkotásait mutatja be.
A Honvéd Főparancsnokság építészére emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Kallina Mór építészre emlékeztek halálának 110. évfordulója alkalmából az építész megújult, 2001 óta védett síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.
Március 15-én a Fiumei úti sírkertben 1848–49-es emléksétával várják a látogatókat A Nemzeti Örökség Intézete március 15-én 14 órától 1848–49 emlékezete címmel tart sétát a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen. Az ünnepnapon emellett szabadon látogathatók a sírkert legnagyobb sírépítményei, így bárki betekinthet a Batthyány-, a Deák- és Kossuth-mauzóleumba.
Az OSZK és a NÖRI együttműködésében bővült a Magyar Nemzeti Névtér Az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Örökség Intézete bemutatta a Magyar Nemzeti Névtér bővítésének új eredményeit. Az együttműködésnek köszönhetően február 16-tól emlékhelyek adatbázisával kapcsolódik össze a Személynévtér, a Földrajzi névtér és a Testületi névtér anyaga, amelyben a határon túli emlékhelyek is megjelennek. A digitális felület a nemzeti emlékezet számára jelentős személyek, földrajzi helyek, testületek, valamint emlékhelyek egymáshoz kapcsolt hálózata, amely mindenki számára elérhető.
Barabás Miklós halálának 125. évfordulójára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Barabás Miklós Magyarország legjelentősebb alkotói közé tartozik, halálának 125. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzást tartottak a Fiumei úti temetőben található síremlékénél, amelyet Telcs Ede készített. Az eseményen elhangzott: a festőművész portréi fontos kordokumentumok, elengedhetetlen forrásai a magyar emlékezetnek.
Görgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Görgei Artúr honvéd tábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján a sírjánál a Fiumei úti sírkertben. Elhangzott: Görgei olyan történelmi személyiség, akinek történelmi szerepét az árulótól a hősig vezető skála mindkét végletén megtalálhattuk az elmúlt 150 évben.
Adományt gyűjtenek az Anna-réti kápolna felépítésére Egy kis alapterületű, alig harminc négyzetméteres kápolnát terveztek a XII. kerületi Anna-rétre. Ha az adományok összegyűlnek, akkor jövőre felépülhet a Hegyvidéken a tájba illő misézőhely.
Felavatták a tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos emlékhelyét a Fiumei úti sírkertben A tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos tiszteletére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete és a Madách Színház. A nyelvújító Kazinczy Ferenc fiát 1849. október 25-én végezték ki Aradon. A Fiume úti temetőben megtalálhatjuk az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek parcelláját is, valamint három aradi özvegy síremlékét.
Utcát neveztek el a 150 éve született Richter Gedeonról Kőbányán Közterületet neveztek el a ma 150 éve született Richter Gedeonról, az ismert magyar gyógyszerészről, gyáralapítóról. Az ő nevét viseli a X. kerületi Vaspálya utca egy szakasza a Kőér utca és Noszlopy utca között. Az utca elején egy emlékművet is elhelyeztek.
Hatvanöt éves a szélesvásznú pesti mozi: szovjet filmet mutatott be a Corvin Ma már természetes, hogy a moziban hatalmas a vásznon, akár 24 méter széles és 18 méter magas is lehet, térhatású hanggal vagy 3D-ben is nézhetjük a filmeket. Az 1950-es években azonban ez másképp volt még Magyarországon, a moziban a vásznak pár méter szélesek voltak csak. Az első szélesvásznú mozi a forradalom alatt megsérült és 1957-re újjáépített Corvin volt.
Egy kis India Budapesten – 145 éve született Medgyaszay István Medgyaszay István egy különleges színfoltot jelentett a XX. század első felének magyar építészetében. Számos társához hasonlóan őt is foglalkoztatta a nemzeti stílus megteremtésének gondolata, melyhez időben és térben is messzire nyúlt. Szenvedélyesen kutatta a magyar őstörténetet, ennek keretében még Indiába is elutazott. Épületei nemcsak ezeknek a nyomait hordozzák magukon, hanem nyugati tanulmányait és a modern anyaghasználatot is.