Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legismertebb helyszíne a József körút és Üllői út sarkán elhelyezkedő józsefvárosi Corvin (Kisfaludy) köz és a vele szemben lévő, de már a Ferencvároshoz tartozó Kilián laktanya épülete volt. A Corvin köz környékén több fegyveres csoport alakult, amelyek az alakulat által ellenőrzött és védett területükről kapták elnevezésüket. Így a Corvin közi ellenálló csoporton kívül a környező utcákban alakult még többek között a Práter, a Kisfaludy, a Vajdahunyad utcai csoport is, akiket a Corvin köziekkel együtt corvinistáknak szoktak nevezni. A Corvin köz közelében a VIII. és IX. kerületben 33 kisebb fegyveres csoport tevékenykedett 1956-ban, amelyeknek mintegy a fele, tizenhat a corvinistákhoz tartozott. A felkelők nem ölni akartak. Követeléseket fogalmaztak meg, egy szabadabb Magyarországért fogtak fegyvert.
Józsefvárosban a József körút és Üllői út sarkán a XX. század legelején még a Gschwindt-féle szesz- és likőrgyár állt, melyet 1910-ben bontottak le, hogy helyén több mint tíz évvel később a nagyvárosi környezethez illeszkedő bérházak emelkedjenek. Az 1927–1928-ban Bauer Emil tervei alapján elkészült Corvin-házak egy sajátos alaprajzi elrendezés alapján épültek, s ez az ’56-os felkelők számára egy kiváló műveleti bázis létrehozását eredményezte. A tér közepén az 1922-ben megnyílt mozi helyezkedett el – amit akkor a szó valódi értelmében filmszínháznak neveztek –, az északi és déli oldalán pedig félkaréj-szerűen egy-egy épülettömb foglalt helyet, mely egyrészt kelet felé a Kisfaludy utca, másrészt nyugat felé a József körút irányába volt nyitott. A déli épülettömb középső részén pedig a Kilián-laktanya felé – pont annak Üllői úti kapujára nézően – egy boltíves átjáró lett kialakítva. Az 1956-os forradalom idején már közel 30 éve volt a józsefvárosi városkép karakteres helyszíne.
A Nagykörút eme legfiatalabb épületével szemben állt a körút nagy múltra visszatekintő legöregebb épülettömbje, a volt Mária Terézia laktanya 1845-ből. Az épület a Mária Terézia nevet 1892-ben kapta, majd a Rákosi-rendszerben Kilián György kommunista aktivistáról keresztelték Kilián névre. A laktanya 1956 tavaszán az Építésügyi Minisztérium alá került, benne a katonai műszaki kisegítő alakulat helyezkedett el három munkászászlóaljjal, amelyeknek döntő többségében dolgozó katonaember v+oltak a tagjaik.
Október 23-án este a forradalom központi helyszíne a Magyar Rádió épülete volt, amit a felkelőknek másnap hajnalra sikerült elfoglalniuk. A felkelők 23-án este 10 óra tájban betörtek a Kilián-laktanyába, hogy fegyvereket szerezzenek, de azokat alig találtak. A laktanyában az őrségnek volt 10 géppisztolya, és még 30 pisztoly, emellett számos gyakorlófegyver, amely azonban nem képviselt harcászati erőt. A laktanya és a felkelők között másnap is folytak a harcok. A rend fenntartására és a felkelők kiszorítására október 25-én Maléter Pál ezredes, a katonai műszaki kisegítő alakulatok parancsnoka érkezett a helyszínre, aki pár nap múlva már a forradalom oldalán állt. A laktanya a forradalom idején kettős szerepbe került, gyakran tűzött össze a Corvin közi felkelőkkel, s együtt harcolt velük a felvonuló szovjet csapatok ellen.
Október 24-étől a Corvin köz a fegyveres harcok középpontjába került, ahol már reggeltől gyülekeztek az emberek. Ekkor még egy spontán kialakult gyülekezésről volt szó. 40-50 ember verődött itt össze, akikhez idővel többen csatlakoztak, és a felduzzadt létszám már egy jelentős ellenálló erőt képviselt a városban.
A Corvin köz helyzeténél fogva a fővárosban egy jól védhető és fedezéket nyújtó helyszínnek számított, ahol könnyen fel lehetett venni a harcot az Üllői úton és Körúton haladó szovjet páncélos alakulatokkal. Ugyanakkor a mozi mögött lévő Kisfaludy és Práter utca, ahova a páncélosok nem fértek be, könnyű és gyors menekülési útvonalat jelentett, ha arra kerülne sor. A Corvin köznek azonban nem csak a fekvése volt előnyös. A mozi mögött a Kisfaludy utcában benzinkút állt, ami a felkelés szimbolikus fegyverévé váló Molotov-koktélok elkészítéséhez biztosított alapanyagot. Emellett ott volt a Práter Utcai Általános Iskola, melynek pincéjében élelmiszert kaptak a felkelők, a tantermekben pedig némileg pihenni tudtak, vagy megbeszéléseket tarthattak bennük.
A katonai és a politikai vezetés egyaránt a corvinistákat tekintette az ellenállás központjának. Ezért már a forradalmat követő első napokban elhatározták, hogy felszámolják a fegyveres csoportot. Több terv és több kísérlet is született, amelyek azonban kudarcot vallottak. Október 26-án két irányból támadták a Corvint. Egyrészt a Blaha Lujza, másrészt a Nagyvárad tér felől jöttek páncélosok, de a Baross utcánál és a Bókay Gyermekklinikánál olyan erős sortűzbe kerültek, hogy kénytelenek voltak visszafordulni.
A csoport felszámolására ezt követően még további tervek születtek. A szovjetek drasztikus elképzelésükkel az egész negyedet szét akarták lőni, de Nagy Imre a sok civil áldozattól tartva ellenezte ezt. Egy másik elgondolás szerint helikopterekről dobtak volna ide bombákat, ami ugyancsak sok áldozattal járt volna. Felmerült az is, hogy a közműcsatorna-rendszeren keresztül hatolnának be a területre, és tennék ártalmatlanná a felkelőket, de ehhez nem álltak rendelkezésre megfelelő térképek. Emellett persze baj volt az is, hogy a szovjeteknek nem volt helyismeretük, a központi vezetés pedig nem tudta felmérni az itt tartózkodók létszámát és felszereltségét.
Tulajdonképpen kettős helyzet alakult ki itt is, mint máshol a városban. A nehéz, monstrum páncélosok csak a széles főútvonalakon tudtak közlekedni, míg a felkelők könnyű és mozgékony csoportokat alkottak, a környező házakból pedig tüzelni tudtak. A Corvinhoz közeli lakásokban és padlásokon, valamint a Kilián laktanyában foglaltak el tüzelőállásokat. Egy állásból többnyire csak egyszer lőtték az intervenciós egységeket, hogy ne tudják bemérni, honnan tüzelik őket.
Végül az a terv született, hogy tankok és nyomukban rohamcsoportok segítségével számolják fel a Corvin közi ellenállást. Azzal azonban kevésbé törődtek, hogy a tankoknak nehéz megfelelő tüzelőállást találniuk. A páncélzatban és az erős, nagy rombolóerőt kifejtő lövegekben bíztak. Október 28-án három T-34-es tankot küldtek ide felderítési céllal, de hiába várták vissza őket. Ezután három T-54-est küldtek a Corvin köz irányába, melyből csak kettő tért vissza – az egyik épen, a másik félig roncsolva – a kiindulási ponthoz. A felkelőknek hatból négyet sikerült megsemmisíteniük. Tervezték a szovjetek az akció megismétlését, de Nagy Imre határozottan fellépett az ellen, hogy a Kisfaludy közt szétbombázzák.
A forradalom napjaiban kezdődtek a corvinistákkal fegyverszüneti tárgyalások is, amelyek azonban sikertelenül végződtek. Október 28-ától Nagy Imre a további vérontás megszüntetése és a békés kibontakozás biztosítása érdekében azonnali és általános tűzszünetet hirdetett az egész országban, és a fegyveres erőket arra utasította, hogy csak akkor tüzeljenek, ha őket megtámadják. Ezt követően a Corvin közben is viszonylagos nyugalom állt be, a Deák téri Rendőrkapitányságon pedig a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakulásáról kezdődtek tárgyalások. A corvinisták támogatták a nemzetőrség felállítását, és egyetértettek abban, hogy a felkelők kiképzése és a fővárosban spontán alakult különböző csoportok összehangolása és megszervezése sürgős és fontos feladat.
Október 30-án a Corvin köziek nagy mennyiségű élelmiszercsomagot kaptak, amibe állítólag lőszerek is rejtve voltak. Az élelmiszereket a Práter utcai iskola pincéjében tárolták. Ezen a napon megjelentek az újságírók is, akik mindent lefényképeztek, és tudósításokat készítettek. A forradalom győzelmével (október 28.) megnőtt a felkelő csoportok – köztük a Corvin köziek – népszerűsége, akikhez igen sokan akartak csatlakozni. A csoport létszáma mintegy 4000 főre duzzadt, ami azonban már kezelhetetlen volt, s igencsak nehezítette a felkelők egységbe kovácsolódását. S ott volt az a félelem is, hogy az újonnan csatlakozók között ÁVH-sok is vannak, akik a csoport lefegyverzésére törnek, és a felszámolását készítik elő.
A Corvin közieknek a forradalom első napjaiban még nem volt vezetőjük. Azok váltak vezetőkké, hangadókká, akiknek fegyverük volt, és használni is tudták azokat. Október 24-én csatlakozott a Corvin csoporthoz Iván Kovács László, akit a többség hamar vezetőként fogadott el, s november 1-ig ő irányította a corvinista felkelőket. Azonban Iván Kovács és a csoporthoz később csatlakozó Pongrátz Gergely között hamar érezhető feszültség keletkezett, s végül Pongrátz Gergely lépett november 1-jén Iván Kovács helyébe, akit leváltottak, mert nem tartották elég erélyes parancsnoknak.
A forradalom leverésére november 4-én indultak meg a szovjet csapatok. Hajnali 4-5 óra tájban érték el a Corvin közt, ahol az októberi harcok szervezettségével szemben most inkább tanácstalanság és fejetlenség, a pánik lett úrrá. Többen értelmetlennek tartották a szovjet túlerővel szembeni harcot és elmenekültek. Mások viszont a harcot választották, s nem akarták könnyen megadni magukat. Többen bíztak a külföldi segítségben is. Vízi Zsuzsa forradalmár néhány nappal később így emlékezett vissza ezekre a vészterhes órákra: „Amikor Nagy Imre elmondta kétségbeesett segélykérő beszédét, mindenki érezte, hogy most vagy soha! Élet-halál harcunkat vívtuk, pedig éreztük, hogy minden elveszett. Hiába minden hősiesség, hiába minden véráldozat, ha nem jön segítség az ENSZ-től, elvesztünk. Elkeseredett, elszánt küzdelem volt, de a nekikeseredett hangulat, az ádáz gyűlölet mindenkit magával ragadott. Bekötözött sebesültek fegyver után sírtak! […] Mindenki kész volt az életét áldozni…”
A túlerővel szembeni ellenállás a Corvin közben két napig tartott. November 6-án számolták fel az ellenállók csoportját. November 8-án befejeződtek a harcok, a felkelők letették a fegyvert, s elhagyták a Corvin közt és környékét. A városrészben 200-220 lakos halt meg a novemberi harcokban, a szovjetek vesztesége mintegy 60 katona volt. A felkelők megsemmisítettek többek között 10 harckocsit, körülbelül 5 páncélautót és több tüzérségi üteget. Október 6-án vagy az ezt megelőző nap estéjén Pongrátz Gergely lemondott a parancsnokságról. Később külföldre szökött, a korábbi vezetőt, Iván Kovács Lászlót 1957 márciusában letartóztatták, és kötél általi halálra ítélték, amit 1957. december 30-án hajtottak végre.
Nyitókép: Az 56-os pesti srác emlékműve, Győrfi Lajos szobrászművész alkotása a Corvin közben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció