Hogyan emlékezzünk? A Málenkij Robot Emlékhelyről és társairól

2017. április 25. 8:39

A málenkij robot emlékművét 2017. február 25-én avatta fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Ideje volt, hiszen az elmúlt hetven évben sok olyan, a nemzetet vagy közösségeket érintő embertelen tett történt, amelyekre emlékeztetni kell a következő generációkat. Ilyen a Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt emberek sorsa is.

Írta: Ludmann Mihály

Köztéri emlékmű

Vannak kérdések, amelyeket időről időre át kell gondolni. Ez nemcsak az egyéni létezésben van így, hanem a művészetben is. Mint például azt, hogy a köztéri emlékművek hogyan lehetnek hitelesek és korszerűek a kor kívánalmainak megfelelően. Minden emlékmű az ember korlátolt időbeli létezése kiterjesztésének a szándékával jött létre. Ősforrása a síremlék, ezért hatja át az ilyen alkotásokat a halál és élet, az elmúlás és örökössé tett jelenlét, sajátos kettőssége, akár egy nagy ember, akár egy világháború emlékművéről van szó. 

A köztéri emlékmű minden korban nagyon kényes kérdés volt, hiszen eszmét és mintát nyújtott, a közösség finanszírozta. A szobrász sok esetben szinte csak kivitelezőként működött közre, kiszolgáltatva a megrendelő elvárásainak, de ebből a gúzsba kötöttségből remekművek születtek, és talán nagyobb teljesítmények ennek is köszönhetik a létüket. A ma csodált emlékművek döntő része a közösség és a szakértők elvárásának megfelelően, de a művész egyéniségét is megjelenítve született.

Érdemes röviden áttekinteni az elmúlt évtizedben felavatott néhány budapesti köztéri emlékművet, hogy lássuk, milyen skálán mozognak a megrendelői és szobrászi eszmék.

(Fotó: Ludmann Mihály)

'56-os emlékmű az egykori Felvonulási téren

A XX. századi szobrászatban megjelenő absztrakt művek öncélú tér-forma játékok, amelyek között vannak unalmasak és izgalmasak, ugyanúgy, mint a figurális művek között. Azonban az emberi képzelet ezeket a geometrikus formákat is fel tudja jelentéssel ruházni, hiszen az elvont mértani alakzatokhoz is tudunk tartalmat kapcsolni. Az absztrakt műveknek köszönhetően kettévált a köztéri emlékműszobrászat, hiszen a hagyományos figurálisok mellett megjelentek a szimbolikus, sokszor nehezen érthető, közvetítőt, magyarázót igénylő művek.

Ilyen a 2006-ban felavatott ’56-os emlékmű, amelynél kikötés volt, hogy nem lehet figurális. Ebben, bármilyen furcsa, megfogalmazódik a felejtés szándéka, ami éppen az emlékmű lényegét tagadja. Mitől lett ’56-os emlékmű a díjnyertes és megvalósított alkotás? Ez az, amit nem látunk. Mert nem tudjuk megszámolni, hogy 2006 pillérből áll, és nem biztos, hogy az első pillanatra pontosan megbecsüljük azt, hogy az egyesülő rozsdás elemek ’56 fokos szögben metszik egymást. Még jó, hogy a kör 360 fokra van osztva, mert ez az 56 fok ugyanúgy erőltetett, mint az, hogy az emlékművet 19 óra 56 perckor avatták fel. Azt, hogy ezt a szimbolikát valaki értse, el kell magyarázni.

Persze nem reménytelen geometrikus formákból emlékművet készíteni, mert például egy gömb a tökéletességet, a teljességet fogalmazza meg, de ezt egy konkrét történelmi eseményhez kapcsolni… Lehet, de rá kell írni, miről szól a mű, az eredménye fölöttébb kétséges.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Katinyi mártírok emlékműve Óbudán

Ehhez az eszmekörhöz közel áll a 2008-ban Budapest Főváros Önkormányzata és a Lengyel Köztársaság kormánya által kiírt nemzetközi nyilvános pályázat, amely a katinyi mártírok emlékének megörökítését tűzte ki célul.  Az emlékmű Széri-Varga Géza szobrász és fia, Széri-Varga Zoltán építész terve alapján készült el.

A kissé dőlő vaskocka oldalát átvágások szabdalják részekre, belül egy fekete gránitkockával. Ha megpróbáljuk tradicionális ismereteink alapján értelmezni, akkor odáig jutunk, hogy a négyzet és a kocka a tökéletességet jelképezi. Az átvágások ennek a felszámolására tett kísérletként jelenhetnek meg. A belefoglalt kocka a bezártságot, áttételesen a rabságot jelképezheti. A rozsdásodó vas a börtön lassú erodálására utalhat, míg a fekete szín a gyászt és reménytelenséget hordozza. Ebből mi vonatkozhat az emberi történésre, amiért ezt az emlékművet létrehozták?

A mű alkotói az „Erdőben elkövetett gyilkosság” címet adták a tervüknek, amely „a valóság egyszerű, világos, közérthető, didaktikus átirata”, ahogyan a terv bírálatában olvasható. A szétdarabolt vaslapok közötti negatív képek a szélben hajladozó fákat hivatottak megjeleníteni. A két művész hasonló alkotása a 2010-ben felavatott Szarvas téri Kitelepítettek emlékműve, amely üvegbetonból készült egyszerű házfalat és oromzatot jelenít meg, ahol a fényben, mint egy ablakban emberi sziluettek jelennek meg. Ezek a művek a természet formáit itt-ott felidézve átmenetet képviselnek a szigorú absztrakció és a természetelvű alkotások között.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Málenkij robot-emlékmű Ferencvárosban, a pályaudvar előtti téren

A geometrikus elemek és valóságot idéző képszerű formák kettőssége jellemzi a 2017. február 25-én felavatott Málenkij robot-emlékművet. Az alkotás kissé félreeső helyen áll, a ferencvárosi pályaudvar előtt. A helyszín kiválasztását az indokolta, hogy innen hurcolták el a találomra összeválogatott embereket a Szovjetunióban végzendő kényszermunkára.

A helyszínen álló, vaskos vasbeton falakkal épült bunker, amely akár egy atomtámadást is túlélhetett volna, az idővel dacolva, de általa legyőzve korrodál már most is, és ezt teszi még egy-két ezer évig. Ez az építmény, melyet lebontani túl fáradtságos lett volna, egyszerre korlát és lehetőség volt az elkészítendő mű számára. Nyers anyagiassága, geometrikus egyszerűsége és monumentalitása uralja a teret.

Nézzük, mit tudott kezdeni ezzel az adottsággal Párkányi Raab Péter szobrász és Birkás Gábor építész! Párkányi Raab Péter több köztéri művet mintázott már, többek között a német megszállás áldozatainak emlékművét.

A bunker tömbjéből két irányból vasúti tehervagonok állnak ki. Értelmezés kérdése, hogy belehatolnak vagy kijönnek belőle. Egy vagon ebben az esetben önálló emlékmű is lehetne, csak posztamensre kellene állítani. Ez is egy olyan lehetőség, amellyel a XX. századi szobrászat élt néha. Itt szerencsére ennél többről van szó. Az építmény absztrakt geometrikus tömbje háttér, valamint tanúja jó néhány évtizednek. Az emlékműbe komponálásának nehézségét mutatják a rárakott és ívelődő vasláncok, amelyek azt a feladatot töltik be, hogy az építészeti háttér különállását kissé oldják. Az alkotók az egykori óvóhely elé állították a harmadik vasúti kocsit. Ezt öltöztette fel a szobrász plasztikus elemekkel, és ehhez az oldalhoz vezetnek a vaspadok, amelyek körül fehér kőzúzalékot szórtak szét, így is hangsúlyozva a fő nézetet.

A vagon bal oldalán levő bronz domborművön – a felirat szerint ez az otthon oldala – különböző korú csizmás férfiak és nők és egy gyerek, összesen tizenegy alak látható. A szeretet és bensőségesség hatja át létezésüket. A másik oldalon hét alak, zömükben idősebb emberek jelenítik meg az elhurcoltak hiányát. Ezen az oldalon olyan bronzlapok láthatók, amelyek a vonatból kidobált papírcetliket formálják. Ezekre olyan érzelmi hívószavakat írt a szobrász, mint Ölelés, Béke, Hit, Remény, Haza, Ima és Szeretet.

Az elhurcoltak a szerelvény felénk forduló végében láthatók, megerősítve az emlékmű fő nézetét. Egy-egy domborműves alakot itt is láthatunk, de a vagon végében három egymás fölé magasodó szobor van. Távolodó, reménytelenségbe vesző alakok. Akadémikusan megmintázott ruhában, elvesző személyiségek. Romantikus gesztusok, szakmai igényességgel megformálva, itt-ott kissé túlmagyarázott mintázással. Arca csak az egyiknek van, a másik kettőnek a fej körvonalát a ráborított textil jelzi, de belül az űr látszik. Ez a szellemalak-karakter úgy is megjelenik, hogy mindegyiknek hiányzik valamelyik végtagja, mert csak textilcsíkok jelzik a láb vagy kéz formáját, de belül itt is a hiányt, az ürességet érzékeljük. Olyannak hatnak, mint ha halottak lennének, akiket bepólyáltak, és már csak a szövet által felvett forma emlékeztet minket arra, hogy mit is vett körül. Az üreg, tehát a test hiánya tanúja az egykori fizikai létüknek, mint a Pompejiben vulkáni hamuba temetett emberek esetében. Akiket azonban a szobrász megjelenít, esetükben az utódok, leszármazottak és családtagjaik emlékezete töltheti ki ezt az űrt, adhat ezeknek a múltba vesző embereknek létet. 

Ez az emlékmű jó példa arra, hogy lehetséges korszerű és igényes figurális emlékművet is alkotni, ahol legalább annyi elgondolkodtató szimbólum van jelen, mint egy elvont jelentésekre épülő műnél. Ebben az esetben azonban még a szem is talál élvezetet az anyagok sokszínűségében és a megformálás szépségében, mert a szobor nemcsak forma és eszme, hanem vizuális élmény is.

Nyitókép: (Fotó: Ludmann Mihály)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó