PestBuda

411455924_754485203387199_254858334529308897_n (1).jpg Száz éve halt meg Kacsóh Pongrác Kacsóh Pongrác halálának 100. évfordulóján megemlékezést tartottak felújított sírjánál a Fiumei úti sírkertben. A zeneszerző nevét a János vitéz című daljátéka tette közismertté.
A magyar építészet kiemelkedő alakja volt – 140 éve született Kós Károly Kós Károly a XX. század eleji magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Tervezői látásmódját jelentősen meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi települések építészeti öröksége. Mostantól az ő nevét viseli a legrangosabb építészeti díj, ebből az alkalomból mutatjuk be életét és tevékenységét.
Akik országépítő munkát végeznek – A Magyar építészet napján neves alkotók vehettek át elismeréseket Idén először ünnepelhettük meg a Magyar építészet napját, amelyet ezentúl minden évben a 140 esztendeje született Kós Károly születésnapján, december 16-án tartanak meg. Ebből az alkalomból adták át az újonnan alapított Kós Károly-életműdíjat, amely ezentúl az építészek legrangosabb elismerése. A kitüntetést első alkalommal a Kossuth-díjas Dévényi Sándor vehette át, de a szombati ünnepi eseményen más jeles alkotók is elismeréseket kaptak.
Az elődök emlékének adózva – Az épített örökség nagyjai a Nemzeti Sírkertben A magyar építészet napja alkalmából december 16-án jeles díjakat adnak át a Pesti Vigadóban, melyeket az építészet, a tájépítészet, a műemlékvédelem és a régészet területén tevékenykedő szakemberek kapnak. Ennek apropóján felidézzük néhány, e szakmákban érdemeket szerzett személyiség emlékét, és képzeletben ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lévő sírjukhoz is.
Kezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása a Gellért-hegyen A Munkásőrség mintegy 50 éves épületeit lebontják a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, a helyén a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. Nyitott, parkosított területet is terveznek a campus épületegyüttese mellé.
Emlékhelyet avattak Mányoki Ádám tiszteletére a Fiumei úti sírkertben A 350 éve született Mányoki Ádám festőművész azok közé a híres magyarok közé tartozik, akiknek már nincsen meg a sírhelye. A barokk kor kimagasló alkotója, aki II. Rákóczi Ferenc legismertebb képmását is készítette, Drezdában hunyt el, de síremléke a temetővel együtt elpusztult. Mostantól a Fiumei úti sírkertben mégis fejet hajthatunk művészete előtt: emlékhelyet avattak a tiszteletére.
Huszonöt éve adták át a Ferihegyi repülőtér 2B terminálját Ferihegy a magyar repülés központja. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország légi kapuja – igaz, ma már két másik nemzetközi repülőtere is van az országnak. Ide érkezik és innen indul a legtöbb, levegőben utazó utas. A repülőtér 1950-es átadása óta számos bővítést ért meg, az egyik jelentős fejlesztés 25 éve készült el.
Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát bemutató tárlat nyílt a Pesti Vigadóban Kiállítás nyílt a Vigadóban Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulóján. A vándorkiállításon a két erdélyi polihisztor életének közös pontjai mellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok is láthatók.
Eldőlt, milyen lesz a Magyar Építészeti Múzeum A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesre, a Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt kétfordulós építészeti tervpályázaton eredményt hirdettek. A helyszín nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is.
Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben II. rész A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására. Egy előző írásban a városvezetők első generációjának tagjai kapcsán arra kerestük a választ, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét. A folytatásban az utódok közül három további elöljáró sírját kerestük fel.
Szobrok a magasban – Újjászületnek a Honvéd Főparancsnokság díszei A Dísz téri épület napról napra nyeri vissza régi külsejét, hamarosan visszakapja az eredetivel megegyező díszeit is. De mit ábrázoltak és milyen jelentést hordoztak a Honvéd Főparancsnokság palotájának szobrai? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Átadták az Anna-réti kápolnát a Normafánál Elkészült az Anna-réti kápolna a Normafánál, amelyet december 8-án adtak át. A kápolnában húsz ember fér el, de a keleti oldalának kinyitásával akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét. A terület ezután a Szent Anna-rét nevet viseli.
Egy iszlám jelkép a fővárosban – Mindössze három évig állt az első budapesti minaret A minaret szó hallatán az embernek Eger vagy Pécs jut eszébe, hiszen ezekben a városokban maradtak meg a legismertebb török kori imatornyok. Pedig a budapesti minaretet is tömegek látják mindennap, csak nem úgy gondolnak rá, mint vallási építményre – merthogy nem is az: az Állatkert Elefántházához tartozik. A mai valójában csak egy rekonstrukció, az eredetijének ugyanis csak három év jutott.
A hídvámok vége Hídpénzt 105 éve, 1918. december elsejétől nem szednek a budapesti hidakon. Ennek a sarcnak a megszüntetését ekkor már évtizedek óta kérték a budapestiek. De mi is volt az a hídpénz? Miért kellett fizetni?
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának épülete nyerte el Budapest Építészeti Nívódíját Budapest Építészeti Nívódíját idén a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Szentkirályi utcai új épülete nyerte el. Dicséretben részesült a H151 társasház, a Bástya utcai közpark, a Drechsler-palota, egy sasadi villa, valamint a 3-as metró középső és déli állomásainak felújítása.
Új városrész épül Rákosrendezőn, meghosszabbítják a Kisföldalattit Nagyszabású fejlesztés kezdődhet a XIII. és XIV. kerület határán fekvő 130 hektáros területen. Irodaépületek, lakások épülnének, valamint 250-350 ezer négyzetméteren közpark jönne létre. A városfejlesztési terv része a Kisföldalatti meghosszabbítása és egy új vasútállomás felépítése is.
Százéves a városmajori Kistemplom Bőkezű adakozásból épült fel a Városmajor első temploma, a Jézus szíve kistemplom. Árkay Aladár mind a tervezést, mind az építés levezetését ingyen vállalta, és egy igen impozáns, népies elemekkel, erdélyi, kalotaszegi motívumokkal ellátott templomot tervezett. Az egyre nagyobb számú közösség tíz év alatt kinőtte a kápolnát, mely aztán kultúrházként működött. A nemrégiben felújított Jézus szíve kistemplom idén százéves, a kerek évforduló kapcsán elevenítsük fel történetét!
József nádor Szépítő Bizottsága: 215 éve kezdődött a tudatos városfejlesztés Pest város szépítésére 1808-ban új bizottság alakult József nádor vezetésével és minden érintett szerv részvételével. A testület arra törekedett, hogy a fejlődésnek indult városban összehangolja a fejlesztéseket, az új házak egységes stílusban épüljenek, harmonizáljanak egymással. A tudatos városfejlesztésnek ez a szerve fél évszázadig működött, és jelentős szerepe volt Budapest mai szerkezetének kialakulásában.
Ilyen az épületsors – Funkciót váltott alkotások a fővárosban Az épületek olykor díszes homlokzataik ellenére emberi tevékenység helyszínei, létrejöttüket tehát valamilyen gyakorlati igény szülte. Fennállásuk ideje alatt ez persze megváltozhat, és eredeti funkciójuk olykor feledésbe is merül. Az alábbi összeállításunkban felidézzük, hogy néhány híres budapesti épület hogyan változott, milyen célokat is szolgált az elmúlt évszázadok során.
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
Budapest legmodernebb áruháza volt A Skála Áruház fogalom lett az 1980-as években. Az első Skála a XI. kerületben nyílt meg, alapkövét 50 éve tették le Lágymányoson, ahol az 1970-es években nagyszabású építkezések kezdődtek. Nem csak a Mol elődje épített itt új székházat, de az egykori BEAC-sportpálya helyén egy teljesen új típusúnak tervezett áruház kivitelezése is megkezdődött.
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt Megérkezett a Parlament elé az ország karácsonyfája. A 24 méter magas fenyő vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
Hatalmas tömeg vett részt Baross Gábor szobrának avatásán 125 éve Baross Gábor szobrának avatásakor, 1898. november 20-án hatalmas tömeg gyűlt össze a Keleti pályaudvar előtti téren. A megjelentek nem egy hosszú életpályát maga mögött tudó államférfi emlékművénél tették tiszteletüket: a rendkívüli érdeklődés annak szólt, hogy a fiatalon elhunyt vasminiszter rövid pályafutása alatt alkotott maradandót, megváltoztatva a teljes magyar közlekedést.
Luxus a Belvárosban – Három házból áll, és négy utcára néz az ötcsillagos Dorothea Hotel Három különböző korban és három különböző stílusban épült az a Vörösmarty tér szomszédságában álló három belvárosi ház, amelyet mostantól Dorothea Hotel néven ismerhetünk. A Dorottya utca – Vigadó utca – Apáczai Csere János utca – Wekerle Sándor utca által határolt területen fekvő háztömb átépítésével összesen 35 ezer négyzetméteres területen, műemléki környezetben és modern terekben alakították ki a felső kategóriás szállodai szobákat és lakosztályokat.
A Budavári Palota pusztulásai A Budavári Palota középkorig visszanyúló történetét építések és bontások sora osztja fejezetekre. A nagy uralkodók, mint Mátyás, rendre igyekeztek a maguk képére formálni az épületegyüttest, míg az országrengető események elpusztították az előzőleg nagy gonddal felépített falakat. S noha minden újjáépítés együtt jár némi bontással, a Budavári Palota II. világháború utáni átépítése döbbenetes mértékű pusztítással járt együtt. Cikkünkben bemutatjuk, hányszor épült újjá romjaiból az egykori királyi rezidencia.
Ilyen lett a Városháza passzázs – Áthaladtunk a Belváros új sétányán Budapest belvárosában, a Károly körút 28–30. szám alatt ma a Városháza parkot találjuk, de ez nem volt mindig így. Egykor itt épületek álltak: a Központi Városháza négy utca által határolt hatalmas épülettömbjének Károly körúti szárnya, amely a Deák téri evangélikus templomtól egészen a Gerlóczy utcáig terjedt. Az évtizedekkel ezelőtt lerombolt épületek helyét nevezzük ma Városháza parknak, amelyben a közelmúltban egy új sétányt alakítottak ki. Mi is végigsétáltunk rajta.
Kerítéskiállítás nyílt Illyés Gyula tiszteletére az Andrássy úton Illyés Gyula életművét bemutató tablókiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházánál. A kerítéskiállítás a költő életútjának legfontosabb állomásait mutatja be.
Egy szigorúan titkos előterjesztés: 60 éve született döntés a metróépítés folytatásáról A már közel egy évtizede álló, illetve takaréklángon tartott metróépítés folytatásáról 60 évvel ezelőtt, 1963. november 14-én döntött az akkori kormány. Az ülésen a legfontosabb kérdés nem az volt, hogy van-e pénz a munkálatokra, vagy hogy szükség van-e a beruházásra, hanem az: hogyan számoljanak be erről a nagyközönségnek. A metróépítés folytatásáról szóló előterjesztés „szigorúan titkos” minősítést kapott.
Átgázolt rajtuk a történelem – Felismerhetetlenségig átalakított épületek a fővárosban Budapest viharos, fordulatokkal teli történelmét az épületállománya is tökéletesen szemlélteti. Rengeteg szebbnél szebb homlokzat dőlt le a XX. század során, de az sem volt példátlan, hogy azokat jelentősen átalakították a megváltozott ízlés, funkció vagy a politikai rendszer igényeinek megfelelően. Az alábbiakban egy válogatást közlünk a szinte felismerhetetlenül megváltozott budapesti épületekről.
Százötven éve kezdődött a Salgótarjáni utcai zsidó temető története – Kétszer annyian nyugszanak itt, mint korábban hitték A Salgótarjáni utcai zsidó temető Józsefváros külső részén található. A sírkert területét 150 éve, 1873. október 31-én jelölték ki, majd 1874-ben nyitották meg. A budapesti zsidóság vagyonosabb tagjai itt emelték azokat a funerális emlékeket, amelyek művészi kvalitásunknál fogva nemcsak a hazai hebraisztika, hanem a magyar művészet- és művelődéstörténet kiemelkedő emlékei. Nemrég az is kiderült: 12 ezer ember helyett 24 ezret temettek el itt.

További cikkeink