Széchenyi István

184422_dsc03947.jpg Mit építenek át a mától lezárt Lánchídon? – 12 pont Budapest ikonikus műemlékének felújításáról A Lánchidat a mai napon teljesen lezárták a forgalom elől, megkezdődött a felújítása. Az idén 172 éves hidat fennállása óta többször is átalakították, először 1914–1915-ben, majd a II. világháború után újjáépítették, legutóbb pedig az 1980-as évek második felében végeztek rajta jelentős felújításokat. Most újra megújítják a főváros ikonikus építményét. De milyen munkálatokat végeznek a Lánchídon az elkövetkező két évben, egészen 2023-ig?
Pesten 205 éve gyulladt fel az első gázlámpa Már a XVIII. században sok fejtörést okozott a pesti városatyáknak, hogy miképp lehetne biztosítani az éjszakai világítást a város utcáin, ezért 1715-ben elrendelték, hogy napnyugta után tilos gyertya vagy lámpás nélkül az utcán tartózkodni. Megjelentek a lámpahordozók, akik mécseseket, olajlámpákat vittek a gyalogosok előtt. A század végén kezdték felállítani a közterületen az olajlámpásokat, amelyek még mindig csekély fényt adtak. A megoldást a gázlámpa jelentette, amelyből az elsőt Pesten egy tudós kísérletező orvos, Tehel Lajos állította fel 1816. június 5-én. A lámpa a mai Egyetem téren, a Nemzeti Múzeum gyűjteményének helyet adó egyetemi épület homlokzatán gyulladt fel.
Pest és Buda sem akarta, hogy az első Duna-hidat magáncég építse – 185 éves a hídtörvény Egy 185 évvel ezelőtt kihirdetett törvény tette lehetővé, hogy megépüljön az első, Budát és Pestet összekötő állandó Duna-híd. A hídtörvény elfogadását hosszas vita előzte meg, mert sem Pest, sem Buda nem támogatta, hogy magántársaság építse a hidat, és még vámjogaikról is lemondjanak.
Széchenyi kerekezett először a Duna-parton – Velocipéddel jártak a postaszolgák Nagy feltűnést keltettek az 1860-as évek végén Pest-Buda utcáin az első velocipedek. Az 1880-as évekre a kerékpár már meghódította Budapestet: egyesületek, kerékpáros-iskolák alakultak, társas kirándulásokat, felvonulásokat, versenyeket rendeztek. Velocipéddel közlekedtek a fővárosi postaszolgák, és a hadseregben is használták a járműveket. Kerékpáros-világbajnokságot is rendeztek a fővárosban, 1928-ban a Millenáris Velodrom Európa legkorszerűbb és leggyorsabb kerékpárpályája volt.
A Nemzeti Kaszinó 150 éve vásárolta meg belvárosi székházát – Ybl tervei alapján építették át Mint oly sok minden a XIX. századi Pest-Budán, a Nemzeti Kaszinó alapítása is Széchenyi István nevéhez fűződik. Ez a klub az ország sorsán javítani akaró főurak, politikusok találkozóhelye volt már a reformkortól kezdve. Éppen 150 éve, 1871-ben sikerült saját székházat vásárolnia, az addig csak bérelt Cziráky-palotát a mai Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán. A Hild József tervezte, majd Ybl Miklós által átalakított belvárosi épületben nemcsak a főúri elit tagjai cseréltek eszmét, de megfordult itt Rudolf trónörökös és VII. Edward angol király is. Sajnos, ezt az épületet sem láthatjuk ma, a II. világháború után lebontották.
Amikor a Lloyd-palotában dőlt el az ország sorsa Volt egy épület Budapesten, amelynek a falai között születtek meg a XIX. század utolsó harmadában az ország sorsát meghatározó döntések. Miniszterelnökök, főrendiházi tagok, főispánok gyűltek itt össze rendre, hogy a haza jövőjét megvitassák, a tanácstermekben éppen úgy, mint a kártyaasztalnál. A kiegyezést támogató Deák Párt, majd új nevén a Szabadelvű Párt székhelye volt a Lloyd-palota. Az épületet, amely a Lánchíd pesti oldalán, a mai Széchenyi téren állt, sajnos már csak régi fényképekről ismerhetjük, mert a II. világháború után elbontották. Ám mivel harminc esztendőn keresztül itt döntöttek az ország sorsáról, megérdemli, hogy emléket állítsunk neki.
Kettévágták és kibővítették – Különleges története van a templomnak, ahol Széchenyi esküdött Krisztinavárosban áll egy szinte átlagosnak mondható XVIII. századi templom, amelynek története azonban sokkal izgalmasabb, mint amit a sárga falak sejtetni engednének. Az csak az egyik érdekessége, hogy egyszer keresztben szétvágták, széthúzták, és így bővítették ki, de ami miatt most írunk róla, az egy esküvő, amelyet 185 évvel ezelőtt itt kötöttek. Nem is akármilyen személyek: a menyasszony özvegy Zichy Károlyné volt, a vőlegény pedig Széchenyi István.
A híd, amely létrehozta Budapestet, egy 200 évvel ezelőtti temetésnek köszönheti létét Kétszáz évvel ezelőtt egy már nem annyira fiatal magyar huszártiszt eléggé meggondolatlan kijelentést tett egyik barátjának. E kijelentés számos következménnyel járt, nagyon sok ember életét változtatta meg örökre. Pedig a fiatal tiszt csak apja temetésére sietett.
Amikor elindult a vonat a császárvárosba – Pestről Bécsbe 1850 óta utazhatunk vasúton Sötét év volt 1850 Magyarország számára, hiszen az elveszett szabadságharccal együtt a szabadság is oda lett. Haynau rémuralma, ezrek börtönökben. Ám ebben az évben megvalósult egy régi álom is, elért a vasút Pesttől Bécsig.
Divat volt a testedzés a XIX. századi Pesten – 150 éves a Nemzeti Tornacsarnok Százötven évvel ezelőtt építettek Budapesten egy tornacsarnokot, s ez az építmény ma is áll a Szentkirályi utcában. Ne úgy képzeljük el, mint a mai sportcsarnokokat: az épület kívülről úgy néz ki, mint bármelyik pesti palota: csak az emléktáblájáról tudhatja meg a járókelő, hogy ez bizony Nemzeti Tornacsarnoknak épült, 1870-ben, a kiegyezés után, gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt. Akkoriban ilyen volt egy tornacsarnok: palotára hasonlított, s nem csupán három tornateremből és öltözőkből állt, hanem a közösségi élet egyéb színtereinek is termeket alakítottak ki benne. Ma ezekben a helyiségekben egyetemi oktatás folyik, de az épület tornatermei most is az eredeti funkciót töltik be.
Már 195 éves a Magyar Tudományos Akadémia A Lánchíd pesti oldalán, a Széchenyi téren áll a Magyar Tudományos Akadémia impozáns székháza. Az intézmény megalakulását közel száz év vitái, javaslatai, tervei után egy 34 éves huszárkapitány pénzadománya tette lehetővé 195 évvel ezelőtt.
A világ egyik legszebb hídja sokáig névtelen volt A Lánchídnak egészen 1915-ig nem volt neve annak ellenére, hogy a nagy politikai rivális, Kossuth Lajos már az alapkő letétele után, 1842-ben javasolta, hogy Széchenyiről kellene elnevezni. Budapest első állandó dunai átkelőjét mások különböző főhercegekről és főhercegnőkről nevezték volna el, ám egyik javaslatot sem fogadta el a híd tulajdonosa, a Pénzügyminisztérium. Végül az I. világháború alatt, a szerkezet újraépítésének befejezésekor vésték fel a hídfőkre a legnagyobb magyar nevét, ezzel tisztelegve az építést kezdeményező Széchenyi István emléke előtt.
Megépítése óta az ország jelképe volt, de 1914-ben teljesen elbontották a Lánchidat A Lánchíd felújításánál a napokban szóba került, hogy az 1914-es tervekhez kell visszanyúlni. De miért az 1914-es változat a követendő, amikor a híd 1839–1849 között épült?
A csábító, a nyelvújító és a mostohaapa – Ismeretlen epizódok Széchenyi életéből, akinek 140 éve állítottak szobrot Budapesten Széchenyi István szobrát a Lánchíddal szemben, az Akadémia épülete előtt 1880. május 23-án állították fel, kicsit több mint 20 évvel a legnagyobb magyar halála után. Az évfordulóhoz kapcsolódva néhány kevésbé ismert epizódot mutatunk be a reformkori átalakulás szellemi vezetőjének életéből.
Az első európai rangú magyar szobrász volt – 145 éve hunyt el Izsó Miklós A magyar nemzeti szobrászatot európai szintre emelő Izsó Miklós művészetét és munkásságát ugyan elismerték és méltatták már életében is, de igazán nagyszabású megbízást nem kapott. Karrierje éppen felívelésnek indult, elkészítette a debreceni Csokonai-emlékművet, a Mintarajztanodában szobrászatot tanított, elkezdte a szegedi Dugonics-emlékművet, és elkészítette a pesti Petőfi-szobor vázlatait, amikor váratlanul elhunyt. Halálának évfordulóján emlékezzünk a romantika korának meghatározó szobrászegyéniségére, aki elsőként fordult a népi motívumok felé, megteremtve ezzel a zsánerszobrászatot.
Aki nélkül nem épült volna meg a Lánchíd – Egy különös szerződés története a magyar állam és egy bőkezű báró között Budapest első állandó Duna-hídja, a Lánchíd magánvállalkozásban épült meg a XIX. század közepére. A fővállalkozóval, báró Sina Györggyel az állam különös szerződést kötött, csaknem egy évszázadra átengedve a hasznosítás jogait. A megállapodásban az is szerepelt, hogy a Lánchidat építő társaság engedélye nélkül senki nem szállíthat utasokat Pest és Buda között, sem hajón, sem kompon, sem csónakon.
Egy terv, ami nem sikerült Széchenyinek: Pest város gátolta meg a városfejlesztési elképzelés megvalósítását Széchenyi István városfejlesztési elképzelései között vannak olyanok, amelyek elbuktak. Ez a tény azért meglepő, mert a legnagyobb magyar hihetetlen szívóssággal állt ki ötletei mellett, és több esetben sikerült keresztülvinnie azokat akkor is, ha az egész kormányzat és a magyar Országgyűlés jelentős része ellene volt. Ám minden elgondolása neki sem vált valóra. Így nem jár sikerrel a pesti kikötő megépítésére vonatkozó 1837-es terve sem, holott tudta: arra égetően szüksége lenne a városnak.
Költészet napi séta – A legnagyobb magyar poéták budapesti szobrai Az idei költészet napján, április 11-én – József Attila születésnapján – elmaradtak a már hagyománnyá vált nyilvános közösségi versmondások, és most azt sem tehettük meg, hogy tiszteletünk, köszönetünk és hálánk jeléül felkeressük a legnagyobb magyar költők szobrait. Így mi is csak egy virtuális sétát ajánlunk a nemzeti nagyjainkat ábrázoló budapesti művek között.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben? A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Széchenyi Ödön Párizsból hozta a gőzsikló ötletét – 150 éve avatták fel a Budavári Siklót Európában a párizsi felvonó után ez volt a második ilyen szerkezet. A Budavári Siklót 1870. március 2-án avatták fel, nagy sikert aratott. „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve" – írták róla a lapok.
Az első pesti takarékpénztár – Honjobbító gondolat hozta létre a kisemberek bankját Nehéz elképzelni ma a világot bankok nélkül. Magyarországon azonban az elmaradott gazdasági viszonyok miatt a XIX. század közepéig hazai bank nem működött. Az első pénzintézetet 180 évvel ezelőtt nem gazdasági érdek, hanem honjobbító gondolat hozta létre. Sokan kételkedtek abban, hogy Magyarország elég érett-e egy ilyen intézményre, de az ötlet életképességét igazolta, hogy a megalakult Pesti Hazai Első Takarékpénztárból nagyon sikeres gazdasági vállalkozás lett.
Aki a fővárosi tűzoltóságot megszervezte – 180 éve született Széchenyi Ödön, a magyar grófból lett török pasa A tűz és a víz volt az élete. Tengerész akart lenni, a hajózás érdekelte. A tervei alapján készült Hableány nevű kis gőzösön elsőként jutott el hajóval Párizsba, regattaversenyeket szervezett a Dunán, hajókapitányi vizsgát tett, majd a tűz lett az élete, pontosabban annak megfékezése. Megszervezte nemcsak a magyar főváros tűzoltóságát, hanem Isztambulét is. Munkája elismeréseként pedig megkapta a szultántól a pasa címet.
Csoda, jelkép, műalkotás: 170 éve nyílt meg az ország legfontosabb hídja 170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet. 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.
175 éve kezdődött meg a magyar vasútépítés A vasút alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat. Nemcsak gyorsabban lehetett utazni a vasúton, hanem olcsóbban is. Magyarországon e nagy munka 175 éve kezdődött el az első magyar, gőzvontatású vasutak építésével.
175 évvel ezelőtt énekelték először ünnepségen a Himnuszt Az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi nevű hajó keresztelési és vízrebocsátási szertartásán énekelték először nyilvános ünnepségen a Himnuszt, a főváros minden pontjától érkezett sokaság előtt, 175 évvel ezelőtt. Az Erkel Ferenc által megzenésített Kölcsey-vers hatásáról lelkesedve írtak a korabeli lapok 1844-ben. Az „Isten, áldd meg a magyart” kezdetű művet nagyszerűnek, felségesnek, magasztosnak nevezték, amely a szívet és a lelket felemeli.
200 éves hídterv a Dunára – Állandó fahíd kötötte volna össze Pestet és Budát Egy szakemberekből álló bizottság 1811-ben megállapította, hogy Buda és Pest közé állandó hidat építeni műszakilag nem lehet. Ez a korszak technikai és műszaki ismeretei alapján megalapozott megállapítás volt. Ám alig nyolc évvel később, 1819-ben jelentkezett egy tervező, aki a hatóságok véleményét is megváltoztatta.
Városligeti fasor: egy igazi klasszikus Viszonylag fiatal vadgesztenyék az út két oldalán, évszázados platánok a kertekben: ilyen most a Városligeti fasor. Egy fasor, amelyen több mint kétszáz éve járnak a fővárosiak.
Így alakultak ki Budapest kikötői A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy kikötőfejlesztési program indul a Dunán. Ismerje most meg velünk ennek kapcsán a Duna-parton épült kikötők történetét.
„Fővárostok nevét Budapestre kellene változtatni” – Tudta, ki Budapest keresztapja? „Fővárostok nevét Budapestre kellene változtatni, melly kevés év, sőt hónap mulva olly megszokottan ’s könnyen hangzanék mint Bukarest, ’s igy két város egyesülne, melly most nem legjobb szemmel nézi egymást.” Nem csak a Lánchidat, az Akadémiát, az Óbudai Hajógyárat, a pesti terek fásítását, a lóversenyt, a budapesti malomipart köszönheti Budapest Széchenyi Istvánnak, hanem magát a főváros nevét is.
Két évszázada fejlesztik bizottságok Pestet és Budát 1808 októberében alakult meg az első bizottság Pest fejlesztésére. A bizottságok tevékenységükkel máig meghatározták a főváros fejlődési irányait és klasszikus városképét.

További cikkeink