A Nemzeti Kaszinó Széchenyi István gróf kezdeményezésére alakult meg 1827-ben Pesten, egyesületi formában. A legnagyobb magyar azzal a célkitűzéssel hozta létre, hogy a reformeszmék követői számára legyen egy állandó fórum Pest-Budán, ahol akkor is találkozhatnak, mikor a rendi országgyűlés, az úgynevezett diéta több esztendős szünetet tart. Az alapító szándéka az volt, hogy informálisan ekkor is összegyűlhessenek, találkozhassanak az ország és a nemzet sorsán javítani akarók.

Széchenyi István (1836), Barabás Miklós festménye

Bár a diéta Pozsonyban ülésezett, de az ország földrajzi centrumában fekvő Pest-Buda fővárosi rangra emelésének elképzelése is meghatározó volt abban, hogy itt, és nem a Bécshez közeli Pozsonyban gondolkodott az alapító, amikor a Nemzeti Kaszinó számára helyszínt keresett.

Széchenyi elsősorban a magyar arisztokrácia tagjainak, mint az ország legvagyonosabb és politikailag legbefolyásosabb vezető rétegének kívánt találkozási teret biztosítani, de a kaszinóba beléptek a kor jeles gondolkodói, írói, újságírói, a közigazgatás főtisztviselői, pest-budai vállalkozó polgárok, tudós értelmiségiek, akadémiai tagok és művészek.

A Nemzeti Kaszinó az alapítás esztendejében abban az épületben bérelt néhány helyiséget, amely később Lloyd-palota néven a Deák Párt, majd a Szabadelvű Párt székháza lett. Az épület a mai Dorottya utcában volt, vele szembe épült fel később a Magyar Tudományos Akadémia központi épülete.

A kaszinó 1859-ben költözött be a Cziráky József gróf által az 1820-as évtized végén emelt palotába. Az akkori Hatvani (ma az V. kerületi Kossuth Lajos utca) és a Szép utca sarkán álló épület Hild József tervei alapján, klasszicista stílusban készült.  

Cziráky gróf palotája 1837-ben, grafikai ábrázolás, Vasquez rajza, Fr. Weiss metszete (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az építtetője után Cziráky-palotának nevezett épület egészét 1871-ben megvásárolta a Kaszinó társasága. Ekkoriban Szapáry Antal gróf volt a szervezet igazgatóöja, ő vezényelte le a vásárlást. A Nemzeti Kaszinó évkönyveiben fellelhető számadásokból jól látszik, hogy a pénz összegyűjtése már hosszú esztendőkkel korábban megkezdődött, és a gondos gazdálkodás tette lehetővé a vásárlást.

A reformkor hajnalán alakult szervezet kezdetben mindazok gyűjtőhelye volt, akik a nemzet felvirágoztatását egy modern, polgári állam megvalósításával és a nemzeti liberális eszmék diadalra juttatásával képzelték el. E cél 1848-ban az áprilisi törvények megalkotásával, illetve 1867-ben a kiegyezéssel megvalósult. Így már nem volt szükség arra, hogy a Nemzeti Kaszinó ezt a politikai, társadalmi küldetést betöltse.

Ezért 1871 után átalakult a szervezet tagsága és a Kaszinó szerepe. Csak a tagok és a meghívott vendégek léphettek be, amely így a magyar arisztokrácia – hercegi, (őr)grófi, bárói családok – férfitagjainak zárt körű reprezentatív fóruma lett.

A reprezentáció pedig alapját képezte a főnemesi életvitelnek. Ennek jegyében képzelték el a Kaszinó tagjai a Cziráky-palota átépítését, hogy az külsőleg is, belsőleg is megfeleljen az arisztokraták luxus iránti vonzódásának, elképzelésének, sőt a nyugat-európai elitklubok mintájának.

A Nemzeti Kaszinó palotája, az egykori Cziráky-palota 1924-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ezért a Nemzeti Kaszinó Ybl Miklóst bízta meg az átalakítási tervek kidolgozásával, és ezek kivitelezésének felügyeletével. A folyamat az 1870-es évtizedben vette kezdetét, és egészen a századfordulóig tartott. Ybl 1891-es halálát követően Meinig Artúr vezette az átalakítási munkálatokat.

Az ő kiválasztásának hátterében is az állt, hogy korábban számos kastélyt és palotát tervezett a magyar főnemesség számára, vagyis a Nemzeti Kaszinó tagjai pontosan tudták, hogy olyan építészeti ízlésvilággal rendelkezik, amely nekik a leginkább megfelel.

Ybl, majd Meinig tervei alapján radikálisan átalakult az egykori Cziráky-palota a korabeli főúri ízlésnek megfelelően. Az épület külseje új homlokzatot kapott. Az utcasarkon álló, téglalap alakú épület hosszanti oldala a szűk Szép utcába nyúlt be, ezért a forgalmasabb és szélesebb Hatvani utcai oldalon alakították ki a főhomlokzatot, a főbejáratot és az onnan felvezető lépcsőházat.

A földszinti helyiségek árkádos ablakokat kaptak, az első és második emelet a főhomlokzaton dór oszlopos díszítést nyert. A palota külseje ezek ellenére sem lett olyan díszes, mint a pesti mágnásnegyed egyes palotái. Az épületkülső inkább puritánnak nevezhető a belsővel összehasonlítva, de nyilvánvaló módon az adott utcaképhez jobban illeszkedett.

A Nemzeti Kaszinó dohányzója 1900-ban, Klösz György felvétele (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.002)

A belső tereket az 1870–1880-as évek folyamán olyan pompával alakították ki, hogy a Kaszinó tagságán belül vita alakult ki, szabad-e ennek jegyében nagy költségekbe verni magukat. Felmerült a kérdés, megfelel-e az átalakítás Széchenyi alapításbeli eszményének, a pompa és a luxuskörülmények kialakításával nem tagadják-e meg a legnagyobb magyar célkitűzését. A vita odáig fajult, hogy azok, akik nem értettek egyet az arisztokratikus igények szerinti felújítással és költekezéssel, egy másik szervezetet hoztak létre Országos Kaszinó néven.

Az 1880-as években már Károlyi István („Pista gróf”) volt a Nemzeti Kaszinó igazgatója, aki a pompakedvelő és számos kastélyt, palotát építtető főnemesi famíliához méltó és értő módon vezette megrendelői oldalról a kaszinói átalakítási munkálatokat, és intézte a berendezés, a bútorzat beszerzését.

A Nemzeti Kaszinó társalgóterme 1891-ben, Klösz György felvétele (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A lépcsőház reneszánsz stílusban készült, szürkemárvány kandallóval és oszlopokkal, kétszárnyú lépcsővel, amely a tetőről kapott természetes megvilágítást. A padlót vörös-fehér márvánnyal rakták ki.

A lépcsőház az első emeleten egy előcsarnokban végződött. Ebből nyílt az úgynevezett Széchenyi-terem, amelynek főfalán az alapítót ábrázoló festménnyel került szembe az ide belépő vendég. A falakat és mennyezetet faburkolat díszítette, a padlón pedig török szőnyeg feküdt. A falak mellett bőrpamlagok sorakoztak.

A Nemzeti Kaszinó lépcsőháza, Klösz György felvétele, a felvétel 1895–1899 között készült (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.006)

A Széchenyi-teremből jobbra nyílt a vörös szalon, amely a bútorai után kapta a nevét. A falakat arannyal ékesített bőrkárpitok díszítették, a fűtésről fekete márványkandalló gondoskodott, a gázcsillárok fényét hatalmas tükör erősítette fel.

A vörös teremből a biliárdterembe léphettek a Kaszinó látogatói, ahol három játékasztal fogadta őket. Ha az urak csak figyelni akarták a biliárdjátékot, akkor a sötétzöld „peluche” pamlagokon foglalhattak helyet. A falakat itt meggyszínű, aranyvirággal ékesített kárpitok fedték.

Szintén a vörös szalonból nyílt a Deák-terem, amely a haza bölcsének itt található,életnagyságú festményéről kapta a nevét. A hagyomány szerint Deák szívesen időzött itt, hallgatóságát alkotmányjogi fejtegetésekkel és adomákkal szórakoztatva.

Barna bőrfotelekkel, kis fekete fényezett asztalokkal rendezték be a termet, amelyet fekete vaskandalló fűtött. A falakat a Kaszinó régi igazgatóinak, Károlyi György – aki az alapításkor Széchenyi mellett dolgozott – , Wenckheim Béla báró és Szapáry Antal gróf arcképei díszítették. A padlóra nagy „smyrna” szőnyeget fektettek.

A Nemzeti Kaszinó nagyterme (Széchenyi-terem) (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Deák-terem után három játékszoba sorakozott, teljesen egyforma berendezéssel: zöld posztóval bevont játékasztalok, körülöttük kényelmes székek, a padlón nehéz szőnyegek.

A magyar főnemesség ide járt kártyázni, de a szervezet alapszabályai szerint minimális összegekben lehetett játszani. Így a közhiedelemmel ellentétben nem cseréltek itt gazdát nagy vagyonok és birtokok az éjszakákban. A játékszobák mellett volt egy kicsi írószoba és egy toilette-szoba is.

A vendégek a harmadik szobából léphettek be az olvasóterembe. Ennek közepén egy bársonyterítővel letakart hatalmas asztal állt, rajta hevertek a legfontosabb hazai és külföldi újságok. Az olvasók zöld bőrfotelekben és ugyanilyen pamlagokon ülve olvashattak.

A falakon térképek függtek, amelyeket „egy nyomással le vagy fölhengeríteni lehet”. Szekrényeken helyezték el a Corpus Juris köteteit, lexikonokat, szótárakat, illetve a Kaszinó által vásárolt legújabb könyveket.

Az olvasóból csigalépcső vezetett fel a második emeleten kialakított könyvtárba, ahol már az 1890-es években is közel harmincezer kötetet őriztek, e mennyiségből eredően a könyvtár is több teremből és külön könyvtárosi szobából állt.

A Nemzeti Kaszinó gazdag könyvtára 1900-ban, Klösz György felvétele (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.005)

A palotaépület második emeletének többi részén lakásokat alakítottak ki, illetve a Kaszinó titkárának irodáját. Öt kicsi öltözőszoba is volt itt, amelyek nem képezték a főúri világ reprezentatív megjelenésének tárgyát, leírásukat nem ismerjük.  

Visszatérve az első emeletre, a Széchenyi-teremből balra nyílt az úgynevezett galéria. Ez egy keskeny, folyosószerű társalgó, amelyben a „bordeaux-vörös” szín volt a meghatározó. A hosszanti falak mentén fotelek, díványok és közöttük kicsi asztalkák sorakoztak. Az ablaksorral szemközti fal közepén fehérmárvány kandalló helyezkedett el. A helyiség ékességei közé tartozott a kandallón álló antik óra és egy tigrisbőr a falon.

A Nemzeti Kaszinó étterme 1900-ban, Klösz György felvétele (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.001)

A galériából a nagy ebédlőbe léphettek a Kaszinó tagjai. Itt nem csupán a szintén gazdag berendezés, hanem két festmény kötötte le a belépők figyelmét. Az egyik Rudolf trónörököst, a másik VII. Edward angol királyt ábrázolta. Mindketten az 1880-as években látogatták meg a Kaszinót, lettek annak „tiszteleti” tagjai, és adományozták képeiket az egyletnek.

Az ebédlőből a palotaudvar irányába egy üvegterasz nyílt, ahol nyáron az udvari szökőkút feltörő vízsugara kellemes hűvöset garantált.

A Nemzeti Kaszinó bálterme (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A földszinten volt a „hölgykabin”, vagy ahogyan Károlyi Mihály gróf felesége az emlékirataiban nevezte: „libaterem.”  Mellette a táncterem, amely az itteni bálok helyszínéül szolgált. A hölgyeknek csak ide volt szabad bejárásuk. Szintén a földszinten kapott helyet egy barokk stílusban berendezett nyilvános étterem, amelynek bérleti díja a Nemzeti Kaszinó bevételeit növelte.

Az épületbelsőt számtalan módon ékesítették Széchenyi István festményeivel, relikviáival, ezek a Kaszinó gazdag műkincsgyűjteményének figyelemre méltó részei voltak. 

A Nemzeti Kaszinó udvara (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1919-es Tanácsköztársaság idején a Fáber Oszkár vezette kommunista terrorkülönítmény állomásozott az épületben, amelyet a vörösök március 21. után rögtön lefoglaltak, vagyonát zárolták, amelynek egy része ekkor odaveszett.

A boldog békeidők és a Horthy-kor folyamán a Kaszinó palotája volt a magyar főnemesség elitklubja. Itt tartották báljaikat, az alapító emléke előtt tisztelegve a Széchenyi-lakomákat és a serlegbeszédeket, amelyek idővel a Széchenyi-kultusz elengedhetetlen elemévé nőtték ki magukat.

De az Országház megnyitása előtt ide tértek be a kaszinótagok a Sándor utcai képviselőházi és a Nemzeti Múzeumban tartott főrendiházi vitanapok után is, hogy az ott félbeszakított diskurzusokat az est során vacsora- vagy játékasztal mellett folytassák.

Ezeken túl pedig számos reprezentatív esemény helyszínéül választották a Kaszinót, vagy tartottak neves alkalmak megünneplésére díszvacsorát e falak között. A Kaszinónak műértő tagjaiból egy bizottságot is szerveztek, amelynek az volt a feladata, hogy értékes dísztárgyak, műalkotások megvásárlására tegyen javaslatot.

Az épület a II. világháborús szovjet ostrom folyamán súlyosan megrongálódott, később lebontották, a telket újra beépítették, ma egy modern irodaház áll a palota helyén.

Nyitókép: A Nemzeti Kaszinó épülete (Fotó: BTM Kiscelli Múzeum, Fényképgyűjtemény, F.86.102.)