A Krisztina téren, a Krisztina körút mellett áll a Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplom: színe „klasszikus” műemléksárga, amelyre egy időben minden műemlék épületünket festették. Ám e templom egy különleges eseménynek adott helyet 185 évvel ezelőtt: itt tartotta esküvőjét Széchenyi István és Seilern Crescence.

Széchenyi Isván Barabás Miklós festményén

Széchenyi István már 30 éves is elmúlt, amikor 1824-ben szerelemre lobbant az akkor 25 éves és mellesleg férjezett Seilern-Aspang Crescence grófnő iránt, aki akkor Zichy Károly harmadik felesége volt.

Ennek a szerelemnek sokat köszönhet az ország, hiszen Crescence-nak is szerepe volt abban, hogy a katonai karrierből lassan kiábránduló Széchenyi közéleti pályára lépett. Konkrétabban: Széchenyi abban a reményben ment el 1825. november 3-án az Alsótábla (az akkor még kétkamarás magyar országgyűlés alsóháza) ülésére, hátha találkozik ott szerelmével.

Seilern Cressence-t kora egyik legszebb nőjének tartották. Barabás Miklós alkotása

A gróf számára imádottja azonban továbbra is elérhetetlen volt, kapcsolatuk pedig plátói maradt. Crescence időközben sorra szülte gyermekeit (összesen hetet) a nála 20 évvel idősebb férjének, a szintén gróf Zichy Károlynak, akinek előző házasságaiból már volt kilenc gyermeke.

A sors azonban – a szerelmes Széchenyi javára – közbeszólt: egy szűk évtizeddel később, 1834. december 15-én Zichy gróf 55 évesen elhunyt. Széchenyi és Crescence előtt így megnyílt az út kapcsolatuk kiteljesítése felé. Bár a grófot egyes barátai, ismerősei arról kívánták meggyőzni, hogy nem szabad elvennie Crescence-t, a gyászév végéhez közeledve, 1835 októberében mégis kitűzték az esküvőt.

 

A templom 1920-ban, még a bővítés előtt (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Széchenyi akkor már ismerte a krisztinavárosi templomot, példának okáért 1834. december 23-án, amikor azon kesergett, hogy frissen megözvegyült szerelme kissé tartózkodóan viselkedett vele, többek között ezt írta a naplójába: „Elébb a krisztinavárosi lelkésznél voltam. Jó volt hozzám – méltányolta viselkedésemet…Némi idő – úgy véli – s menni fog szépen minden.”

A templom napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Magára az esküvőre 1836. február 4-én este került sor. Széchenyi nagyon szűkszavúan írta le a szertartást a naplójában:

„korán reggel a krisztinavárosi plébánoshoz. Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott. Kocsin haza Crescence-szal. Félixnek sokat kell szaladgálnia a diszpenzációk miatt. Crescence-nál eszem. 7 előtt nálunk gyülekeznek. Én Ribordyval és Geyzával kocsizom a Krisztina-kápolnába. – Megvárom Crescence-t. Végigmegyek vele az egész templomon. Igen méltóságosan és határozottan viselkedünk (!) […] Este Marie-nál. Az én tanúim – Keglevich Gábor, Lederer (parancsnok), Prónay Albert; Crescence-éi: Zichy Laci, Zichy Henrik – Waldstein János – mivel azonban ő nem volt jelen, helyette Dessewffy A[urél].”

A szertartást a templom plébánosa, Majsch Jakab végezte. A korabeli sajtóban is hír volt a menyegző, a Hazai ’s Külföldi Tudósítások 1836. február 6-án adta hírül:

„Buda febr. 4d. Az országszerte esméretes nagy hazafi mélt. Gróf Széchenyi István úr ma estveli 7 ½ órakor ünnepelte a’ Krisztina városban, az úgy nevezett vérkápolnában egybekelését nmélt. gr. Seilern Krescentia asszony ő Excjával, a’ bold, magyar kir. kincstárnok és udv. Kamara elölülőjének, néhai nmélt. Gróf Zichy Károly ő Excjának özvegyével.”

A többi tudósításból azért kerekebb kép rajzolódik ki. Eszerint a nagy feltűnést elkerülendő rakták estére a szertartást, ám ennek ellenére már délután 5 órától elkezdtek gyűlni a nézelődők, és ahogy a Regélő 1836. február 11-i száma írta, már nemcsak a templom, hanem a karzat és a sekrestye feletti oratórium is tömve volt.  

Széchenyi és Crescence esküvőjére a templom falán emléktábla hívja fel a figyelmet (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Széchenyiék később is ragaszkodtak a templomhoz, hiszen itt keresztelték első gyermeküket, Bélát, pont egy évvel a házasságkötésük után.

De milyen is volt akkoriban ez a templom? Kisebb, mint most. Alapkövét 1795-ben tették le, igaz, előtte már száz éve állt a helyén egy kápolna, amelyben az olaszországi Re településen látható Vérhullató Szűz Mária-kegykép másolatát helyzeték el. A krisztinavárosi kegyképet maga Mária Terézia is felkereste egy alkalommal.

A mai templom tehát – amelynek terveit Hikisch Kristóf készítette – a korábban többször átépített kápolna helyén épült fel, és 1797-ben lett kész. Az új épületben természetesen a régi kegykép is helyet kapott, a mellékoltárok képei viszont csak 1813-ra készültek el.

A templomot többször is átépítették és felújították, mai formáját a negyvenes évekbeli bővítés idején nyerte el (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Széchenyi esküvője óta a templomot többször is átépítették, először az 1849-es ostrom idején szerzett sérüléseit javították ki, a Hild József vezette munkálatok során a tornyot is átépítették.

A templomot 1943–1944-ben megnagyobbították, a szentély irányába meghosszabbították úgy, hogy a szentélyt és az oltár építményét görgőkre helyezték, csörlőkkel arrébb vontatták, és az így felszabadult helyre kereszthajót építettek.

A templom szentélyét 1943 novemberében vágták le az épületről, és tolták hátrébb, a körúttól 5 méterrel távolabbra (Fotó: Magyar Futár, 1943. november 24.)

A templom más jelentős személyiségek életében is fontos szerepet játszott, ugyanis itt keresztelték Eötvös Lorándot, és itt volt Semmelweis Ignác 1857-es esküvője is.

A templom, illetve a szentély kupolája az 1956-os földrengésben megsérült, azt csak az 1970-es években javították ki, az ott található freskó műemléki restaurálására 2019-ben került sor.

Természetesen műemlék (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: A templom és környéke 1865-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)