„Virulj!” – ezzel a felkiáltással ültette el 1846. március 3-án Széchenyi István felesége, Seilern Crescence az első platánfát Pest első sétaterén, a mai Szabadság téren, az egykoron ott álló Új­épület nevet viselő kaszárnya déli oldalánál.  A pesti sétatér kialakítását Széchenyi kezdeményezte, 1845-ben a környéken élő  háztulajdonosokból és lakóikból Séta-tér-Egyesület néven társulatot is szervezett e célra. Miután a pesti és a bécsi hatóságok is engedélyezték a park létesítését, 1846 márciusában elültették az első fákat, és megszületett a Sétatér.

A Szabadság téren álló kút emléktábláján az a jelenet látható, amikor Seilern Crescence elülteti a pesti sétatér első fáját. A kút Telcs Ede szobrászművész és Mészáros András építőművész alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)   

Széchenyi István nem volt ott az ünnepségen, ugyanis éppen Bécsben tárgyalt. Arról azonban nincsenek feljegyzések, hogy a tér egyik házában (a későbbi Sétatér 2., majd Szabadág tér 3. számú házban) lakó Teleki Blanka grófnő részt vett-e a jeles eseményen, ahol – a Jelenkor című lap korabeli tudósítása szerint – „minden jelenvolt hölgy, magas-rangú úgy, mint polgár-osztálybeli, megöntözték a felavatott helyet és nyalábot.”

Az bizonyos, hogy Teleki Blanka nem pusztán ott lakó „érintettként” követte figyelemmel a park kialakításának további munkálatait, hanem a pesti reformkori események iránt érdeklődőként is. Talán a megeredő fák látványa is arra inspirálta, hogy megvalósítsa tervét: egy újszerű, a nemzeti eszmékre nevelő iskola létrehozását arisztokrata családok leányainak.

Teleki Blanka már 1845. decemberében – igaz, akkor „egy főrendű hazafi” álnév mögé rejtőzve – a Pesti Hírlapban megjelent vezércikkben felvetette egy olyan leánynevelő intézet szükségességét, „mellyben az anyai nyelvvel együtt a’ haza’ szent szeretete oltassék a’ serdülő leány’ szivébe.” A grófnő ugyanis csalódottan látta, hogy a főrendű családok leánygyermekeit külföldi nevelőnők tanítják, akik éppen a magyar nyelvet és a nemzet történelmét nem oktatják. A már említett, a Pesti Hírlapban megjelent cikkben így fogalmazott:

„Három, négy idegen nyelvben jártas Magyarország’ leánya, akármelly más nemzet’ történetét, mostani állapotát jól ismeri – de nemzeti nyelvét nem érti, hona’ hajdanából nincsenek képei, hazája’ jelen küzdelme pedig gyakran mint gúny’ tárgya tűn fel előtte.”

Fél évvel a cikk megjelenése után, 1846 nyarán már meghirdette saját nőnevelő iskolájának „tantervét” és a felvételi feltételeket. Intézetébe 8-12 éves lányokat várt, a bentlakás és az oktatás költsége egy évre 350 pengő volt. További 80 pengőbe került a zongoraoktatás, ám ez nem volt kötelező.

Az iskola a már említett, egykori Sétatér 2. (ma Szabadság tér 3.) szám alatt álló épületben nyílt meg, és a korabeli szokásoktól eltérő oktatási módszereket alkalmazott. A legnagyobb újdonság az volt, hogy a tanítás magyar nyelven zajlott, a tantárgyakat pedig – mai kifejezéssel élve – szaktanárok oktatták: az irodalmat és a történelmet Vasvári Pál, a természettudományokat Hanák János piarista zoológus. Nevelőként dolgozott az intézetben Leövey Klára. A későbbiekben pedig itt oktatott a zenepedagógus és zeneszerző Them Károly, valamint Argai János, a Pesti Evangélikus Gimnázium mennyiségtantanára is.

A Szabadság tér 3. számú épületen ma emléktábla jelzi, hogy itt működött Teleki Blanka grófnő nőnevelő intézete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mindezek ellenére a növendékek nem tolongtak az intézetbe. A megnyitás évében csupán egyetlen leányt írattak be: Puteáni Rózsa bárókisasszonyt, a későbbi ’48-as országgyűlési képviselő, Puteáni József lányát, Deák Ferenc keresztlányát. Mellette még Erdélyi Erzsi tanult az intézetben, ő úgynevezett ingyenes diák volt, és Brunszvik Teréz, Teleki Blanka óvodaalapító nagynénje patronálta.

Állítólag Deák Ferenc városszerte dicsérte az új intézetet, talán ennek is köszönhető, hogy egyre népszerűbb lett. Ugyan a létszámra vonatkozó adatok nem egyértelműek – van, amely 1847-ben 11, míg más forrás 17 növendéket említ, és az 1848-as évben pedig már túljelentkezésről számol be –, az azonban bizonyos, hogy a leányok fogékonyak voltak a tudományok és a nemzeti eszmék iránt. Jó példa erre a már említett növendék, Puteáni Rózsa által 11 évesen írt dolgozat, amely a Sáfrán Györgyi által szerkeszett Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára című kötetben jelent meg 1963-ban:

„Tiz év múlva Pesten egy intézetet állitok, és én leányokat fogok magamhoz venni, s őket magyar és honszertő nőkké fogom nevelni. A tanuló szobák nagyon kevés bútorral [lesznek berendezve], csak székek és asztal lesz sok, az irószobák ismét külön lesznek. Különben semmi sem lesz cifra, hanem minden egyszerü. Sokszor nagy sétákat fogunk tenni, a nagyobb leányokkal nagyot, a kisebbekkel pedig kisebbet. S főképpen az lesz a célom, hogy a kisleányokból igazi magyarok váljanak, társaságom mindig okos emberekkel lesz. Az én öltözetem egyszerű lesz, és nem leszek soha felpiperkézve. Minekelőtte az intézetet elkezdeném, utazni megyek, beutazom hazámat, azután a külföldöt, és ha lehet, Amerikába is elmegyek. Azután a kis testvéremet 10-ik évéig tanitani fogom, és ha 21 éves leszek, Pesten intézetet állitok, miben nekem a Grófnő [Teleki Blanka] a legszebb s nemesebb példát mutatja, és én őt követni akarom, mivel szebb s nagyszerübb élet nincs itt, mint az övé. Azért, hogy kivánataim teljesedésbe mehessenek, az első éveket arra fogom fordidatni, hogy sokat és hasznosat tanuljak, hogy képes legyek azt másokkal is tudatni, azután utazni is akarok.”

Az 1848-as forradalom tovább lelkesítette a diákokat, bár kénytelenek voltak elköszönni rajongott tanítójuktól: Vasvári Pál az újonnan megalakult kormány belügyi tárcájánál, majd Kossuth Lajos pénzügyminiszternél vállalt titkári állást. Teleki Blanka nőnevelő intézete búcsúajándékként megrendelte Barabás Miklósnál Vasvári ismert portréját. A kép alatt ott a felirat: „Tanítójuknak hála jeleül a Teleki Blanka nőnevelő-intézetének nevendéki, márczius 15-én 1848.”

Vasvári Pál ismert portréját Teleki Blanka nőnevelő intézetének növendékei rendelték meg Barabás Miklós festőművésztől hálájuk jeléül. Vasvári 1846-től 1848 március 15-ig irodalmat és történelmet oktatott az intézetben (Forrás: Magyar Digitális Archívum)  

A szabadságharc eseményeit látva 1848 decemberében Teleki Blanka az intézet bezárása mellett döntött. Ő maga Debrecenbe utazott, majd 1849 végén az egyik családi birtokra, Pálfalvára vonult vissza, és segítette az egykori szabadságharcosok menekülését. A császári rendőrség 1851 májusában tartóztatta le, októberben szállították Pestre.

A sors különös fintora, hogy a két évig tartó vizsgálati fogságát az akkor már börtönként és vesztőhelyként ismert Újépületben töltötte, egykori szeretett iskolája szomszédságában.  A vád szerint az ő nevelőintézetéből indult ki a forradalom, könyvei, fordításai rebellis eszméket hirdettek. A hadbíróság 1853 júniusában kihirdetett ítélete 10 évi várfogságra ítélte, amelynek jelentős részét Kufstein várában töltötte, majd hat év múlva amnesztiával szabadult. Visszatért ugyan Pestre, de sétatéri – illetve akkor már Széchenyi sétatérnek nevezett – otthonából egykori börtönére látott. Talán ezért is – és a folyamatos rendőrségi megfigyelések miatt – döntött úgy, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, és külföldre utazott.

Az 1860 körül készült térrajz az Újépületről, a Sétatérről és az ott lévő épületekről (Forrás: Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: BFL XV.16.b.224/66)

A hírhedt Újépület a Bazilika tornyából Téry Ödön felvételén 1896 körül. A hatalmas épület eredetileg kaszárnyának épült, majd az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után tömegével zárták be ide a magyar hazafiakat, mások mellett Teleki Blankát, így a megtorlás szimbolumává vált. Az épület udvarán végezték ki 1849. október 6-án gróf Batthyány Lajost, az első független magyar kormány miniszterelnökét (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az egykori népszerű leánynevelő intézetnek és Teleki Blanka lakásának helyet adó épületet 1867-ben Ebner Nepomuk János vásárolta meg, és Limburszky József tervei szerint egy új emelettel bővítették. Három évvel később, 1870-ben Rudits Petronella bárónő megrendelésére újabb átalakításokat végeztek az épületen, a tervező ezúttal is Limburszky József volt.

 A Magyar Országos Központi Takarékpénztár 1904-ben vásárolta meg 250 000 forintért az épületet, amelyet akkor Hültl Dezső tervei szerint alakítottak át. A földszinten a bankfiók működött, amelyhez két hatalmas páncélszobát is építettek. Az emeleten pedig lakást alakítottak ki. A bankfiók egészen 1948-ig működött, az államosítás után a Belügyminisztériumhoz került az épület, amelyet a gazdasági rendőrség használt. A rendszerváltozás után, 1994 óta a Katolikus Tábori Püspökség székháza működik az épületben.  

A Szabadság tér 3. számú épületben ma a Katolikus Tábori Püspökség székháza működik (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Szabadság tér 3., korábban Sétatér 2. Itt működött Teleki Blanka grófnő leánynevelő intézete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)