A dualizmus korában (1867–1918) a politikai pártok szokásai közé tartozott, hogy este a tagjai aktív társas életet éltek a párt központjában, vagy ahogy akkoriban nevezték: „a körben,” vagy „a klubban.” A Balközép Pártnak a Nádor utcában, a Tigris Szállóban volt a székhelye, a Nemzeti Pártnak a Múzeum körúton, a Deák, majd Szabadelvű Pártnak a Lloyd-épületben, a Függetlenségi és 48-as Pártnak a Városház utca és a Kígyó tér (ma Ferenciek tere) sarkán.

A Lloyd-épület és környéke 1890 körül (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, leltári szám: 232-1958.)

Amint az 1990-es rendszerváltás után a Független Kisgazdapárt szinonimája volt a Belgrád rakpart, az MSZP-t értette mindenki, amikor Köztársaság térről beszélt, és a Lendvay utca említésére mindenki a Fideszre gondol, ugyanígy azonosították a dualizmus korában a pártklub elnevezésével magát a pártot. Amikor egy újságíró a Lloyd-klubról írt, a kortársak a Magyar Királyságot harminc évig (1875 és 1905 között) kormányzó Szabadelvű Pártra asszociáltak.

De mielőtt a Lloyd-klubot bemutatnánk, érdemes egy kis kitérőt tenni, és áttekinteni, hogyan is alakultak ki a modern parlamentarizmus formális és informális intézményei – mint például a pártok, a pártok alapszabályai, a pártkassza, a frakciófegyelem, a párttisztviselők – a dualizmus korában Magyarországon. Ekkor szerveződtek meg az úgynevezett honoráciorpártok, amelyek napjainkból visszatekintve igen kezdetleges képződmények voltak.

Nem rendelkeztek tömeges tagsággal, jóformán az azonos nézeteket valló országgyűlési képviselők alkották, országos kiépítettség és különösebb hierarchikus viszonyok nélkül. A párt elnökei akkoriban nem a pártok tényleges vezéralakjai voltak, hanem olyan nagy tekintélyű figurái az egyes politikai szervezeteknek, akik az adminisztratív teendőket tartották kézben, és igazgatták a párt központjául szolgáló épület (épületrészek) helyiségeit, személyzetét, felügyelték éves kiadásait.

A Lloyd-palota 1850-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kor híres politikusai (Apponyi Albert gróf, Deák Ferenc, Kossuth Ferenc), miniszterelnökei (Andrássy Gyula gróf, Tisza Kálmán, Wekerle Sándor, Bánffy Dezső báró, Széll Kálmán, Tisza István gróf) pedig nem a formálisan megválasztott pártelnökök, hanem a hatalmat, irányítást informális módon magukhoz ragadó és kézben tartó pártvezérek voltak, de rájuk senki nem szavazott a párttisztségek elosztásakor, hanem az általuk képviselt politikai irányvonal, stratégia iránti elkötelezettség emelte őket informálisan a többi párttag fölé, akik a formálisan még nem létező, de a valóságban ekkor formálódó frakcióüléseken vitatták meg a vezér javaslatait, majd álltak ki mellette, a formálisan szintén nem létező, de a valóságban ugyancsak ekkor formálódó frakciófegyelem íratlan szabályait követve.

Ennek a politikai kultúrának állított emléket híressé vált karcolataiban Mikszáth Kálmán, aki maga is országgyűlési képviselő és a Szabadelvű Párt tagja („mameluk”) volt a boldog békeidők derekán. E párt székhelye tehát Budapest belvárosában volt, a Magyar Tudományos Akadémia épületével szemben álló Lloyd-épületben vagy Lloyd-palotában, a korban mindkét elnevezést használták, s a pártklub, pártkör mellett forgalomban volt még a Lloyd-klub elnevezés is.

Pest látképe a Lánchíddal, háttérben a Lloyd-épület és környéke 1865 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az épület első emeletét bérelte a Szabadelvű Párt. Ha a párttagok kitekintettek a klubhelyiségek ablakain, szemben az Akadémia neoreneszánsz épületét látták, előtte a Ferenc József (ma Széchenyi) téren Széchenyi István szobrát, a tér Lloyd-palotához közelebbi felén a Deák Ferenc-emlékművet, a Duna felé Eötvös József szobrát, illetve a boldog békeidők kezdetén még az egyetlen fővárosi Duna-hidat, a Lánchidat.

A kormányzó párt tagjai, miniszterei e hídon keresztül jutottak fel a Várban álló Miniszterelnökségbe (Sándor-palota), a budai oldalon található minisztériumokba, illetve itt gyűltek össze az esti pártértekezletekre, miután a Sándor utcai képviselőházban (ma az Olasz Kultúrintézet a Bródy Sándor utcában), majd 1902 októberétől a mai Országházban lezajlottak a parlamenti vitanapok. Ha ránézünk a korabeli Budapest-térképekre, megállapíthatjuk, hogy a szabadelvűek székhelye abszolút a város szívében feküdt, a korabeli közlekedési viszonyokat figyelembe véve könnyen megközelíthető helyen.

A Széchenyi István (Ferenc József) tér, Deák Ferenc szobra (Huszár Adolf, 1887), háttérben a Lloyd-palota 1896-ban, Klösz György fényképe (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.052)

Az 1867-es kiegyezés után e hely lett a 67-es rendszert támogató Deák Párt, majd ennek a Balközép Párttal való egyesülése (fúziója) után 1875-ben létrejövő Szabadelvű Párt székhelye, köre, klubja. Itt döntöttek a kormánypárti politikusok az ország sorsáról. Ma már pontosan tudjuk, hogy a magyar történelem legprosperálóbb korszaka volt a boldog békeidők kora gazdasági és kulturális értelemben egyaránt, tehát elmondhatjuk, az itt rezideáló párt jól sáfárkodott a ráruházott közbizalommal.

Maga a Lloyd-épület klasszicista stílusban épült, korabeli fekvéséből eredően frekventáltnak számító helyen. Két emelettel és tágas belső udvarral rendelkezett. Korabeli fényképfelvételek tanúsága szerint a belső udvarra néző ablakok, valamint a főhomlokzaton, az oszlopokon nyugvó timpanon alatti hatalmas ablakok biztosítottak természetes fényt a helyiségek számára. Az emeletekre széles lépcsőkön lehetett feljutni.

A Széchenyi István (Ferenc József) tér a koronázási dombról nézve, szemben a Lloyd-palota. A felvétel 1873–1879 között készült, Klösz György fényképe (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.080).

Mikszáth Kálmán mellett a szintén szabadelvű párti képviselő, Szathmáry György újságcikkeiből tudhatjuk meg, miképpen nézett ki belülről a szabadelvű klub. Kilenc teremből állt. A klub központi tanácskozási termében tartották a szabadelvűek a pártértkezleteket. Ehhez bőven kellett hely, mert a kormánypárt frakciója néha elérte a 290–330 fős társaságot is, nem beszélve a pártba belépő főrendiházi tagokról és a vármegyéket irányító főispánokról, illetve a kör alapszabálya szerint ide beléphető újságírókról, vendégekről.

 Olvasóterem 1890 körül (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, leltári szám: 241-1958).

A nagyteremben folytak a törvényjavaslatokról szóló párton belüli viták. Ezt követően pedig a teremben álló négy biliárdasztal szolgált szórakozási lehetőségként a politikusok számára. A terem falán a párt volt elnökének, Gorove Istvánnak az arcképével találkozhatott a belépő egy 1882-es leírás szerint. A legbelső terem a Deák-szoba nevet viselte. Ennek falán függött Deák Ferenc életnagyságú képe, melyet Pállik Béla festőművész készített 1876-ban, a haza bölcse halálakor.

A Deák-szoba 1890 körül (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, leltári szám: 239-1958)

Ugyancsak e helyiségben állították ki Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák ravatalánál című festményét. A teremben márványkandalló is helyet kapott, amelyre Deák mellszobrát állították. A politikus az 1867-es kiegyezés létrejöttében szerzett elévülhetetlen érdemeket, a Szabadelvű Párt pedig e politikai berendezkedés elkötelezett híveként példaként tekintett Deákra, innen a szoba kultikus elnevezése és berendezése. E teremben ülésezett a párt Végrehajtó Bizottsága, amely a pártkasszát kezelte, és a választások idején a korteskedést, jelöltállítást irányította a pártvezér akarata szerint.

Részlet a tanácskozási teremből 1890 körül (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, leltári szám: 248-1958)

A szoba mellett állt az első társalgó, amelyet Andrássy Gyula gróf, Lónyay Menyhért gróf, Wenckheim Béla báró és Tisza Kálmán miniszterelnökök mellszobrai ékesítettek. A nevezett kormányfők még életük folyamán szembenézhettek saját szobraikkal, ha ide beléptek. A második társalgóban a reszortminiszterek képei díszítették a falakat. A társaság szórakoztatására több kártyaszobát is kialakítottak, de olvasótermekről is gondoskodtak, sőt a nemdohányzók érdekében létesítettek egy nemdohányzó-olvasószobát is.

Hogy milyen híresek voltak a kör kártyaszobái, azt jól kifejezte Ferraris Artúr festménye, melyet az 1890-es esztendők derekán készített, s amelyről Jókai Mór is írt A históriai tarokkparti című esszéjében.

Ferraris Artúr A történelmi tarokkparti című festménye 1895-ből. Tizenegy személy van a képen. A négy kártyapartner az asztal négy oldalán: Tisza Kálmán, Jókai Mór, Nedeczky István és Sváb Károly (háttal). A kibicek balról jobbra: Gajáry Ödön, herceg Odescalchy Gyula monoklival a szemében, Csernátony Lajos, Beöthy Algernon, Podmaniczky Frigyes, Pulszky Károly és jobbra hátul a szivarozó Mikszáth Kálmán. A falon a  festmény Deák Ferencet, a haza bölcsét ábrázolja

A Lloyd-épület 1914-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, leltári szám: 59-263)

A Lloyd-palota 1927-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Lloyd-palota átépített homlokzata 1931-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1905-ös képviselőházi választásokon a Szabadelvű Párt harmincévnyi parlamenti többség és kormányzás után vereséget szenvedett, egy esztendővel később pedig Tisza István a szervezetet feloszlatta. Ekkor a Lloyd-klub megszűnt a magyar belpolitika híres-hírhedt boszorkánykonyhájaként működni. De mivel harminc esztendőn keresztül itt döntöttek az ország sorsáról, megérdemli, hogy emléket állítsunk neki.

Budapest II. világháborús ostroma során az épület olyan súlyosan megrongálódott, hogy 1948-ban a lebontása mellett döntöttek. Ma az egykori Atrium Hyatt (ma Sofitel) szálló barna üvegépülete áll a helyén.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában tizenhét korabeli fényképfelvétel mutatja be az egykori épületet és termeit, ruhatárát, lépcsőházát, illetve a Lloyd-épület környezetét.

Nyitókép: A Széchenyi István (Ferenc József) tér a koronázási dombról nézve, szemben a Lloyd-palota. A felvétel 1873–1879 között készült, Klösz György fényképe (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.080).