A Nyugati pályaudvar pénztárcsarnokában a teljes belső felületet takaró védőtetőt építenek október 17-től a tetőszerkezet felújításának előkészületeként, hogy a jövőre kezdődő munkálatok idején is zavartalanul és biztonságosan használhassák az utasok a fogadóteret – adta hírül a MÁV Zrt.

A korlátozásokat és az utasok számára a közlekedési útvonalakat szalagokkal, kordonokkal és táblákkal is jelölik. Már napokkal ezelőtt elkezdték az állványzathoz szükséges anyagok kiszállítását, de ez még nem érintette az utasáramlási útvonalakat a csarnokban. A korlátozásokkal járó állványépítés október 17-én kezdődik.

A Nyugati pályaudvar csarnoka az 1980-as rekonstrukció után (Fotó: Fortepan/UVATERV)

Először a Márványcsarnokban, a peron felőli üvegfal üvegezését és festését kezdik el november elején, majd még kiegészítő munkákat végeznek december közepéig. A védőtető elkészülte után a pénztárcsarnokba ismét a megszokott irányokból juthatnak be az utasok. Az állványozást munkanapokon a nyitvatartási időn kívül fogják végezni.

Megépítése óta 1978-ig nem végeztek rajta teljes körű felújítást. Az 1979-ben befejezett rekonstrukció során figyelembe vették a műemlékvédelmi szempontokat, az acélszerkezet gazdag díszítését eredeteti állapotban hagyták a tisztítás és a megerősítés utá (Fotó: Fortepan/UVATERV)

A Nyugati pályaudvar állapota az elmúlt évtizedekben leromlott, esőben beázik az épület, szükséges a tetőszerkezet javítása.

A tervek szerint jövőre elvégzik a vágánycsarnok, valamint a pénztárcsarnok tetejének felújítását a csatlakozó üvegszerkezetekkel, a McDonald’s-épület tetejének és a homlokzati hat kisebb toronytetőnek a műemléki felújítását, ezen kívül a teljes tetőhéjazat cseréjét is.

A faszerkezetek lecserélése és a fémszerkezetek javítása is megtörténik majd, valamint az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén. A csapadékvíz-elvezető rendszer részleges átépítése is szükséges.

A megvalósításhoz a vágánycsarnokot fél évre kivonják a vasúti forgalomból. A pályaudvar további részei a felújítási munkák alatt is üzemelnek majd.

A Nyugati pályaudvar és a Teréz körút 1900-ban, Klösz György felvétele (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

A pályaudvar terveit párizsi Gustave Eiffel cége készítette, a csarnok 1877. október 28-án nyílt meg. Abban a korban az épület vasszerkezetes megoldása, hatalmas csarnoka, üveget és acélt ötvöző teteje technikai bravúrnak számított.

Forrás: MÁV Zrt.

Nyitókép: A Nyugati pályaudvar napjainkban (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)​