Keresés az archívumban

Kezdődik a Kelenföldi pályaudvar épületének felújítása – Megmentik a kiemelt közlekedéstörténeti emléket A Közlekedési Múzeum által kidolgozott koncepció szerint megkezdődik a kelenföldi vasútállomás indóházának felújítása. A 130 éves műemlék épületben kulturális központot terveznek, ahol terepasztalokat és vasútmodelleket is kiállítanak. A kelenföldi állomásépület, amely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten, a jövőben családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lesz.
Várva várt felújítás: izgalmas sétaparkká varázsolják a budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
Megvan a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontja A katolikus világeseményt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten.
A Vatikán pavilonja lett volna a budapesti világkiállításon, a Magyar Szentek templomaként épült fel Eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás vatikáni pavilonjának tervezték, de az expó lemondása után a Magyar Szentek templomaként készült el a Petőfi híd budai hídfőjétől délre álló épület. Egyszerre archaikus és modern, korokat őrző és korokon átívelő, a keresztény templomépítészet különleges alkotása. Nem csak változatos anyaghasználatával, rendhagyó formájával kelt figyelmet, de az is egyedivé teszi, hogy egy egyetemi városrészben található, így sok fiatal itt talál lelki feltöltődést.
Norvég ácsmesterből lett Budapest építője – 145 éve kapott magyar állampolgárságot Gregersen Egy norvég ácsmester, akinek 19 gyereke született, már önmagában is érdekes személyiség. Azonban, ha hozzátesszük, hogy e norvég mester közben magyar nemes is lett, és a szabadságharcban utász volt, akkor egy hihetetlen életpálya sejlik fel előttünk. Főként hogy jelentősen kivette részét Budapest világvárossá építéséből is a XIX. század második felében.
Folytatódik a Közlekedési Múzeum új otthonának tervezése Kiemelt közérdekű beruházás lett az új Közlekedési Múzeum. Folytatódik a kőbányai egykori Északi Járműjavító területén felépülő múzeum tervezése, amit a járványhelyzet nemrég bizonytalanná tett.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
10 érdekesség a Petőfi hídról – Kerékpársáv is volt rajta az 1937-es megnyitásakor A fővárosiak is elmondhatják véleményüket a Petőfi hídról a tervezett felújítása előtt a Budapesti Közlekedési Központ felhívására, bár a munkálatok nem mostanában kezdődnek, hanem majd csak a Lánchíd rekonstrukciója után. Mi most összegyűjtöttünk 10 érdekességet a Petőfi híd múltjából, például, hogy a színe a háború előtt kék volt, hogy az 1937-es átadásakor kerékpársáv is volt rajta, és hogy csak 1952-ben vette fel Petőfi nevét az egykori Horthy Miklós híd.
Europa Nostra-díjjal ismerték el a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját Rangos nemzetközi örökségvédelmi elismerést kapott a Szépművészeti Múzeum 2018-ban befejeződött rekonstrukciója. A zsűri szerint egy XX. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása történt.
Hetvenéves a Ferihegyi repülőtér – 500 kubikos egyengette a talajt a Tudományos Akadémiától megszerzett telken A Mátyásföld és Budaörs után Ferihegyen építették meg Budapest harmadik légikikötőjét. A döntés, tervezés és építkezés ugyan már 1939-ben elkezdődött, de a II. világháború közbeszólt, az addig elkészült részek pedig jelentős károkat szenvedtek a bombázásokban. A háború után, 1947-től indult meg újra az építkezés, és az elkészült repülőteret 70 éve, 1950. május 7-én adták át ünnepélyes keretek között. Írásunkban e jeles évforduló kapcsán megemlékezünk a viszontagságos kezdetekről, az építkezésről, az átadásról és az elmúlt hetven év dinamikus fejlődéséről.
A kard- és tollforgatás nagymestere – Négyszáz éve született Zrínyi Miklós „Tartozunk őrizni életünket, valameddig lehet tisztességgel, arra nézve, hogy hazánknak többet szolgálhassunk.” Ez a gondolat foglalja össze legtömörebben gróf Zrínyi Miklós ars poeticáját. Cikkünkben a négyszáz éve született politikus, hadvezér, költő, író portréjának egy-egy darabját villantjuk föl. A történelem- és irodalomkönyvek papírízű figurája helyett egy rendkívül sokoldalú, hús-vér embert mutatunk be.
120 évvel ezelőtti formáját nyeri vissza a gyönyörű díszkút a budai Várban – Már a restaurátor-műhelyben van Senyei Károly szobra A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.
Így mulattak régen Budapesten a grófok, hercegek, főurak – 125 éves a Stefánia Palota Van egy gyönyörű épület a Városliget mellett, a Stefánia úton, amit mindenki megcsodál, amikor arra jár. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Meinig Arthur tervezte palota az arisztokrácia klubjának adott otthont, megépítése egy anglomán báró szívügye volt, aki mindent megtett a létrehozásáért és felvirágoztatásáért, sőt a berendezéséért is. A 125 éve, május 1-jén megnyílt Park-Club – ahogy akkor nevezték – a főúri közönség nyári találkozóhelye volt, megfordultak itt miniszterek, hercegek, grófok, és olyan fejedelmi vendégei is voltak, mint II. Vilmos német császár, Ferenc József és Erzsébet királyné.
Az anyaság arcai budapesti szobrokon Tavalyi anyák napi sétánkon nyolc olyan szobrot mutattunk be a főváros területéről, amelyek édesanyákat ábrázolnak. Azonban a témát ezzel cseppet sem merítettük ki, Budapesten ugyanis számos gyönyörű anya-gyermek szobor található még. A legtöbbjüket meghitt helyeken, zöld környezetben állították fel, így a frissen zöldellő májusi természet most ünnepi keretbe foglalja őket.
Rendkívüli pompával nyílt meg 135 évvel ezelőtt az Országos Általános Kiállítás a Városligetben A kiegyezés utáni Magyarországon 1885-ben volt az első olyan országos jelentőségű iparkiállítás, amelynek politikai, társadalmi és gazdasági értelemben is az ország fővárosának tekinthető Budapest adott otthont. A május 2-ai megnyitóünnepségén Ferenc József is jelen volt, és novemberig mintegy kétmillió ember kereste fel a Városligetben a 270 ezer négyzetméteren elterülő rendezvényt. Egész Magyarország bemutatkozott, felvonultatva az ipar és a mezőgazdaság mellett a tudomány, a művészetek, a nevelés és közoktatás, az egészségügy, valamint a közlekedés területén elért eredményeket.
Az állatkert lakóit csaknem teljesen megették a budapestiek az 1945-ös ostrom után, de május 1-jén újra megnyílt az intézmény Budapest ostroma 75 évvel ezelőtt, 1945. február 13-án véget ért. Az állatkert hatalmas károkat szenvedett, egyetlen épülete sem maradt teljesen ép, és sok a földdel vált egyenlővé. A látvány borzalmas volt: romok, leomlott falak, megroncsolódott kerítések, jégbe fagyott állatok és emberek mindenhol. A 2500 állat 99 százalékának nyoma veszett: megszökött, elpusztult, vagy megették a budapestiek. Elképzelhetetlennek tűnt a gyors talpra állás, 1945. május 1-jén az állatkert mégis újra kinyitott.
Felújítják az Ybl-támfalat a budai Várban A Csikós-udvar alatt elhelyezkedő, a Budavári Palotának a Széchényi Könyvtárat magában foglaló épületétől a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épül újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntetik a repedéseket, megtisztítják és restaurálják a kőelemeket – mondta el lapunknak Potzner Ferenc, a felújítás tervezője. Az építmény így méltó környezetéül szolgál majd a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak.
80 éve hunyt el Bangha Béla, akit már életében sajtóapostolnak neveztek A két világháború közti Magyarország szellemi életének jelentős személyisége, Bangha Béla jezsuita szerzetes 80 évvel ezelőtt hunyt el. A maga korában sajtóapostolnak is nevezett Bangha a modern katolikus sajtó megteremtésével, könyveivel, publicisztikai tevékenységével, híres szónoklataival és szervezői munkájával nagy hatást gyakorolt kora társadalmának szellemi és kulturális életére. Életének és munkásságának jelentős része Budapesthez kötődik, és a magyar jezsuita rend főbb intézményei is a fővárosban találhatók.
A megváltozott Duna-part – Pesten és Budán is az egykori folyómeder helyén sétálhatunk Buda és Pest Duna-partja sokat változott az elmúlt két évszázad alatt. Nem az ott álló épületekre gondolunk, hanem arra, hol is húzódott a folyópart. A Duna partvonalának mesterséges módosításával az elmúlt hetekben több cikkünk is foglalkozott, az 1870-es X. törvényről, a Közmunkatanácsról, a vasúti hídról vagy a téli kikötőről szóló írásainkban is megemlítettük. De miért volt szükség Budapest Duna-partjának megváltoztatására? Erről szól mostani cikkünk.
Naponta elsétálunk az épületei mellett, de nem ismerjük a nevét – 150 éve született Hültl Dezső építész Hültl Dezső budapesti épületei kevéssé ismertek, holott a tervező nem ezt érdemelné. Az elmúlt években a fővárosi építészet iránt érdeklődők mégis többször találkozhattak a nevével, ugyanis a Kossuth tér rekonstrukciója során az eredeti Hültl-féle homlokzati tervek alapján építették fel a parlament új, Szabad Györgyről elnevezett irodaházát. Születésének 150. évfordulóján érdemes körbesétálni a fővárosban, és megtekinteni szép épületeit, az általa tervezett bérházakat, templomot, iskolát, kórházat, szanatóriumot vagy a bevásárlóközponttá alakított buszgarázst: ezeket ma is nap mint nap használjuk, vagy naponta elsétálunk mellettük Pesten és Budán.
Egy Hauszmann-kori lépcsőt találtak meg a Budavári Palotában és egy középkori várfalszakasz is előkerült A Budavári Palotában előkerült egy eredeti, Hauszmann-kori lépcső, a Csikós udvaron pedig egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz a folyamatban lévő régészeti feltárások során. Emellett a Dísz tér 1. alatti ásatásokon a régészek két gránittáblát találtak, amelyek a volt Vöröskereszt-székház déli főbejárata melletti homlokzatról valók, rajtuk ma is jól kivehető az igazgatóság névsora és a védnökök neve, köztük Ferenc Józsefé.
Folyik az erdőfelújítás a Pilisi Parkerdőhöz tartozó területeken A fővárosban és környékén az erdészek az erdők többségét természetes módon újítják meg, az erdősítések során a klímaváltozásnak jobban ellenálló erdőket létesítenek.
Aki 27 fontos épülettel hagyott nyomot Budapest arculatán – 115 éve hunyt el Czigler Győző Neve kevésbé ismert, mint Ybl Miklósé, Hauszmann Alajosé vagy éppen Steindl Imréé. Az építészettörténettel foglalkozók közül sokan másodvonalbeli tervezőnek tartják. Mások konzervatív, az újdonságoktól mereven elzárkózó, az 1870-es évek uralkodó stílusirányzatához ragaszkodó építészként tekintenek rá. Azt azonban senki nem vonja kétségbe, hogy Czigler Győző az egyik legnagyobb munkabírású és a hivatása iránt szinte fanatikusan elkötelezett tervező volt.
Budapesti napló: Milyen szerepet töltöttek be a fák és parkok Budapest életében? Ma már nem kérdés, hogy a fák és a parkok hozzátartoznak az élhető, fenntartható városhoz. De hogyan alakult a város és a fáinak, parkjainak kapcsolata az idők során? A Föld napjához kapcsolódva ezen a héten „zöld” témájú cikkekből szemezgetünk Budapest százötven éves történelméből.
50 éves a „piros metró” – A Közlekedési Múzeum új virtuális kiállítása a 2-es metró történetéről Az 50 éves 2-es metró vagy más néven „piros” metró történetét az építkezés megkezdésétől az átadásig mutatja be a Közlekedési Múzeum virtuális kiállítása, amelyet bárki megtekinthet a múzeum honlapján. Az online tárlatot eddig nem publikált fényképek és tervrajzok is színesítik.
Tízezrek életét mentették meg oltással Budapesten – 130 éve jött létre a Pasteur Intézet Öt évvel Louis Pasteur franciaországi első sikeres oltása után dr. Hőgyes Endre vezetésével 130 évvel ezelőtt, már 1890-ben létrejött a budapesti Pasteur Intézet, amely a veszettség elleni szérum előállításával, az oltással és a beoltottak kezelésével foglalkozott. Az intézetben rengeteg embert mentettek meg a biztos haláltól az oltással, az 1940-es évek elején mégis bezárt a Pasteur Intézet.
Műemléki díjjal ismerték el a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga helyreállítását A fővárosban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és Ligeti Miklós szobrászművész egykori Stefánia úti műteremháza kapott elismerést példaértékű műemléki helyreállításért. A díjakat az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ítélte oda a műemléki világnap alkalmából.
Andrássy út: zegzugos utcácskák helyett épült a budapesti Champs-Élysées Az Andrássy út vagy eredeti nevén a Sugárút a Belvárost köti össze a Városligettel. A több mint két kilométer hosszú út mentén csupa impozáns épület áll, és alatta fut Európa egyik legkorábbi metróvonala, a kisföldalatti. Nem véletlen tehát, hogy a reprezentatív út a 2020-ban rendezendő Eucharisztikus Kongresszus egyik tervezett helyszíne.
Mit köszönhet Budapest a 150 éve létrejött Fővárosi Közmunkák Tanácsának? Még váratott magára Pest, Buda és Óbuda egyesülése, mikor az 1870. évi X. törvénycikk életre hívta azt az intézményt, amely Andrássy Gyula miniszterelnök elképzelése szerint a Budapest nagyvárossá fejlesztését volt hivatott megtervezni és lebonyolítani. A Fővárosi Közmunkák Tanácsához máig ható folyamatok kötődnek, általa született meg az a Budapest, amelyet ma ismerünk.
Egy polgár vallomásai Budapestről – 120 éve született Márai Sándor Ki volt az a magyar író, aki Pesten félt, Budán otthonra lelt, és Kosztolányi Dezső szomszédja volt? 120 évvel ezelőtt született Márai Sándor, aki számos művében vall a Budapesthez fűződő ambivalens érzéseiről.
Új szabadtéri keresztút a város tetején Az Istenhegyi Szent László-templom előtt, nagypénteken három órakor egy új, gyönyörű szabadtéri keresztutat szenteltek meg, melyben B. Kopp Judit szobrászművész egykori bronzművei láthatók.
Költészet napi séta – A legnagyobb magyar poéták budapesti szobrai Az idei költészet napján, április 11-én – József Attila születésnapján – elmaradtak a már hagyománnyá vált nyilvános közösségi versmondások, és most azt sem tehettük meg, hogy tiszteletünk, köszönetünk és hálánk jeléül felkeressük a legnagyobb magyar költők szobrait. Így mi is csak egy virtuális sétát ajánlunk a nemzeti nagyjainkat ábrázoló budapesti művek között.
Budapesti napló: Épül a város Pontosan 150 éve, 1870. április 10-én hozták létre Budapest történelmének vitathatatlanul legfontosabb szervezetét, a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. Ennek az évfordulónak az alkalmából időutazásunk állomásain is az adott korok legfontosabb városfejlesztési terveiből, folyamatban lévő nagyberuházásaiból válogattunk.
Megszépül Mátyás kútja a budai Várban A háború óta hiányzó elemeket építenek vissza a Mátyás kútja szoborkompozícióba, amelynek nemrég megkezdődött a restaurálása a Budavári Palota Hunyadi-udvarában. Stróbl Alajos szobrászművész egyik legismertebb műve a palota kibővítésének befejező szakaszában, 1904-ben készült el, a kitűnő mester régi nagy álma volt a kompozíció elkészítése. Mint a munkálatokat végző szakemberektől megtudtuk, megmarad a szobrok zöld patinája, és teljes műszaki felújításon esik át maga a kútszerkezetet is.
Pest legrégebbi épületében a nap 24 órájában imádkoznak – Ezeréves múltunk tanúja a Belvárosi templom A Duna partján álló Belvárosi Nagyboldogasszony-templom hihetetlenül gazdag a magyar kulturális örökség szempontjából. Szentélye a 13–XV. században épült, a török idők alatt leromlott hajóját a barokk korban építették újjá. Helyén már Szent István idejében is templom állt, híres középkori freskói Zsigmond korából valók, Mátyás oratóriumot építtetett hozzá, Liszt Ferenc több hangversenyt adott itt, és a templom előtt tette le királyi esküjét Ferenc József 1867-ben. Húsvét előtt jártuk be a pompás épületet, amely a közeljövőben a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik helyszíne lesz.
150 éve fogadták el Budapest életének talán legfontosabb törvényét Még nem létezett az egységes főváros,csak Pest és Buda,amikor egy nagyon nagy jelentőségű törvényt fogadott el az Országgyűlés Budapest fejlesztéséről. Az 1870. évi X. törvénycikk teremtette meg az alapot ahhoz, hogy megépülhessen Budapest.
A Pál utcai fiúk is jártak a Köztelek utcában – Széchenyi ötletéből született a gazdaságvédő egyesület Fővárosunkban számos érdekes, különleges, néha egyenesen rejtélyes nevű utcákkal találkozhat az ember. A Köztelek utca is ezek közé tartozik. Aki szereti Molnár Ferenc örökbecsű regényét, A Pál utcai fiúk című alkotást, talán fel tudja idézni, hogy ebben az utcában szippantott az ablakokra sűrűn lerakódott dohánytörmelékből, vagyis a tubákból tanítás után Nemecsek és Csónakos. A szövegből az is kiderül, hogy az utca egyik oldalán hatalmas dohánygyár állt. Az azonban, hogy a másik oldalon az utcának nevet adó épület is megvolt már, nem derül ki az izgalmas történetből. Mi is volt a Köztelek, ki tervezte és kiknek?
35 éve nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár a Budavári Palotában A Budavári Királyi Palota a II. világháborúban súlyosan megsérült, helyreállítása évtizedeket vett igénybe, sőt az 1950-es évek átalakításai a korábbi háborús pusztítással voltak egyenértékűek. Sokáig vita volt arról, hogy mire használják a hatalmas épületet, felmerült a teljes elbontása, de állami, illetve pártcélokra való hasznosítása is, és ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden belső díszítést eltüntettek, lecsupaszítottak. Az Országos Széchényi Könyvtár csak néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben költözött be a palota krisztinavárosi szárnyába.
Budapesti napló: Egy szobor ellen kíséreltek meg merényletet elkövetni 1895-ben E heti időutazásunkban szó lesz Pest egykor leggyűlöltebb épületéről, Buda leggyűlöltebb szobráról, de két olyan hőst is bemutatunk, akiket a mostani járvány idején is érdemes emlékezetünkbe idézni.
Ötvenéves a 2-es metró – Megváltoztatta Budapest életét az új közlekedési eszköz Ötven évvel ezelőtt, 1970. április 2-án Budapesten elindult a 2-es metró első szerelvénye. Így 74 évvel a millenniumi földalatti vasút átadása után megnyílt a második vonal is a földfelszín alatt. Évtizedekig tervezték, évtizedekig építették, és alapjaiban változtatta meg Budapest életét.
Elhivatott orvosoknak és építészeknek köszönhetjük a pesti orvosi egyetem kórházait Napjainkban szinte minden hír a koronavírussal kapcsolatos, emiatt egyhangúvá vált a sajtó és a média, illetve sokakban keltenek szorongást a témával kapcsolatos híradások. Ugyanakkor a járvány miatt az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségügyre. Ennek apropóján közöljük a fővárosi kórházakat bemutató sorozatunk újabb részét, amelyben a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjével foglalkozunk.
Szent István-terem: az Árpád-házi királyokat ábrázoló Zsolnay-pirogránit képekből már négy elkészült A Budavári Palotában újjáépülő Szent István-terem falait fogják díszíteni a Szent Imrét, I. Bélát, III. Bélát és II. Endrét ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, amelyek nemrég készültek el a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.
Ideiglenes fabarakkokban különítették el régen a fertőző betegeket a fővárosban Jó néhány olyan hely található Budapesten, ahol száz vagy százötven évvel ezelőtt ideiglenes jelleggel, de akár évtizedekig működött a fertőző betegségekben szenvedők ápolására szolgáló kórházi részleg. Ezek az általában fabarakkokból álló épületegyüttesek azért nyíltak a XIX. század második felében, hogy a közkórházak száma terén meglehetős elmaradásban lévő Budapesten járványos időszakokban kisegítsék a betegellátást, és a fertőző egyéneket elkülönítsék a lakosságtól.
55 évvel ezelőtt robbantották fel a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren Senki sem tudja pontosan, hogy miért kellett felrobbantani a régi Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren. A város és az ország vezetőinek a térrel tervei voltak, a Nemzeti Színházzal viszont nem. Hivatalosan a nagyszabású városfejlesztési elképzelésekre hivatkoztak, ám Budapest lakói politikai okokat sejtettek a döntés mögött.
Budapesti napló: A „dúsan javadalmazott” orvosokról és Budapest épülő-újjáépülő kórházairól Ezen a héten a PestBuda sajtószemléjében szó lesz a kórházként működő Ludovikáról, az épülő Szent János Kórházról és a Fiumei úti Magdolna Kórházról is. És persze az is kiderül, ki, mikor és minek kapcsán beszélt „dúsan javadalmazott” fővárosi orvosokról.
Egész Budapest Zsolnay kerámiákkal van tele – 120 éve halt meg a főváros díszítője Százhúsz éve hunyt el Zsolnay Vilmos, a magyar iparművészet kiemelkedő személyisége, akit a legnagyobb magyar fazekasnak hívtak kortársai. Neve egybeforrt Magyarország legjelentősebb kerámiagyárának XIX. századi történetével. Zsolnay Vilmos baráti kapcsolatot ápolt korának neves építészeivel, Steindl Imrével, Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel, akik budapesti épületeiken előszeretettel alkalmazták a gyár építészeti kerámiáit.
A Puskás Aréna nyerte el az év stadionja címet A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte az év stadionja címről döntő szavazást. A nemzetközi versenyben 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók, a Puskás Arénára közel 15 000-en szavaztak.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben? A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Még egy tábla sem jelzi a Soroksári úton, hogy ott éltek évtizedekig az 1848-as hős honvédek A mai Soroksári út 114. szám alatt 1872 októberében nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett, idős honvédek számára épült menház. Az intézmény létrejöttét többéves előkészítő munka előzte meg. Az 1867-es kiegyezés után számos honvédegylet alakult szerte az országban, hogy a szabadságharc emlékét ápolják, de a csatákban elesett katonák hozzátartozóinak megsegítését, illetve a még élő, volt honvédek ellátását is célul tűzték ki.
Gyönyörű fürdői vannak Budapestnek, a víz világnapján a legszebbeket mutatjuk be Budapest vízben gazdag város. A Duna mellett számos forrás található a főváros területén, amelyek között nagyon sok a gyógyvíz. Ez már évszázadok óta így van. A víz világnapján cikkünkben jártuk körbe a legszebb fürdőinket, ha már a járványügyi veszélyhelyzet miatt a valóságban ezt nem tehetjük meg.