
Keresés az archívumban
Egy méltatlanul elfeledett építész nyomában – 145 éve halt meg Diescher József
2019. december 27. 9:00
A történelem szeret csak a nagyokkal foglalkozni, akik valami újat vagy grandiózusat alkottak. Amikor a XIX. századi építészetre gondolunk, akkor is a leghíresebb mesterek szoktak az eszünkbe jutni: leginkább Hild József, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön. Holott rajtuk kívül számtalan jeles alkotó volt, akik formálták Budapest arculatát. Egy ilyen (szinte elfeledett)építész volt Diescher József is, akinek idén van halálának a 145. évfordulója. Cikkünkkel az ő életének és munkásságának kívánunk emléket állítani.
Különleges áruházként nyílt meg 55 évvel ezelőtt a Divatcsarnok
2019. december 1. 9:00
Az 1950-es évek áruhiánya után az 1960-as években már kissé javult a lakosság ellátása Budapesten. 1964-ben pedig egy új színfolt jelent meg a fővárosban, a régi Párisi Nagy Áruház helyén megnyílt a felújított Divatcsarnok.
A CEU volt épületében nyílt meg a Koreai Kulturális Központ
2019. november 19. 15:00
Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg hétfőn, a II. kerületi Frankel Leó út 30-34. szám alatt. A kétemeletes, tetőtérbeépítéses épületben százfős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon és taekwondo edzőterem is található.
Turisták sokasága csodálja meg a Főőrség épületét a Várban, amióta elbontották a palánkot
2019. november 19. 9:00
Az érdeklődők körében már most igen népszerű az 1971-ben elbontott és most újra felépített Főőrség épülete a budai Várban, a Hunyadi-udvarban. Az épületet korábban takaró palánkot elbontották, mert a külső homlokzat elkészült, s azóta a Főőrség szabaddá tett fő- és oldalterasza emberek tucatjait vonzza.
Csoda, jelkép, műalkotás: 170 éve nyílt meg az ország legfontosabb hídja
2019. november 17. 10:00
170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet. 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.
A Gerbeaud-legenda – Száz éve halt meg Gerbeaud Emil
2019. november 15. 9:00
A nevéből fogalom lett, az igényességet és az eleganciát képviselte, nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett a magyar cukrásziparnak. Emlékkiállítás nyílt Gerbeaud Emilről.
Hódolat a múltból – A Közmunkatanács 1928-as döntése valósult meg 2019-ben a Kossuth téren
2019. október 22. 15:00
Az állványok elbontása után immár teljes szépségében látható a Kossuth téren felépített új parlamenti irodaház elegáns homlokzata. Olyan harmonikusan simul környezetébe, hogy aki nem ismeri a két évvel ezelőtt eldózerolt MTESZ-székház történetét, azt gondolhatja, hogy ezt a kifinomult ízléssel megrajzolt épületet ugyanabban a korban építhették, mint a tér többi palotáját.
175 éve kezdődött meg a magyar vasútépítés
2019. október 7. 8:00
A vasút alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat. Nemcsak gyorsabban lehetett utazni a vasúton, hanem olcsóbban is. Magyarországon e nagy munka 175 éve kezdődött el az első magyar, gőzvontatású vasutak építésével.
135 éve nyílt meg az Operaház
2019. október 4. 15:00
A Magyar Állami Operaház épületét 135 éve adták át. Fényűző palotát tervezett az Andrássy útra Ybl Miklós, az 1884-es nyitó előadáson pedig maga a király, Ferenc József is megjelent. Azt azonban kevesen tudják, hogy az épület acél tetőszerkezetét a kor legnagyobb magyar hidásza, Feketeházy János tervezte, akinek a Szabadság hidat is köszönhetjük.
A környéken élők bevonásával újult meg a hegyvidéki játszótér
2019. október 2. 16:00
A XII. kerületi Pethényi úti játszótér terveit a lakosokkal folytatott egyeztetések alapján alakították ki. A park különleges elemekkel bővült, miközben megőrizte természetközeli karakterét.
Műemlék házak szépültek meg a budai Várban
2019. szeptember 19. 15:00
A budai Vár egyedülálló hangulatának megőrzése érdekében felújítják az itt található műemlék házakat. Idén eddig 16 műemlék ház szépült meg, további 5 lakóház felújítása folyamatban van.
25 éve újult meg Nagyvásárcsarnok
2019. szeptember 17. 9:30
A Fővám téren áll egy csodálatos palota, amelyet a sajátos és lélegzetelállító stílusáról ismert Pecz Samu tervezett. A palota célja immár 122 éve ugyanaz: ellátni élelemmel a budapestieket. Ez ugyanis a 25 éve megszépült, megújult Nagyvásárcsarnok.
Még ötven évvel ezelőtt is működtek kézi kapcsolású telefonok Budapesten
2019. szeptember 10. 9:00
Ma a telefon sokkal több, mint egy olyan eszköz, amellyel felhívhatunk másokat. A XXI. században talán ezen a területen történt a legnagyobb változás, amely a mindennapjainkat érintette. Ötven évvel ezelőtt azonban a telefon státusszimbólum volt, vágyott, megszerezhetetlen tárgy. Budapesten még ekkor is léteztek olyan körzetek, amelyekben a telefonáláskor a központtól kellett vonalat kérni.
Két év múlva nyílhat meg a Biodóm az Állatkertben
2019. szeptember 8. 8:00
Két év múlva nyílhat meg az Állatkert új bemutatókomplexuma, az öthektáros Pannon Park és központi építménye, a Biodóm.
A nagy pesti árvíz után nyílt meg a szegény gyermekek kórháza
2019. augusztus 23. 9:00
A mai Puskin utcában 180 évvel ezelőtt nyílt meg a Pesti Szegénygyermek Kórház. Létrehozását több százan segítették adományaikkal, emberbaráti szeretetből, a főnemesektől a koronaőrökön át a pesti iparosokig.
Az első pesti színház 245 évvel ezelőtt nyílt meg
2019. augusztus 22. 15:00
Mit lehet kezdeni egy olyan bástyával, amelyre épp nincs szükségünk, viszont még nem akarjuk vagy nem tudjuk lebontani? A XVIII. század utolsó harmadában ezzel szembesültek Pest városában. A megoldás egyszerű: bérbe kell adni, például színháznak.
A Simplontól a Bartókig – 85 éve nyílt meg az elegáns mozi
2019. augusztus 21. 8:00
A XI. kerületi középkorúak számára még meghatározó élmény volt a Bartók mozi, amely immár 20 éve nem működik. Nem volt olcsó hely, de az 1980-as években vagy az 1990-es évek elején elegáns, jól felszerelt filmszínháznak számított. Akárcsak a megnyitásakor, 1934-ben.
A Római-part zöldfelületeit közösségi tervezéssel újítják meg
2019. augusztus 14. 11:00
Közösségi tervezéssel szeretné fejleszti a Római-part zöldfelületeit a Főkert és a Fővárosi Önkormányzat. A most meghirdetett felhívás szerint a cél a Duna-part természeti értékeinek és a táj hangulatának a megőrzése.
Eredeti állapotában újult meg az első magyar olimpiai bajnok síremléke
2019. augusztus 1. 14:00
Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok síremlékét eredeti állapotába állította vissza a Nemzeti Örökség Intézete. A felújított sírt a hétfőn Budapesten kezdődött Maccabi Európa Játékok apropóján szerdán adták át.
Nyolcvan éve találták meg Logod templomának romjait
2019. július 12. 8:00
Buda csendes utcáját, a Vár alatt futó Logodi utcát sokan ismerik, de talán kevesebben tudják, honnan származik a neve. A középkori Budát, néha egészen közel a város falaihoz, itt-ott kisebb falvak vették körül. Ilyen volt Logod falu is, a budai Várhegy nyugati lejtőjén. A településnek a XX. századra nyoma sem maradt, azonban az 1930-as évek végének területrendezésekor felszínre kerültek az ősi falu templomának falmaradványai.
Száz éve nyílt meg a Hopp Múzeum az Andrássy úti palotában
2019. június 22. 8:30
Ázsia egy szeletét mutatja be a 100 éve alapított Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A századfordulón épült Andrássy úti villában és a kertben a gyűjtemény legszebb darabjait láthatjuk a Made in Asia című jubileumi kiállításon.
Az édes Budapest szemlélője – 100 éve halt meg Csáth Géza
2019. június 3. 11:00
A szabadkai születésű Csáth Géza író, Kosztolányi Dezső unokatestvére ezer szállal kötődött Budapesthez. Rövid, de rendkívül eseménydús és drámai életében pesti egyetemen tanult, lakott a Ferenc körúton, a József körúton, a Bástya utcában, írásai fővárosi lapokban jelentek meg. Halálának 100. évfordulóján budapesti emlékei között kutakodtunk.
Pest 1849-es lövetése – 170 évvel ezelőtt semmisült meg a Redoute
2019. május 19. 9:45
Hetven halálos áldozat és nagyon sok lerombolt ház. Heinrich Hentzi osztrák tábornok 170 évvel ezelőtt ágyúval lövette Pestet, aminek következtében megsemmisült többek között a Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épülete, az 1848-as országgyűlésnek is helyet adó Redoute.
120 éve nyílt meg a Közlekedési Múzeum
2019. május 2. 9:30
A Városligetben 1899. május 1-jén egy új intézmény nyitotta meg kapuit, a Közlekedési Múzeum. Nem minden előzmény nélkül: az épület a millenniumi kiállítás Közlekedésügyi Csarnokának készült, és a bemutatott anyag rendkívül népszerű volt a látogatók körében.
100 éve halt meg báró Eötvös Loránd – A fizikus, politikus, akadémikus, költő és hegymászó nyomában Budapesten
2019. április 11. 9:33
„A fizika egyik fejedelme halt meg” – vélte Albert Einstein, akinek gondolata ma, száz évvel báró Eötvös Loránd halála után is helytálló. Az 1919. április 8-án elhunyt világhírű magyar tudós sokszínű életpályájának azokat a mozzanatait elevenítjük fel, amelyek Budapesthez kötődnek.
Így újul meg az Olof Palme Ház
2019. március 31. 8:41
Rövidesen lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója, a restaurátori munkák már befejeződtek. Az épületet Millennium Háza néven ősszel vehetik majd birtokba a látogatók.
A rendszerváltás árnyékában épült meg a 3-as metró utolsó szakasza
2019. március 31. 8:36
A hétvégén átadták a 3-as metró felújított északi szakaszát, amelyet 1990-ben, már a rendszerváltás után avattak. A vonal megépítéséről 1968-ban döntöttek, és több mint húsz éven át készült.
Minden idők legszebb pesti busza – 60 éve jelent meg a fővárosi utakon a faros Ikarus
2019. március 25. 9:40
Ha van magyar jármű, amelyet csodálkozó emberek fogadnak, bárhol megjelenik, és szinte mindenki készít róla egy fényképet, az a faros Ikarus.
Belügyminiszteri dörgedelemre szervezték meg a modern budapesti köztisztaságot
2019. február 18. 18:31
„A székes főváros utcáinak nagyobb része éspedig a legélénkebb forgalmú utcák is oly piszkosak, hogy ez az állapot jogos panaszokra szolgáltat okot” – olvashatták a Pesti Hírlap olvasói 125 évvel ezelőtt.
A meg nem épült Erzsébet hidak
2019. február 11. 18:35
1894-ben nem volt egyértelmű, hogy milyen híd is fogja összekötni Pestet és Budát a Duna legkeskenyebb fővárosi részén. A nemzetközi tervpályázat olyan, mint egy XIX. századi hídépítési bemutató, gyakorlatilag minden, akkoriban elképzelhető szerkezet feltűnt a pályázati anyagokban. Cikkünk második részében az Erzsébet híd pályázati anyagából válogattunk.
Így születtek meg a zebrák Budapesten
2018. november 17. 10:29
Kilencven éve megpróbálták megfegyelmezni az összevissza kószáló budapesti gyalogosokat. Sőt, még az úttestre is jeleket festettek.
Petri Bernhard angolkertje: így született meg az Orczy-kert elődje
2018. november 15. 8:08
A „szabadon hagyott természet” ideája mentén tervezte meg Petri Bernhard tájképi (angol)kertjét a Külső-Józsefvárosban, a későbbi Orczy-kertet is magában foglaló területen. A patakkal, tóval, barlangokkal, üvegházzal kiépített park nyomaiban sem maradt fenn, ám a leírásokból pontosan tájékozódhatunk a 225 éve megkezdett munkákról.
Quittner és pesti házai: száz éve halt meg a Gresham-palota tervezője
2018. október 26. 11:17
Quittner Zsigmond legismertebb munkája a Gresham-palota, de Budapesten sok más épületet is tervezett. Belvárosi lakóházak, Andrássy úti paloták hirdetik tehetségét, de a Centrál Kávéház vagy a mentőszolgálat Markó utcai épülete is a száz éve elhunyt Quittner tervrajzai szerint készült.
Tovább élő múlt: még mindig vannak önkényuralmi utcanevek
2018. szeptember 22. 9:31
A rendszerváltás utáni három jelentősebb átnevezési hullámot követően még mindig legalább harminc olyan közterület van Budapesten, amelynek elnevezése kommunista, szociáldemokrata, munkásmozgalmi ideológiákhoz kapcsolódik.
Így újul meg az egykori Pénzügyminisztérium
2018. szeptember 15. 15:47
Az egykori, 1908-as Fellner-könyvalbum alapján épül újjá a Mátyás templom mellett álló épület.
Szecessziós kiállítással nyílt meg a felújított Ráth-villa
2018. szeptember 14. 10:29
A mi szecessziónk című állandó kiállítás mintegy 600 műtárgyat felvonultatva mutatja be a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót, nem egy műtárgytípusra, hanem a korszakra és a stílusra koncentrálva.
Így hosszabbítják meg a földalattit
2018. augusztus 14. 13:06
Új végállomás lesz a Vigadó téren, és az 1-es villamos vonalán is lesz egy megállója.
Hideg nyalat és spanyol tölcsér: így hódította meg Pestet a fagyi
2018. augusztus 3. 16:51
Az első fagylaltozót Fischer Péter nyitotta meg a Szervita téren. Jókai Mór és Deák Ferenc törzshelye volt a kis kioszk, Széchenyi a naplójában is írt róla. A fagyi néhány év alatt a pestiek és budaiak (elsősorban az arisztokrácia) kedvenc nyári édessége lett. A tölcsér feltalálását követően pedig filléres nyári hűsítőként pavilonból, kocsiból, elegáns cukrászdából, utcán és étteremben egyaránt kínálták a fagyit.
Így küzdöttek meg a hőséggel a régi idők Budapestjén
2018. augusztus 1. 18:59
Strandolás a Dunában, tusoló a villamosremízben, pihenés a ligetben: a kánikulával a régi idők Budapestjén is stílusosan harcoltak az emberek.
Emlékszik még az Osztapenkóra?
2018. július 15. 12:48
Egykor egyszerű útkereszteződés volt itt, majd Osztapenkó hatalmas szobra jelezte Budapest nyugati kapuját. A környék mai is a főváros nagy nyugati csomópontjának számít, immár külön megnevezés nélkül.
Ötven éve kezdték meg a metróalagutak fúrását a Duna alatt
2018. július 15. 11:38
Tudta, hogy már a 19. században is alagutakat terveztek Pest és Buda közé?
Így még biztos nem látta az épülő Puskás-stadiont!
2018. július 3. 11:08
Egy látványos videó madártávlatból mutatja be az ország legnagyobb stadionjának építését.
Így valósult meg az Erzsébet híd a századfordulón
2018. június 23. 7:54
Lassú folyamat volt az első Erzsébet híd megvalósulása. Csodálatos híd született, ám ehhez le kellett bontani a pesti óváros számos házsorát és a régi városházát is. Itt a története!
Így jelenik meg Otto Wagner Budapesten
2018. április 25. 15:42
Százötven éve készítette el a Rumbach Sebestyén utca romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó zsinagógájának terveit Otto Wagner. A bécsi építőművészet megújítója, a szecesszió vezető alakja, akinek hatása Budapest városképének kialakulásában is egyértelmű, éppen száz éve hunyt el.
Így változott meg a Rákóczi út a mai képére
2018. április 24. 8:12
Tudta, hogy a Rákóczi úti árkádsor miképp kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz?
Álljon meg egy novellára!
2018. április 20. 12:31
Ismét a megállókba költözik a kortárs irodalom.
Az ír óriás, a müezzin meg a fakírok – az Ős-Budavára emlékezete
2018. április 9. 9:02
A mai kor szenzációhajhászásától nem maradtak el sokban elődeink sem: a millenniumi ünnepségekre Ős-Budavára néven a Városligetben létrehozott szórakoztatónegyedben minden volt, ami csak elképzelhető, és az is, ami elképzelhetetlen. Az éppen 115 éve született Oskar Marmorek építész tervei alapján felépült terület a török kori budai várat imitálta, de a forgatag nemzetközi volt.
Színes kötet jelent meg a Román Csarnokról
2018. március 21. 16:07
A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának felújítása alkalmából kiadott album művészettörténészek és restaurátorok tanulmányainak segítségével mutatja be a csarnokot és történetét.
Az angliai kis Lánchíd és a kétkedő mérnökök: így született meg a Lánchíd terve
2018. március 2. 8:45
Széchenyi István a társaival végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit, hogy megtalálják a pest-budai Duna-híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
Még idén elkészül a múzeumi restaurálási és raktározási központ
2018. február 24. 21:10
A múzeumi raktárak és restaurátorműhelyek mellett megvalósul a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és egy látogatóközpont is.


