Bár Pesten és Budán is nagy hagyománya volt az operaelőadásoknak a XIX. században, önálló dalszínház sokáig nem állt rendelkezésre. A helyét már 1872-től keresték. Az előkészítő bizottság Orczy Bódog, a Nemzeti Színház igazgatójának vezetésével öt helyszínt javasolt, de végül ezek egyikét sem találták megfelelőnek, ezért a tervezett Sugárút vonalában jelölték ki az új helyet. 

Az építkezésre több mint 2,6 millió forint állt rendelkezésre. Ebből 250 000-et a Municipális Hitelintézet biztosított, gyakorlatilag marketingköltségként, mert a banknak jelentős érdekeltsége volt a Sugárút fejlesztésben, ezért úgy számoltak, az Operaház ideépítésével a környék vonzereje nő. Pest városa is adott 403 ezret, de a fennmaradó 1,6 milliót az udvartartás költségéből biztosították, mégpedig a művészeti célokra szánt keretből. 

Az Operaház belső tere (Fotó: Wikipédia) 

A pályázatot már 1873-ban kiírták, erről az Ország-Világ című lap a ház felavatásakor, 1884. szeptember 27-én írt cikkében így emlékezett:

 „A pályázatbani részvételre felhivattak: Ybl, Steindl, Scalnitzky, Linczbauer budapesti, Fellner bécsi és Bohnstedt góthai építészek 1873 június havában. A beérkezett 6 terv-vázlat közül Ybl Miklós vázlata ítéltetett legjobbnak és ennek alapúlvétele mellett az operaház építési programmja 1874 február hóban megállapíttatott és Ybl az építési tervezet elkészítésével megbizatott.”

A munkákat nem kapkodták el, hiszen az építkezés csak 1875 őszén kezdődött, 1878. december 7-én tartották meg a bokrétaünnepet, és csak 1879-ben került tető az épületre. És itt kapcsolódik össze az Operaház története egy budapesti híddal. Az épület acél tetőszerkezetét ugyanis a kor legnagyobb magyar hidásza, Feketeházy János tervezte. Az acél tetőszerkezetet tűzvédelmi okokból választották (az Operában alkalmazták elsőként itthon a tűzzárást szolgáló vasfüggönyt is).

Az Operaház épülete (Fotó: Timár Sára, Forrás: Halász Csilla – Őrfi József – Viczián Zsófia: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, 2015)​​

 Az Opera és Feketeházy kapcsolata nem ért itt véget, ugyanis az Operaház műhelyházaként felújított, az Északi Járműjavító területén található  Eiffel Műhelyház acélszerkezetét (ami az egész épület – a falaké is – tartószerkezete) szintjét Feketeházy János tervezte, ahogy pár évvel később a Szabadság hidat. Az Opera két épülete tehát így kapcsolódik Budapest egyik legkülönlegesebb hídjához.
Magáról a házról így írt a már idézett újság:

„A nemes arányokban, olasz renaissance stylusban épült operaház már kívülről is megkapó, […]; a nyitott majolika-dísszel ellátott emeleti loggiák kilátással az életdús Sugárútra, a kocsi-feljárók fölötti terrasseok mind erre vallanak. A főpárkányt zeneköltők, az első emeleti fülkéket múzsák szobrai díszítik; a főbejárónál Liszt és Erkel ülő-alak szobrai, a szabad lépcsőknél Sphynxek őrködnek. Az összhang elérésére, műveikkel versenyezve, közreműködtek: Huszár Adolf, Strobl Alajos, Donáth Gyula, Fessler Leo, Brestyánszky Albert, Szász Gyula, Kiss György szobrász művészeink. Az oszlopos kocsi-feljárókról vagy a gyalog jövők részére szolgáló sarok-lépcsőkről […] márványoszlop által tartott szép ívű boltozott előcsarnokba jutunk, melynek gazdag díszítményei, márványfalai, menyezeti festményei — Székely Bertalan által, egyes mezőkben múzsákat és géniuszokat ábrázolva — kötik le figyelmünket. Az előcsarnokból nyúlik föl két főlépcső […]. A mennyezetet és fali félkörű íveket Than Mór tempera festményei díszítik, a csillár-aknát az elemek jelképei, a nagyobb mezőkön zene ébredése és zene diadala, Mátyás ítélete, zenélő géniuszok mesteri összhangban, a falakon Amphyon és Orpheus mythoszából vett jelenetekkel.”

Az építkezés végül kilenc év alatt fejeződött be. A megnyitót 1884. szeptember 27-én tarották. A legenda szerint Ferenc József az Operaház felavatásakor azt mondta, hogy „valóban nem lett nagyobb, de azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet.” E legendának az az alapja, hogy állítólag a király csak úgy egyezett bele az új budapesti királyi Operaház felépítésébe, ha az nem lesz nagyobb, mint a bécsi. (A költségek jelentős része ugye a királyi költségvetésből származott.)

Jelenleg felúítási munkák zajlanak az épületen (Fotó: Both Balázs/pestbuda)

A megnyitót kisebb felháborodás kísérte az előadásra kiválasztott darabok miatt, ott ugyanis mellőzték azon műveket, amelyek sérthették volna a királyt, így elmaradt Erkel „Szent István” című darabja, és egy másik, ezen estre írt mű, a „Király-dal”. A visszautasított szerző így írt Podmaniczky bárónak, a program felelősének, amely levelet a Petőfi Társaság lapja, a Koszorú 1884. évi 40. száma közölte:

 „a »Hajh! Rákóczy, Bercsényi«-féle dal nem volt előttem ismeretlen: igazolja »Magyar királydalom«-nak Táborszky és Parsch kiadásában megjelent zongorakivonata, melynek címlapján e szavak olvashatók; »egy régi magyar dallam után.« E dallal legelőször Bartalus István antológiájában ismerkedtem meg s meghatott határozott, kifejező s mesterkéletlen jellegével; azonnal elláttam egy győzelmi végzet-részszel s mit sem törődve tovább egykori forradalmi szövegének jellemével, fölkértem ifj. Ábrányi Kornélt egy uj, kiválóan loyalis szöveg írására, »Éljen a király« végsorral, hogy aztán magyar »király-dalom« úgy szövegileg, mint zeneileg teljes kifejezést nyerjen.”

És ki volt a visszautasított művész? Maga Liszt Ferenc. A rossz ízű kezdés ellenére az Operaház hamarosan Gustav Mahler vezetésével kivívta, és azóta is tartja előkelő helyét a világ művészeti életében, míg maga az épület, ez a fényűző, kőbe faragott, modern (hiszen felavatásakor színháztechnikailag az egyik legmodernebb volt a világon) csoda ma is áll, és lenyűgözi az operakedvelőket, a város lakóit és a turistákat.

A díszek így is imponálóak (Fotó: Both Balázs/pestbuda)

Nyitókép: Az Operaház 1900-ban (Fotó: Fortepan)