1928-ra a budapesti forgalom annyira megnövekedett, hogy a rendőrség külön kimutatást készített a közlekedési balesetekről. „Ez a kimutatás beszámol arról, hogy ez év elejétől szeptemberig összesen 997 gázolástörtént Budapesten és e 997 közlekedési baleset közül 366 esetben állapították meg, hogy a balesetet a sérült vigyázatlansága okozta” – írta az Est 1928. november 11-én. A cikkben felelevenítettek egy esetet, amikor „egy férfi haladt keresztül a Körúton, mélyen elmerülve az újságolvasásban, és hiába tülköltek az autók, egyáltalában nem zavartatta magát”. 

Mivel, állapította meg a rendőrség, az autók száma rohamosan növekszik – 1928-ban már több mint 13 ezer gépjármű járt Budapest utcáin és számítani lehetett e szám növekedésre –, ezért a hatóság a gyalogközlekedés megrendszabályozásáról döntött, eszerint azon gyalogosokat, akiket szabályszegésen érnek, szigorúan megbüntetik. Azonban a hatóság nemcsak büntetett, hanem más megoldáson gondolkodott, olyan jelzéseken, ahol a járókelők biztonságban átkelhetnek. 

Egyrészt több villanyrendőrt telepítését határozták el, másrészt döntés született arról, hogy a Rákóczi úton a villamossíneket az úttest közepére telepítik át. Sőt, a rendőrség még ennél is tovább szándékozott menni: „A nagyon forgalmas átkelési pont közé ugyancsak a közel jövőben színes kőkockákkal fogják kirakni azokat az útrészeket, amelyek a gyalogos közönség átkelésére szolgálnak.”

November 13-án, a fenti cikk megjelenése után két nappal kísérletképpen fehér vonalakat festettek fel a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében. A fehér vonalakkal azt a területet jelölték ki, ahol a gyalogosok átkelhetnek az úton. Gyakorlatilag ez volt a gyalogátkelőhelyek, azaz a zebrák elődje. 

Szaggatott fehér vonal jelzi a gyalogosátkelőket 1943-ban az Erzsébet híd hídfőjénél (Fotó: Fortepan)

Érdekes helyen, a Nemzeti Sport című újságban, 1928. november 21-én jelent meg egy éles kritika a vonalak ellen: „Felfestették a Nagykörút és Rákóczi-út keresztezésénél a bűvös fehér vonalakat, melyek hivatva volnának egy csapásra egész Budapesten megjavítani a már egyenesen botrányossá vált közlekedési viszonyokat. Hatóságaink úgy hiszik, hogy ezzel nagy horderejű lépést tettek a közlekedési rend megoldása felé. Hogy ezt a próbaképp alkalmazott festést – mely hivatva van kijelölni a gyalogjáró közönség útját a reá leselkedő ezer halálveszedelem közepette – végre hosszú halogatás, tanulmányozás után végrehajtották, hát ezzel már el is intéztek mindent. Most lehet ismét egy évig nyugodtan ülni és csendesen szemlélni, hogy ettől a pár immár esőáztatottan tünedező fehér vonaltól hogyan javul a közlekedési rend.”

Az újság hosszan fejtegeti, mivel általában csak az autósokat büntetik, ezért a gyalogosokat rászoktatták arra, hogy mindenért a másik, az autós a felelős. November 17-én, szombaton viszont a Magyarország című lap már azt írta, hogy a felfestett jelek az eső hatására el is tűntek, tehát a kísérlet megbukott, és az újság szerint más anyaggal kell kísérletezni. A cikk írója megjegyezte, hogy New Yorkban mésszel festették fel a jeleket, amelyeket rendszeresen újrafestenek. A vonalak azonban maradtak a forgalmasabb kereszteződésekben a modern zebrák megjelenéség.

Egy nagyon korai zebra 1957-ből az Andrássy út (akkor Népköztársaság útja) kezdeténél (Fotó: Fortepan)

A modern „zebrákat” először Londonban kezdték alkalmazni 1948-ban, és egy évvel később a Genfben tartott közlekedési konferencián fogadták el annak jellemzőit. Ebben az évben Genfben már fel is festettek egy mai értelemben vett gyalogátkelőhelyet, és ezután Európa minden országában elterjedt. Magyarországon az 1960-as években jelent meg, és az 1976-ban hatályba lépett KRESZ vezette be a gyalogátkelőhely fogalmát és jogi szabályozását.