A világ első fagylaltozóját Procopio dei Coltelli cukrász nyitotta meg 1672-ben, miután a spanyol orvos, Blasius Villafranca rájött, hogy ha a jéghez salétromsót ad, a víz hosszan megőrzi fagyott állapotát; vagyis felfedezte a fagylaltkészítés műveletének alapjait. Más források szerint Medici Katalin vitte Coltelli receptúráját Párizsba. Annyi bizonyos, hogy egy 1775-ben megjelent olasz szakácskönyvben már szerepelt a fagylalt receptje a De sorbetti címszó alatt.

Ugyan Pesten nyilvános helyen már 1782-ben lehetett fagylaltot vásárolni, de dr. Friedrich Hurter 1839. évi nyári bécsi és pozsonyi utazásain tett leírásait olvasva tudható, hogy nálunk nem terjedt el úgy, mint Bécs-szerte. Ehhez kellett az agilis Fischer Péter cukrászmester.   

A Mária-szobor mellett állt a Fischer-féle fagylaltozó (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Fischer 1801. február 9-én született Pesten, Troll pesti cukrásznál inasoskodott, Badenban töltötte segédéveit, és Bécsben Daun Ferenc grófnál szolgált. Megvette Toll Uri utcai (mai Petőfi Sándor utca 5. sz. alatti ház helyén) cukrászatát, majd 1823. november 8-án a Városi Tanács engedélyével önálló cukrásztevékenységbe kezdett.

A napóleoni háborúkat követő recesszió a pesti cukrászkézművesség terén is megmutatkozott. Rózsa Miklós is jelzi tanulmányában, hogy Fischer éppen akkor jelent meg, amikor a fejlődés ismét elindult, a városterebélyesedés és városépítés évei következtek.

Sikerének elengedhetetlen feltétele volt szakmai felkészültsége, amely az addigi pesti cukrászokra nem volt jellemző. A dulcius magister autonóm és kezdeményező gondolkodását jelzi, hogy ő épített először 1823-ban Pesten portálkirakatot a boltja elé. A portálon egy ovális mezőben megjelent az olimposi isteneknek nektárt töltő Hébé istennő, Fischer cégérének jelképe. 1837-ben cukrásza­ta átköltözött a Szervita térre.

Ezredéves Országos Kiállítás, fagylaltos kioszk árakkal, 1896  (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Fischer 1838. december 6-án a Szépítő Bizottmányhoz fordult, hogy a Színház (ma Vörösmarty) téren „egy elegáns stílusban megépítendő, belül és kívül csinosan és szépen díszített, fából való Limonadehütte-t, mégpedig kizárólag a nyári hónapokra szólóan felállíthasson". A kérvényhez csatolt tervrajz szerint a hely illeszkedett volna a terület arculatához. A Szépítő Bizottmány a kérelmet a nádor elé terjesztette, 1826-ban ugyanis egy rendelkezésben szabályozták, hogy a Színház téren nem szabad bódét emelni.

Ugyancsak Rózsától tudjuk, hogy a nádor elutasította a kérelmet, így a mester 1840 tavaszán immár arra kért engedélyt a Városi Tanácstól, hogy a nyári időre szólóan a Szervita téren, a térnek a bolttal szembeni részén állíthasson fel egy sátorszerű létesít­ményt. Ezt az engedélyt meg is kapta. A fagylalt és hűsítő italok fogyasztására szakosodott létesítményről A Pesther Tageblatt „Hebe kioszkja" című cikkében tudósított, ebből ismerjük a bódé megjelenését: a minden oldalról nyitott építmény egy része felett tető volt.

 

Pasaréti tér, fagylaltárus 1935 körül (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A fagylaltot névjelzéses edényekben szol­gálták fel, és „min­den délután 12 és több féle” ízűt árultak. A csinosan berendezett kioszk másfél évig, 1840 áprilisa és 1841. november 14-e üzemelt a téren, a szerviták kérésére ugyanis elköltöztették, mivel az a Mária-szobor tövében volt, és zavarta az ájtatosságot. Új és végleges helye a Színház téren lett, amelyre végül engedélyt kapott a cukrász.

A kioszk – a negyvenes évek elején megjelent nyelvújítási szóval: fagylalda – a műveltebb közönségnek lett a törzshelye. Garay János Regélő Pesti Divatlapjában Pest „valódi dísze”-ként említi, ahol „város díszét egybegyűlve” lehetett látni.

Az Utasellátó így kínálta a fagyit 1970-ben  (Fotó: Fortepan)

1842-ben 16 alkalommal vendégeskedett itt Széchenyi István, aki a színházi előadások után nem mulasztott el egy fagylaltot megenni Hébénél. Tőle tudjuk, hogy Deák Ferenc, Kossuth Lajos és politikustársaik, az arisztokrácia, a művészek és az utazók is elücsörögtek itt.

Fischer 1843-ban elhunyt, örökösei vették át az üzletet és vezették, mígnem a hatvanas években csődbe jutott, 1866-ban pedig megszűnt. A fagylalt ekkorra már elterjedt Pesten és Budán. Kugler Henrik cukrászdájában vagy Dreschler Béla vendéglőjében is volt „hideg nyalat”. A XIX. század első felében a budai várnegyedben, az egykori Fortuna vendégfogadóban „spanyol tekercset” árultak, ami a mai fagylalttölcsér elődje volt. Miután 1904-ben Charles E. Miches feltalálta a tölcsért, a fagyimánia végigsöpört a világon. Fagylaltoskocsikban, kávézókban, éttermekben, utasellátókban árulták, és árulják ma is különböző egységekben a gobócokat.

A mára már bezárt Jégbüfé 1984-ben (Fotó: Fortepan)