
Keresés az archívumban
Jön a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2016. március 24. 12:34
Több száz program, író-olvasó találkozók, dedikálások, felolvasások, koncertek és kiállítások sora várja az érdeklődőket a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. melynek kiemelt vendége Szlovákia.
Budapesti sétákat szervez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
2016. március 24. 12:20
Százhúsz éves lett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: ennek alkalmából városjáró sétákat szerveznek a magyar alkotó szellem nyomában.
Vitáztak a Szovjetunióba hurcoltak emlékművéről
2016. március 24. 12:12
A Szovjetunióba hurcoltak központi emlékművéről vitáztak túlélők, történészek és közéleti szereplők a Gulág-emlékév kapcsán.
Így irányították a légiforgalmat Budapest egén
2016. március 22. 14:39
A magyar légiforgalmi irányítás elmúlt száz évéről jelentetett meg könyvet Renner Péter légiforgalmi irányító és Csontos János.
Pest-budai vaktérkép, betonba öntve a Széll Kálmán téren
2016. március 22. 14:10
Ahogy formálódik az új Széll Kálmán tér, úgy válnak egyre inkább láthatóvá a tér hangulatát is meghatározó új művészeti alkotások is. Köztük is legfeltűnőbb az ősz óta megcsodálható nagy vaktérkép a metró legyező alakú kijáratánál, ott, ahol régen a jegypénztárak voltak.
Verssel fizethetünk egy napig a kávéért
2016. március 21. 16:47
Számos budapesti kávéház csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyben március 21-én, hétfőn verssorral lehet fizetni egy kávéért.
Megújult a Tündérpalota
2016. március 20. 15:06
Véget ért a budapesti Könyvel Kálmán körúti Tündérpalota felújítása: a műemlék épület energetikailag és külsejében is megújult.
Megdőlve bár, de törve nem – Narancseperfa a Margit-szigeten
2016. március 18. 11:41
Március idusán nemcsak a forradalomra emlékezhetünk Budapesten, hanem az 1838-as nagy dunai árvízre is, amely 14-e és 18-a közt romba döntötte a város egy jó részét (hogy aztán Pest a romokon nagyvonalú metropolisszá épüljön fel). A jeges áradás sok áldozatot követelt, és a növényvilágban is jelentős károkat okozott.
Krakkó-Budapest két jó barát
2016. március 18. 11:06
Több száz kincsen keresztül mutatja be a várbeli Budapesti Történeti Múzeum a magyar főváros és a lengyelországi Krakkó párhuzamos történelmének évszázadait.
Sárga ház blues: Lipótmező története
2016. március 18. 9:19
Évek óta kiürítve omladozik a Lipótmező, vagyis az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet hatalmas épülete a budai hegyek tövében. A Parlament utáni második legnagyobb budapesti épület és a benne lévő intézmény története izgalmas lenyomata az elmúlt két évszázad magyar és fővárosi történelmének – csak az a kérdés, mi lesz vele.
Az új Nemzeti Galéria tervezői adtak elő Budapesten
2016. március 17. 12:31
A Japánban korábban uralkodónak tekintett metabolista stílus helyett a „láthatatlan építészet” irányzatát követő SANAA építészei adtak elő a budapesti Nemzetközi Építészkongresszuson.
Nagyon olcsó világváros Budapest
2016. március 17. 10:04
Nincs a száz legdrágább világváros között Budapest az Economist Intelligence Unit ranglistája szerint. A magyar főváros dollárban mért átlagos megélhetési költsége az EIU számításai szerint a New York-i szint 55 százaléka.
A kultúrák találkozásáról beszélnek nemzetközi építészek
2016. március 16. 15:23
A Magyar Nemzeti Galéria új épületét tervező japán SANAA vezetői is részt vesznek a kultúrák találkozásáról szóló budapesti Nemzetközi Építészkongresszuson.
Márciusi séta 1848 nyomában Hermann Róberttel
2016. március 15. 8:13
Sétára indulunk március 15. nyomában Hermann Róberttel. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc avatott ismerőjével, történésszel természetesen a Nemzeti Múzeum kertjében találkozunk. Az egykori városfalon ugyan kívül, de a történések és a rájuk való emlékezés egyik legfontosabb gyújtópontjában állunk, innen indulunk felfedezőutunkra.
12 pont Pest-Budán, amelyet már a márciusi ifjak is láthattak
2016. március 15. 8:03
Nagyot változott a világ 1848. március idusa óta. Ha ma olyan pontokat keresünk a fővárosban, az egykori Pesten és Budán, amelyeket már a forradalmi ifjak is láthattak, bizony nincs könnyű dolgunk. Tizenkettőt (stílszerűen) azért találtunk.
Déli pályaudvar: közeledik a vég?
2016. március 12. 16:48
Miután januárban már felmerült, hogy a kormány megvizsgálja a Déli pályaudvar bezárásának lehetőségét, és a heti Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismét azt mondta, van olyan terve a kormánynak, hogy bezárja a Déli pályaudvart, csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat. Ez arról rendelkezik, hogy két tárcavezetőnek meg kell állapítania, milyen fejlesztések szükségesek a vasútállomás kiváltásához, és milyen funkciókat lehet elhelyezni a területén.
A budai Várba kerül Habsburg Ottó hagyatéka
2016. március 11. 11:08
A magyar kormány örömmel fogadta Habsburg Ottó hagyatékát és fontosnak tartja, hogy azt méltó helyen és módon helyezzék el a budai Várban.
Eltűnnek a Hungexpo-épületek a Városligetből
2016. március 10. 16:21
Lebontják a romos Hungexpo-épületeket a Városligetben. A helyükön épülhet majd fel a Magyar Zene Háza.
Fogyatékkal élők vették birtokba a volt Vörösmarty mozit
2016. március 10. 10:13
A Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy munkahelyet teremt megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek számára: ez a céljuk valósult meg az egykori Vörösmarty mozi tereiben berendezett új kávézóval.
Újra bejárhatjuk a Vajdahunyadvár tornyait
2016. március 10. 9:48
Korábban zárt épületrészek megnyitásával tavaly óta a városligeti Vajdahunyadvár nagyközönség számára eddig ismeretlen tereit járhatjuk be: március 1-től újra felkapaszkodhatunk a különös vár tornyaiba is.
Bikapók, kökörcsin és gurgolya – Séta a Sas-hegyen
2016. március 10. 9:37
Menedék a betontengerben – így hirdeti magát a XI. kerületi Sas-hegyi Látogatóközpont. Igazi felüdülés itt sétálni, és most tavasszal még egy különlegesen szép virágot is megfigyelhetünk a domboldalon. A jó idő beköszöntével március közepén újra indulnak a vezetett barangolások.
Színes programokat tervez a Várkert Bazár március 15-re
2016. március 9. 13:26
Ingyenes tárlatvezetések, koncertek, fotózás és kávéház várják az érdeklődőket a nemzeti ünnepen a Várkert Bazárban.
Petőfi nyomában járhatunk a nemzeti ünnep idején
2016. március 8. 15:47
A nemzeti ünnepünkre való készülődés keretében programsorozat indul a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Pest-Budai Petőfi Egyesület közös szervezésében.
Kortárs látlelet – Építészeti kalauz Budapest
2016. március 8. 14:51
Az elmúlt két évtizedben felépített fővárosi épületek közt van számos figyelemre méltó alkotás: erre világítanak rá az Építészeti kalauz Budapest szerzői. Haszonnal forgatható útikönyvvel gazdagodtunk, amely városi sétára hív.
Petőfi híd: a Duna-hidak igáslova
2016. március 8. 12:16
Horthy Miklós hídként indult, de évtizedek óta viseli a forradalmár költőnk nevét a Petőfi híd. Az egyszerű, de masszív hídszerkezet sokáig bírta a hatalmas forgalom folyamatos terhelését, de a mostani kőomlások is mutatják: itt a sürgető ideje a híd felújításának.
Végre megnyitották a Tüskecsarnok uszodáját is
2016. március 7. 13:06
A két évtizedes szunnyadás után végre életre kelő, XI. kerületi Tüskecsarnok uszodáját megnyitották a nagyközönség előtt. az új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, s egy 1000 fős lelátó is tartozik hozzá.
Újjáépítették a fasori református templom orgonáját
2016. március 7. 12:46
Tizenhárom éven át folyó munka keretében építették újjá a budapesti fasori református templom orgonáját. „Az új orgonával gazdagodva, templomunk a hazai zenekultúra ápolásának és a zenés áhítatok új lehetőségeinek gyönyörű színhelyévé vált” – nyilatkozta Pálúr János orgonista.
Akik nyomot hagytak: kiállítás a történelmi aláírásokról
2016. március 4. 11:36
Különleges kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Levéltár budavári épületében: hét évszázad fontos magyar történelmi iratait és nagy személyiségek aláírásait mutatják be a tárlaton.
Kész a leltár: budapesti séták a tudomány körül
2016. március 2. 22:24
Budapest nem csak számos híres tudós és feltaláló szülővárosa, hanem a tudományos teljesítményekre szobrokkal és emlékművekkel is gazdagon emlékező város. A Budapesti séták a tudomány körül című könyv ezeknek a leltára.
A Duna fővárosai – Bécs, Budapest
2016. március 2. 13:26
Bécs és Budapest történelmi jellegzetességeit és hasonlóságait mutatja be a Várkert Bazár legújabb fotókiállítása. A képpárok felidézik a XIX-XX. század fordulójának, a dualista monarchia időszakának évtizedeit, miliőit.
Európai Örökség-díjat kapott a Zeneakadémia
2016. február 29. 17:56
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem megkapta az Európai Örökség-díjat. Az Európai Bizottság által adományozott címmel hozza közelebb a kulturális örökséget Európa polgáraihoz, és mozdítja elő a kulturális örökségnek, mint az európai társadalom és gazdaság stratégiai forrásának a még erőteljesebb elfogadottságát.
A pesti mohikán – Akác a Lánchídnál
2016. február 29. 17:52
Az illendőség úgy kívánja, hogy a nevezetes fákról szóló sorozatunk második darabjaként Pest legöregebbnek tartott akácfájáról szóljunk. Már csak azért is, mert ez a matuzsálem már mankóra támaszkodva dacol az idővel.
Hírbe hozza magát az Elektrotechnikai Múzeum
2016. február 26. 14:05
Új kiállítást mutat be a budapesti Elektrotechnikai Múzeum: a kiállítás eddig raktárakban szunnyadó, most restaurált tárgyakkal mutatja be a hírközléstechnika fejlődésének emlékeit.
Mester és tanítványa – Idősebb Koffán Károly és Kondor Béla emlékkiállítása
2016. február 25. 16:11
A grafikus zseni Kondor Béla és mestere, id. Koffán Károly alkotásait tekinthetjük meg a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Házban.
Nem engedtek az 56-ból
2016. február 18. 10:35
Lassan egy hónapja újra jár az 56-os villamos, amely Buda egyik legrégebbi vonala: 1900 februárjában indult meg a vonalon az első villamos. Az új budai hálózat részeként Hűvösvölgytől Újbudán át immár Budafokig közlekedik a járat. De hogyan is alakult a sokat kanyargó villamos kanyargós története?
Tényleg magányos a cédrus
2016. február 17. 10:31
Sorozatba kezdünk a pestbuda.hu zöldrovatában: sorra a vesszük a főváros legnevezetesebb nagy fáit. Elsőként a II. kerületi, évszázados cédrushoz zarándokoltunk.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? II.
2016. február 16. 10:10
A maga idejében elképesztően modern és korszerű volt, és megfelelő karbantartással ma sem nézne ki balkáninak a Déli pályaudvar, amelynek bezárása ismét téma lett. Milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút? Cikksorozatunk második része.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? I.
2016. február 15. 11:50
Mivel ismét – sokadszorra az elmúlt évtizedek alatt – felmerült a közelmúltban a budapesti Déli pályaudvar bezárásának ötlete, annak jártunk utána, hogy miért épültek a mai helyükre a nagy fővárosi vasútállomások, és hogy milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút. Cikksorozatunk első része.
Évszázados terv a Miniszterelnökség Várszínházba költözése
2016. február 14. 9:39
Buda első állandó színháza volt a Várszínház: 1800-ban Beethoven is koncertezett benne, száz évvel később a Sándor-palotával együtt le akarták bontani. Most a Miniszterelnökség költözhet az épületbe, ám ez a terv nem új keletű.
Újra elindul az Isonzo Expressz
2016. február 10. 16:44
Újra elindul a különvonat az Isonzó és Doberdó felé az I. világháború harci eseményeire emlékezve. A júliusi programról a Nyugati pályaudvar Királyi Várótermében tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
Baán: Hamarosan láthatóvá válik a Liget megújulása
2016. február 8. 14:52
A Városliget megújításának minden eleme látható lesz tervszinten az év második felére – nyilatkozta Baán László, a Liget Budapest miniszteri biztosa.
Megújulhat végre a Citadella?
2016. február 8. 14:13
Már jó száz éve le-le akarják bontani, de továbbra is velünk van, és se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk a Citadella épületét. A Gellért-hegy tetején álló erődítménybe vagy annak helyére már sokan sok mindent megálmodtak Széchenyitől Makoveczig, de most csak egy a biztos: egy megkopott turistacsapda hangulatát árasztja a hely. De most talán tényleg felújítják. Vagy sem.
Majomház, bagolyvár és szakállas nő: másfél évszázados az Állatkert
2016. február 4. 21:31
Az idén másfél évszázados múltra visszatekintő Fővárosi Állat- és Növénykert históriáját mutatták be egy helytörténeti előadás keretében a Fővárosi Levéltárban. Tudták, hogy egykor szakállas nőt is mutogattak a majmok és medvék mellett?
Bethesda: 150 éves a református kórház
2016. február 4. 21:29
Százötven éve alapította a Pesti Református Egyházközség Németajkú Leányegyháza a kalandos múltú Bethesda Kórházat. Járványok, világháborúk, rendszerváltások alakították a kórház sorsát, amely immár újra a régi gyökereire és szellemiségére támaszkodva szolgálja beteg embertársainkat.
Dobostorta: egy igazi pesti desszert
2016. február 4. 20:23
Fogadjunk, hogy gyermekként ön is a torta kemény tetejét hitte a torta „dobjának”! Persze nem erről van szó: megalkotójáról, a pesti Dobos C. József cukrászról kapta a nevét a nemzetközi hírű süti.
Emléktáblát avattak Árkay Aladárnak
2016. február 4. 17:12
Emléktáblát avattak Árkay Aladár és családja építész tagjainak tiszteletére a városmajori Kallina-villa homlokzatán.
Ybl összes: egy korszakos mester alkotásai
2016. február 4. 16:51
Ybl Miklós. Egy név, akit azért elég sokan ismernek. Egy építész, akiről tudjuk, hogy azért alkotott egy pár fontos épületet. De ismerjük-e a valódi jelentőségét? Ezt ismerhetjük meg az Ybl összes című kötetből.
A másik Hauszmann
2016. február 4. 15:16
Sok a kérdőjel a kormány által másfél éve bejelentett Nemzeti Hauszmann Terv körül, de egy eredménye már minden bizonnyal van a programnak: Hauszmann nevét közismertté tette. De melyik Hauszmann volt ő? Alajos vagy Sándor? Utánajártunk.
Az új Kalef: formálódik Buda új fókuszpontja
2016. február 4. 14:51
Sorban adják át a gyalogosoknak a fontos budai csomópontként működő Széll Kálmán tér elkészült részeit: nemrég a kis házsor előtti járdát vehették birtokba az emberek. Annak jártunk utána, hogy miért alakult ilyenné az újjáépítés, miért nincs több zöldfelület, miért maradt meg a metrókijárat „legyezője”, és hogy milyen titkokat rejt a helyszín több száz éves története.
Blériot gépe a Pesti Vigadóban
2016. február 4. 12:31
A La Manche csatornát először átrepülő Blériot repülőgépének rekonstrukciója több mint száz év elmúltával ismét látható lesz a Pesti Vigadóban.


