
Keresés az archívumban
A vadászat istennője az árkád mögött
2018. július 4. 8:59
A Duna-parti palotasor legkorábbi házát Hild József tervezte 195 éve. A Diana fürdő az egyik első épülete volt a város belső kerületeire jellemző belső udvaros, függőfolyosós háztípusnak. A fürdő egyedisége abban is állt, hogy udvarát és lépcsőházát a főváros földjéből előkerült római szobortöredékekkel díszítették.
Baross tér – Méltó a tér Baross Gáborhoz?
2018. július 3. 22:22
170 éve született a Vasminiszter, és ötven éve tették tönkre a róla elnevezett teret.
Megújítják az Orczy teret
2018. július 3. 15:31
A rekonstrukció során megváltozik a tér arculata, nő a zöldfelületek aránya, rendezik a parkolást, felújítják a tömegközlekedési járművek megállóit, valamint javítják a kerékpáros közlekedés feltételeit.
A Városligetben jártunk
2018. július 2. 18:43
Völgymúzeum, interaktív Budapest-kiállítás és gyermekszínház is lesz a megújuló Városligetben. Terepszemlét tartottunk a helyszínen.
Pillanatkép: így fest most az átépülő Múzeumkert
2018. július 2. 14:44
Kíváncsi, hogy halad a Nemzeti Múzeum kertjének rekonstrukciója? Lessen be velünk a kerítés mögé!
150 éve létezik magyar állami tulajdonú vasúttársaság
2018. július 2. 10:52
A magyar állam a kiegyezés utáni évben nem a semmiből alapított egy vasúttársaságot, hanem megvásárolt egyet, mégpedig a Magyar Északi Vasút 126 km hosszú Pest–Hatvan–Salgótarján közötti vonalát. Így lett állami vasúttársaság 22 évvel a magyar vasúti közlekedés elindulása után.
85 éves az ország legmagasabb építménye
2018. július 1. 11:21
Tudta, hogy Budapest határában magasabb acéltorony áll, mint az Eiffel-torony?
Akit négyszer temettek – Kétszáz éve született Semmelweis Ignác
2018. július 1. 7:29
Semmelweis Ignác 29 éves volt, amikor rájött, hogy a gyermekágyi lázat – így a frissen szült édesanyák halálát – kézfertőtlenítéssel meg lehet akadályozni. Kétszáz éve született az anyák megmentője, az ő budapesti emlékhelyeit kerestük fel.
Hamarosan villamos járhat a Műegyetem előtt
2018. június 30. 15:39
Még kész sincs az egyik ütem, de már megvan az építési engedély a másikra. Irdatlan tempóban épül Újbuda új városrésze, az úgynevezett BudaPart.
Ilyen lesz a Magyar Zene Háza
2018. június 30. 15:34
A Városliget-beli Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy újabb koncertterem, sokkal inkább egy új ismeretterjesztő és oktatási központ lesz az intézmény vezetői szerint.
Budapest filmes világát mutatja be a CNN
2018. június 29. 17:50
A budapesti filmforgatási helyszínekről közölt riportot a CNN Travel.
Strand és gyógyfürdő kerülhet Józsefvárosba
2018. június 29. 17:45
A volt józsefvárosi pályaudvar területén a koncepciótervek szerint tízmedencés fürdő jönne létre.
Az olvasók birtokba vehetik az Ezüsthegy utcai könyvtárat
2018. június 29. 14:42
Egy negyvenes években épült sarokházat újítottak fel Békásmegyeren, hogy helyet biztosítsanak a könyvtári szolgáltatásoknak, amelyekre nagy szükség mutatkozik a III. kerületben.
Pompás paloták és szőnyegek – 155 éve született Giergl Kálmán
2018. június 29. 12:42
Most 155 éve, 1863. június 29-én született Giergl Kálmán. Többek között a Klotild-paloták, a New York-palota, a volt Királyi Bérpalota és a Zeneakadémia tervezéséről ismert építész élete nem csupán a fényűző paloták és a kórházak építése körül forgott, szenvedélyes utazó, sportoló, író és szőnyegszakértő is volt.
Romjaikból születnek újjá a századfordulós házak Erzsébetvárosban
2018. június 28. 14:05
Szélsebesen zajlik a múlt hibáinak kijavítása a VII. kerületben: számos, évtizedek óta elhanyagolt, gyakran tégláig lepusztult homlokzatú épület épült teljesen újjá az elmúlt években.
Így világítottak a Ligetben régen
2018. június 28. 13:11
Mécseslámpáktól a gázlámpákon át az elektromos világításig: a városligeti közvilágítás történetéről írt a Liget Budapest blogja.
Kalandos a műszaki tárgyak gyűjtésének története
2018. június 27. 9:30
A magyar műszaki emlékek gyűjtése közel másfél évszázada zajlik – a műszaki múzeum sorsa mégsem úgy alakult, ahogy az alapításakor gondolták.
Átjárható lesz a Párisi Udvar?
2018. június 26. 17:35
Idén júniusra ígérték a tulajdonosok a jövőben hotelként működő Párisi Udvar megnyitását, később az időpontot őszre módosították. A gazdag ornamentikájú homlokzat egy részéről a napokban lekerült az állványzat, készül a komplett szállodatér is, ami pedig az ikonikussá vált passzázst illeti, használata egyelőre tisztázatlan.
Megújul több utca a Múzeum körút környékén
2018. június 26. 11:17
A Belváros déli részén, a Károlyi-kert közelében megújul több utca, a járdák pedig egységes mészkőborítást kapnak.
Az MNB-é lesz a Postapalota
2018. június 25. 17:46
Az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be az épületbe
Új kor, új héroszok: egyre népszerűbbek Budapesten a sportolószobrok
2018. június 25. 13:30
Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusának életnagyságú bronzszobrát június 14-én avatták fel Újbudán. Nem ő az első olyan sportoló, aki köztéri emlékművet kapott. A sportolók ábrázolása régi-új műfajnak számít a plasztika történetében: az ókori görög kultúrát is jellemezte, majd kétezer évre eltűnt, és a XX. századtól éledt újra.
Alagút: 20 millió csempe található az „ország legnagyobb fürdőszobájában”
2018. június 25. 10:25
Most 45 éve alakították ki az „ország legnagyobb fürdőszobáját”, ekkor készült el az Alagút csempemozaik burkolata. A felújított Alagutat – és a szintén felújított Lánchidat – 1973. június 15-én adták át.
Így bővül a Millenáris Park
2018. június 22. 9:18
Elkészült az alagút a Millenáris Park új területe alatt, az autók már azon keresztül közlekednek, így megszűnt a gépjárműforgalom a Fény utcának a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti szakaszán. A park bővítése várhatóan 2019 nyarán fejeződik be teljesen.
Mithras-szentéllyel bővül Aquincum
2018. június 21. 15:52
A részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének egy titokzatos kultuszát mutatja be.
Amikor fizetős volt a Margit-sziget
2018. június 21. 9:03
Tudta, hogy 1948-ig fizetős volt a Margit-sziget? Előbb magántulajdonban, majd a főváros tulajdonában állva is fizetni kellett a tömegeknek a sziget meglátogatásáért.
Új Szervita tér: idegen anyagok
2018. június 20. 14:30
Építik a két luxusközpontot a Szervita téren, ahol revitalizációs céllal közparkot is kialakítanak. A lebontott parkoló és a régi távbeszélőközpont helyén, a Szent Anna-templom szomszédságban 2020-ra fejezik be a munkákat.
Gulág-emlékművet avattak Budapesten
2018. június 19. 11:36
Óbudán állították fel a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét.
„Ah, a ház nélküli ember vándor” – Kisregény a budapesti Tisztviselőtelep születéséről
2018. június 19. 7:22
„Van-e olyan nő, aki két csinos utcai, de nem szalon nagyságú – s egy udvari szobácskával megelégszik?” – teszi fel a kérdést a Reakció kiadó gondozásában megjelent ÚJ föld, új szerencse című kisregény egyik szereplője. Bevezetés a józsefvárosi Tisztviselőtelep születésének belső történetébe.
Jókor érkezett Lang Adolf – a budapesti nagyépítkezések kezdetén
2018. június 18. 9:35
Andrássy úti villákat, budapesti bérházakat, fővárosi és vidéki középületeket tervezett Lang Adolf, aki 170 éve, 1848. június 15-én született.
Így alakul az Olof Palme Ház felújítása
2018. június 16. 16:22
A Liget Budapest blogja videón mutatja be, hogyan alakul a Millennium Háza néven újjászülető épület felújítása.
Mézeskalácsházak állami pénzből – 110 éves a Wekerletelep
2018. június 15. 9:16
Most 110 éve kezdődött a Wekerletelep építése. A városrész nyolcvan évig az állam tulajdonában állt, az alaposan megválogatott lakók csak bérelhették a lakásokat.
Villámgyógyászat a Nagykörúton – Százharminc éve épült a Körúti fürdő
2018. június 14. 15:13
Az Erzsébet körút népszerű fürdője százharminc éve épült Freund Vilmos tervei szerint. A kor legmodernebb felszereltségű intézményében hullám- és gőzfürdő, valamint elektromos fürdő is működött. Ez utóbbit az igazgató, Schreiber S. H. honosította meg az országban.
Római-part: döntött a Fővárosi Közgyűlés
2018. június 14. 15:08
A parti sávban létesítendő védvonalat támogatta a főváros közgyűlése.
Most 105 éve adták át a Széchenyi fürdőt
2018. június 13. 11:09
Tudta, hogy tíz évig tartott a Széchenyi fürdő kútjának fúrása? Így született meg a városligeti fürdőintézmény.
Százhetven éve kezdődtek a népképviseleti választások
2018. június 12. 18:29
1848. június 14-én kezdődtek meg az első népképviseleti országgyűlési választások Magyarországon.
Felfüggesztik a Thököly úti fák kivágását
2018. június 12. 18:22
A Thököly úton vágnának ki egészséges platánokat, de a tiltakozás miatt felfüggesztették a kivágásokat.
Vadgesztenyék – a három krisztinavárosi öregúrról
2018. június 12. 10:36
Most kell írni a vadgesztenyékről – folytatva fákról szóló sorozatunkat a pestbuda.hu oldalain. Mert még szépen zöldellnek, többnyire. Aztán sajnos nyár végére el szoktak száradni a leveleik a gondos permetezés ellenére is, hogy végül szomorú szépségként októberben újra kivirágozzanak.
Erzsike és az első kapavágás: így született a János-hegyi kilátótorony
2018. június 12. 10:34
Budapest legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy, ennek tetején trónol az Erzsébet-kilátótorony, a helyieknek csak Erzsike, amelynek építését idén 110 éve kezdték meg. Péntekre esett 1908-ban június 12., amikor a tekintetes bizottság ünnepélyes keretek között fölkirándult a János-hegyre, és megtette az első kapavágásokat az új kilátóhoz.
150 éve indult a zugligeti lóvasút
2018. június 10. 7:50
1868 júniusában indult el a zugligeti lóvasút. Most kiállítás emlékezik rá a lóvasút nemrég megújult egykori végállomásán.
Megújul a homlokzat, és díszkivilágítást is kap a Mikszáth tér legnagyobb épülete
2018. június 8. 13:47
A hatalmas Sophianum, amelyet sokan csak Piarista Gimnáziumként ismernek, ma a Pázmány Bölcsészkarának otthona. Lerobbant, elszürkült homlokzatát most felújítják, sőt díszkivilágítást is kap majd.
Mi épül az óbudai Buszesz helyén?
2018. június 8. 8:36
Mihez kezdjünk az elhagyott gyártelepekkel, amelyek évtizedek óta csak amortizálódtak? A volt óbudai szeszgyár területe egy példa arra, miként zajlik napjainkban a múltban épített értékeink legalább egy részének megmentése és egyúttal valami merőben új létrehozása.
Így áll a Városliget parkjának felújítása
2018. június 8. 0:01
A Liget a szándékok szerint a hagyományokat folytatva az épített környezet és a természet összhangját figyelembe véve újul meg.
Újra beburkolták a Corvin Áruházat!
2018. június 7. 14:50
De ez a burkolat már a felújítás érdekében került az épületre.
A külhoni magyar örökségvédelmet mutatják be
2018. június 7. 14:08
A Zrínyi utcai Magyarság Házában kiállítás mutatja be a Rómer Flóris Terv eddigi eredményeit.
Itt az idei Könyvhét
2018. június 7. 14:02
Az idei könyvhéten több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata fog szerepelni.
Felújítják a nagykörúti villamospályát
2018. június 6. 14:22
Az Oktogon és a József utca között Pesten, valamint a Széna tér és Margit utca között újul meg a 4-es-6-os villamos pályája.
Negyed évszázada tervezik a dél-budai hidat
2018. június 6. 13:59
Az Új hídra, azaz a Galvani utca vonalába tervezett Duna-hídra kiírt pályázat nem az első volt. Még 1992-ben a főváros írt ki pályázatot egy itteni átkelőre.
Zajlik az Olof Palme Ház felújítása
2018. június 5. 13:00
A Városliget legrégebbi épülete, amelynek több évtizede nem volt funkciója, a jövő év elején eredeti pompájában, a Millennium Háza néven nyílik majd meg. Mostanra eltávolították az oda nem illő elemeket az épületből.
Hajót a hídon át? – a Lánchíd titkai
2018. június 4. 10:58
Tudta, hogy a Lánchídon tilos volt hajót átvontatni? Így szabályozták a Lánchíd működését az építkezés kezdetén a hídvámtól a befagyott Duna használatáig.
Kitakarították a városligeti Felső-tavat
2018. június 3. 18:18
Újra tiszta és friss víz várja a látogatókat.


