Hogy általánosságban mi számít menthetőnek a pusztulófélben lévő épített örökségből, és abból valójában hol mennyit tartanak meg, abban merőben eltérhetnek a vélemények. Óbudán, a volt Buszesz területén a legújabb tervek szerint iroda és lakónegyed épül a panelházsor mögött.

A Buszesz-gyár régen

Kis szeszes kitérő

Az alkoholos ital olyan folyadék, amely jelentős mennyiségű etanolt (hétköznapi nevén alkoholt vagy szeszt) tartalmaz, és ennek köszönhetően narkotikus hatása van – szól a meghatározás. A legtöbb országban a fogyasztásuk legális. Hosszú évszázadok teltek el, amíg az agyagból, nyírfából kombinált egyszerű kis lepárlótól a mai pálinkafőző- és finomítóüstökig, berendezésekig eljutott a fejlesztés.

Az alkoholos folyadékot kezdetben gyógyszerként használták növényi kivonatok készítéséhez. Csak később terjedt el mint mámorítószer. Magyarországon például a XIX. század végére világviszonylatban is jelentős lett a hazai szeszipar. Az egyik legismertebb gyár 1867-ben jött létre Óbudán, Leipziger Vilmos alapításával, Első Óbudai Szeszégető és Finomító Részvénytársulat néven. A gyárterület kiépülése ekkor indult meg, a kiegyezést követő gazdasági fellendülés éveiben. A vállalkozás olyan sikeres volt, hogy rövidesen (1880-ra) már az ország legnagyobb szeszgyára lett, ezért bővíteni kellett. A termelés kiegészült cukorgyártással, majd 1898-ban ecetgyártással is.

A gyár most (Fotó: Szűcs Csaba)

Typisch ungarisch

A gyár története tipikusan magyar. A II. világháború után államosították, és a termelés növekedésével folyamatosan bővítették. 1971-től a Szeszipari Vállalatok Trösztjének egyik vállalataként Budapesti Szeszipari Vállalat néven működött. Innen a Buszesz elnevezés. Ekkorra a cég profilja kibővült üdítőitalgyártással is. A szeszes italok előállítása mellett itt kezdték a Sztár üdítőcsalád gyártását 1970-ben, majd a Queenét 1987-től. A rendszerváltozás után megtörtént a privatizálás, a Buszesz 1992-ben alakult részvénytársasággá osztrák többségi tulajdonnal. A 2000-es évek végén eladták a területet, és átalakult a gyártás is: a fő profil az „Óbudai Gyémánt” ásványvíz palackozása lett. Majd másfél évtized után ismét magyar tulajdonba került a vállalkozás, a gyártó- és palackozóüzemet Albertirsára költöztették.

Ekkoriban vált témává, hogy az óbudai telepen mely épületeket tartanák megőrzésre érdemesnek, és a leendő ingatlanfejlesztő milyen megkötésekkel láthatna neki a terület átalakításának. Közbeszólt azonban a 2008-as válság, és – mint számos más helyen – a fejlesztés és mentés egyaránt parkolópályára került. Az ipari műemlékekre vagy műemlék jellegű épületekre sajnálatos módon többnyire egyébként sem tekintettek „édes gyermekükként” az örökségvédelem szakemberei. Elsősorban a funkcionalitásukat és nem az esztétikai minőségüket emelték ki az eddigi tapasztalatok döntő többsége szerint. Mire értékként tekintettek rájuk, annyira rossz állapotba kerültek, hogy érdemesebbnek látták elbontani őket. Nem történt ez másként az itteni gyártelepen sem: a csarnokok többségét le kellett bontani. A szabályozási terv utolsó változata szerint a gyár téglakéményét, és az 1880-as években épült központi csarnokot nevezték meg mint védett épületegyüttest, illetve ipartörténeti emléket. (A terület alatt egy nyilvántartott régészeti lelőhely is húzódik, ennek megfelelően az is általános védelem alatt áll.)

Zeke Gyula így írt a volt Buszesz épületeiről az Óbudai Anzikszban, A fehér ház Óbudán című, tavaly megjelent cikkében: „Fehér házunk másfélszáz éves csupán, ám a falai közt még mindig csodaszép belsőépítészeti elemeket őriz: öntöttvas lépcsőkorlátot, szegecselt tartóíveket, egyebeket. […] Ereszkedő gerincmagasságú, háromtraktusos, óriás mozdony körvonalai vetülnek így elénk, amelynek kéménye is van”.

Ilyen most az egykori gyárterület (Fotó: Szűcs Csaba)

Buszeszből Waterfront

Az utóbbi egy-két évben rohamosan változik Budapesten egy-egy utca vagy kerületrész arculata. Waterfront City néven átalakul a volt óbudai szeszgyár területe is. Jelenleg a fejlesztési koncepció kidolgozása van folyamatban. A bontási munkálatok már a vége felé közelednek – utóbbit a saját szemünkkel is láttuk. A több helyen megbontott kerítés látványa csábítóan hat arra nézvést, hogy közelebbről is megszemléljük, mi is maradt meg valójában a házakból és azok belső tereiben. Az „Őrzött terület, idegeneknek tilos a belépés!” feliratú tábla azonban mégiscsak hat a józan eszünkre, talán mégsem éri meg biztonsági őrökkel és rottweilerekkel hadakozni. Az tudható, hogy a még a válság előtt vevőként fellépő Biggeorge’s Property Zrt. vezetői alapvetően főleg irodákat képzeltek el ide, mintegy 120-150 ezer négyzetméteren.

Ezért hát rákérdeztünk, és a társaságtól az alábbi tájékoztatást kaptuk: „Jelenleg valóban a koncepcióterv készítése folyik. A terveket folyamatosan egyeztetjük a főépítészi irodával. Vegyes funkciójú fejlesztésben gondolkodunk, jellemzően lakófunkcióval. A központi épületben kereskedelmi és irodák kialakítását tervezzük. Meg kell említeni, hogy a központi helyi védett épület nagyon rossz műszaki állapotban van. Az elmúlt évtizedek átalakításai miatt a Zeke Gyula által leírtakat már csak nyomokban lehet felfedezni. A tervezett beruházással összefüggésben, az Óbudai Önkormányzattal kötött megállapodás keretében cégünk jelentős közösségi fejlesztéseket vállalt a környéken, melyeket a beruházással párhuzamosan, ütemezetten fogunk megvalósítani”.

A Buszesz a Duna felől (Fotó: Szűcs Csaba)

Okosotthonok a gyárkémény szomszédságában

Úgy tudjuk, hogy egy legalább 6 méter széles sétaút, a Budai promenád a területen halad majd át, és a telek Dunától távolabbi felén engedélyezett akár a paneleknél magasabb házak építése is. Két fiatal tervező még idén februárban mutatta be a „Jövő otthonai” pályázaton, hogy milyen lakásokat képzelnének el ide.

A Waterfront City látványterve

Ahogyan fogalmaztak: kicsit elrugaszkodtak a jelentől, a legnagyobb kihívást az urbanista vonal és a jövőbeli vízió összehangolása jelentette számukra. Terveikben a Helsinki városában található Arabianranta-negyed beépítési modellje volt az inspiráció. A tervezőpáros elképzeléseiben egy olyan „okosváros” szerepel, amely „okosotthonokon” alapszik. Hogy mi valósul meg mindebből, és miképp sikerül átmenteni, integrálni az ipari műemléki épületet és kéményt az összképbe, kíváncsian várjuk.

Nyitókép: (Fotó: Szűcs Csaba)