A János-hegy már a XIX. század derekától kedves célpontja volt az új őrület, a turisztika szerelmeseinek. Akkoriban még Pozsonyi-hegynek nevezték, állítólag azért, mert a hegytetőről akár Pozsonyig is el lehetett látni. A kétszáz kilométeres távolság talán túlzás, de tény, hogy tiszta időben 70-80 km-es is lehet a csúcsról belátható kör sugara. A hegy tetején található, fenséges esküvői tortára, vagy Sisi királyné koronázási öltözetére emlékeztető fehér mészkő épület azonban nem volt mindig ott, csak az 1900-as évek első évtizedétől uralja a csúcsot.

A hegy mai nevének kialakulásáról kevés biztos ismeretünk van. Mindenesetre 1907 nyarán a fővárosi közgyűlés egyik napirendi pontjában már sürgette a tanácsot, „hogy Pozsonyhegy, illetőleg Jánoshegy hivatalos nevének egyöntetű megállapítása iránt intézkedjék” és a János-hegy elnevezés az 1910-es évekre meg is szilárdult. A fellelhető források szerint vagy egy Szent Jánost ábrázoló szobor volt a névadó, amely már az 1800-as évek kezdetén is a hegyen állt, vagy pedig Óvári János gróf, egykori budavári rektor, esetleg még a Hunyadiaknak lehet köze a dologhoz.

(Fotó: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

János legyen fönn a János-hegyen

Eisemann Mihály Zsákbamacska című háromfelvonásos operettjében külön dalt szentelt a János hegy tetejének. Az 1931-ben bemutatott darab János legyen fönn a János-hegyen című betétdalának mindenki számára ismerős szövegét Szilágyi László írta. A bohém dal kevésbé ismert versszakainak segítségével bepillanthatunk a korabeli Budapest életébe, és azt is megtudjuk, miért veszélyes a közeli Budakeszi:

„Nyáron, hogyha beáll a sportszezon,
Randevúzni csak egy helyen rezon.
Ha jön a vasárnap, a boltok bezárnak
Így szólok a babámnak:

János legyen fönn a János-hegyen,
Délután odavárom […]

Gyönyörű sport, hej a turisztika,
Budakeszin felöklelt egy bika.
Az órám elhagytam, két pofont is kaptam,
Esküszöm, jól mulattam!”

(Fotó: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

Kilátót a királynénknak!

Az Erzsébet-kilátó nevének eredetéről minden információ a rendelkezésünkre áll. Sisi, a magyarok kedvence többször is járt a hegyen kedves erdei barangolásai során, többször felkereste az akkoriban ott álló, fából készült egyszerű kilátót is. A gloriette névvel dicsért faemelvényt a városvezetés a koronás fő kitüntető figyelme miatt a királyné tragikus halála után egyre kevésbé tartotta méltónak a hegytetőre. A Pesti Napló már 1900-ban így fogalmazott: „Emlékkő is jelzi a János-hegy csúcsán, közvetetlen a gloriette mellett, hogy királynénk kiválóan kedvelte ezt a helyet. Most pedig méltóbb emlékét tervezik a korán elhunyt koronás asszonynak. A gloriette ugyanis már régóta nem felel meg hivatásának a hegycsúcson, rozoga, düledező alkotmány, nem is szabad egyszerre négy embernél többnek a tetején állania, így is valóságos istenkísértés, ha az ember fölmegy a tetejére. A főváros a rozoga filagória helyébe újat készül építeni.”

1908-ban június 12-én az első kapavágás felettébb magasztos körülmények között meg is történt, menetét pontosan ismerjük a Pesti Hírlap másnapi beszámolója alapján. A fővárosi közgyűlés által delegált bizottságot Bódy Tivadar tanácsos, későbbi főpolgármester vezette. Az eseményen jelen volt a Budapesti Vendéglős Ipartársulat részéről többek mellett az a Glück Frigyes is, aki 1902-ben a vendéglátók 31. nemzetközi kongresszusán rávette a vendéglátóipari helyek tulajdonosait, hogy adakozzanak egy, a Budapest vonzerejét növelő kilátóépület felépítésére. Ötvenezer koronánál is többet sikerült összegyűjteni, ami ugyan fele sem volt a későbbi, közgyűlés által elfogadott tervezett 180 ezres költségnek, még kisebb része volt a 240 ezres végső kiadásnak, mégis beindította a kilátóépítés motorját.

(Fotó: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

Lágy akkordokban, bús dallamot

A helyszín felavatására és a munkaterület átadására igyekvő avatótársaság fölfelé menet megállt egy tisztáson, hogy ott fejet hajtson a királyné bronz mellszobra előtt, melyet az Erzsébet-szakértőnek is nevezhető Stróbl Alajos készített, és amelynek felállítását szintén Glück eszközölte ki. Az erdei bronzszobor előtti bók alatt az „Operaház kürtösei, akiket Schunda Vencel József fővárosi bizottsági tag hívott meg, lágy akkordokban adtak elő egy bús dallamot”.

Stróbl egyébiránt a Sisi halálát követő évtizedekben jó néhány szobrot készített a királynéról az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező megrendelések kielégítésére, többek között azt a carrarai márvány mellszobrot is, amely 1945-ig az Erzsébet-kilátótornyot is díszítette, de a II. világháború után a Budapesti Történeti Múzeumba szállítottak. E mögött a szobor mögött a falat Róth Miksa mozaikképe ékesítette.

Mikor végre felértek a hegytetőre, Bódy tanácsos a Budapesti Vendéglős Ipartársulat áldozatkészségét méltatta, amely nélkül a kilátóépítés nem jöhetett volna létre, majd bemutatta a bizottságnak az épület tervét, amelyet Schulek Frigyes készített, és reményét fejezte ki, hogy a megdicsőült királyné emlékműve hamar elkészül majd. A reményre meg is volt minden oka, hisz a főváros 1907. július 10-i rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve egy évvel korábban még csak tervként beszélt minderről: „Schulek Frigyes műegyetemi tanár úr tanácsai szerint kidolgozott s a középitési bizottmány által elfogadott tervek szerint, a jánoshegyi jelenlegi favázas messzelátó-torony helyén, 180.000 K költségösszeg keretén belül, boldogult Erzsébet királyné emlékére, egy kilátó tornyot építtet s azt Erzsébet királyné nevéről »Erzsébet kiIátó-torony«-nak nevezi el.”

(Fotó: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

Erzsike és a futók

Amit a korabeli Budapestnek a kirándulás jelentett, a mainak azt jelenti a terepfutás. A csodás természeti környezetben megélt fizikai aktivitás boldogsága rengeteg futót vonz a környékre, és a futók által csak Erzsikeként emlegetett kilátó kiváló célpont a próbatételhez. Évről évre rendeznek itt futóversenyt, amelynek célja a kilátótorony megkerülése csaknem félmaratonnyi körrel helyen-völgyön át, és Erzsike a főszereplője annak a versenynek is, ahol a versengés tárgya a kilátó mindennel együtt 134 lépcsőfokán a lehető leggyorsabban felszaladni.

Valójában Klunzinger Pál, a főváros mérnöke már 1900-ra elkészítette a terveket, de pénz nem volt az építkezésre. Mikor aztán a kocsmárosoknak és vendéglátóknak hála 51 ezer koronával erősebb lett a szándék, Schulek Frigyes neoromán stílusban átdolgozott terveit fogadta el a közgyűlés.

Fent állt tehát a bizottság a hegytetőn, és Bódy beszéde után a tagok megtették az első kapavágásokat, mialatt az Operaház zenekara a Himnuszt játszotta. A jól végzett munkát közös reggelivel és köszöntőkkel koronázták meg, túl is voltak a nehezén.

(Fotó: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

Az első kapavágások után gyorsan ment a munka, az ország egyik első vasbeton szerkezetű épületeként elkészült kilátót két évvel később, 1910. szeptember 8-án avatta fel a főváros akkori polgármestere, Bárczy István. Az építőanyag szállítását külön erre a célra épített kisvonattal oldották meg,s ideiglenes vízvezetéket is kellett építeni, mert a csúcson akkoriban még nem voltak közművek. Az elkészült kilátó környezetét is rendezték lassan, az 1926-ban elkészült díszkivilágítás az első állandó díszfény volt az országban. A kör alapú, hazai mészkőből épített 23,5 méter magas torony állapota a II. világháború után fokozatosan leromlott, ám a Libegő 1970-es átadása után lassacskán újra az érdeklődés középpontjába került. Először azzal, hogy a szocializmusban a tetejére illesztett hatalmas vörös csillag súlya miatt 1981-ben a megroppant legfelső szint állapota az épület lezárását tette szükségessé. 1987-ben aztán a Vidám Színpad vette kezelésbe a királyné kilátóját, 1992-ben felújították, majd 2005-ben ismét teljes pompájában, statikailag is megerősítve tündökölhetett.

Erzsébet királyné idén már 120 éve halott, de a János-hegyi látogatásainak emlékére emelt kilátó ma is a főváros egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A Libegő felső végállomásától kőhajításnyira, könnyű sétányira a Normafától a rövidebb sétákat kedvelők is könnyűszerrel felkereshetik.