Keresés az archívumban

Minden idők legszebb pesti busza – 60 éve jelent meg a fővárosi utakon a faros Ikarus Ha van magyar jármű, amelyet csodálkozó emberek fogadnak, bárhol megjelenik, és szinte mindenki készít róla egy fényképet, az a faros Ikarus.
Belügyminiszteri dörgedelemre szervezték meg a modern budapesti köztisztaságot „A székes főváros utcáinak nagyobb része éspedig a legélénkebb forgalmú utcák is oly piszkosak, hogy ez az állapot jogos panaszokra szolgáltat okot” – olvashatták a Pesti Hírlap olvasói 125 évvel ezelőtt.
Így születtek meg a zebrák Budapesten Kilencven éve megpróbálták megfegyelmezni az összevissza kószáló budapesti gyalogosokat. Sőt, még az úttestre is jeleket festettek.
Petri Bernhard angolkertje: így született meg az Orczy-kert elődje A „szabadon hagyott természet” ideája mentén tervezte meg Petri Bernhard tájképi (angol)kertjét a Külső-Józsefvárosban, a későbbi Orczy-kertet is magában foglaló területen. A patakkal, tóval, barlangokkal, üvegházzal kiépített park nyomaiban sem maradt fenn, ám a leírásokból pontosan tájékozódhatunk a 225 éve megkezdett munkákról.
Quittner és pesti házai: száz éve halt meg a Gresham-palota tervezője Quittner Zsigmond legismertebb munkája a Gresham-palota, de Budapesten sok más épületet is tervezett. Belvárosi lakóházak, Andrássy úti paloták hirdetik tehetségét, de a Centrál Kávéház vagy a mentőszolgálat Markó utcai épülete is a száz éve elhunyt Quittner tervrajzai szerint készült.
Tovább élő múlt: még mindig vannak önkényuralmi utcanevek A rendszerváltás utáni három jelentősebb átnevezési hullámot követően még mindig legalább harminc olyan közterület van Budapesten, amelynek elnevezése kommunista, szociáldemokrata, munkásmozgalmi ideológiákhoz kapcsolódik.
Így újul meg az egykori Pénzügyminisztérium Az egykori, 1908-as Fellner-könyvalbum alapján épül újjá a Mátyás templom mellett álló épület.
Szecessziós kiállítással nyílt meg a felújított Ráth-villa A mi szecessziónk című állandó kiállítás mintegy 600 műtárgyat felvonultatva mutatja be a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót, nem egy műtárgytípusra, hanem a korszakra és a stílusra koncentrálva.
Így hosszabbítják meg a földalattit Új végállomás lesz a Vigadó téren, és az 1-es villamos vonalán is lesz egy megállója.
Hideg nyalat és spanyol tölcsér: így hódította meg Pestet a fagyi Az első fagylaltozót Fischer Péter nyitotta meg a Szervita téren. Jókai Mór és Deák Ferenc törzshelye volt a kis kioszk, Széchenyi a naplójában is írt róla. A fagyi néhány év alatt a pestiek és budaiak (elsősorban az arisztokrácia) kedvenc nyári édessége lett. A tölcsér feltalálását követően pedig filléres nyári hűsítőként pavilonból, kocsiból, elegáns cukrászdából, utcán és étteremben egyaránt kínálták a fagyit.
Így küzdöttek meg a hőséggel a régi idők Budapestjén Strandolás a Dunában, tusoló a villamosremízben, pihenés a ligetben: a kánikulával a régi idők Budapestjén is stílusosan harcoltak az emberek.
Emlékszik még az Osztapenkóra? Egykor egyszerű útkereszteződés volt itt, majd Osztapenkó hatalmas szobra jelezte Budapest nyugati kapuját. A környék mai is a főváros nagy nyugati csomópontjának számít, immár külön megnevezés nélkül.
Ötven éve kezdték meg a metróalagutak fúrását a Duna alatt Tudta, hogy már a 19. században is alagutakat terveztek Pest és Buda közé?
Így valósult meg az Erzsébet híd a századfordulón Lassú folyamat volt az első Erzsébet híd megvalósulása. Csodálatos híd született, ám ehhez le kellett bontani a pesti óváros számos házsorát és a régi városházát is. Itt a története!
Így jelenik meg Otto Wagner Budapesten Százötven éve készítette el a Rumbach Sebestyén utca romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó zsinagógájának terveit Otto Wagner. A bécsi építőművészet megújítója, a szecesszió vezető alakja, akinek hatása Budapest városképének kialakulásában is egyértelmű, éppen száz éve hunyt el.
Így változott meg a Rákóczi út a mai képére Tudta, hogy a Rákóczi úti árkádsor miképp kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz?
Álljon meg egy novellára! Ismét a megállókba költözik a kortárs irodalom.
Az ír óriás, a müezzin meg a fakírok – az Ős-Budavára emlékezete A mai kor szenzációhajhászásától nem maradtak el sokban elődeink sem: a millenniumi ünnepségekre Ős-Budavára néven a Városligetben létrehozott szórakoztatónegyedben minden volt, ami csak elképzelhető, és az is, ami elképzelhetetlen. Az éppen 115 éve született Oskar Marmorek építész tervei alapján felépült terület a török kori budai várat imitálta, de a forgatag nemzetközi volt.
Színes kötet jelent meg a Román Csarnokról A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának felújítása alkalmából kiadott album művészettörténészek és restaurátorok tanulmányainak segítségével mutatja be a csarnokot és történetét.
Az angliai kis Lánchíd és a kétkedő mérnökök: így született meg a Lánchíd terve Széchenyi István a társaival végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit, hogy megtalálják a pest-budai Duna-híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
Még idén elkészül a múzeumi restaurálási és raktározási központ A múzeumi raktárak és restaurátorműhelyek mellett megvalósul a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és egy látogatóközpont is.
Így épült meg a Várhegy alatti Alagút A Lánchíd helyét hosszas előkészítő munka alapján határozták meg. Az akkori hídépítési ismeretek alapján Pest és Buda területén egyedül itt lehetett hidat építeni, ám szerencsétlen körülmény volt, hogy Budán a híd egyenesen a Várhegynek vezetett. Ezt a problémát orvosolta az Alagút, amit 165 éve kezdtek el építeni.
Tehetség és áldozat: száz éve halt meg Mende Valér építész Azok az építészek, akik az 1880-as években születtek bízva hihették, amikor iskolát választottak, hogy bőven lesz munkájuk a gyarapodó és gazdagodó Magyarországon. A nagy háború azonban minden reményt lerombolt, és jelentős áldozatokat is követelt. Száz éve, 1918. január 7-én, 32 évesen halt meg a tehetséges építész, Mende Valér.
Kőbányán valósulhat meg a Közlekedési Múzeum Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – írja a Magyar Idők.
Ilyen lesz az új Néprajzi: nézze meg videón! Itt van a videó a Néprajzi Múzeum új, városligeti épületéről, melynek építése még idén elkezdődik.
Áll Budavár még Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.
Száz éve halt meg Holló Barnabás, Budapest meghatározó köztéri szobrásza Életműve a századforduló fontos szobrászi teljesítménye, művei ma is ott állnak a köztereinken. Holló Barnabás szobrászművész száz éve hunyt el.
A Róheim-villa titka: 99 éve gyilkolták meg Tisza Istvánt Panamázó fakereskedő, francia neoreneszánsz díszítés, fali hímzések, márvány női aktszobor a kertben, Tisza-gyilkosság, Almássy Denise ellőtt orra és az ÁVH. Hogyan férnek meg ezek együtt a négy fal között?
Van még mit fejleszteni Budapest környezeti állapotán Más hasonló léptékű európai nagyvárossal összevetve Budapest közepesen ellátott közhasználatú zöldfelületekkel – derül ki a főváros új környezeti programjából. Budapest különböző területei eltérő mértékben terheltek, de általánosan megállapítható, hogy a javuló részfolyamatok eredményei mellett Budapesten még az összes környezeti elem – talaj, víz, levegő – szennyezettsége tapasztalható.
Negyven éve nyitott meg a Fehérvári úti vásárcsarnok Negyven éve, 1977. augusztus 18-án ünnepélyes keretek között adták át a Fehérvári úti vásárcsarnokot. A Halmos György tervei alapján épült, közel 8000 négyzetméter alapterületű, piramis alakú csarnokban széles kínálat és alacsony árak várták a dél-budai városrész lakóit.
Szállodaként újul meg a Matild-palota A Matildnak is nevezett déli Klotild-palota az ikerpárjához hasonlóan szállodaként újul meg.
Álljon meg egy novellára! Budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat legjobb műveit.
Még idén elkezdődhet a Római-part védműépítése A Római-parton a gátrendszer vasbeton szerkezete a föld alá kerül majd, a felszínen csak egy mintegy félméteres térdfal fog látszódni, erre helyezik rá a fémszerkezetű mobil falrendszert, ami árvízkor megvédi a partot.
A finn építészetet csodálhatjuk meg a Fugában Finnország elmúlt 100 évének építészetét és formatervezését mutatja be a Fuga – Kortárs Építészi Központ kiállítása.
Így újul meg a Testnevelési Egyetem Mintegy 40 milliárd forintból újítják fel a Testnevelési Egyetem tömbjeit.
Régi idők játszóterei – emlékeznek még rájuk? Mi másról is szóljon a gyereknap, mint a játszásról? Meg a játszóterekről, amik nem is olyan régen vannak a fővárosban. Kalandozzanak velünk az időben a homokozók és hinták között! A régi Budapest játszótér-perspektívából.
Még idén megnyílik a reptéri szálloda A budapesti repülőtér eddig egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda.
Itt az új Google Earth, nézze meg Budapestet! A Google Earth internetes, 3D világtérkép minden korábbinál részletesebben mutatja be bolygónkat – köztük a három dimenzióban feldolgozott nagyvárosokat, így Budapestet is.
Budapesti ásatások leleteit nézhetjük meg Az elmúlt évtized Budapest területén végzett ásatásainak végeredményét nézhetjük meg a BTM-ben leleteken, filmeken, maketteken keresztül.
2018 tavaszára újul meg a Budai Vigadó A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó 2018 tavaszára újulhat meg 7,1 milliárd forintból.
Tarlós: Meg kell védeni a Duna-partot A főpolgármester szerint nem lehet a végtelenségig folytatni a vitát a római-parti védmű megépítéséről
Száz éve halt meg Ferenczy Károly, a magyar festészet Monet-ja Száz éve, 1917. március 18-án halt meg Ferenczy Károly, a nagybányai festészet vezető mestere, akit a magyar piktúra Monet-jának nevezhetünk, hiszen hazánkban a XX. század első évtizedében senki nem tudta érzékenyebben megmutatni a fény színformáló erejét.
Itt a Malév története: emlékeznek még rá? Szinte nincs olyan, akit ne fűzne valamilyen emlék a nemzeti légitársasághoz, ne emlékezne a reklámjaira, vagy legalább ne hallott volna róla. Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le hatvanhat év működés után a Malév.
Száz éve halt meg Zrumeczky Dezső – a legnagyobb építészek között a helye Száz éve, 1917. január 31-én halt meg Zrumeczky Dezső, akinek építésztársai szerint olyan nagyságok mellett van a helye a magyar építészet panteonjában, mint Lechner Ödön. Többek között az Állatkertet és a Wekerle-telepet is gazdagította munkáival.
Így küzdöttek meg a hóval a régi Budapesten Váratlan havazás, megbénult közlekedés, verekedő hómunkások, zord fagy vagy éppen ezek hiánya – a tél 100 éve is képes volt meglepni az embereket.
Száz éve halt meg Madarász Viktor Száz éve, 1917. január 10-én halt meg a magyar nemzeti romantika egyik legjelentősebb festője.
Közösségi tervezéssel újul meg a Rákosmezei tér Zuglóban Megújulnak Zugló közterei. Az önkormányzat kikéri a lakosság véleményét is.
Hatvan éve nyílt meg a Divatcsarnok 1957. január 2-án nyílt meg a Divatcsarnok Budapesten, az egykori Párisi Nagy Áruház épületében. Az épület a hanyatlás évei után a 21. században nyerte vissza régi pompáját.
Így koronázták meg az utolsó magyar királyt Száz éve, 1916. december 30-án koronázták meg IV. Károlyt Budapesten. Nézze meg a korabeli filmfelvételeket!
Csepelen emlékeznek meg a Biblia-kiadásokról A Biblia magyar nyelvre fordításának és kiadásának évfordulójára emlékeznek.